Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-21 / 300. szám
Pedagógusjelölt a mallerosládánál — avagy a következetesség útjai B. Edit sora akár a „megtévedt” lányoké: szülei hallani sem akarnak róla, munkatársai elzárkóznak előle, szállásadói „csak azt sajnálják, hogy már bejelentkezett”, néhány hónappal ezelőtti társai, barátai bolondnak tartják. B. Edit néhány hónapja még diáklány volt, pedagógusjelölt. Az első év befejezése óta egy építkezésen segédmunkás, saját elhatározásából. Környezetének jelentős része, mindazok, akik nem értik döntését és megdöbbentek rajta, úgy vélik, hogy Edit viselkedése felelőtlen — hiszen, ha időben, a felvételi előtt gondolta volna meg a dolgot, más kezdte volna el helyén a tanulást — ő maga pedig következetlen volt. Vagy azt mondják: bolond az, aki otthagyja a szép diákéletet, amikor helyette a kemény munka várja. Akkoriban, amikor elhatározása megszületett, szüntelenül bizonygatta a maga igazát, azóta is fárádhatatlanul érvel, ha szóba kerül ügye: hisz abban, hogy az egyetlen következetes és becsületes utat választotta, amikor abbahagyta főiskolai tanulmányait. Tizenkilenc éves. Érettségi után egyetemre jelentkezett, matematika-filozófia szakra. Ahogy meséli, akkoriban egyformán szenvedélyesen érdekelte a matematika, a filozófia és a tanítás. Felvételi kérelmét helyhiány miatt elutasították, de felhívták figyelmét a lehetőségre, hogy a matematikát más szakkal párosítva pótfelvételt nyerhet valamelyik főiskolára. Edit az oroszt választotta. Fél év elég volt ahhoz, hogy bizonyossá váljék: Edit ugyan jó képességű, és jó eredménnyel elvégezheti a főiskolát, de soha nem lesz jó pedagógus. Megjelenése, artikulációja, nehezen követhető érvelése nem teszi alkalmassá tíz-tizennégy éves gyerekek tanítására. Mit tegyünk, eggyel több alkalmatlan a pályán... — mondták, és, hogy sem rajta sem máson nincs felelősség. A felvételin ezt nem vizsgálták. Edit elvégzi a főiskolát, és csak lesz annyi esze, hogy a diploma birtokában odébbáll... Edit év végén — jó rendű — vizsgái után abbahagyta a főiskolai tanulmányokat. — Érettségi előtt biztos, voltam benne, hogy csak úgy lesz értelme az életemnek, ha tanítani fogok. Hogy lesznek problémáim, arra gondoltam, de nem keserített el. Arra számítottam, hogy jó ütemű munkával négy év alatt ledolgozom hibáimat. Ment is volna, ha nehezebben is, mint ahogyan elképzeltem, ha csak formai dolgokról lett volna szó, szép beszédről, jó testtartásról. De belső tulajdonságaimon —szétszórtság, gátlásosság — nem tudok elhatározással változtatni. Én nem egyszerűen elfoglaltságnak tekintem a tanítást, hivatásnak, amit csak nagyon jól lehet végezni. Ahol dolgozom — nem romantikából választottam az építőipart, hanem, mert amikor munkát kerestem, csak itt volt hely — olyan életformát és olyan embereket ismerek meg, ahol és akiknek szükségük van a segítségre. Korábbi életcélom nem is nagyon módosult: népművelő leszek, gyárban, vagy falun. Egyelőre dolgozom, tájékozódom. Aztán tanulok majd, levelezőn. Nem a diplomáért, a tudásért. B. Edit története nem a '„rendkívüli ember rendkívüli esete”, de napjainkban figyelmet kíván. Az, aki jól ismeri a középiskolások életét, gondjait, tudja, hogy a kamaszok jelentős részének legszebb éveit árnyékolja be az állandósult — néha egyenesen rögeszmése- dett — szorongás: sikerül-e bejutni a főiskolára, felvesz- ntk-e az egyetemre? A szülők, a felnőtt környezet gyakran fokozza, ha éppen nem sugallja ezt a nyomasztóvá hatalmasodó rossz közérzetet. „Csak annak van becsülete, akinek diplomája van”, és hasonló „jelmondatokkal”. Ilyen közhangulatban nem meglepő, hogy azok, akik egyszer bekerültek valamilyen felsőoktatási intézménybe, foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, akkor is, ha közben kiderül, hogy nem volt telitalálat a választás, amit 18—19 éves fejjel hoztak. (Kinek van meg a tévedhetetlenség kiváltsága?) Természetesen nem lenne megoldható, hogy mindenki cserélgesse, válogassa szakjait, vagy éppen iskoláit. De a jelenlegi gyakorlat, amikor a diplomaszerzés lehetőségétől való elesés gondolata azokat is a felsőoktatási intézményben tartja, akik biztosan tudják, hogy valójában pályaalkalmatlanok, és hogy soha sem fogják használni szakmai ismereteiket, ugyanennyire káros. A tanulás költségei több tízezer forintra rúgnak, bármelyik intézményben, ám a közgazdászdiplomás pincérnek, a masszőr tanárnak, kirakat- rendező könyvtárosnak nemigen jut eszébe, hogy tulajdonképpen a népgazdaságot károsította meg, nem is kis összeggel, amikor élethivatás helyett munkahelyet választott. Nekik először azt kellett volna megérteniök, hogy a diploma, a végzettség nem új módon megkaparintható kiváltság, valamiféle új „nemesi kutyabőr , ami pénzzel társulva az „édes élet” feltétele. De most elsősorban a B. Edit félé fiatalokról van szó. Azoknak, akik komoly hivatás- tudattal készülnek valamilyen pályára, a „megelőző intézkedés” tűnik ajánlatosnak: Ha nem egy-két évet, legalább a nyári szünidő egy részét töltsék leendő munkaterületükön: bármilyen munkakörben, de éles szemmel és megbízhatóan működő önkontrollal. A helyesen értelmezett, valódi következetesség egyébként göröngyös utakra terelheti az embert — esetenként és átmenetileg akár a malteros láda mellé is— V. F. É. 76 millió forint kártérítés a mezőgazdasági üzemeknek A megyében ax idén 23 657 hektár területet ért jégverés A mezőgazdasági üzemekben most, ebben az időszakban az adminisztrációra hárul a munka dandárja, illetve, a gazdálkodás mérlegének elkészítése, került az érdeklődés előterébe. Mit mutat a kiadások- bevételek aránya, hogyan alakul a jövedelem — ez a kérdés foglalkoztat vezetőt és beosztottat, ei.lököt és növény- termesztő munkást — mint egyenrangú tulajdonost — egyaránt. Már az év első hónapjaiban látszott, hogy kegyetlenül nehéz év lesz az idei — cs ez a későbbiekben hétről hétre, hónapról hónapra igazolódott Tavaszi aszály, nyári esők özönig, jégverés, őszi esőzések — megannyi szélsőséges tényező. Fájdalmas terméskiesések és az őszi be- takarítású növények kiváló terméshozama jelzik a szélsőségeket. És néhány kritikus nap, amely millióktól fosztotta meg a mezőgazdaságot. A most folyó számvetésekben, bizonyos rovatokban szerepelnek biztosítási díjként kifizetett összegek, más rovatokban kártérítésből befolyt pénzek — milliók. Fülemüle-pör ? Háziipar — kontra vendéglátó szám V f r • r cpujsag 5 1973. december 31. Ha a következő írást olvasván olykor nevetni támad kedvük, kérem gondoljanak arra. hogy van már néhány ember az országban, akinek remegni kezd a szájaszéle, ha az ügyet említeni hallja. Ne feledkezzenek meg arról, hogy az ügynek sok embert érintő következménye van. Megkárosít minket ez az ügy. EGY BÉRLET KÖRÜLMÉNYEI A Szekszárdi Városi Tanács VB. igazgatási osztálya 1971. december 15-én határozatot hozott: A magyar állam tulajdonát képező és a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat kezelésében lévő Széchenyi út 33—35. szám alatti ház földszintjén egy 57 négyzetméter alapterületű üzlethelyiséget népművészeti cikkek árusítására, meghatározatlan időre bérbead a Népművészeti és Háziipari Ktsz Vállalatnak. „A bolt üzemeltetésének, illetve megnyitásának tervezett időpontja: 1972. április 1.” Április elsején aztán volt változóan felhős idő, egy picinyke eső is. A nappali fel- melegedés erősödött, a hőmérő higanya elérte a húsz fokot. A Garay komplexumban lévő üzlet ajtaja azonban zárva volt. Átalakítás miatt, mint a tábla mondta. Valami közbejöhetett. Jött bizony, rengeteg. HA PER ÚGYMOND, HADD LEGYEN PER A terembérlet, ahogy mondják „bagópénz” volt. Január 20-án mégis durrant a petárda. Akkor kanta meg a .vendéglátó a háziipari levelét. „A rekonstrukciós munkálatok folyamán új portál építését. a belső helyiség teljes rendbehozatalát tervezzük. Az elvégzendő munkálatokkal kancsolat+'an bérbetudási igényünket jelentjük be önök felé..." Szép tervek, a vendéglátónál mégis felhördültek. A háziipari a vendéglátó pénzéből finanszírozná üzletének a rendbehozatalát? „Nem járulunk hozzá” — írta a vendéglátó igazgatója azonnal, válaszul. Elkezdődött a huzavona. A vendéglátó bejelentette igényét a helyiségre. Félig kész ételeket, hidegkonyhai készítményeket, réteseket akartak árulni. Szívesen vették volna, ha a háziipari lemondja a bérletet S a háziipari? „Nem értjük azon állásfoglalásukat, hogy a helyiség korszerűsítéséhez nem járulnak hozzá. Vállalatunk igen komoly ráfordítással a helyiséget korszerűsíteni kívánja. Olyan reprezentatív népművészeti boltot kíván létrehozni Szekszárdon, mely a város dísze volna.’’ „Korszerűsítsen, de ne a mi pénzünkön” — mondták a vendéglátósok. Döntött a Szekszárd városi Tanács műszaki osztálya. Az üzlethelyiség átalakítását engedélyezte. Következmény : fellebbezés. Eredmény: a Tolna megyei Tanács VB építési osztályának határozata a vendéglátónak adott igazat. A háziipari nem építkezhetett. A háziipari panaszt jelentett be, s a vb. titkára kimondta a végszót: helybenhagyja az építési tilalmat. További jogorvoslati lehetőség nincs. Ekkor már július van. Nyár. Az üzlet ajtaján kopik a tábla: „Átalakítás miatt..." HUZAVONA AKÁRMEDDIG Ha per úgymond, hadd legyen per. A járásbíróság: Az építési engedélyhez való hozzájárulás a vendéglátó helyett pótolta a háziiparinak. Indoklás: A helyiség műszaki állagának emelése nemcsak a háziipari, hanem a város lakosságának is érdeke. Korszerű, reprezentatív bolttal gyarapodna a város. Közben a háziipari megterveztette a szükséges átalakítási munkáltat, több mint 27 ezer forintért. Az elmaradt forga'omért 171ezer forint kártalanítást követelt, A járásbíróság azonban nem állapította meg azt az összeget, mellyel a bérleti díjat csökkenteni lehet. A háziipari keresetlevelét a Tolna megyei Gazdasági Döntőbizottsághoz tette át. A háziipari a megyei bírósághoz fordult, mert szerinte a járásbíróságnak kell ez ügyben ítélkezni. Huzavona, huzavona. A megyei bíróság a pert visszautalta a járásbíróságnak. Kötelesek a pert lefolytatni, s ítéletet hozni. A vendéglátó szüntelenül hangoztatja: ad ő engedélyt, ha a háziipar lemond a beruházás költségének bérleti díjba való beszámításáról. De a háziiparinak így nem kell az engedély. A város lakosságának hiába ígértek reprezentatív boltot, semmit sem kap. Levelek jöttek, mentek. A postán is, s lassan már a természetben is. Mert közben ősz lett A városi tanács műszaki osztálya október elején ismét kiadta az átalakítási munkák engedélyezését igazoló határozatot. Azóta semmi. Csaknem három hónapja van tehát építési engedély, kezdődhetnének a munkálatok. De egy fia munkás sem fordult elő az üzletben. Nem akar építkezni a háziipari? Mégsem? Megsértődött? Csak a mézesmadzagot húzogatta a város előtt a reprezentatív bolt ígéretével? A vendéglátó igazgatója ma már azt mondja: ha visszakapják a helyiséget, egy hónapon belül megnyílik a rétesbolt. • Az ügynek nincs vége. Hogy úgy mondjam, felvonásközti szünet van. A szeretet ünnepe előtt karácsonyfát árulnak a helyiségben. A termet gyanta- illat lengi be. Szükség van erre a kis változatosságra. Ha egy szobát sokáig nem használnak, dohos lesz a levegője. A festésen megjelennek a tér- képjelek.peregni kezd a vakolat. Elhagyott présházakban, kiürült tanyákban ugyanúgy, mint Szekszárd kellős közepén, a város legforgalmasabb pontján. KÁDÁR PÉTER Elég csak idézni az Alsópélí Állami Gazdaság igazgatójának, főagronómusának augusztus végén elmondott szavait; „Ha nem biztosítunk, az idén, sok év után először veszteséges lett volna a gazdaság.” És még egy napot idézünk: július 29-ét, amelyet követően az Állami B'ztosító megyei igazgatóságán szinte szünet nélkül csengett a telefon, egymást érték a távirati bejelentések a súlyosnál súlyosabb jégkárokról. Ez a dátum sokáig érvényes memento lehet: hogyan tehet! tönkre az időjárás alig egy óra alatt egy év munkáját. Sokszor hangzik elcsépelt szövegként a „Biztosítás — biztonság” — a tény viszont tény marad. A számok beszélnek: 1972- ben 76 millió forint kártérítést kaptak a mezőgazdasági üzemek, ebből növénykár címén a termelőszövetkezeteknek — 64 tsz-nek —, 45 221 000 forint, az állami gazdaságoknak — 6 á.g.-nak — 11 474 000 forintot fizetett a biztosító. Összehasonlításként: 1971-ben ugyanezen á címen 22,4 millió és 4,4 millió forint volt a kártérítésként kifizetett összeg. A már említett Alsópéli Állami Gazdaság egyedül még ! egyszer annyit kapott, mint t&valy a megye valamennyi állami gazdasága összesen. Az első jégverés már áprilisban jelentkezett, az utolsó augusztusban. Érdemes végigkísérni a jégkáros napok alakulását. Áprilisban egy nap volt, májusban tíz, júniusban tizenkettő, júliusban nyolc, augusztusban öt. A július 29-i természeti csapás több kárt tett, mint a többi harmincöt együttvéve. Fel lehet tehát tenni ezek ulán a kérdést: lehet-e nem biztosítani, egy egész közösség vagyonát, jövedelmét kitenni meg nem térülő kockázatnak? A választ a gazdaságok adták meg, es a kifizetett 76 millió forint. Más kérdés, hogy a károk nem térülnek meg teljes egészében, hiszen a biztosítást a mezőgazdasági üzemek a tervezett termésre kötik — tény az, hogy a biztosítási díj sem kevés, amikor ki kell fizetni —, azt nem módosítják a ténylegesen várható termésre. Kockázat így is, úgy is. Még néhány — számokkal illusztrált — tanulságos tapasztalat... Az elmúlt tél rendkívül enyhe volt, mégis, a szőlőt ért tavaszi fagykárként 77 és fél ezer forintot fizetett ki a biztosító Szedresnek és Du- naföldvárnak. Rendkívül aszályos volt az év első fele, mégis, árvíz okozta kárért kapott kártérítést Kakasd (!), Tolna- némedi, és még néhány másik közös gazdaság. Viharkár és homokverés után egymillió forint volt a kifizetett összeg. Az utolsó, augusztus 16-i jégkárért közel kétmillió forintot kapott vissza a naki termelőszövetkezet. Mindehhez még csak annyit, hogy Tolna nem is szerepel a legsúlyosabb jégkárt szenvedett megyék között: Baranyának, Pestnek, de Bácsnak és Szabolcsnak is sokkalta jobban kijutott az égi átokból. De hasonlót mutat az elmúlt öt év statisztikája is. Befejezésül ismét az Alsópéli Állami Gazdaságot idézzük : fennállása óta nem érte annyi természeti csapás, mint az utóbbi két-három evben. A gazdaságon kívül a megyében még másik hatvan- kilenc mezőgazdasági üzem volt kárvallott. Elképzelni is rossz, hogyan alakult volna az idén biztosítás nélkül a megye mezőgazdaságának helyzete. Most, a mérlegkészítések során mérlegre kell tenni ezeket a tényeket is. BL