Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
Hatvan szövőnő hiányzik a tefnai pamutszővcben Mit várnak a bérintézkedésektől és a nyugdíj-korkedvezménytől? KÉP A (NEM IS OLYAN RÉG) MÚLTBÓL: Fiatal lány érdeklődik a textilgyár portáján,. van-e felvétel, mert szövőnő: szeretne lenni. A portás elővesz egy füzetet és felírja a nevet, címet. A jelentkező megkérdezi, sokan vännak-e előtte, hamarosan sorra kerül-e. A portás megnyugtatja: Mindössze tíz olyan név szerepel a füzetben, akik korábban jelentkeztek, és még nem vették fel őket, ,így talán két- háróm hét, egy hónap múlva várhatja az értesítést, mert ebben a gyárban van mindig kilépés, sok a kismama is, aki szülési szabadságra megy, helyettük újak kellenek. KÉP A MÁBÓL: (1972. december 12-én délelőtt 9 órakor) : Szelei János szövödeve- zető bekopog Rózsahegyi József igazgatóhoz és elkéri a vállalati személykocsit. Borjúdra megv, beszélni egy ki- lépfii akaró szövőlány édesanyjával. A szövőnő — aki különben .19 éves és négy éve dolgozik a gyárban — albérletben lakik Tolnán, az albérlethez száz forinttal járul hozzá a gvár.. Ki akar lenni, mert édesanyja betegeskedik és rá otthon van szükség a háztartásban. A szövődé vezetője — aki különben a megye egyik legkorszerűbb üzemét irányítja, több száz három műszakban termelő géo és több mint háromszáz szövőnő munkáiéért felel — most Borjúdra megv és meg próbálja magyarázni a beteges mamának, hogy nem muszáj kilépnie a kislányának a gyárból ahhoz, hogv otthon segíteni tudjon a házimunkában, mert van a gvárnak arrafelé rendszeres bárautóbusz-járata is, azzal is bejárhat Tolnára, ha felmondja az albérletet. Mi sem .természetesebb, hogy Szelei János megkapja a személyautót, hiszen egy szövőnő „megmentéséről” van szó. A* két „kép” összevetése ön- - magában is mutatja azt a változást, ami. a- munkaerő-1 helyzetben az utóbbi években végbement, már nemcsak a fővárosban és a többi ipari központban, hanem a legtöbb vidéki — ipari jellegű — fele-. pülésen is. A Famuttextilmű- vek tolnai gyára munkásainak fele nem tolnai. Vannak, akik n°gyven-ötven kilométerről járnak be — természetesen a beutazás költségei a vállalatot terhelik — mások, vagy fél- százam albérletben laknak a községben. Albérletben, amit a gyár szerez és támogat fejenként és havonta száz forinttal. Az igazgató elárulta, hogv egyregy bejáró, távolabbról naponta különbusszal beszállított, szövőnő utazási költsége havi ezer forint, az albérletesek „csak” százba kerülnek. Lehetne most számolgatni és következtetni. Mi lenne, ha ezekkel az ezerforintokkal a muhkabért emelnék, akkor talán'több tolnai — aki évekkel ezelőtt szőtt a gyárban és elment máshova dolgozni, visz- szajönne —dehát ez mégsem olyan egyszerű. Annak ellenére, hogy az ezerforintok a tex- tilgyárnál nem bérköltségként jelentkeznek, így a bérszabályozásból „kiesnek” — másutt azonban — a Volánnál; az elhasználódó autóbuszok, gumik, gázolaj stb. gyártóinál végeredményben munkabérre, nyereségrészesedésre, prémi- ' umra fizétik ki. No de, ha olyan egyszerűen „béresíteni” lehetne minden vállalatnál az ilyen költségeket, ez számos lehetőséget jjdna a' visszaélésre és „tovább "gyűrűzne” más területekre is. A textilgyári kép azonban mindenképpen indokolja azt, amit Vályi Péter mondott az országgyűlésen: „A nagy vállalatok részére — különösen ott, ahol nagy értékű termelő- berendezések vannak — feltétlenül biztosítani kell ésszerű átcsoportosítással is a szükséges munkaerőt!” Oda i kell hatni, hogy a korszerű ; nagyipar munkaerőgondjai megszűnjenek. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy korszerű, nagy teljesítményű gépek álljanak tétlenül, mert nincs aki keze' ie őket. A tolnai gvárban ma hatvan szövőmunkahely nincs betöltve. A gyárban most már több mint egy évtizede folyik ipari- t~nuló-képzás, évente mintegy ötven fiatalból lesz szövő szakmunkás. 1966-tól 72-ig 293 fiatalt képeztek ki szövőnek, ma közülük százhatvanan dolgoznak a gyárban. Az 1966-ban végzett ötvenből ma mindössze 19 dolgozik a szövőgépeken. Sokan kérték más beosztásba magukat, még többen elmentek, bolti eladónak, bölcsődei dadának, műszer- gyári betanított munkásnak és még vagy tucatnyi munkaterületre. A SZÖVÉS NEHÉZ MUNKA — különösen itt, ahol fülsiketítő zajt csinálnak a gépek, három műszak van, a nyolc óra alatt végig állni kell. Aki jobb munkahelyet kap, elmegy. Még akkor is, ha pár száz forinttal csökken a havi keresete. És bár a munkakörülmények változtak, a régi üzemből az újba, a korszerűbe költöztek át, ahol a szociális ellátás, a klíma, a világítás, egyszóval minden, ami a környezetet meghatározza, jó, szép, mégis több tucatnyi szövőgép áll. Nincs, aki mozgásba hozza. Ezért tartják időszerűnek a gyárban mindazt az új intézkedést, ami a közelmúltban történt. .Nevezetesen: A Központi Bizottság november 14— 15-i állásfoglalását, ami komoly bérintézkedéseket helyez kilátásba az állami nagyipar munkásainak és művezetőinek, valamint a nyugdíjjogszabályok módosítását, a kor- kedvezmény kiterjesztését a szövőkre is. Ezek nemcsak azt az elvárást elégítik ki, hogy a szocializmus építése idején mindenekelőtt a munkásság életkörülményeit kell javítani — van ennek egy másik, össztársadalmi szempontból is fontos oldala: növelni a modern szocialista nagyipar vonzerejét. Rózsahegyi József igazgató véleménye: A Központi Bizottság határozata több oldalról is érint bennünket. Egyrészt, várjuk a bérintézkedéseket, azt a nyolc százalékot, amivel emelni kell a kormányintézkedés folytán a béreket, megkülönböztetett elbírálásban részesíteni a nőket foglalkoztató és a háromműszakos üzemeket. Ezenkivül: vállalati forrásból is — a nyereség terhére — emelünk, sőt meggyőződésem, hogy itt az ideje csökkenteni Tolna hátrányos helyzetét a nagyvállalat többi telepeivel szemben. A munkaerőgondok a fővárosi gyáregységekben korábban jelentkeztek, ellensúlyozására ott bér- vonalon is intézkedéseket kellett tenni, végül is kialakult egy egyre nagyobb aránytalanság a fővárosi részlegek és a vidéki, különösen a tolnai — gyárak bérszínvonala közt. Hátrányos helyzetben vannak a karbantartók, lakatosok is, a KB-határozat után elkészül az országos besorolási skála, így azonos bért kaphatnak a nehéziparban dolgozó szakmunkásokkal. Vállalatunknak engedélyezik a bértömeg-gazdálkodást, ez újabb béremelési lehetőségeket jelent. Úgy hiszem, a bérintézkedésekkel némiképp kompenzálni lehet azokat a hátrányokat, amelyek a szövődében a nehezebb munka, a három műszak következményei. — Sokat várunk a korkedvezménytől. Az első napokban kicsit megijedtünk, hiszen ha a szövőnő korábban mehet nyugdíjba, ez azt jelenti, hogy nálunk jó néhányan elmennek, akik különben három-négy év múlva keresték volna meg a nyugdíjelőkészítő bizottságot. Tovább növekednek munkaerőgondjaink. Ma azonban már másképp látjuk annak ellenére, hogy munkaügyi osztályunk adata! szerint 1973-ban tizenöt olyan szövőnő mehet korkedvezménnyel nyugdíjba, akikre csak két-három-négy év múlva kerülhetett volna sor. Hiszen ez a rendelkezés is növeli a szakma vonzerejét. Ezért is született. Mert ha valaki tizenöt évig szőtt a gyárunkban és elment máshova dolgozni, érdemes visszajönnie, hiszen így előbb mehet majd nyugdíjba. Pontosabban! ha valaki ma 16 éves és eljön hozzánk szövőnőnek, negyven- nyolc éves korában nyugdíjassá válhat. Nyolc évi szövőmunka után két év a korkedvezmény, utána minden négy év után egy esztendő. És ha valaki tovább dolgozik, például, ma ötvenéves, húsz évig szőtt, január elsejével nyugdíjba mehet. Ha nem megy, minden további egyévi szolgálat után hét százalékkal nő a nyugdíj-alapja. A PAMUTSZÖVÖGYÁR munkaerőgondjainak enyhítését is szolgálják a Központi Bizottság állásfoglalásában előirányzott Intézkedések és a nyugdíj-korkedvezmény kiterjesztése. A következő hónapokban elválik, tudtak-e élni a gyárban a lehetőségekkel. J. J. Egy választópolgár Meghívtak az országgyűlésre. Zsebemben a névre szóló belépő, a hatos kapunál fel- . mutatom a kormányőrség szolgálatos tagjának, tiszteleg, én mag elindulhatok : helyet foglalni az országgyűlés hírlapírói karzatán, ahonnét akár egy páholyból, jól látni a szereplőket Is, a közönséget Is. Tévénézés közben erre sokszor gondoltam. Itt a közönség nyújtja a látványos játékot és a szereplők, a képviselők többnyire elgondolkodva ülnek a padsorokban, hallgatagon jegyzetelnek, némelykor súgnak valamit a szomszédnak, közben a filmesek, a fotósok, a világosítók szünet nélkül, fáradhatatlanul járkálnak, buzgólkodnak. Közelről, lentről nézve a kommunikáció felvonulása önmagában is látványosság. S jó érzéssel jut eszembe: egyúttal lehetőség, talán a mostaninál nagyobb lehetőség. Többre lennének képesek ezek a kamerák „megfelezve”. Olyképpen, ha néhány mutatná a tévénézők millióinak a beszélőt, az előadót, a törvényjavaslat előterjesztőjét, néhány másik kamera jneg ezzel együtt „láttatná” a tényanyagot, azt tehát amit a beszélő állít, megállapít, mond a termelésről, a termelékenységről, a szervezettségről, a szervezetlenségről, a csúcsforgalomról, a nagy létesítményekről, és így tovább, és így tovább. Na dehát ez mások asztala, maradjak . a . meghívónál, a belépőj egynél, amely „érvényes az 1972. decemberi ülésszakra” és igaz, a nevemre szól, mégis (á többi néhány tucattal együtt) a közvélemény nyer vele bebocsátást az ülésterembe, A választópolgár, az állampolgár. ilyen, minőségben, ezekkel az érzésekkel indulok oda magam is. Nincs értelme mellébesZélni. Húzódozva mennék is, maradnék is, alapon ülök gyorsvonatra, feleslegesnek érezvén végigülni, végighallgatni az országgyűlést, hiszen a távirati iroda kiadja, az újságok szóról szóra közük a teljes anyagot. Mit lehet akkor még: ©hhèz hozzátenni? Aztán ott a rádió, a televízió, Hajnalban, indulás, előtt Bereczki Gyula még otthon bejelentette (ezzel kezdve a Krónikát). „A nap legfontosabb hazai eseménye: délelőtt tizenegykor összeül az országgyűlés.” Délben megtudja az evész ország, mi történt délig, eéte, hogy mi történt estig. Így van ez rendjén. Teljes a nyilvánosság, nincs titkolódzás, ködösítés, igazat adhatok Balogh Sándor bádogos- és vízvezetékszerelőnek, aki a Kulacsban megitta a szokásos esti kisfröccsöt, s közben felvilágosított: „Az ország költségvetését, jövő évi tervét meg fogom ismerni, de ne félj, nem kötik az orromra a mi költségvetésünket bent az üzemben.” A. vonaton, ülve, a ködös, téli tájat nézve, nem tudhattam, hogy ezt majd odafent, az Orszá "házban, a fényes, csiUáros ülésteremben Pullai Árpád ezekkel a szavakkal teszi szóvá. Idézem: „A vezetők akkor követelhetnek többet, ha gondoskodnak is beosztottaikról. Ha bizto;Hiák munkájuk feltételeit: ha foglalkoznak anyagi és szociális ellátásukkal; ha megadják számukra a véleménynyilvánítás lehetőségét; ha tájékoztatják őket az üzem és a társadalom helyzetéről, feladatairól. A gazdasági, állami vezetőknek nemcsak a termelés parancsnokainak, hanem politikai vezetőknek is kell lenniük. A munkahely nemcsak az anyagi javak előállításának szintere, hanem az emberformálás kohója is.”. Gondolom, ezek a találkozások, az ilyen gondolattalálkozások jelentik népünk összeforrottságát és akaraterejét a szocializmus építésében. Igaz, ma még gyakran hallom, s látom, hogy a dolgozók, a munkások egy része sikerélményt mérséklő kirekesztettség állapotában él. Balogh Sándor az országot magáénak érzi, az üzemét alig.aüg. Az ország megosztja vele örömeit, gondjait, fontos, nélkülözhetetlen, társtulajdonosnak tiszteli, a haza részvényesének tartja, a munkahelye nem mindig. Felcsavarnak egy zsebrádiót, és hét órakor újból hallom! a nap legfontosabb hazai eseménye... Dunaújváros. A szemben ülő kislány szalámis vajas kenyeret eszik, az ablaknál ülők keresztrejtvényt fejtenek, a szemüveges fiatalasszony képes újságot olvas, a büfés panaszkodik, alig áll a lábán, talpon volt egész éjszaka, le se az országgyűlésen hunyta a szemét. A kalauz figyelmezteti: ne járjon annyit a lányokhoz. Valahol Dunaújváros és Pusztaszabolcs között leeresztett sorompó, mögötte munkások várakoznak. Választópolgárok. Mi vagyunk tehát a választópolgárok, az a fehéringes is, akit a kelenföldi büféből kikergettek: „Záróra, zabáit maga hajnal óta eleget.”. A Parlament folyosóin képviselők sétálnak, beszélgetnek. Ismerős arcok. Benézek a gyűlésterembe. A tévé valahogy nagyobbnak mutatja. Kisebb, illetőleg inkább meghittebb, otthonosabb. A tájékoztatási hivatal embere ismerteti a várható eseményeket, Ha az országgyűlés elfogadja, akkor ezek lesznek az ülésszak tárgysorozatai: 1. Az 1973. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat; 2. A népgazdasági tervezésről szóló törvényjavaslat; 3. Az Elnöki Tanácsban megüresedett hely betöltése, az új építési és közlekedési -állandó bizottság megválasztása, valamint a különböző bizottságokban megüresedett helyek betöltése; 4. Interpellációk. (Elfogadta.) Tizenegy óra. A képviselők a padsorokban ülnek. Ismerős arcok; Kádár János, Fock Jenő, körben bársonyszékeken a miniszterek. Velem szemben a Tolna megyei ország- gyűlési képviselők. De sokan nagyon hiányoznak. Nem látjuk ebben a teremben soha többé Dobi Istvánt, Mürinich Ferencet, Veres Pétert, Erdei Ferencet, Váci Mihályt, s Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja éppen ezekben a pillanatokban meghatotta n szól a . legutóbbi . ülésszak óta elhunyt dr. Mihálvfi Ernő országgyűlési kénviselőről. „D r. Mihályfi Ernő több mint fél évszázados közéleti pályáján mindig a haladás oldalán állt, a nép igazáért küzdött.. Felüliünk, csend van. A pénzügyminiszter expozéja következik. Ezekben a percekben már érzem: ez, tehát a jelenlét más, több. Képernyőn látni az országgyűlést nem ugyanaz, mint szívni annak levegőjét, érezni, érzékelni atmoszféráját, hangulatát. A teremben csakugyan az ország foglal helyet. Látom, ott van Tolna megye "Mait Borsod megye, hozzám karnyújtásnyira Bács-Kipkua" megye. Községek, városok, járások. Hallgatok, figyelek, „A Duna-menti Hőerőmű, amelynek dolgozója vagyok..DOLGOZÓJA. E szó csengése gaz- dagabb kifejezőbb,, mint más helyen, más helyzetben, más körülmények között. Jobban átérezni, hogy mi vagyunk az ország gazdái. Jobban átérezni a felelősséget a maradéktalan elkötelezettséget abból, amit itt mondanak, és abból, ahogyan mondják.. Nem találok rá pontosabb kifejezést: az ülésteremben dolgoznak. Hallgatok, figyelek, s magam előtt látom a határban szántó traktorosokat, a Parlament előtt dolgozó vágányjavító munkásokat, az iskolából hazaballagó tanyasi gyerekeket, s látom Raff"' Se-n'O arcán a töprengést. Talán az interpellációja foglalkoztatja... Az újságok részletesen beszámolok az ülésszakról. Ezzel a néhány sorral csupán csak érzeá.i hozzájárulással szeret- ziek szolgálná ílz olvasoikn&kj p
