Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-03 / 285. szám
I ) ________—— BÄ RDOS1 NÉMETH JÁNOS: NÉZVE EQV HULLÓ CSILLAQOT Az a lebegő szárnyalás, v mit a szerelem szárnya ad hol van? Lefogták szárnyamat, ami van napról napra más. Nem az a mámor ami volt, az a mennyei semmiség, fordult a föld és mennyi kék szikrázó csillag, kandi hold, gyerekes, édes buzogás kapott, röpített egekig. Most már csak cammo'gás télik, kevés erő jut szép, csodás dolgokra, dal se ügy fakad sodró erővel, mint á víz, mely messzi tengerekbe visz, hogy kapkodtam az ujjamat. mennyi pióca-perc szívott véremből lebegést, érőt, hogy így álljak magám előtt nézve egy hulló csillagot. Ami van szürke, zord egek, egyhangúság, a hivatal úgy őröl karja közt szilaj erővel, amíg csüggetég magamba hullok szárnyfalán s úgy nézve messze vissza rád lebegő, édes ifjúság, s rímek szent tája, mint Arany. Galsai Pongrác t A főhős Szederlaky belépett a kávéházba, levette sokdioptriás szemüvegét, megtörölte, aztán újra felrakta, majd hunyorogva kikeresett bennünket, és megcélozta az asztalunkat. Úgy jött, azzal a bizonytalan merevséggel, cél iránt, mint amikor az idegorvos azt mondja betegének: „Most hunyja be a szemét, és menjen egyenesen a kályhához...” A rövidlátók őrangyala vigyázott rá, hogy föl ne borítsa az útjában álló székeket. Velem szemben, a szomszéd asztalnál egy nő ült. Fekete nő, sárga blúzban. Őmiatta ittam már a negyedik kétde'cit. A város egyetlen kávéházában találkoztunk, jobbra az ablak mellett — akár egy vidám táborozáson. Erről a sarokról már rég lemondott az üzletvezető. Kevés bevétel, sok elgázolt cigarettavég és hamu a padlón, nagy ricsaj. Tulaj- donkéopen el kellett volna keríteni bennünket. De a társaság gyülevész jellege tekintélyt parancsoló volt. Ennél tarkább bandát elképzelni sem lehetne: asztalunknál együtt ült a dupla-doktor egvCtemi tanár és a rímfaragó flekksuszter, a szigorú gimnáziumi igazgató és a saját tanítványa — valami jókedvű, ősközösségi fraterni- tásban. Mi voltunk a helyi irodalom. Aki a városban író volt, vagy annak képzelte magát — már á tehetség, vagy az önkritikahiány jogán — közénk tartozott. S mi szívesen befogadtunk mindenkit. Miért is ne? Az egyetemi tanár szenvedélyes előadásokat tartott a kvantum-elméletről, vagy pz asszír-babilóniai képírásról. Ezt a suszter is szívesen meghallgatta. Igaz, egy szót sem értett az egészből. Viszont egyenrangú félnek, szellemi osztálytársnak érezhette magát. A gimnáziumi igazgató pedig örült, ha a vőfény-költő felolvasta legújabb verséit. Az ilyen sorok, mint: „Egy szép nyári reggelen — sétáltam künn a tengeren” — akárhány Karinthy-paródiánál több mulatságot szereztek nekünk. Eufóriás jókedvünkben néha arra vetemedtünk, hogy a legképtelenebb képzavarokat ösz- szehasonlítsuk. A szerző ilyenkor üdvözölt csecsemőmosoly- lyal ült a világirodalmi párhuzamok — számára tökéletesen érthetetlen — özönében. Szederlaky. a város hites könyvszakértője volt, s maga is író. természetesen. Erkölcslélektani történeteket írt, századvégi modorban. Most megállt az asztalunk előtt : — Szeretettél üdvözlöm a művész urakat — mondta, és hamisítás bajuszán látszott, hogy megint alkotott valamit. A világ legritkább és legérzékenyebb bajuszát viselte.. Egy árulkodó, szőke kis szőrboly- hot az orra alatt. — Novella? — kérdezte asztalszomszédom, az ezoterikus költő. A sárga blúzos nő még mindig nem nézett rám. Fitymáló közönnyel rágta a kávéjából kifelejtett kockacukrot. — Az — mondta Szederlaky és aktatáskáját az asztalra helyezve. megszámolt bennünket. — Adssza már — morogta a gimnáziumi igazgató — essünk túl a nehezén ... Szederlaky kiemelte táskájából új novellájának tnásölátKéziratokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk. jelleme kötegét, leszámolt belőle kilenc példányt — épp ennyien voltunk, — és szétosztotta a társaság tagjai között. Nekem a leghalványabb, már alig is kibetűzhető másolat jutott. Barátunk különben éppoly negédes volt, akár a történetei. Igÿ könnyen meg tudta téveszteni az embereket. A városban ő volt a Róbert bácsi. Az aranyszájú mesemondó, aki este leül a gyermekek ágya mellé; s olyan mesét mesél nekik, hogy egész éjjel nem tudnak aludni... Azt mondták, a bukott lányok megmentésével is foglalkozik. Az asztaltársaság tagjai rögtön rávetemedtek Szederlaky új novellájára. „Essünk túl a nehezén...” Én azonban egyre a sárga blúzos nőt néztem. — Mi az? Nem érdekel? — kérdezte a szerző. — Dehogynem! — mondtam. — Nagyon is! Ő a novellára értette, én a nőre. Szederlaky akkoriban hetenként megírt egy novellát; förtelmeseket persze, azt mondanom sem kell. Műveiről rengeteg másolatot készített, s folyton magánál hordta őket. Kéziratait mindaddig nem tartotta véglegesnek, amíg valamennyien el nem olvastuk, akiknek a véleményére számított. Valóságos detektív- ösztönnel, módszeresen hajtotta fel a kritikusait. Olvasás- kényszer nélkül az utcán nem lehetett találkozni vele; ha sokdioptriás szemüvegének látóterébe kerültem, bevonszolt a legközelebbi nyilvános helyre, s amíg a rámtukmált papírmennyiséget le nem nyeltem, el nem eresztett. Hiába magyaráztam, hogy én csak a figyelem meghitt óráiban vagyok jó olvasó. „Nyolc flekk az egész, drágaságom, átfutod!” — mondta. A kézirat ilyenkor két sor híján kilenc flekk volt. Azzal is hiába védekeztem, hogy a szerző jelenlétében nem szeretek olvasni: zavar az arcizmaimat vizslató nillantások figyelme. „Jó, majd nem nézek rád!” — mondta. S színlelt szórakozottsága úgy őrzött, mint a de- tektíveké, akik a fal mellé állított áldozatukkal nem akarnák feltűnést kelteni. Miközben az átforduló lapok zörgését számolta. Ezek a kávéházi összejövetelek tehát ünnepet jelentettek Számára. ilyenkor nyolctíz olvasót is ütött egy csapásra. Uj novellájának ezt a címet adta: „Sári”. Szimpla kis cfm, érdektelen — gondoltam. — Sári. Éppúgy lehetne Erzsi, Eszti, vagy Elvira is. Hát azt a nőt, a szomszéd asztalnál, hogy hívhatják? A bor már a fejembe szállt. A kézirat szinte olvashatatlan volt. De a sárga blúzos most mintha rám nézett volna. Odamegyek hozzá és megszólítom. Csakhogy körülöttem mindenki a novellával töltekezett. Szederlaky az asztalfőn ült, készült á vizsgáztatásra s mozgatta kis bajuszát, mintha rágcsálna. Bódult fejemet íhdigóma- szatban tartottam. Nem szerettem Szederlakyt. A szemüvegével. A bajuszával. A po- mádészagával. A novelláit pedig untam. Ki lehet az a Sári? Nem érdekelt. Szavakat húztam ki a maszatos szövegből, félmondatokat: „Az ég olyan volt... mintha akkor ... Sári befordult a sarkon ... Mit ak"r kend a keresztapámtól? ..." Aztán már a szavakat sem láttam. Ez itt az én fejem, ez meg a papír — s közötte tizenöt-húsz centiméter levegő. Már csak árra ügyeltem, hogy szabályos időközökben forgassam át a lapokat. De szerencsétlenségemre a kéziratot én tettem le elsőnek. A nő, ott a szomszéd asztalnál, most már határozottan rám nézett. Közben Szederlaky is ki- péeézett a szemével, szinte a tekintetére fölszúrva tartott, míg a lassúbb észjárásúak is befejezik az olvasást; aztán egyenesen nekem szegezte: — Nos, mi a Véleményed? — Jó — mondtam, — nagyon jó. A téma érdekes. A probléma eredeti. A kidolgozás példás. A konfliktus... az is van... Tudtam persze. hogy ez elégtelen felelet. Most jönnek a puhatoló kérdések, — Minden kitűnő — mondtam — gratulálok. Csak... — Csak? — kérdezte Szederlaky. — Tudod, kérlek, hogy engem csak a „csak” érdekel... A rutinomra bíztam magam. — Csak — folytattam elszántan — a főhős ... Sári, a főhős jellemét jobban el kellett volna mélyíteni... Ez az a kifogás, amit minden írásra a megszégyenülés veszélye nélkül, patent-biztonsággal alkalmazhatunk. Még Maupassant-ra vagy Gorkijra is. Ha egy Gorkij-hősről kijelentem, hogy a jelleme mélyebb is lehetne — nem ostobának fognak tartani, hanem igényesnek. Létezhet-e főhős egyáltalán, akinek jellémét ne lehetne még jobban — legalább egy icipicivel jobban — elmélyíteni? Úgy látszik, létezhet. — Micsodát? — kérdezte a költő. — Kit kellene elmélyíteni? — Hát a főhőst — mohd- tam. — A Sárit. A Sári jellemét. Szederlaky döbbenten nézett rám: — Node kérlek — mondta habogva. — Te úgy látom ... te tévedsz... A Sári ugyanis, ha nem tudnád, a Sári egy tehén ... Egy öreg tehén, akit a vágóhídra visznek ... Az igazgató ehhez még hozzáfűzte: — Igen, a Sári egy tehén. Te pedig egy ökör Vagy. A társaságból ekkor fölszakadt a nevetés; nevetett, dülöngélt, vihogott mindenki: a költő, a professzor, a flekksuszter, a diák, az írók, félírók és álírók seteglete; az egész szedett-Védett irodalmi táborozás. És persze a no is. A nő is a többiekkel együtt nevetett. Megnyugodva láttam, hogy elöl két viplafoga van. A keringő regénye Gál György Sándor és Somogyi Vilmos könyve A keringő a XVIII. század végén jelenik meg, s hihetetlen gyorsasággal hódítja meg az ízlést: a XIX. század végig- táneolja. Osztrák földről indul hódító útjára, s jellegzetesen osztrák is marad, pontosabban bécsi, ahogy bécsi a Strauss- csálád is, amelynek neve fémjelzi a keringőt, még a zene- történetileg jelentősebb We- berrel szemben is. Gál György Sándor és Somogyi Vilmos könyve (Mesél a bécsi erdő) a keringő regényét mondja el, s közben bemutatja a kort, a XIX. századi Bécset, jellegzetes embereivel. A Mesél a bécsi erdő regény, s a két szerző igazán jól, sőt érdekfeszítően szövi a cselekményt, mégsem ezt tartjuk a könyv legfőbb érdemének. Sokkal inkább azt, hogy a regényesség mellett hiteles marad: a hajdani monarchia fénykorának és széthullásának tükre, pontos adatokkal, hű körnvezetrajzzal. Szerencsés gondolat volt á könyv végéhez csátolt tájékoztató, gmelv nemcsak a kronológiai adatokat ismerteti, hanem a szereplőkről is tájékoztat, azt is elmondva, hogy a regény hol kényszerült kilépni a rendelkezésre álló adatokból. Ez nemcsak az olvasó tájékoztatását szolgálja, hisz olyan ismereteket ad. amelyek segítségével az olvasó szinte észrevétlenül léo át a regényből a zenetörténetbe. S ezt mondhatjuk el az egész könyvről is, mely a szó nemes értelmében vett életrajzi regény: az egymásba fonódó sorsokból egy kbr bomlik ki, s az olvasót egyformán gazdagítja a cselekmény érdekessége és az ismeretek bősége. A Zeneműkiadó életrajzi sorozatának egyes kötetei elég vegyes értékűek, hisz nem egy közülük már-már ä nor.vva határát Súrolta. A Mesél a bécsi erdő regényként is, kor- rajzként is jó olvasmány, s a zenei ismeretteriesztásben is igaz ügyet szolgál. (cs) Névtelenek maradtak, de megismertük őket 12 óra 30 perckor érkeztek à tamási vasútállomásra. Fölrohantak a művelődési központba. Egy óráig egyszer elpróbálták az Apostolt. Csak végszóval és mozgással. Egy óra két perckor már a Dómban ebédeltek. Negyed kettő után pár perccel szinte telt ház volt a tnüvelödCsi központ színház- termében. Fél kettőkor elkezdődött az előadás. Egy fiú fagotton magyar úépdalokat játszik, miközben körbejárja a nézőket. Aztán ■— még mindig a nézőtéren, a nézők között — fiúk és lányok bérseket mondanak. A szerelemről. Negyed háromkor fölmennek a színpadra. Most látni, hogy húsznál Is többen vannak. A következő rész címe: Millennium anno 2823. Petőfi ezredik születésnapjára összeállítás. Taps. szünet. A közönség, a tamási Béri Balogh Aidám Gimnázium szinte valamennyi tanulója, pár pillanatra — négy percre! — fölléleg- zik, hiszen eddig valttnii furcsa varázslattal elragadták, figyelni kényszerült. Aztán megszólalnak a csengők, minden sötét, a széksorok mellett bevonulnak a szereplők. Egy pontreflektor mered a színpadra, annak fényében mereven áll a Király. Körülötte föltűnik a Nap, és Szilveszter is. Petőfi Sándor Apostolának lélegzetelállítóan szép színpadi változatát látjuk. Mást és többet ts. A mozgás rendkívüli hangsúlyt kap, de ennek megfelelően tiszta és egyszerű. Észre se igen vesszük, t hogy a szövegben nem thindegpík hangsúly kerül jó helyre.' Hogy a beszélők nem mindegyikének hangja csiszolt. Aztán fölcsattan a taps, amit már nehéz volt tartani. Mindenki a függöny élőit, suta meghajlás következik. Vége ... Fél négy. Egy üveg enyhítő, pár kapkodó szó a vendéglátókhoz: no, milyen, tetszett? De már rohanás újból, négy óra húszkor Indul a vonat vissza Pécs felé. A Pécsi Tudományegyetem jogi karának Glosszátor irodalmi színpada Peiőfi-emlékműsort mutatott be a tamási Gőgös Ignác jábási művelődési központban. A műsort az egyetemi és a tamási községi KISZ-bizottság szervezte ... „bpf” ...... ,■ ■ .