Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
i v * 1 ♦ Petőfi orosz főidőn Petőfi népszerűsége a Szovjetunióban — közismert tény. A szovjet olvasó számára Petőfi nem csupán egy a világ költőóriásai közül. Neve és tevékenysége emberöltőkön át a lelki rokonság szálaival fűzte össze a forradalmi Oroszországot a forradalmi Magyarországgal. Teljes joggal mondta Valentyin Katájev 1957-ben a Kádár János és Dobi István vezette párt- és kormányküldöttség tiszteletére a Kremlben rendezett fogadáson : „Petőfi forradalmi költészete három orosz nemzedék útitársa volt és az 1917. októberében győzedelmeskedő nép mindörökké olyan szere- tetet és hálát őriz szívében iránta, mint amilyent az iránt érez, aki társa volt a barikádokon.” Mikor és hogyan ismerték meg Petőfit Oroszországban? L. Sargina kutatásai szerint a XX. század elejéig 330 Petőfi- vers jelent meg orosz fordításban. tehát a Magyarországon addig publikáltaknak csaknem a fele. Az első orosz fordítások között szerepel a Feleségem és kardom című Vers. Igaz, prózafordítás volt csupán: az Illusztráció című pétervári hetilapban jelent meg 1858-ban, 1861-ben pedig, amikor Oroszországban tetőzött a forradalmi Hullám, a Ruszkoje Szlova (Orosz Szó), a forradalmi demokraták folyóirata úgy emlegette Petőfit, mint „a cselekvés költőjét”, akit „velejéig áthat a demokratizmus”. A folyóirat a továbbiakban ezt írta: „A költő óhaja csak részben teljesült. Mint mát írtuk, a magyar szabadság- harc legszomorúbb pillanatában halt meg.” Ezt leírni — politikai demonstráció volt a cárizmus ellen. Kezemben van egy könyv; Mihail Mihajlov orosz költő- forradalmár fordításainak gyűjteménye, amelyet 1862-ben Berlinben'adtak ki és illegálisan terjesztették Oroszországban akkor, amikor Mihajlov nevének puszta említése is szibériai száműzetéssel fenyegetett. Ebben a könyvecskében a demokratikus és forradalmi líra, Bums, Byron, Heine, Sevcsenko verseinek fordításai kaptak helyet. És Petőfi verseié. Amikor Mihajlov átadta kötetének tervét barátainak, egy Magyar versek című rész is szerepelt benne. Sajnos, ezek lefordítására már nem sok ideje marad. A stafétabotot, amely kihullott Mihajlov kezéből, mások emelték feL Alekszandr Seller (írói nevén szintén Mihajlov) a Gyelo (Az ügy) című folyóiratban számos Petőfi-fordítá- sát adta közre. Műfordításai előszavában ezt írta: „Petőfi nemcsak a legnagyobb magyar zseni volt, hanem a XIX. század Európájának legjobb költői közé is tartozott... Tollal és karddal küzdött a nép jogaiért; mindig és mindenütt igazi demokrata és lángoló hazafi volt.” 1899-ben két nagy újság és a hat legtekintélyesebb orosz folyóirat emlékezett meg Petőfi halálának fél évszázados évfordulójáról. Petőfi újrafelfedezése a Nagy Októberi Forradalom után Lunacsarszkij nevéhez fűződik. A húszas évék elején a kiváló szovjet kultúrpolitikus a legjobb német fordítások alapján tanulmányozta Petőfi műveit. Lunacsarszkijt, — sa, , ./ ját szavai tanusaga szerint — „teljesen magával ragadta e nagy magyar poéta költészetének friss áradásaHarmincnyolc Petőfi-verset fordított le. Többre nem jutott ideje: szívroham okozta ágynyugalmának vége szakadt, a népbiztost hívta a kö-. telesség. Ne gondoljuk, hogy Lunacsarszkij Petőfi-tolmáesolásai amolyan hevenyészett fordítások. Számolva azzal, hogy a nyelvi nehézségek arra kényszerítik, hogy „másodkézből” fordítson, kivételes műgonddal tanulmányozta mind Neuge- bauer, mind Steinbach fordításait, és saját szavai szerint „csak nagyon-nagyon ritkán és csekély mértékben” tér el Petőfi szövegétől. Egyetlen alkalommal azonban nem tudott ellenállni a „kísértésnek”. A kivétel az Akasszátok fel a királyokat című vers volt. Az 1917-es esztendő forró levegője magyarázza talán azt a költői szabadságot is, amellvel Lunacsarszkij a „királyokat” helyett „cárokat” fordított. L'vnaesarszkíl összervűitött fordításai 1925-ben jelentek meg a Nyugat forradalmi költész"> sATo^a+V\fir). Előszavában áradó érzésekkel írja: „Petőfi — maga az öröm, mana a haladni akarás; ha bánkódik, busnl, mén a bávkódásrn is valami egészségeset, erőtelie- set reit mariéban .... Mintha envetlen forró tűzpiros költői szív lüktetne.” Mint kétségbevonhatatlan tényt állapítja meg Lunacsarszkij, hogy „a nemzetközi proletárköltészet előfutárjai között Petőfi költészetének csillaga ragyog a legfényesebben.” Az előszóból kiviláglik, hogy szerzője jól ismerte a legkitűnőbb Pe- tőfi-kutatók és ezek sorában Riedl Frigyes munkáit. „Azt hiszem, ezekkel a fordításokkal korántsem zárul le egy folyamat — írja befejezésül Lunacsarszkij. —Gondolom, lesz majd, aki vállalkozik Petőfi teljesebb, tökéletesebb megismertetésére költészetünkben ... Annak idején, különösen a 60-as, 70-es években fordítottak ugyan oroszra Petőfi-verseket, de ezek különböző folyóiratokban, csak szétszórtan lelhetők fel.„r Az utolsó mondat nemcsak Lunacsarszkij legendás tájékozottságáról, tudásáról tanúskodik. hanem arról is, hogy Mihajlov fordításai nem merültek feledésbe. À 30-as évek közepétől kezdve Lunacsarszkij jóslata beigazolódott. A költő-műfordítók úi. kitűnő gárdája — Ni- koláj Tyihonov, Vera Inber, Vilhelm Levik, később Sza- muil Marsk, Borisz Paszternák. Mihail Iszakovszkij, Leo- nyid Marinov, Nyikoláj Csu- kovszkij — az eredeti szövegre és szellemére erősen figyelve — bár természetesen nyers fordítások alapján — munkához látott. Az Ogonyokban, a Novij Mir, Zvezda című folyóiratokban egymás után láttak napvilágot a jobbnál jobb fordítások. A készülő kötethez Kun Béla 1937-ben mélyen szántó előszót írt A világsza- badság dalnoka címmel, amely azonban sajnos csak húsz évvel később jelenhetett meg. Petőfinek, a hazafinak és internacionalistának a fasizmus elleni harcban is méltó szerep jutott. Abban az időbér^ amikor Budapesten a Petőfi- szobomál az emlékezetes antifasiszta tüntetés zajlott le, a Szovjetunióban abból a vékony kötetből olvasták verseit, amelynek fedőlapján ez állt: „Petőfi Sándor. Letépjük a német zászlót! Moszkva, 1942.” Magyarország felszabadulása után kezdődött meg voltaképpen a legnagyobb magyar Szimeonov: 1917. költő szovjetunióbeli diadalút- ja. Az első válogatott kiadás 75 ezres példányszáma kevésnek bizonyult, még ugyanabban az esztendőben újabb 75 ezer követte, azután ismét 25 ezer és még 25 ezer. Az olvasók igényének megfelelően minden válogatás újabb versekkel bővült, végül négykötetes gyűjteménnyé dúzzadt. Az orosz kiadásokat a szovjet népek sokféle nyelvén megjelentetett, nagy példányszámú kötetek követték: Petőfi megszólalt ukránul, grúzul, baskir nyelven... A szovjet kiadások száma 1972-re elérte a negyvennégyet, tizenhét nyelven készültek Petőfi-for- dítások és az összpéldányszám meghaladta az egymilliót. Ma már azonban ezek a statisztikák sem tükrözik a tényleges helyzetet, hiszen az idei esztendő — Petőfi-év. Ennek kezdő „akkordja” az új, Petőfi verseit és elbeszélő költeményeit tartalmazó gyűjteményes kiadás megjelenése a Világ- irodalmi Könyvtár sorozatban, Pándi Pál előszavával, 300 ezer példányban. A kötet ösz- szeállítója Kun Agnes, akinek érdemeit a mai „orosz Petőfinek” a létrehozásában aligha lehet túlbecsülni. BORISZ BOGYIONOV Talán nem szerénytelenség, ha magyar újdonsággal kezdem ezt a krónikát. Az egyik legtekintélyesebb moszkvai folyóirat, a Novij Mir is méltatta az eseményt: Németh László regényének, a Gyásznak a kiadását. Ez az első Németh- regény, amelyet oroszul is kiadtak és a kritikusok, Andrej Turkov szerint „keserű sorsról tudósít Németh László, és olyan gyönyörűen, becsülettel és szívből tudósít erről a sorsról, hogy az orosz olvasók most már érdeklődéssel várják ennék a szerzőnek minden újabb könyvét...” Jelena Ma- lihina irodalmunk kitűnő ismerője és áldozatkész fordítója tolmácsolta a regényt és az ő nevéhez fűződik a magyar kultúra egyik másik kimagasló teljesítményének orosz megjelentetése is: Illyés Gyula Pető- fi-könyve ugyancsak mostanában jelent meg a moszkvai könyvesboltokban. Hadd hangsúlyozzam ismételten, hogy nem szerénytelenség ezekkel a magyar érdekű hírekkel kezdeni egy szovjet irodalmi krónikát. Azért sem, mert bármely szocialista nemzet hasonló felsorolással kezdhetne egy ilyen beszámolót és azért sem, mert ennek az irodalomnak lényegéhez tartozik internacionalizmusa. Már Gorkij az első írókongresszuson, 1934-ben kimondotta, hogy a szovjet irodalom — soknemzetiségű irodaiam, tehát az oroszok mellett — velük egyenlő jogon — az üzbégek, az ukránok, az észtek vesznek részt ebben az alkotó folyamatban., összesen hetvenkét nemzetiség képviselői. És internacionalista ez az irodalom azért is, mert folytonosan törekszik arra, hogy a világirodalom jeles Mi újság a szovjet irodalomban ? eredményeivel szinkronban legyen: mégpedig nem csupán az úgynevezett nagy népek irodalmával, hanem a kisebb lélekszámú, az elszigeteltebb nyelvű nemzetek kultúráját is közvetítik. Ezzel az utóbbiak számára mintegy kaput is nyitva a világirodalom befogadási lehetőségei felé. Lássuk azonban, hogy a magyar újdonságok mellett miféle hazai könyvekkel ismerkedhet meg az oroszul olvasó... A hatalmas termésből roppant nehéz a válogatás, hiszen az új könyvek áradata mellett figyelemmel kell kísérni a több tucatnyi 15—20 íves irodalmi folyóirat termését is. Most ezért csupán olyan neveket említenék, amelyek a magyar olvasó számára jól ismertek. Például Konsztantyin Szimo- novét, A várj reám... költője, a Nappalok és éjszakák, az Élők és holtak, a Katonának nem'születünk, az Utolsó nyár írója új kisregényt tett közzé, melynek címe: Húsz nap, háború nélkül. A regény cselekménye egyszerű: Lopatin őrnagy, a hadsereg napilapjának, a Krasznaja Zvezdának a haditudósítója, 1943. elején húsz nap szabadságot kap. Lopatin a háború kitörése óta állandóan a fronton tartózkodott, átélte a visszavonulás rettenetes napjait, hónapjait, ott volt a sztálingrádi ütközetben. Váratlan ajándék számára a húsz nap szabadság, amely egyúttal azt is jelenti: húsz nap élet — a halál minden perces fenyegetése nélkül. Taskentbe utazik, mert egy Sztálingrádról szóló film forgatásánál kell tanácsadóként közreműködnie. Szimonov, aki eddigi regényeiben főleg a frontok életét mutatta meg, most a hátország hősies, áldozatokkal telített hétköznapjait örökíti meg. Ismerős témát elevenít meg a hetvenöt esztendős örökifjú, Valentyin Katajev is új regényében, amelynek címe: a Széttört élet, avagy Oberon varázskürtje. A regény önéletrajzi ihletésű,/ s voltaképpen asszociációk láza szövedéke. A gyermek és a gimnazista Katajev életéről rajzol képet. Ez az a kor, melyet egy másik, immár klasszikus Katajev-re- gényből, a Távolban egy fehér vitorla oldalairól is ismerünk. A század első évei, az első orosz forradalom napjai elevenednek meg egy kisfiúra történő visszaemlékezés tükrében. Széles körben emlékeztek meg Szovjetunió-szerte a kitűnő kazah író, Muhtar Auezov születésének hetvenötödik évfordulójáról. Auezov immár tíz esztendeje halott, de műveinek olvasottsága csöppet sem csökkent, a kirgiz irodalmon belüli történeti értéke pedig vitathatatlan, s ennek kisugárzása érzékelhető a szovjet irodalmak nagyobb családjában is. A magyar olvasók — Rab Zsuzsa nagyszerű tolmácsolásában — történelmi regényét ismerik, A költő útját, mely az első kazah költő, Abaj Kunanbajev életét és harcait örökítette meg. Egy elbeszélése is megjelent: A szürke faikas, á Nagyvilág hasábjain (1961. 3, szám), ez pedig a kazah sztyeppék vad életének romantikáját kegyetlen, nyers színekkel ábrázolta. A mostani évforduló ürügyén egyebek között a világhírű kirgiz művész, Csihgiz Ajtmatov méltatta Auezov munkásságát. Kiemelte azt a nehézséget, hogy milyen roppant erőfeszítés szükségeltetik: egy írástuda'tlan nép írott irodalmának megteremtéséhez. Ajtmatov nyilván önnön tapasztalatairól is szól: ötven esztendő alatt a kirgiz és a kazah irodalom olyan utat járt be, melyet más, szerencsésebb népek kultúrája évszázadok alatt tehetett meg.' Ennek a hirtelen növekedésnek — fejtegeti Ajtmatov — vannak nyilvánvaló hátrányai is, de az olyan művészek életműve, mint amilyen Auezov is, a szocialista, a szovjet fejlődés előnyeit bizonyítják. Auezov egy nép legősibb műveltségi rétegeit azonnal a XX. század legforradalmibb eszményeihez kötötte. Életművének kivételes jelentőségét ez is megadja. És egyben a szovjet irodalom egyik jellemző tulajdonságát is példázza. Hosszan sorolhatnám még az újdonságokat... A kitűnő poéta, a nálunk is kedvelt Andrej Voznyeszenszkij új verseskönyvvel jelentkezett, Jevtusenko amerikai és vietnami élményei nyomán írott verseit közli különböző folyóiratokban. A lényeg azonban az, hogy a szovjet irodalom egészséges szellemiségben, új, kitűnő alkotásokkal köszönti ezt az ötvenötödik november hetedikét is. E. FEHÉR PÄL
