Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
TOLNA MEGYEI világ proletárjai, EGYESÜLJETEK! A MXfiYAR S'ZQCrn.l'S fA'’NfO MK^ÁSPÁ RT ft>LN A; I B-l70fTSAQÁN AK„LA PO A , XXIII. évfolyam, 17. szám ÄRA: 1,30 FORINT Vasárnap, 1973. január 21. Árleszállítás a Korsóban Egymillió forint értékű áru Bár a kirakatban csak szerény táblácskák jelzik, a szekszárdi Korzó Áruházban jaUj csomagolásban jelenik meg február végén, március elején az edami sajt. Az ízlésesen nyomtatott műanyag csomagoláson kívül újdonság lesz az is, hogy minden sajthoz mellékelik a KERMI bizonylatát, amely garantálja az élei. miszer kifogástalan minőségét A tejipari vállalatok igen gok fajta élelmiszercikke közül három, a pálpusztai sajt. a presszókávékhoz gyártott pár grammos csomagolású tejpor és ’Á Magyar Tudományos Akadémia határozata alapján regionális kutatóintézetté alakult át az Akadémia Pécsett működő Dunántúli Tudományos Intézete. Mini ismeretes: világszerte előtérbe került a regionális, egy-egy országrészre terjedő kutatás és tervezés. A területtervezők ugyanis ily módon közelebb kerülnek az illető régió természeti és társadalmi világához, jobban megismerik fejlesztésének gondjait és lehetőségeit. A Dunántúli Tudományos Intézet a dél-dunántúli régió — Baranya, Somogy, Tolna és Zala — területfejlesztéséhez szolgáltat természet- és társadalomtudományi adatokat. E sok arcú különböző adottságú és feilettsérű tájegységeket magába foglaló terület sok érdekes témát kínál a kutatóknak. A pécsi akadémiai intézet az országban egyedülálló regionális vizsgálatot indított, elsőként az észak-mecseki volt bánvavidóVím. Szászvár és Hidas térségében a gazdaságtalan termelés miatt bezárták a szénbányáiét, s ez az intézkedés mintegy huszonöt bn- »y ászlakta település sorsát nuár 27-ig nagyszabású árleszállítási akciónak örülhetnek a vásárlók. a Tamásiban készített edami j 6ajt kiváló minőségét tanúsítja j a KERMI. A Tolna megyei ! Tejipari Vállalat terméke sok év óta állandóan a legjobb mi. nősítést kapta, ezért engedélyezték ennek a sajtnak a megkülönböztető csomagolását. A KERMI bizonylatát feltüntető kártyák most készülnek a Szekszárdi Nyomdában, a többszínnyomású csomagolóanyagot külföldi cég fogja gyártani. érintette. A kutatók megvizsgálták: milyen új profilt lehetne adni a területnek, milyen lehetőségei vannak az Észak-Mecsek további — más irányú — fejlesztésének. Jelenleg a Duna Paks és Mohács közötti térségében folytatnak komplex vizsgálatot a dunántúli tudományos intézet munkatársai. Ez a kutatás nemcsak a regionális tervezés céljait, de az országos ipar- fejlesztés irányának meghatározását is szolgálja. Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke fogadta a Bé- ke-világtanács küldöttségét, amely Romes Csandrának, a szervezet főtitkárának vezetésével tartózkodik Hanoiban. A Béke-világtanács nevében Romes Csandra kijelentette, hoev a világ békeszerető erői elítélik az amerikai imperialistáknak a vietnami nép ellen elkövetett bűncselekményeit. Hangsúlyozta, hogy a A Dél-dunántúli RÖVIKÖT Vállalat javaslatára női, férfifehérneműk, divat- és kötöttáruk 40—80 százalékkal olcsóbban kaphatók mint eddig. A leszállított áruk árkülönbözete 273 ezer forint megtakarítást jelent a vásárlóknak. Az olcsó árukat tartalmazó készlet eredetileg mintegy hatszázezer forint értékű volt. Az első nap eredménye — 354 ezer forintos forgalom — meggyőzte a Né^bnit VáRalat és az áruház vezetőit arról, hogy a rendkívül olcsó vásár tál iól sikerül. Ilyen tempóban aligha tarthat a készlet január 27-15. A négvforint'vi zoknik, a 14 forintos ré’riik, és az átlag ötven százalékkal olcsóbb esvéb temvSkek — nvlonbarisnvák, trevíra pulóverek — tucatiával foevtak. Sokan jöttek az árleszállítás b'^óre S-^kszárdra a környező falvakból is. Ezért a RÖVIKÖT újabb árukat értékelt le, s szállított az áruháznak cs-knem négyszázezer fc-éit értékben. csökkent árú t.f'hmék'hk Mécsért áke tehát mintegy egymillió forint Az árleszállítás többszörösen is szerencsés. A Korzó Áruház a városköznont terének kialakítása miatt tavaly kissé eldugott helvre került. Ennek következményeként a megelőző időszak tanasztala+ai és a szakértői b'V’ri'5"; alanián körülbelül 10 millió forint forgalomtól esett el. A kiárusítás következtében most a naoi forgalom megkétszereződött Évek óta akut panasz, köve- telménv, hosv a boltokból eltünedeznek az olcsó áruk. Helyüket a mindig drágább anyagok foelaliák el. Ezúttal az árleszállításba nagyrészt eddig is olcsó namutáruk kerülték (most fillérekért kaobatók.) A kimondatlan ok: kicsi volt irántuk a kereslet. Mert egv ilven jplen+ős árleszállítás mozgató rugói között nyilvánvaló, hogv első helven szerepel: ha a termék csak a raktárkészletet duzzasztia, valamiképpen el kell adni. A mostan! szezon végi árleszállítás természetesen független a január végén kezdődő országos szezon végi kiárusítástól. k— vietnami nép hősies harca nagy lelkesedést kelt. Pham Van Dong miniszterelnök válaszában kérte a küldöttség tagjait, tolmácsolják a világ népeinek őszinte köszönetét a vietnami nép igazságos harcának nyújtott támogatásukért. A küldöttség a VDK-ban tett látogatása során felkereste azokat a helyeket, ahol különösen nagy károk keletkeztek az amerikaiak bombázásai miatt. Á KERMI tanúsítja az edami kiváló minőséget Cj ipari övezet a Duna mentén? Regionális kutatások kezdődtek Dél-Duná ntúlo n Pham Van Dong fogadta Romes Csandrát Mai szántunkból NÉGY ÉVE ZÁRTÁK LE A FÜRDŐT BÉRHAZI ÉLETFORMA 5. m. SZEICSZÁBDON AKAR ÉLNI... t * 159 ÉVE SZÜLETETT MADÁCH IMRE 9. Ok BÖRTÖN, PÉNZBÜNTETÉS, A VEZETŐI ENGEDÉLYEK ÉRVÉNYTELENÍTÉSE 15. * „Tegyünk többet Dombóvárért" A költségvetési üzem kommunistáinak kezdeményezése Tulajdonképpen egy taggyűlésen került szóba, hogy a maguk módján segítsék a költségvetési üzem kommunistái a város gyorsabb fejlődését. Egyik párttag javasolta, — emlékezik a kezdeményezésre Tóth István párttitkár —, hogy a munkások lakta városrészben, tehát ne csak a város központjában, nagyobb mérvű parkosítást, játszótérépítést kellene végezni. Tudják azonban, hogy a városnak kevés a pénze. Tóth József belső ellenőr, pártvezetőségi tag, qki maga is kezdeményezője volt a munkák kiválasztásának, ezeket mondja a pártszervezet kezdeményezéséről: —■ A Rákóczi utca felett! területen, ahoi a Pátria Nyomda üzeme van, a városrendezés értelmében nagyobb játszóteret keli t majd létesíteni. Amint itt elkészült a játszótér, vállaljuk a berendezések karbantartását, felújítását. Szóval gazdái leszünk a játszótérnek. Amerre járunk — Kaposvárott vagy Szekszárdon, ■— szép, rendezett, karbantartott játszótereket látunk, miért ne lehetne nálunk is? És a javas'a tál egyetértett a harminctagú pártszervezet. Úgy határoztunk, hogy az ilyen munkát szabad szombaton végezzük. A legközelebbi akciónk keretében például a Tanács téren mini labdarúgópályát készítünk. Hintákat, libegő- ket már felszereltek ide, de a nagyobb gyerekeknek nincs játszóterük. Ujdombóváron a régi sportpályát is rendbehozzuk. Ide is kapukat állítunk fel.. — A legjelentősebb váliatós Orbán János párttag nevéhez fűződik — mondja Tóth István, párttitkár. — Arra vállalkozott, hoqy tervezői díj nélkül elkészíti a gunarasi fiirdőtelep tervét. Vállalását már jórészt meg is valósította, hisz az ő tervei nyomón már dolgoznak a fürdőnél... Sőt, a költségvetési üzeműnk valamennyi dolgozója már végzett ott társadalmi munkát.. —- Az a szándékunk —veszi át a szót Tóth József a pórttitkár- tói, — hogy a dombóvári alapszervezetek között elindítunk egy mozgalmat: Tegyünk többet Dombóvárért elnevezéssel. Negyvenhat alapszervezet tevékenykedik a városban. Ha minden alapszervezet csak annyit vállal a város gyorsabb városiasodásáért, mint mi, akkor jelentősét alkothatunk. Környezetünk szebb lesz, és az a tudat tölthet el bennünket, hogy két kezűnk munkájával is segítjük a város gazdagodását. A költségvetési üzem pártszervezete azt javosofta a városi bizottságnak, hogy kezdeményezésüket ismerjék el, és gondoskodjanak arról, hogy az alapszervezetek társadalmi munkáját megfelelő módon értékeljék,-Pj Fehér Lajos, a Minisztert, nács elnökhelyettese hivatalában fogadta a Danin Gotov postaügyi miniszter vezetésével hazánkban tartózkodó mongol delegációt. A baráti beszélgetésen jelen volt dr. Csanádi György, közlekedés, és pofita- ügyi miniszter, valamint P. Sagdarszuren, Mongólia budapesti nagykövete.