Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-21 / 300. szám

A pákái szakvezetés véleménye s A helyezéssel elégedettek, de a játékkal nem zetlen, ami nem használ a kol­lektív játéknak. Vilmányi tizen­négyszer szerepelt, sérülése mi­att több edzést e'ë kit mérkőzést 'kihagyott. Ennek ellenére a vé­delem egyik biztos pontjának számít. Kővári több poszton is szerépeit, ő egyike azoknak a já­tékosoknak. akik különböző okok miatt nem tudták igazi tudásukat nyújtani. Percsi játékán meglát­Dicséret A labdarúgó-szövetségek ál­talában ritkán dicsérnek. Na­gyon ki kell érdemelni azt, ha a hivatalos körlevélben példaként említenek egy csa­patot. Pedig a Baranya megyei Labdarúgó-szövetség az őszi idény befejezése előtt három héttel a hivatalos körlevélben megdicsérte a Paksi Kinizsit- sportszerű játékáért, szurkolóit a hozzáértő sportszerű ’ maga­tartásáért. A szövetség példa­ként említette a paksiakat. A szövetség dicsérete nem volt , alaptalan, és mi is gra­tulálunk a paksiaknak. Csak így tovább. szik a rutinhLány. Ami feltétlen biztató, fiatal és fejlődőképes. Váczi hosszú kényszerszünet után, amikor pályára lépett, ..igyekezett a csapat hasznos tagjává válni. Ez többé-kevésbé sikerült is. Kró- di bizonyult a csapatban a leg­kiegyensúlyozottabb nak. Az edző az ő teljesítményével volt a leg­jobban megelégedve. Sömodi — a jelekből ítélve — nem bírja a nagy megterhelést, a .sorozatos mérkőzéseket, ő is azok közé so­rolható, akiktől a szakvezetés a tavaszi idényben további forma- javulást és eredményesebb já­tékot vár; Kajári játéka változa­tos, színes volt. Hét gólt lőtt, jól játszott, nála kedvezően éreztet­te hatását, hogy egy kivételtől eltekintve valamennyi edzésen ott volt. Koltai tehetséges játékos, de nehezen illeszkedik a csapatba. A Nagy many ok elleni mérkőzésen például átlagon felüli teljesít­ményt nyújtva, kiválóan játszott. Kiss játéka csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ha szigorú őrzőt kapott, könnyen feladta a küzdelmet. Tudásához nem fér kétség, melyet például a Nagymányok és a PEAC elleni mérkőzésen is bebizonyított. A szakvezetés reméli, hogy a ta­vaszra sikerül kikerülnie a hul­lámvölgyből és a gólokkal sem marad adós. Csorna a legjobb szellemű játékosok közé sorolha­tó, minden adottsága megvan a labdarúgáshoz. Kár, hogy az erőnlétével baj volt. Bese renge­teget mozog a pályán, csak jó beadásai sokszor elmaradnak, és ezzel a belső csatárokat nem tud­ja elősegíteni a góllövésben. Ke­resztes hol kitűnően, hol halvá­nyan játszott. Amikor jó formá­ba lendült, megsérült. Lőrincz kö­zepes teljesítményéhez hozzájárul túlzott kényelme és az, hogy az edzéseket nem veszi komolyan. A csapat góljait Kajári (7), Kiss (7). Csorna (4), Kródi(4), Bese (2), Bagó (2), Vilmányi (1J és Somodi (1) szerezte. A csapat jelenleg pihenőt tart, majd január elején az időjárástól függően tornateremben vagy sza­badban megkezdi az alapozást a tavaszi idényre. A paksi gárda sok kellemes percet szerzett az őszi idényben szurkolóinak és ezt várják tőlük a tavaszi idényben is. Ennek érdekében a szakveze­tés >és minden bizonnyal a já­tékosok is minden tőlük telhetőt 'elkövetnek. NB Hl-as labdarúgó-csapataink közül a legnagyobb érdeklődés a Paksi Kinizsi szereplését kíséri. Mérkőzéseiken átlag 6—800 néző biztatja kedvenceit, de ha egy rangadóról van szó, a nézők szá­ma eléri az ezret is. Mint isme­retes, a Paksi Kinizsi az NB.'III- at a középcsoportban kezdte. Helytállásuk várakozáson felüli volt. A szakvezetés és a játék- kosok megismerkedtek az ellen­felekkel és épp ezért kellemetle­nül érintette őket a hír, hogy az 1972—73-as bajnokságot a délnyu­gati csoportban kell játszaniuk. Az idegenkedés oka elsősorban az volt, hogy ismeretlen csapatok­kal kerültek szembe, ami bizony az őszi idényben többször érez­tette hatását. Peresztegi József edző célkitű­zése között szerepelt a fiatalok fokozatos beépítése a csapatba úgy. hogy az ne menjen az eredmény rovására. A feladatok között elsősorban a játék fel- gyorsítását, a helyzetek jobb ki­használását és a védelem bizton­ságának növelését jelölte meg az edző. A csapat 59 százalékos tel­jesítményt ért el, 30—23-as gól- különbséggel, 19 ponttal a 6. he­lyen végzett. A szakvezetés a pontok számával az elért helye­zéssel elégedett, de a csapat összteljesítményével nem. A csa­társor öt góllal többet lőtt, mint az előző bajnokság őszi idényé­ben, de ugyanakkor a védelem négy góllal többet kapott. A teljesítmény is nagyon rap- szódlkus volt. A fiatalok helyzet­felismerése lassabban ment, mint azt a vezetés várta. Néhány fia­talnál a- lelkesedés, a küzdeni­akarás is hiányzott több esetben. .Sajnos, nem sikerült a csapat já­tékának felgyorsítása sem. Külö­nösen középpályán lassú a paksi gárda. A támadósor viszont kö­zépen akar mindent megoldani, a szélsők játéka nem éri el a kí­vánalmakat és a védelem bizton­sága is sok kívánnivalót hagy maga után. Erre legjobban jel­lemző, hogy a bajnokság utolsó két helyezettjétől. Nagyatádtól és Lobodtól 5 gólt kapott a paksi védelem és a megszerezhető négy pontból mindössze egy került Paksra. 1 Az említett problémákban köz­rejátszik. hogy Bányai — mint Ismeretes — az FTC-he 3 ment, Váczi sérülés miatt csak az utol­só hét mérkőzésen szerepelt. Franczkó, Lassingleitner katonai szolgálatot teljesít. ugyanakkor Németh és Haaz visszavonult. Az új játékosok közül a faddi Koltai és a gerjeni Percsi több mérkő­zésen szóhoz jutott és- váltakozó sikerrel szerepelt. A paksi csapatban az őszi idény­ben Márkus, Kródi és Vilmányi nyújtott legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. A fiatalok közül Kajári. Somodi és Bese igyeke­zete érdemel elsősorban dicsére­tet. Valamennyi mérkőzésen ját­szóit Bagó, Kródi, Somodi, Kiss, Csorna és Kajári. Tizenötször: Kővári, tizennégyszer Vilmányi, tizenháromszor Márkus és Bese, tizenegyszer Percsi, kilencszer Koltai. nyolcszor Keresztes, hét­szer Váczi, hatszor Pukli, ötször Lórin ez. Az őszi idényben a csapattal 87 edzést tartott Peresztegi mester. Mindössze egyszer hiányzott Ka- •jári, kétszer Bagó. A többiek: Keresztes 3, Percsi 5, Pukli 7 ed­zésen nem volt ott. Az edzések látogatottsága összefüggésben van az elért teljesítménnyel ’ is, amit bizonyít az, hogy például Csorna munkahelyi elfoglaltsága miatt 34 edzésen nem vett részt, és ez éreztette hatását a pályán is. Bi­zony sokszor kiütközött, különö­sen a második félidőben nála az erőnléthiány. Márkus több esetben ragyogó­an védett, pontokat szerzett csa­patának, de ugyanakkor akadt megingása is. Pukli teljesítménye rapszódikus volt, annak ellenére, hogy jó képességű kapus. Bagó a. 16 mérkőzésen bebizonyította tehetségét, de sajnos bizonyította azt is, hogy időnként fegyelme­Ökölvívás Három ezüstérem Békéscsabáról Az MTS Békés megyei tanácsa rendezte meg a volt nevelő-edző emlékére kiírt „Kocziha János” minősítő versenyt. Kocziha János volt Gedó György olimpiai bajnok első edzője. A verseny szünetében Gedó György emlékezett meg volt edzőjéről és élménybeszámolót tar­tott az olimpiáról. A versenyt az impozáns ifjúsági és úttörőház kul­túrtermében rendezték. Az év utol­só minősítő versenyén nagyon erős mezőny vett részt. Megyénket a Szekszárdi Dózsa és a Szekszárdi Városi Sí hét versenyzője képvi­selte a 25 egyesület 152 verseny­zője között. RÉSZLETES EREDMÉNYEK Ifjúságiak: Légsúly (5 induló) : Ambrus (SZVSI) pontozással győzött Magg (Békés) ellen. Ambrus okos tak­tikával jó ütemű megelőző ütései­vel rombolta szét a versenyző tá­madásait. A döntőben 2 :l-re vesz­tett Katona (Kaposvár) ellen. Szo­ros mérkőzésen Ambrus későn haj­rázott az irányító Katona ellen. Ambrus így ezüstérmes lett és ez­zel a ponttal biztosította az ezüst­jelvényes minősítést is. Könnyűsúly (A-csop. 5 induló): Horváth László (SZVSI) döntő, fö­lénnyel győzött Bánki (Békés) el­„Ha nem tud footballozni -— hát ne footballozzon . ötven évvel ezelőtt, egy fényesen ragyogó csillag bontogatta szárnyait a magyar football egén.... Schlosszernek hívták, de mindenki ’ csak ,,Slózi”- nak ismerte a karikalábú, bombaerős lövéseiről is csakhamar híressé vált játékost. Róla szól ez a kis történet... * Érdemes följegyezní Schlosszerről, hogy míg Budapesten 6 a legjobb, addig Rákosszentmihályon már csak műkedvelő. Néha beveszik ugyan a Szentmihályi l-be, de legtöbbször bizony, csak szemlélője a játéknak. És ez jól is van így! Ahol nincs bíró, nincs korlát, elkerített nézőhely, s.az ország­úton keresztül visz a pálya, veszedelmes egy Schlosszernek játszani, mert megeshet, hogy megfeledkezik ,,műkedvelő’' voltáról és akkor nagy baj érheti a gyanútlan járókelőket. Rájuk sújthat egy-egy Schlosszer-löveg, ami pedig. főtér egy kisebbfajta mennykőcsapással. A Szentmihály I. embereitől., lám nincs mit félni. Olyan gyöngéden bánnak a labdával, mint a hímes tojással, csak afféle szeles műkedvelők bánnak kegyetlen haraggal vele... Megesett egy Ilyen műkedvelő előadáson, hogy Schlosszer egy éles lö­vése formálisan leterített valakit a nézők közül. Szegényt úgy kaparták össze az eset után/ Mikor már magához tért a hosszas tapogatódzás után meggyőződött róla, hogy minden tagja ép, egy nagylelkű kézmozdulattal, mint aki megbocsátja az ügyetlenséget, mert hiszen nem tehet róla az ipse, —• Schlosszerhez fordult és így szólt hozzá: — Édes barátom! Ha nem tud footballozni, hát ne footballozzon !... len, Horváth már az első menet­ben kétszer is padlóra küldte el­lenfelét, akit a bíró leléptetett. A .döntőben az utánpótlás-válogatott Borbély (Kun B. SE) volt az el­lenfél. Horváth nem tisztelte ne­ves vetélytársát és hárommenetes nagy harcot vívott vele. A mene­tek végén' elfáradt és ez elég volt a vereséghez. Horváth második helye egyúttal az ezüstjelvényes minősítéshez hiányzó pontokat is ■biztosította. Könnyűsúly (B-csop. 5 induló) : Zsemberi (SZVSI) pontozással győzött Mülek (Békéscsaba) ellen. À' szekszárdi fiú végig keményen ütött és erőteljes támadó harc­modora biztosította a győzelmet. A döntőben a rutinosabb Orsós (Steinmetz) .ellen edzője feladta a küzdelmet. Zsemberi ezüstérmes lett és ezekkel a pontokkal a bronzjelvényes minősítést biztosí­totta. Kisváltósúly (8 induló) : Kalcsu (SZVSI) döntő fölénnyel győzött Szabó (Békéscsaba) ellen. Az elő­döntőben az ifiválogatott Katona (PVSK) győzött Kalcsu ellen. Az aranyjelvényes minősítéshez a har­madik hely is elég lett volna, de meglepetésre Katonát a döntőben lepontozták és Kalcsu így csak negyedik lett. Ez pedig csak az ezüstjelvényes minősítéshez lett elég. Félnehézsúly (5 induló) : Hosszú (SZVSI) ellenfele a rutinos Szál­kái (PVSK) volt. Hosszú bátran kezdett, azonban egy mélyütéstől megroggyant és edzője kímélés miatt feladta a küzdelmet. Hosszú így a 3—4. helyen végzett. Felnőttek: Kisváltósúly (7 induló) : Sotkó (Sz. D.) pontozással vesztett az NB/I-es pécsi Sárdi ellen. Nagy volt a feladat és Sotkó lelkesedése kevés volt a győzelemhez. Nagyváltósúly (10 induló) : Sza­bó I. (Sz. D.) ellen Lőrinczet (Nóg­rádi SE) sorozatos szabálytalansá­gok miatt leléptették. Szabó nagy lendületét Lőrincz szabálytalansá­gokkal akarta megtörni, de a ve­zetőbíró a második menetben le­léptette. A nagy létszám miatt Szabónak még egyszer versenyez­ni kellett ezen a napon, és ellen­fele a későbbi bainok, az NBT-es tatabányai Hegedűs volt. Á friss Hegedűs ellen Szabó sokáig ellen­állhatatlan volt, de a rutinos He­gedűs a mérkőzés végére a maga javára fordította a mérkőzést. Szabó teljesítménye elismerést ér­demel. Rózsika, itt hagyom a fejemet... Reggel nyolc óra előtt két perccel betoppant a szek­szárdi központi fodrászüzletbe egy hölgy és csak ennyit mondott: — Rózsika, itt hagyom a fejemet. Este bejövök erte. Rózsika tudta mi a dolga. A kuncsaft ott hagyott fejet estére szalonképes állapotba kell tenni. Ez pedig áll a követ­kező műveletekből: tisztítás, frizurakészítés, szárítás és fésü­lés. A fej Rózsikától nem vándorol el. Ott van mindéig a ke­ze ügyében. Amikor nincs vendég, akkor előveszi reggeli kuncsaftja fejét és dolgozik rajta. Tisztítja, fésüli, bodorítja, sodorja, süti, égeti, szagosítja, még a búra alá is beteszi. Ez már kicsit nehezebb művelet, mert a fej alá egy kis hokedlit is kell tenni, hogy a búra szárító hője előírás szerint érje a fej­tetőt, a tarkót, a homlokot. És este, amikor a reggeli kuncsaft beszalad majd mun­ka után a fejéért, csak annyi dolga lesz, hogy saját fejét kézbe vegye, és fizessen... Este meg, amikor már elkészült a vendégváráshoz, kész a vacsora, helyén az ital, felöltözött, csak annyi a dolga, hogy fejére húzza saját fejét, a parókát. És máris jöhetnek a vendégek... Mert a paróka révén meg­takarított legalább másfél órás fodrászműhelyi időtöltést mergelődést, viszont a parókáért kifizetett legalább kétezer forintot. Ami ugyan lehet, hogy évek során már majd fele­désbe merül. Én ezen újításhoz még más szolgáltatást csa­tolnék. Azt például, hogy miniatűr magnetofont építenék a parókába s szalagjára a legfrisebb városi pletykákat ven­ném fel, s adnám fejével együtt a kuncsaftnak. Lehet, hogy jót is tennék vele, mert amíg az esti összejövetel, avagy színházi előadás unaloműzésének módján gondolkodik, csak egy csatot kellene elfordítani a parókában, máris derűsen figyelhetné az eseményeket... Addig azonban még sok parókát kell készíteni.- P). ­Lesz elegendő káyé A „hazai kávéipar” a Com- pack Vállalat és a Magyar Édesipar, már teljes üzemmel az ünnepi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítása érdeké­ben tevékenykedik. Áz év hát­ralévő napjaiban ugyanis a két vállalatnak mintegy 140— 150 vagonnyi kávét kell eljut­tatnia a hálózatba. A két vál­lalat változatlanul teljes vá­lasztékot nyújt, 25-fajta kávét kínál több mint százféle cso­magolásban, adagolásban. A Magyar Édesipar ezen a héten háromféle — Africana, Orient, és Mocca — 20 dekás kávéból díszdobozt hoz forga­lomba. A fővárosban már kap­ható — vidékre a két ünnep között kerül — a legolcsóbb kávé nagy csomagolásban is: fél kiló 50 forint. Csupán egf forinttal drágább a „verseny­társ”, a Compack legolcsóbb kávéja, az ugyancsak félki­lós Karaván. A Magyar Édesipar kávé-i részlege már három műszak­ban termel, hiszen két és fél-; háromszorosára növekszik for­galmuk. A következő két hét végén is dolgoznak, mert as ünnepek előtti szabad szomba­tokat a nagy munkára való te­kintettel korábban adták ki. A nagykereskedelmi vállala­tokkal kötött megállapodó* alapján sűrített szállítási ren­det vezettek be, naponta hord^ ják a friss kávét vidékre, éa szombaton sem szünetel a ká­vékiadás.- (MTI* A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: a bagdadi borbély. 9.00: Rádió Szabadegyetem. 9.25: Ko­zák Gábor József népi zenekara játszik, Virágos Mihály énekel. 10.05: Magnóval a világ körül. 10.25: Zenekari muzsika. 11.29: Mindenki könyvtára. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Vita a korszerű mezőgaz­daságról. 14.2/0 : Mozart : D-dúr di­vertimento. 14.48: Maros Rudolf: Kamarazene tizenegy előadóra. 15.10: A világgazdaság hírei. 15.15: Közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból. 16.40: Marczis Deme­ter népdalokat énekel. 17.05: Holnap közvetítjük... 17.27: Kör­mikrofon. 17.52 : Az elmúlt év legiobb tánczenei felvételeiből. 18.22: Petőfi Sándor élete és mű­vészete. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Verdi: az Álarcosbál. 21.50: Hófehérke és a hét törpe. Kb. : 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Verbunkosok, nóták. 23.07: Hat mexikói költő. 23.27: Schubert: a-moll vonósné­gyes. 0.10: A Magyar Rádió és Televízió vonós-tánczenekarának felvételeiből. PETŐFI RADIO 8.05 : Könnyűzene innen-ohnan. 9.03: Beethoven: Esz-dúr zongo­raötös. 9.30: A 04 , 06, 07 jelenti... Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 10.30: Néhány szó zene közben. 11.50: Sorsuk. az ingázás. 12.00: Könnyűzenei. Híradó. 12.30: Vidám kórusmuzsika. 12.43 : Szol­noki stúdiónk jelentkezik. 13.03: A Magyar Rádió és Televízió .szimfonikus zenekara játszik. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Rá­dióhangversenyekről. 18.40: A szép Juhászné. 19.05: Színes népi muzsika. 19.54: Jó estét, gyere­kek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Az Ifjúsági Rádiőszínpád bemutató­ja. 21.16: Könnyűzene Jereb Ervin szerzeményeiből. 21.5-0: Uj köny­vek a könyvespolcon. 22.00: Haydn: Esz-dúr ..Dobpergés” szimfónia. 22.33: Századunk ze­néjéből. 23.15: SybilL URH 18.10: Világszínház. 18.50: Szá­zadunk mesterműveiből. 20.12: A dzsessz kedvelőinek. 20.52: Bemu­tatjuk a Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat új lemezét. 21.50: Komldssy Erzsébet és Réti József énekel. 22.30: A Stúdió 11 JAt* szik, MAGYAR TV 17.00: Hírek. 17.05: Pillantás 0 sportvilágba. 17.25: Reklámműsor. 17.35: Téka. 18.05: Moszkva és a moszkvaiak. 18.30: 50 éves a Szov­jetunió. Ünnepi ülésszak Moszkvá­ban. 20.45: Amerre a vaddisznók járnak. Jugoszláv tv-filmsorozat* III. rész. 21.40: A földgolyóról je-* lentem... Barcs Sándor műsora^ 22.30; Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű adás. 17.401 A tizenharmadik kulcs. 18.30: Tv- tanácsadó. 19.00: Hogyan szelídít­sük meg a villámot — válogatás a Zastava-film produkciójából. 20.30: Üldözés. — Román filmsorozat. 21.20: Zenei és zenészportrék: Mi- loard Miskovic, 2. műsor: 20.30: Kör. 21.15: Rajzfilm. 21.25! .Huszonnégy óra. 21.35: Szerelmi történet, OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskolatelevízió. 18.00: Olas* nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Sportmozaik. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Dalli, Dal­li. Kérdés-felelet játék. 21.35: Tv- híradó. 21.40: Zita királynő. Film* 2. műsor: 18.30: Iskola televízió. 19.00: Koiv* takt. 20.06: Sporthírek. 20.09: Ak­tuális események képekben. 20.15 S Tudományos magazin. 20.55: An­gyal kalandjai. 21.40: Osztrák ké­pek. 22.00: Tv-híradó. mozi DOMBÓVÁR: Személyiségcsere. (Amerikai film.) (16.) DUNaföldvár : Sztndbád. (Ma. gyár film.) (18.) PAKS : Átutazóban Moszkvában: (Szovjet film.) SZEKSZARD : Emberrablás ma* gyár módra. (Magyar film.) TAMÁSI: Gyöngyvirágtól-lomb. hullásig. (Magyar film.) tolna: Fiatalok. (Magyar iUmJ)

Next

/
Thumbnails
Contents