Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

I DECEMBER 21 CSÜTÖRTÖK Névnap: Izidor A Nap kél 7,29 — nyugszik 15,55 órakor A Hold kél 17,14 — nyugszik 8,27 órakor wxa Mattflm — A Szovjetunió megala­kulásának 50. évfordulója al­kalmából a szekszárdi Volán KISZ-vezetősége tegnap ven­dégül látta az egyik szovjet alakulat 12 komszamolistáját. A. vendégek délelőtt az üzem­mel ismerkedtek, tájékoztatót hallgattak meg az ifjúsági munkáról, délután városnézé­sen vettek .részt, majd a vál­lalat klubjában találkoztak a vállalat fiataljaival. — Sláger: a lemez. A dom­bóvári Napsugár áruházban a karácsony előtti csúcsidőszak­ban naponta közel négyezer forint értékű hanglemezt ad­nak el. — Nősök bálja Hőgyészen. Karácsony másnapján, decem­ber 26-án a hőgyészi Hangu­lat vendéglőben megrendezik a nősök bálját. A jó hangulat­ról a Vidám-trió gondoskodik. — Festett bútor. A decsi háziipari szövetkezetben mint­egy 200 ezer forint értékű festett bútort készítenek az asztalosok, s a két festő­asszony, Rácz Jánosné és Tu- róczi Gyuláná ez év utolsó és a jövő év első negyedében. — Brigádvezetők tanácsko­zása. A simontornyai Bőr. és Szőrmefeldolgozó Vállalat szo­cialista és szocialista címért küzdő brigádjai a múlt szom­baton értékelték az idei, rend­kívül eredményes évet és ele­mezték a következő tervidő­szak feladatait. — A szekszárdi zártkerten belül évről évre több az új telepítésű szőlőparcella. 1939 óta összesen 32 katasztrális hold területre adtak ki szőlő­telepítési engedélyt egyéni tu­lajdonosoknak. — Tragikus befejezéssel ért véget a minap az ausztriai Albern közelében a sétaautó­zás. A 22 éves Eva Trauner, 17 éves húgával és 13 éves öccsével együtt, kölcsön ka­pott személygépkocsival a Du­nába zuhant. A két lánytest­vér a négyfokos vízben szív­görcsöt kapott és meghalt, a fiú azonban kiúszott a hideg Dunából. Várható időjárás: csütörtök estig: délen csökkenő felhő­zet, de egyes helyeken még hószállingózás. Az ország más részeiben derült, száraz idő. A legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 1—plusz 3 fok. Tapétabolt a lakosság szol­gálatában. Szekszárd, Béla tér 5. (237) Üde színfolt a lakás sarká­ban, padlóvázában a színes, stilizált tüskés buzogány. Dec. 31-ig mélyen leszállított áron kapnató a kijelölt boltokban és a PIÉRT-nél. (241) TOLNA MEGYEI NËPÜJSAG A ráagyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságánál lapja Főszerkesztő: Píii'íUl’S FEKENG Szerkesztőség : Szekszárd, Beloiannisz u. a. Teleron ; ízy—01, 123—61 Sportrovat: 123—15 Kiadja: ioiua megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszáru, Béla tér 1. i melon: 126—11, 1ZU—10 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdának Széchenyi utca 46. Telelőn : 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési dij egy hónapra 20 Ft Indexszám; 25 069 MfttlSÁG * "MII OyjrBBZÖCT fl L » fi T a MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LACIA Bíróság előtf a Termoszig volt vezetői A Fővárosi Bíróságon szer­dán délelőtt megkezdődött a Termoszig Hőszigetelő és Épí­tőipari Vállalatnál elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos bűnügy tárgyalása. Az ügyészség a többi között üzérkedéssel, pazarló gazdál­kodással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel vádolja a válla­lat több volt vezetőjét. A vádirat szerint Kovács József, volt igazgató, 45 éves buda­pesti lakos egy hőszigetelő anyag gyártását kísérletezte ki, a Találmányi Hivatal azon­ban a szabadalmi bejegyzést elutasította. Ennek ellenére a vállalat­nál 1970-ben megkezdték a gyártását. Kovács az értékesí­tés során 200 000 forinttal nem számolt el. Ezenkívül több társával a vállalatnál jogsza­bályellenesen fuvarozórészle­get létesített, amelynek veze­tője, dr. Benke István 52 éves budapesti lakos volt. A pa­zarló gazdálkodással, a hőszi­getelő anyag veszteséges gyár­tásával a vállalatnak több, mint egymillió forint vesz­teséget okoztak. Sa j tó táj ékoztaí é a Látóhatár-ról Szerdán a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tudósklub­jában sajtóértekezletet tartot­tak abból az alkalomból, hogy az Akadémia Kiadó gondozá­sában megjelent az első ma­gyar, úgynevezett tallózó fo­lyóirat, a Látóhatár, Átadták a Kiváló Együttes okleveleket Kedden a Népművelési Inté­zetben adták át a Kiváló Együttes oklevelet azoknak az amatőr ének-, zene-, tánc-, képzőművész és színjátszó cso­portoknak, amelyek ezúttal másodszor, harmadszor, illetve örökösen nyerték el a kitünte­tő címet. Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet osztályve­zetője méltatta az együttesek művészeti vezetőinek, olykor három generációt is magába foglaló tagságának, s a nép­művelésben jelentős feladatot betöltő csoportok támogatói­nak, áldozatos munkáját. A madocsai népi együttes is ez alkalommal kapta meg a Kiváló Együttes címet. Tumpek József századszor adott vért Térítésmentes véradást tar­tottak kedden a Paksi Kon­zervgyárban. A dolgozók ösz- szesen 80 liter vért adtak. Tumpek József, a gyár nyug­díjasa, aki 1946 óta önkéntes véradó, kedden századik alka­lommal adott vért. A Vörös- kereszt gyári és járási vezetői a jubileumon pénzjutalommal és ajándékkal köszöntötték Tumpek Józsefet, aki nemcsak résztvevője, de szervezője is a véradómozgalomnak. Traktor a Kapósban A döbröközi Zöld Mező Tsz egyik DUTRA vontatója ked­den a Kapósba merült. Veze­tőjét, Paholik Jánost gazdatár­sa, Antal János mentette ki életveszélyes helyzetéből. A helyszínre kivonultak a dom­bóvári állami tűzoltók. Ök szállították orvoshoz a kény­szerfürdőt vett traktoristát. A szerencsés kimenetelű baleset körülményeit a rendőrség tisz­tázza, .. • Czine Mihály főszerkesztő­helyettes elmondta az újság­íróknak, hogy a havonta meg­jelenő folyóirat válogatást ad a magyar kulturáis sajtóban, az irodalomkritikai, társada­lomtudományi igényű lapok­ban megjelent legjobb írások­ból és tanulmányokból. Célja, hogy az olvasó, akinek ma már általában alig van módja az egész magyar kulturális sajtó termékeinek átfogására, nyomon követhesse hazánk szellemi életének mozgását. A hazaiakon kívül az ország határain túl élő magyar szép- írók alkotásai is szerepelnek majd a folyóirat hasábjain — itthoni folyóiratainkban meg­jelent írásaikkal. A Látóhatár egyelőre 15 000- es példányszámmal indul. Kis népszámlálás az országban A Központi Statisztikai Hi­vatal a jövő év január 1-i álla­potnak megfelelően úgyneve­zett mikrocenzust, azaz kis népszámlálást tart. Ezzel kap­csolatban a KSH-nál elmond­ták: most harmadszor kerül sor ilyen szűk körű — az or­szág népességének mindössze két százalékára kiterjedő — adatfelvételre. Ezúttal a nép- számlálásokkor feltett kérdé­sek köre kibővül: tudniillik a lakás és a személyi adatokon kívül arról is tájékozódnak az összeírásban részt vevők, hogy a lakosság foglalkozásában volt-e változás, illetve hogyan alakult életkörülménye. Az egyik cél, hogy képet kapja­nak arról: 1972-ben mennyien és miért változtattak munka­helyet, illetve hol helyezked­tek él. A másik cél pedig, hogy tájékozódjanak a lakos­ság különböző rétegeinek és csoportjainak helyzetéről, illet­ve a természetbeni társadalmi juttatásokról. A mikrocenzus személyi és lakáskérdései megegyeznek az 1970. évi népszámlálás kérdő­íveivel. így tehát tájékozód­nak a lakás tulajdoni jellegé­ről, használati jogcíméről, épí­tési évéről, helyiségeinek szá­máról, alapterületéről, felsze­reltségéről és lakbéréről, A sze­mélyi rész a hagyományos de­mográfiai és foglalkozási kér­déseken — nem, kor, családi állapot, iskolai végzettség, fog­lalkozás, munkáltató stb. —túl kiterjed a fizikai szakképzett­ség vizsgálatára is. A népszámlálás során egyéb­ként a lakosság egy részénél az életkörülmények alakulását, más részénél pedig a foglalko­zásváltozást vizsgálják. A népszámlálás úgynevezett véletlenszerű kiválasztás alap. ján történik. A KSH ezer olyan 5000 lélekszámúnál na­gyobb községet, illetve várost választott ki, ahol egy-egy fog­lalkozás — mint például a me­zőgazdasági vagy bányászati — jellemző a településre. Ezek­ben 4000 számlálókörzetet ala­kítottak ki. A körzetekben — s ezért véletlenszerű a kivá­lasztás — minden ötödik házal keresik fel a népszámlálók. A felmérésben ezúttal a KSH területi és központi ap­parátusának dolgozói v esznek részt — több, mint 2000 szám­lálóbiztos és csaknem 1000 fe­lülvizsgáló. A népszámlálás ez év de-í cember 28-án kezdődik. Az összeírás napjáról az érintett lakókat levélben értesíti a KSH. , A dunaújvárosi papírgyár to vábbfejlesztése Az idén elvégzett terepren­dezési és egyéb előkészítő munkák után 1973. január el­sején „hivatalosan” is megkez­dődik a dunaújvárosi papír­gyár hullámvertikumának ki­vitelezése. A mintegy 4 milli­árdos fejlesztés célja a külön­féle hullámtermékek gyártá­sához szükséges papír, illetve alapanyag előállítása. Két évig tartanak a csaknem egy- milliárd forintot igénylő épít­Jön az áj telefonkönyy A szekszárdi postahivatal 008 telefonszámán — a tudakozó­ban — átlagosan egy percen­ként cseng a készülék. Nagy ritkaság, ha valaki mást — például lakáscímet — kérdez, mint telefonszámot. Bizony, az 1968-ban kiadott telefonkönyv már nagyon elavult. Egyebet ne is említsünk:/ nincs benne a Babits Mihály művelődési központ, a Gemenc Szálló, a Szarvas-csárda, a Halászcsár­da, a Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi üzemének telefon­száma. Nem a posta hibájából nincs benne: gyors, új és új létesítményekkel gazdagodó az életünk. A most használt — néhol már ronggyá forgatott — te­lefonkönyvet a budapesti Kos­suth Nyomdában készítették. Az új Pécsett, a Szikra Nyom­dában születik. Rövidesen nap­világra jő: a szekszárdi posta- hivatal vezetője már eljuttat­ta Baranyába a korrigált kefe- levonatot. Reméljük, nemsoká­ra kézbe vehetjük az új tele­fonkönyvet, amely tetszető­sebb. áttekinthetőbb lesz a mainál, bz. Bukott tanuló halálos karambolja Pintér Péter 21 éves pálfai lakos — akkor még öntözési brigádvezető, azóta segédmun­kás — június 8-án megbukott a gépjárművezetői vizsgán, mi­vel az egyszerű rutinfeladato­kat sem tudta elvégezni. Ba­ráti társaságban időzött, ivott is egy keveset, majd motor- kerékpáron haza indult. Az Alkotmány utcában elütötte Szabó János gyalogost. Szabó négy nappal később belehalt sérüléseibe. A szerencsétlenség után Pintér Péter eladta mo­torját. A Szekszárdi Járásbíróság Pintér Pétert halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt egyévi és nyolc­hónapi fogházra ítélte, s há­rom évre eltiltotta a gépjár­művezetéstől. kezések, s 1975-ben kezdik a gépek szerelését. Évi 50 ezer tonna kapacitású lesz a fél­ééi] ulózgy ártó egység, amely ellátja nyersanyaggal az évi 100 ezer tonna termelésű hul- lám-alappapírgyárat. S részben a csepeli és a nyíregyházi hul- lámdoboz-üzemet is. A hullám­termékeket gyártó üzem éven­te 51 600 tonna feldolgozott terméket nagyrészt hagyomá­nyos hullámdobozt és ezen fe­lül 7 ezer tonna ívkasírozott — nyomdai eljárással előre nyomott — igényesebb csoma­golóanyagot készít majd.----------------------------------------------, i Börtönből börtönbe Bögyös József 31 éves báta- széki alkalmi munkás katona korában került először a bíró­ság elé. Külföldre akart szök­ni, ezért két évet kapott. Utá­na tíz hónapot lopásért, majd másfél esztendőt egyéb va­gyon elleni bűncselekmé­nyekért. aztán két évet és nyolc hónapot tiltott határát­lépés kísérletéért. valamint lopásért. Szabadulása után meg akart nősülni, de ki­kosarazták. Meghúzódott volna a szülői háznál, de elküldték. Sikertelen öngyilkossági kísér­lete után kiszökött Csehszlo­vákiába. Ott megbetegedett, Volkovban jelentkezett a bel­ügyi szerveknél. Csehszlovákia kiadta Magyarországnak. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeth Ferenc tanácsa két­évi fegyházra és a közügyektől kétévi eltiltásra ítélte. Az íté­let jogerős. ÉGI KOMFORT (A Paris Match-ból)

Next

/
Thumbnails
Contents