Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-04 / 2. szám

Ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága I Tolna megyei fiatalok is készülnek a VIT-re Beszélgetés Kaczián Dánossal, a KISZ megyei bizottságának titkárával gy nak' 10 forinto szakmunkástanulóknak — D. E. Egy pályakezdő gondjai Varjas Jánosnak, az MB el­ső titkárának elnökletével teg­nap délelőtt Szekszárdon ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága, Meghallgatta azt a jelentést, melyet Kaczián János MB-tit- kár terjesztett elő a KISZ hon­védelmi nevelő munkájának tapasztalatairól és az ezzel kapcsolatos feladatokról. A vi­tában többek között felszólalt Takács László alezredes, az MHSZ megyei titkára is, aki Ifjúsági klub 1972 augusztusában a tolna! műve- lődési központ művészeti előadója kérdőíves felmérést végzett a GÉM, a selyemgyár és a textilgyár KlSZ-szerve- zeteinek fiataljai között, a KlSZ-titká* rak segítségévek. A felmérés, illetve véleménykutatás célja az volt, hogy kiderítse, igény­lik-e a fiatalok ifjúsági klubok létre­hozását? Milyen az érdeklődési korük, hogyan használják fel szabad idejü­ket, a klub létrehozásakor milyen irányú tevékenységükre lehet számíta­ni. milyen programokon veimének részt, stbL 250 véleménykérő lapot osztottak ki c KISZ-szervezetekben; ebből százki len- cen igényelték az ifjúsági klub létre­hozását — az alakuló ülésen azonban jóval kevesebben, kb. negyvenen je­lentek meg, azóta viszont 117 főre emelkedett a taglétszám. Eddig min­den jelentkezőt felvettünk, de a klub vezetősége úgy határozott — a lét­számra való tekintettel —, hogy a továbbiakban már csak előzetes je­lentkezés, a klub vezetősége, vala­mint tagsága véleménye .alapján vés** szűk fel az új tagokat, a' klub sza­bályaihoz nem alkalmazkodókot vi­szont kizárjuk a klubból, W /c •• »5'Vó’w" A művelődési központ eddig! arány­lag csendes szombat estéi megváltoz­tak fiatalok vettéfc birtokukba <s termeket, az ifjúsági klub tagjai. Az alakuló ülést 1972 őszén tartot­tuk, melyen a klub vezetőjének. Deli Erzsébetnek programjavaslatait vitat­tuk meg. A vezetőséget november első összejövetelén választottuk meg. A tagsági díj havonta: középiskolások­nak' 10 forint, szakmunkástanulóknak az MHSZ és a KISZ között kialakult együttműködést ele­mezte. A vb-ülés második napirendi pontjaként Sebes­tyén Dezső és Hopp János, az MB munkatársai, valamint Páldl Ede, a bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyár KISZ- védnökségének szervezőié tar­tott tájékoztatást a megyei KISZ-védnökségek helyzetéről. A vb-ülés a jelentést és a tá­jékoztatót elfogadta. alakult Tolnán t5 forint, a dolgozó fiataloknak 20 fo­rint. A klubösszejövetelek 18—22 óráig tartanak. 18—19-ig zene, 19-től kötött program, majd ismét zene, tánc. Az új klub tagjai már sikeresen vettek részt az Iregszemcsén rendezett* ifjúsági klubok találkozóján. A lányok a lövészetben a harmadik, a fiúk a második helyezést érték el. A klubon belül jól működik egy magnósklub, a művelődési központ, illetve a fiatalok saját felszerelésével. A klub zenekara* az „Astor" mellett egy-egy alkalom­mal ők szolgáltatják a zenét. Úgy ter­vezik, hogy decemberben egész estét betöltő ,,dlsc jockey” programmal lép­nek a tagság elé. Az előre beterve­zett programot eddig még sikerült tel­jesíteni. Vendégeink eddig: Fodor Tamás, Vitai Ildikó, Szemes Mari, Do­monkos Imre, o budapesti magnósklub két tagja, és utoljára, december 9-én Dinnyés József voltak. Nagyszabású sportvetélkedőt is ren­deztünk; a klubtagok asztaliteniszben, sakkban és asztali fociban mérték ősz- sze erejüket és tudásukat. Kedves szokássá vált, hogy havonta játékos vetélkedő keretében köszönt­jük azokat, akik abban a hónapban ünnepük névnapjukat. Ez alkalommal apró ajándékokat kapnak az ünnepel­tek r-.pz, ajándékokról a |dub, névnap- felelősei gondoskodnak. Az ez évi első negyedéves program­ban többek között Petöfl-vetélkedő* szavalóverseny, a művelődési központ­ban működő színjátszó csoport, a buda­pesti magnósklub műsora, valamint vitaestek szerepelnek. — Köztudott, hogy ez év nya­rán Berlinbeu kerül sor a X. VIT- re. Hazánk — és ezen belül me­gyénk — fiataljai is készülnek a találkozóra. Kérjük, tájékoztassa a Népújság olvasóit erről a fel­készülésről. A legutóbbi VIT színhelyén,' Szófiában ülésezett az a nem­zetközi előkészítő bizottság, amely egy évvel ezelőtt fel­hívta a világ fiataljait, hogy a találkozóra készülve alakít­sák ki saját programjukat, népszerűsítsék a világifjúsági találkozó alapgondolatát. En­nek megfelelően alakult meg a X. Világifjúsági és Diák- találkozó magyar nemzeti elő­készítő bizottsága, amely fel­hívással fordult a magyar if­júsághoz. Ebből kitűnt, hogy a korábbi fesztiválok hagyo­mányait folytatva a haladó, demokratikus ifjúság impe­rialistaellenes egységének min. den eddiginél nagyobb se­regszemléjére kerül sor 1973 július 28-a és augusztus 5-e között az NDK fővárosában, Berlinben. A felhívás szól arról is, hogy a magyar if­júság magáévá teszi a X. VIT célkitűzéseit, részt vesz annak előkészítésében. A VIT-re történő felkészülésben helye van minden politikai, kulturális és sportmegmozdu­lásnak — legyen az a legki­sebb faluban, vagy bárhol az országban — amely elősegíti a fesztivál sikerét, megismer­teti, népszerűsíti a fesztivál alapgondolatát, a VIT-ek tör­ténetét, bemutatja a DIVSZ- et, a haladó ifjúsági szerve­zeték munkáját, életét. Mi ezeket a kulturális és sport- programokat is aktív politi­zálásnak tekintjük. A meg­mozdulások egyben tanúskod­nak a más népek iránti ér­deklődésről is, amit a világ­ifjúsági találkozó jelmondata így fejez ki: Antiimperialista szolidaritás, béke és barát­sági . ! ■ < — A találkozóra történő felkészü­lés Jegyében már eddig is számos érdekes akcióra, programra került sor. Melyek voltak ezek? i ' — Ä felkészülés első sza­kasza megyénkben az 1972- ben megtartott Duna menti fiatalok találkozójával kezdő­dött és ezekben a napokban zárul. Alapvető célként tűz­tük magunk elé az előkészí­tést, a tájékoztatást, azt, hogy megismertessük a fia­talokkal a VIT-ek történetét, a X. VIT házigazdáját, az NDK-t, rendezőjét, az FDJ-t és a DIVSZ-et A Duna menti fiatalok ta­lálkozóját felhasználtuk arra, hogy bemutassuk az eddigi világifjúsági találkozókról szó­ló filmeket, kiállítást rendez­zünk az NDK-ról, az/FDJ-ről. Ugyancsak itt került sor ar­ra az országos szeminárium­ra, melynek résztvevői meg­vitatták a VIT-re történő fel­készülés feladatait. Magát a Duna menti fiatalok találko­zóját is a VIT jegyében tar­tottuk. A következő időszak kevés­bé volt látványos. KlSZ-alap- szerVezeteinkben megkezdő­dött a politikai oktatás. Min­den oktatási formában külön téma a VIT-ek története, a DÍVSZ munkája, az NDK be­mutatása. A 448 oktatási kör­ben 10 750 Tolna megyei fia­tal vesz részt. Van egy olyan oktatási forma is, amely ki­zárólag a VIT-tel foglalkozik. A találkozó iránti érdeklődés tanúsítja, hogy a 448 oktatási körből 120 választotta az utób­bi lehetőséget. — Melyek a következő időszak feladatai? — Mint említettem; célunk, hogy bemutassuk ba­rátainkat. Ennek megfelelően megállapodtunk testvérszerve­zetünkkel az NDK Karl-Marx. Stadt megyei FDJ bizottságá­val a kiállítási anyagok cse­réjéről és az idei Duna menti fiatalok találkozóján fogadjuk képviselőiket. Megtörténtek az első lépések kapcsolataink fej­lesztésére, a kölcsönös tájé­koztatás megkezdésére, a szovjetunióbeli Tambov me­gye Komszomol-bizottságával is. Déli szomszédaink mun­kájával ugyancsak szeretnénk megismertetni a megyénk fia­taljait, ennek megfelelően a Jugoszláv Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség képviselője ápri­lisban tájékoztató körutat tesz Tolna megyében. Felkészülésünk második sza­kasza tulajdonképpen most kezdődik. Ez lesz a látványo­sabb, a mozgalmasabb. Né­hány jelentősebb akció: a Magyar Rádió és Televízió VIT-vetélkedőt rendez, mely­re minden alapszervezetből jelentkezni lehet. A vetélke­dőkre alapszervezeti szinten február 1. és 28. között kerül sor. Március 15-ig rendezik--á járási, városi, április 4-én a megyei vetélkedőket. Április 24-én kezdődik az országos verseny, melyet a rádióban és a tévében nyolc héten ke­resztül hallhatnak, láthatnak az érdeklődők. főiskolán; egyetemen gyakran hangoztatják: az elsajátított elmélet — bár­milyen tömegű — nem több, mini a gyakorlat alapja. Se­gítője a munkavégzésnek, de nem elegendő, még sok-sok ta­pasztalat kell hozzá. Elégszer hallották ezt a nép­művelőjelöltek is, amíg diplo. májuk birtokába jutottak. Fe­hérvári Erzsébet, a gyönki mű­velődési ház huszonkét éves igazgatója is felkészült a vár­ható gondokra, amikor állam­vizsga után hat héttel dolgozni kezdett. Igaz, helyzete szeren­csésebb, mint legtöbb pálya­kezdő társának. Szülőfalujában dolgozik, szüleinél lakik. Há­rom alapvető nehézséggel nem kell számolnia, amivel társai többségének: az albérlétezés­sel, az ezzel járó megoldatlan étkezéssel (mert nem minden­hol részesül a népművelő köz- étkeztetési kedvezményben) és a beilleszkedés gondjától is mentesül — részben. Utóbbi nem teljesen egyér­telmű: éppen azért, mert min­denki ismeri Erzsit és_ szüleit a faluban, sokan úgy gondol­ták: „Ó, falubeli lány, nem fog szólni ezért vagy azért”. — Nehezen vették tudomá­sul, hogy a falubeli kislány már elsősorban a művelődési ház vezetője, és hogy önálló elképzelései és határozott cél­ja van. Az első hónapban el is terjedt rólam, hogy visszajöt­tem a főiskoláról, és mindent a fele tetejére fordítanék. Mindössze azt indítványoztam, Jelentős programunk lesz az április 24-i nemzetközi if­júsági szolidaritási napon. Ugyancsak a VIT-re történő felkészülés jegyében megszer­vezzük az „Egy napot a VIT-ért” akciót, mellyel a magyar nemzeti előkészítő bi­zottság által létesítendő pénz­alaphoz kívánunk hozzájárul­ni. A szakmunkásképző in­tézetek és az üzemek fiataljai részére kedvező lehetőséget nyújt az „Ajándék a VIT-re” akció. Alapszervezeteinket felhív­tuk, hogy 1973 első felében szervezzenek túrákat: játék­kal, sporttal kössék össze a VIT-re történő felkészülést. Ifjúsági napokra, ifjúsági ta­lálkozókra, VIT-őrtüzek gyúj­tására, vetélkedőkre, a sport­életben VIT-kupákra kerül sor megyeszerte. Szeretnénk, ha a fiatalok a VIT egész programját figye­lemmel -kísérnék. A találkozó után az azon részt vett Tolna megyei küldöttek beszámolnak az itthon maradottaknak te­vékenységükről, élményeikről. A napokban kezdődnek azok a tanfolyamok, melye­ken az alapszervezeti titkárok felkészülnek az idei KISZ- munka megszervezésére. Ezt a munkát szeretnénk úgy befolyásolni, hogy egyúttal a X. VIT alapgondolatát is. erősítsük. Javasoljuk a „X. VIT — 10 akció” megszerve­zését. Ahol hangot-'kap a fia­talok munkájában a szolida­ritás, a béke, a barátság gon­dolata — és mindez gazdag, színes program formájában testet ölt, ott mindenki egy kicsit résztvevőjévé is válik a X. VIT-nek. hogy az őszi, legnagyobb be­vétellel járó bált a művelődési ház rendezze. Amúgy is nálunk lesz, és így a bevétel kama­tozna: érdekes, színvonalas előadásokat hozathatunk rajta. Ä bált mégis a tűzoltók ren­dezték meg a hagyomány sze­rint, a pénzt közös vacsorára költötték. Tudomásul vettem, hogy ez az egyetlen módja az önkéntes tűzoltók „honorálásá­nak”, de ha a község úezetői megértéssel fogadták volna az én érveimet is, jobb lett volna az ,.induló” közérzetem, — Az első meglepetések kö­zé tartozott, mennyire látszat, hogy ismerem a falut. Megyek az utcán, köszönök mindenki­nek. Ismerem ezt meg azt a bácsit, tudom a nevét,, meg hogy hol lakik. De hogy mi ér­dekli, mivel foglalkozna szíve­sen — erről fogalmam sincs* Amikor dolgozni kezdtem, de­rült ki az is, hogy mekkora energia kell arra, hogy az em­berekben felpiszkáljak valami kis érdeklődést. Nagyon nehéz megváltoztatni a közvéleményt a művelődési házról is. Né­hány éve dolgozott itt egy nép­művelő, aki enyhén szólva nem a kultúra területéhez tartozó programokat rendezett a ház­ban. Azóta bizalmatlanok a művelődési házzal szemben a faluban. A lányokat még most sem nagyon engedik a klubba járni. — A művelődési ház majd­nem „közterület" volt. Jártak ide ülésezni, értekezni, meg­beszélni, de egyébként nem so­kat törődtek a létével, elég el­hanyagolt volt. Első beszerzé­sem egy színpadi függöny lett, később íróasztal, székek ke­rültek az irodába is. Térítőt az asztalra otthonról hoztam — most már barátságosabb az irodám is. Nyáron a ház előtti térséget parkosítjuk majd, a klubtagok indítványozták, hogy társadalmi munkában csináljuk meg. — Amikor idejöttem, 42 ezer forint volt meg a költségveté­si keretből. Ebből megmaradt 30 ezer forint, így 1973-ban 129 ezerrel indulunk. Izgatott vagyok, hogy sikerül-e majd úgy felhasználni, ahogyan sze­retném; jól. Tulajdonképpen 1973 az első . igazi munka­évem. — Nem, nem ment a spóro­lás á művelődés roi'ására. Járt nálunk Margittay Ági két mű­sorral, Fodor Tamás, Lakat Károly és Szombathy István sportügyben, három jó beat- koncert is volt. Sikerültek az előadások, a következőre min­dig többen jöttek el. Igaz, ezek a művészek nem bohóckodtak, ripacskodtak. Az egyik neves beat-együttessel fordult elő csak ilyesmi: utcai ruhában készültek színpadra menni. Szóltam nekik: nézzenek meg engem. Ünneplőben vagyok. Nézzenek ki a közönségre — ők is ünnepiesen öltöztek. Ha mi megtiszteltük őket a meg­jelenésünkkel, nekik még in­kább kötelességük rendesen felöltözni. Szó nélkül átcserél­ték színpadira a ruhájukat. — öt új szakkört, klubot indítunk a meglévő öt mellé. Novemberben kérdőíveket kül­dettem haza a szülőknek az iskolásokkal. Teszt-jellegű volt, hasznos dolgokat tudtam meg belőle a válaszolók igényeiről, aktivitásáról. A munkatervben az ebből szerzett tapasztalato­kat is hasznosítottam. — Kapcsolataim? Bölcsföldi Klára, a könyvtár vezetője nélkül talán nem is lenne erőm a munkához. Ö az, aki hisz az elképzeléseimben, a népművelésben, és segít meg­értetni másokkal is azokat. Néha magammal szemben is meg kell, hogy erősítsen; egyik-másik tárgyalófelemben még mindig annyira tisztelem a volt tanárt, apám korú veze­tőt, hogy nem vitázom velük. Balázs János a másik — a já­rási felügyelő — aki sokat se­gít. De jó a kapcsolatom né­hány pedagógussal is — sze­retném, ha valamennyivel az lenne. Vannak a faluban töb­ben is, akik megértéssel figye­lik törekvéseimet. — Mit akarok elérni? Elő­ször azt, hogy tudják az em­berek — van művelődési ház Gyönkön, és hogy nekik van. (virág) 1

Next

/
Thumbnails
Contents