Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-12 / 292. szám
J * V 1 képújság 7 1973, december 1&, nővérek nesztelen lépteiből nehéz kihallani a fáradtságot, pedig délután kettő óta egyikük-másikuk kilométereket tett meg. Kettőkor léptek szolgálatba és tízkor jön a váltás, ők, más műszak- beosztásban dolgoznak, mint az orvosok, az ügyeletes orvosokról nem is beszélve. Azok délután négykor veszik át az osztályaikat és átadják reggel nyolckor. Tehát akkor, amikor elkezdődik az osztályok napi élete, amiben pihenés nélkül kell résztvenniük — délután négyig. Nemrég egy tanácskozáson többen is szóvá tették, hogy mezőgazdasági üzemeinkben a fiatalok nem szívesen vállalnak munkát a szakosított állat- tenyésztési telepeken, mert „ezeken a telepeken gyakorta éjjel is adódik munka.” Ne ítéljék stílustalanságnak, de ez az aggodalomra okot szolgáltató megállapítás jutott eszembe, amikor az orvosi ügyelet első két órájának az elteltével megérkeztem a megyei Balassa János Kórház-Rendelőintézet intenzív belgyógyászati, baleseti sebészeti és gyermekAz intenzív bélén nincs újság. A balesetin sem, ha csak én nem számítok fáradtságtól „főbelőttnek.” Föl is ajánlják készséggel, hogy lefekhetem ha akarok. Node nem akarok; Beszélgetünk, s jól esik hallanom, hogy a Somogyból, Zalából érkezett orvosok szeretik a kórházat, ahol dolgoznak, még az is, hogy dr. Daradics békétlenkedik a baleseti sebészet alacsony ágylétszáma miatt. A jövőért békétlenkedik—' Nem sokkal tizenkettő előtt mentő fut be. A nagydorogi nénike régi ismerős, amint átveszi az ügyeletes orvos a beteget már kész a helye a megőrző szobában. Mi mindent pakolunk mi a szívünkre, hogy többnyire ez az életünket tápláló szervünk akar leghamarabb fölmondani? Lám, a csöndes éjszaka nem is olyan csöndes! Régen megtörtént a nővérkék őrségváltása, hol innen, hol amonnan szól a jelzőcsengő. Szerencsére csak apró bajok miatt. Egy pohár víz, ágytál, tabletta... Álmatlanság ellen. Néhány órára végre igazi éjszaka következik. Valóban nyugalmas. Aztán fél háromkor — amikor a szorgalmasabb kakasok már kukorékolják a hajnalt — öt daliás úrfi érkezik a baleseti sebészetre. Talán ők énekelték annyiszor a Nincs cserepes tanyám-at, s mikor megunták, egyik társuk belesétált egy ablakba. Ez kaszabolta össze a mellkasát. Míg ellátják, be nem áll a szája, kilátásba helyezi a verekedést is. — Az anyátok istenit, mit csináltok ti velem? Szétverem a... Sajnos, nem egyedülálló, amit produkál. A részegek szokásáé műsora ez. A gyermekosztályon is szaporodott az osztályiétszám. Légcsőhuruttal hoztak be egy gyereket. Rejtély, hogy miért hajnalban, és miért nem korábban, az est óráiban? De a szülőktől ilyenkor kérdézni majdnem szigorúan tilos, ők is gorombák. Ahogy reggeledik, úgy élénkül a kórház élete. Hatkor átadják az osztályokat az éjszakás nővérek és folytatódik a megszokott nyüzsgés. Zsong a város is. Kezdődik az új nap, amit mindig újabb követ LÄSZLÖ IBOLYA Foto: Komáromi igy csöndes kórházi Mikor a doktornő visszatér, nem ismerek az arcára, s hirtelen rámtör a szégyenkezés, amikor száraz hangon ennyit mond: — Ez a kislány volt az első halottam. 19,20. 1972. december 7. Erre a dátumra akkor is fog emlékezni, s arra is, akihez kötődik, ha majd negyvenéves orvosi pályafutásának jubileumi köszöntői hangzana]«. Újságíró kevés volt annyira fölösleges jelenlévő, mint most én. A siker nem bánja a fül- és szemtanúkat, az első kudarc — jóllehet a természet rontotta el a dolgot és azt nem tudták az orvosok jóvátenni — négyszemközt szeret lenni Megint egy mentő. — Nem hozzánk, biztos a szülészetre. Valahogy most szörnyűnek találom, hogy az érkező életet ugyanaz a hang kíséri, mint azt, amelyik veszélyben van, jóllehet értem, hogy az érkező élet és hordozója számára veszélyes lehet minden késedelem. Még néhány szó a váltás előtt álló nővérekkel, egy pillantás a koraszülöttek jól zárt — mindig teltházas — kis világára, és búcsúzom, hogy még visszatérek, őszintén szóivá nem vagyok benne biztos, mert különösen viselkedik a fejem. Úgy látszik nem szokta a cigány a szántást, mert periódusonként kétszer kell kérdeznem valamit, mire fölfogom. Egy egész picikét segít rajtam a kávé. Egyébként fáradtabb vagyok, mintha fát vágtam volna. ház sötétbe burkolt épülettömbjei sejtetni engedik... Intenzív belgyógyászati osztály — dr. Kovács Elemér. Baleseti sebészet — dr, Daradics Ferenc és Gelencsér Gabriella. Gyermekosztály — dr. Szlá- vik Mária. Fiatal orvosok, akik között „öregnek” számít két szakorvosi vizsgájával dr. Daradics, de akik között a legfiatalabb dr. Szlávik Mária még csak ez év szeptemberében kapta meg a diplomáját. Kovács doktor évek óta dolgozik a Tolna megyei kórházban. Érkezésemkor éppen konzíliumra hívták, így beugróként a III-as bel ügyeletes orvosa volt a házigazdám. Mit tagadjam, valószínű ők sem tagadják, nem nagyon értették eleinte, hogy mit keres az újságíró éjszaka a kórházban? Mire jó neki futtában és sokszor megszakítottan beszélgetni? Semmi különösre és mégis igen sokra. Arra föltétlenül jó, hogy fellőjön egy Megállapodunk, hogy amint történik valami, áttelefonálnak a gyerekosztályra. Nincs értelme itt téblábolni, lévén, hogy még a balesetisek is csöndesnek mondhatják a napot. Délután volt két esetük. A kórtermekben nyugalom. Valóban, hihetetlen. A baleseti sebészet, mely régi helyének rekonstrukciója miatt új és meglehetősen szűk helyen működik a III-as belgyógyászati osztály fölött, a legnagyobb forgalmat bonyolítja le. A gyerekosztály nem olyan csöndes, mint az előző kettő, A gyógyultabb, nagyobbacska fiúk és lányok mindent elkövetnek. akárcsak otthon, hogy ne kelljen még aludniok egy kicsit. Játszanak. A picinyek viszont teli torokkal panaszkodnak. Zsúfolt az elhelyezésük, valószínű elég, ha rázendít egy piciké a sírásra és nem sokkal később „elkapja” a többi is. Dr. Szlávik azt mondta: — Sajnos, valóban csúfoltak vagyunk egy kicsit. Ami azt illeti, több mint sajnos. Nagyon, de nagyon nagy szükség van az új gyerekosztály fölépítésére, mert működjék bár még ötször olyan sikeresen a gyerekosz- táíy, mint most, rengeteg energia fecsérlődik el a körülmények miatt. Azt hiszem nem tévedek, ha megtoldom még azzal is, hogv a gyógyítás — annak rendkívül mostoha föltételei miatt —- itt a legnehezebb talán. Alig foglalunk helyet az ügyeletes szobában, elszólítják dr. Szlávikot. — Egzitusz.-' Megértem a szót és maradok. Nem azért, mert nem láttam még haldoklót. Láttam. És ha száz évig élefy akkor is őrzöm a képét. In nincs helye most idegennek. De alkalma a tűnődésnek igen, hiszen a kislány, aki nincs még féléves egy fejlődési rendellenesség révén agyhártyagyulladással született és lett vízfejű... A Garay borozóban most interpretálja harmadszorra egy jókedvű társaság azt, hogy Nincs cserepes tanyám, se szűröm, se subám... Lehet, hogy ők lesznek azok, akik maid éjfél után itt kötnek ki? Előfordulhat. Azt mondták a baleseti osztály ügyeletesei, hogy az autó, a motorkerékpár és az alkohol vezetnek a baleseti oklistán. Hangok a folyosón: — Macám, mit főzöl vasárnap? A kórteremből: — Doktornő, már kékül a láb. Itt semmi sem segít! Zakatol a fejem. Úristen, mi lenne énvelem, ha egy ember a kezem között halna meg? Úgy érzem, utána halnék. Az orvos nem mondhat le, nem futamodhat. Az orvosnak mindent meg kell kísérelnie az élet védelmében. Igen, igen, igen. Rossz, hogy egyedül maradtam, mert mindenféle az eszembe jut. Tajgetosz is eszembe jut, mert észbontó egyedül megbirkóznom azzal, hogy én, te, ő, valahányan ismerjük azt a menedéket, amit a lehetetlen, mint fogalom nyújtani képes. Az orvos és segítője, vagy segítői nem ismerhetik ezt a menedéket. osztályára. Arra gondoltam — keresve egy éjszakai vendéglátóimat — dolgaink rendjéből mi lenne, miként borulna föl és állna fejtetőre a világ, ha például a vasutasok bejelentenék, hogy kizárólag nappal hajlandóak csak dolgozni és követnék őket a legkülönfélébb mesterségek, hivatások gyakorlói. Egyebek között az orvosok is, hiszen csakugyan elidegeníthetetlen joga az embernek kimódolnia a kíméletet. A munkáját megkönnyítő munkarendet, a testhez szabottabb kényelmet! — Az orvos nem csinálhat ilyet! — hallom a dühös ellenvetést. Hát persze, hogy nem. Magától értetődő, hogy nem, mert ugyebár ö az, aki leginkább értünk van. Amikor elhaladtam a Kis- pipa előtt, már hangicsált a zenekar, végefelé közeledett a délutáni csúcsforgalom a boltokban és mind több lakóház ablakában jelentek meg az Otthonok esti fényei. A város az éjszakára készülődött. E készülődés másfajta képe fogadott az említett osztályokon is. ütimarsalljaim, az ügyeletes orvosok, akkor fejezték be jénai edényekben érkezett vacsorájuk elköltését, búcsúztak el feleségeiktől és a papa vacsoráját anyuval együtt hozó gyerekektől. Hát nézzük, kik a segítőim abban, hogy elmondjam, nem olyan csöndesek itt az éjszakák, mint azt kívülről a kórrakétát, aminek segítségével a közfigyelmet olyasmire irányítja, ami olyan számunkra, mint a levegő. Magyarul: magától ’ értetődő, egyben nélkülözhetetlen. Az intenzív belgyógyászat remek Siemens gépekkel berendezett kórtermében egy férfi- és egy nőbeteg életéért folyik a versenyfutás. Szívesek. Most csak őket, kettejüket őrzik a drága gépek, adatokat szolgáltatva megállás nélkül a betegek állapotáról. Évekkel ezelőtt írtam ezekről a gépekről, most találkoztam először velük szemtől-szembe. Talán nem veszi tőlem rossz néven dr. Kovács, ha osztozom a büszkeségében. Ez akkor „lep- leződött” le, amikor arra hívta fol a figyelmemet, hogy az országnak kevés vidéki kórházában van ilyen modern betegmegőrző készülék, ami alkalmas a szív elektromos tevékenységének folyamatos regisztrálására, sőt szívmegálláskor elektromos impulzusokkal a szívműködés megindítására is. —• Valószínűleg rossz napot választott. Eddig még nem történt, különösebb, pedig mi vagyunk —• a belgyógyászat — a legforgalmasabb osztály. A mentők nvnden beteget ide hoznak először. Hét óra után néhány perccel mentő szirénázik végig a kórházon. Hol állt meg? N — Valószínű a tüdősök kaptak úi vendéget, akiben esetleg régi ismerőst látnak viszont '
