Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
J ’ Gondolatok a kirakatban Könyvkiadásunk kérdéseiről Iparművészet, lakáskultúra, — de hogyan ? A Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat kilenc fiatal iparművész alkotásait mutatja be a Képcsarnok szekszárdi bemutatótermében. A kiállításhoz katalógus is készült, a kiállítók életrajzával, méltatásával. A füzetnek szerzője nincs (felelős kiadó: Köteles István), így nem tudjuk, kit tiszteljünk a zavaros, bármilyen műalkotáshoz m éltatlan megfogalmazás mögött, amit — bármily meglepő — egy műalkotásokat forgalmazó vállalat adott ki, mégpedig azzal a céllal, hogy segítse a kiállított munkák megértését, sőt kedvet csináljon megvásárlásukhoz. Hát bizony, ez nem csinál. Az egyik művészről megtudjuk, hogy „érdeklődése középpontjában az ízléses étkezést szolgáló (!) és a lakást díszítő különböző funkciójú (!) edények tervezése áll", a másik „szereti a testközeli használati tárgyakat (!), de minden érdekli, ami az ember környezetét melegebbé és izgalmasabbá teszi". Ugyanennek a művésznek „alapállása az emóció, amit tárgyain keresztül az emberekben is szeretne megmozdítani”. Egy másikról megtudjuk, hogy „exporttevékenységet folytat”, s találtunk a kisded füzetben egy olyan mondatot is, amit már meg sem értünk: „Célja, hogy az iskolai tanulmányaiból kiindulva az öntött technológia szabad formális lehetőségeinek művészi megfogalmazását megtalálja, valamint a funkció mind teljesebb megoldása.” Ilyen egyszerűen, világosan, magyarosan. Az egészhez csak egy megjegyzést fűzünk: a kiállított munkák nem érdemlik meg ezt az esztétikai zűrzavart. Cs. L. Olvasás közben Tigrisugrá* A könyvkiadás azok közé a művelődésügyi — és sok tekintetben gazdasági — tevékenységek közé tartozik, amelyek szinte napról napra kirakatba teszik önmagukat; eredményeik mindenki által számba vehetők, mulasztásaik ellenőrizhetők. S nem kell hozzá még a budapesti utcákon sem végigsétálni: bármelyik megyeszékhely, nagyobb város könyvüzleteinek kirakatai tájékoztatást nyújtanak arról, miként működik a. magyar könyvkiadás. Az olvasók többsége, természetesen, nem művelődés- politikai „mérlegkészítés” szándékával sétál a kirakatok és a könyvesboltok dús polcai előtt, hanem vásárolni akar; tovább gyarapítani ismereteit és élményeit, gazdagítani a könyvtárát, megajándékozni szeretteit, és így tovább. Mostanában azonban olykor azt taoasztalhatja: szegényebb a választék, kevesebb a szó nemes értelmében vett izgalom. Ne szaporítsuk a szót: nincs annyi jó könyv a megrakott polcokon, mint amennyi kellene. Nemcsak az olvasónak tűnik ez fel. Feltűnt a könyvkiadás felelős irányítóinak is —, korábban, semhogy az olvasó tapasztalhatta volna a moatani, feltehetőleg átmeneti, és mindenképnen csak viszonylagos lemaradást már a tervezés szakaszában —, vizsgálat tárgyává tették, és folvamatban vannak azok az intézkedések. ame1 vektől joggal várjuk a magyar könyvkiadás újbóli felemelkedését. , Szó nincs arról. hoev vészharangot szálad “koznánk kongatni. Témánk komolysággá kötelez arra. hogy ne a.z e»-edménvek — megengedjük, sőt bizonvftiuk is: látványos és imponáló eredmények — felsorolásával kezdjük mondanivalónkat, hanem egy alapiában nem ro-szul működő kulturális tevékenvség-te- rület nem egészen helvénva-ló ielenséeeinek megemlítésével. Nevezetesen a felhígulás tüneteivel: azzal, hogy tucatszámra jelennek meg érdektelen. selejtes. pillanatnyi, és szűk olvasói igén vek kielégítésére szánt művek, alacsony szórakozást nyújtó olvasmányok. Valami baj. súlvos arány- tévesztés történt tehát? A kiadók, a haszon hajhá'zásá- nak .-lázában” szem elől tévesztették volna alapvető missziójukat, szocialista művelődéspolitikai feladataikat? Nem játszadozhatunk ezgel a szemrehányással, minthogy ellenpélda — jó könyvek sora -— is van bőven. Annyit állapíthatunk meg. hogy egyes kiadók engedtek a pillanatnyi haszon csábítá sának-kísérté- sének és jelentéktelen — elvkor kimondottan haszontalan, az esetek kisebb részében káros — könyveket jelentettek meg. Két, a közelmúltban megjelent felelős megnyilat- l'-ocás is szólt évről a kedvezőtlen jelenségről. A Nép- szabadság e-wik legutóbbi számában dr. Marczali László, a Kiadói Főigazgatóság vezetője irtait arra, hogv a csekély értékű bestsellerek áradata aggodalomra ad okot. Elmondotta. how a krimik (amelveknev túlnyomó többsége politikailag, eszmeileg egyébként ártalmatlan) eltúlzott néldányszámai valósággal elfedték a könyvpiacot. A nvakrnn többszáz ezres vél^évuozámok eltakarták az iaazi értékeket, s ezért — mondotta —szüksége? tehát a krimik, és bestsellerek számának. és példány számának további korlátozása. Nem adminisztratív intézkedésről van szó. Bizonyos telítettségről,, amelynek észrevétele máx régen feladata lett volna a kiadóknak, hiszen előállt az a helyzet, hogy e gyorsan piacra dobott művek nem csekély része a nyakukon maradt. Azt hitték, könnyű, és gyors siker lesz, kiadták 180 ezer példányban — és ma tízezrével hevernék a raktárakban. Senkinek sem kellenek. Működésbe lépett tehát az olvasói „önszabályozás”. Nem kis részben éppen az elmúlt évtizedek szocialista kiadáspolitikájának eredményeként. Az olvasók nagy többségié igényes, jó művekhez szokott, s ha olykor-olykor a kikapcsolódás, a könnyű szórakozás jogos, és érthető óhajával krimik, és a szellemét túlságosan igénybe nem vevő olvasmányok után nyúl is, alapjában véve nemes élményt, ismereteket, felemelő időtöltést vár a könyvektől. A Kritika szeptemberi számában dr. Molnár Ferenc, az MSZMP KB osztály vezető-hel vett ese így fogalmazott cikkében: ........a kiadás némely esetben túlhaladt a helyes célokon: a világirodalom kiemelkedő értékeivel indult sorozatok mára kifulladtak, felhígultak. Megjelentek periférikus — hazájukban is csak divatosnak tartott. tiszavirág-éle*ü — polnári-kisvolqári szemléletet közvetítő művek is. melvek a rosszul értelmezett várható tömegsikervek. esetleg ki- adói-fordítói érdednek köszönhették a raegjelenésübet. Ma már kevesebb rossz ízlést konzerváló krimi, lektűr ie- lenik meg, mint néhány éve, a víidányszám azonban még mindig megengedhetetlenül magas, és ez némesak hipu- lást okoz a könnmoiaenfi, hanem. olvasókat őriz meg, sőt úiaknt csábíthat az író- daiomalatti könyvek bűvkörébe.” E kedvezőtlen tünetek mellett, azokkal egyidőben, igen nagy eredményekkel, és vívmányokkal dicsekedhet a szocialista magyar könyvkiadás. Idézzük talán néhány adatot e megállapítás alátámasztására. Vegyük példaként a Szépirodalmi Könyvkiadót, az egyik legnagyobb magyar könyvkiadó vállalatot, s annak is azokat a könyveit, amelyeket az 1971-es évben 20 ezernél magasabb példányszámban jelentetett meg. A lista a következőkből áll: Petőfi Sándor, József Attila, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Váci 'Mihály és Francois Villon versei; a Szép versek és a Fiatal költők című antológia. Tegyük mindehhez hozzá — most már más kiadók tevékenységét is tekintetbe véve —, hogy könyvkiadásunknak lényegében sikerült megvalósítania az eívik nagyon fontos célkitűzését; hogy a magyar és külföldi klasszikusok művei állandóan kaphatók legyenek. Enélkül ép és egészséges könyvkiadás, könyvkereskedelem nem is képzelhető el. A magyar könyvkiadás — s ez másik, ugyancsak említésre érdemes nagy eredménye — sikerrel állta ki a próbát olyan vélt „fenyegetéssel” szemben, mint amilyen a televízió elterjedésekor elhangzott. Emlékezetesek még az aggodalmak: a televízió elveszi az időt az olvasástól, a televízió a könyvek legnagyobb ellensége, elsorvasztja az érdeklődést, elszakítja az embereket az eredeti forrástól, a könyvtől. Bebizonyosodott, hogy a televízió nem ellensége, hanem szövetségese a könyvnek, mert hatásánál fogva az élményforrás megközelítésére, birtokbavételére, azaz olvasásra ösztönöz. A magyar könyvkiadásnak, leginkább csak a szakértők körében emlegetett és méltányolt nagy vívmánya a tudományos művek gyors, gondos megjelentetése. Ezekre joggal lehetünk büszkék. A világkönyvvásárok legutóbb Varsó, Frankfurt, Jeruzsálem) egyik leginkább keresett cikke a magyar tudományos könyv, idegen nyelveiken, elsősorban, s ez a kiadóknak tekintélyt, rangot, s nem csekély anyagi hasznot hoz. Ezt csak a teljesség kedvéért említettük meg, mint a legjobb eredmények egyikét. Ugyanilyen joggal beszélhetnénk részletesebben a felszabadulás óta kiadott népszerű tudományos- ismeretterjesztő munkák ezreiről is: ezek kiadásában ugyancsak a világelsők között van a helyünk. Itt a könnyen kezelhető tömegkiadványokat hiányoljuk, afféle nagy hatású ismeretterjesztő — s nem utolsó sorban: olcsó! — tomegsorozato- kat, mint az Olcsó könyvtár, az Európa Zsebkönyvek. A kiadóvállalatoknak — ez a legutóbbi felmérésekből, vizsgálatokból, és értékelésekből egyaránt kitűnik — ösz- szehangoiltabb tevékenységet kell folytatniok. Ne a haszon- szerzésben és a jelenleg irtott fellelhető elvi engedményekben — amelyeknek kétes értékű „eredménye” a nívót- lan könyvek sokasága — legyen összhang, hanem az olvasók céltudatos nevelésében- művelésében. Természetesen ez nem jelenrt azt, hogy az anyagi hasznot hozó, szórakoztató irodalmat kampányszerűen „embargó” alá vegyék: ilyesmit senki sem követelhet — nem is követel — tőlük. Azt inkább, hogy a klasszikus és a kortársi alkotások. igaz értékek közreadásával' segítsék a kulturális forradalmat. A szocialista művelődéspolitika alaoelvei közé tartozik, hogy a kultúra közügy; a könyv nem válhat puszta árucikké, a gazdasági szemlélet nem lénhet a művelődéspolitikai célok elé. nem keresztezheti, nem gáncsolhatja el azokat. Rákosi Gergely termékeny író. Ismét jelentkezett. Ezúttal regénye jelent meg a Magvető kiadásában. A cime határozottan hatásos : Tigrisugrás. Ezenkívül a címet jóformán semmi sem indokolja. Már kezdjük unni a cím-tigriseket. A fehér tigris, Tigrisugrás, Tigrisketrec... Na mindegy. A regényt Kiss Magdi, a főhős mondja el, egvesszám első személyben. S bár ettől nem lesz valami modern a regény — hiszen a módszer ősi — arra mindenesetre jó, hogy a cselekmény olykor összevissza csapongjon egészen az átmeneti zűrzavarig. Hogy mit meg nem tudunk Kiss Magdiról, és környezetéről a kisregény terjedelmű, 250 oldalas írásból! A hanyagul beragasztott történetek úgy fityegnek a cselekmény főszálán, mint egy hippinadrágon a bőrrojtok. Semmire sem jók. Dísznek sémi szépek. Sokféle módszer van. Rákosi Gergelyét a következőképpen képzelem: íróasztalhoz ül, előveszi régebbi novelláit és szépen egymás után pásszítja őket. Néhány órai munkával így a novellákból kisregény keletkezik. A Tigrisugrás részletei visz- szaköszönnek. Egyszer-kétszer már olvashattuk Rákosi Gergely novellaként. Sőt ami végképp túlzás: az egyik betétno- Vella előző kötetének címadója volt. Lehetséges, hogy az ismert író legközelebbi kisregényeit kompilálja regényfolyammá ? A módszer sok vitathatatlan gyengéje mellett egy ponton egyenesen kútba viszi az olvasót. Rengeteg felesleges mondat kerül ugyanis az írásba; Olyan, ami nem mozdítja a cselekményt sem előre, sem hátra. De ez csak részben a kompilációk következménye; Rá is szokott az író. Ha ott lehetett bőbeszédű, miért ne lehetne másutt is, akárhol. Hiszen a humora frappáns.’ Csak szórakozzanak a nyájas olvasók. S az sem utolsó szempont. hogy közben a könyvecske, körülbelül 100 oldalnyi betűvel gyarapszik. Olyan ez, mint mikor egy színdarab szereplői félre-félre- szólnak, elmondva egy viccet, hatásos poént. Jó, jó, de mi köze az előadáshoz? Felborítja, tönkreteszi. így jár a Tigrisugrás is. Rákosi Gergelynek nem volt sok vesztenivalója. Az a „kallódó nő”, aki regényének a főszereplője, ma már tucatnyi hasonmásával együtt futkos, ifjabb és korosabb mai szerzők műveiben. Futkos és kallódik. Olyan hamar elfeledkezünk róluk, hogv kár azért a a sok intellektuális lelkizésért, szenvedésért (vagy szenvelgésért), meghasonlásért, amit íróik beléjük pumpálnak. A regény fülszövege külön is figyelemre méltó. íme a vége: „hogyan jut el hősnőnk a ,skodás’ igazgató Tomitól Gyuláig. Hogyan nyer esy kallódó élet tartalmat? Erről szól az ismert író nagyszerű regénye”. Hozzátehetjük: a pofozkodó ' „skodás” igazgató Tomitól az agronómus, oldalakon keresztül olvasóknak is nyelvtanfolyamot tartó, békalencsét tenyésztő Gyuláig. KÁDÁR PÉTER TAMÁS ISTVÁN „Népművelés Tolnában66 Nem az áll szándékunkban, hogy az alábbi pár sorban elemezzük ezt a területet, csupán a megyei művelődési központ kiadványának a címét idéztük. Az immár harmadszor megjelenő füzet ismeretterjesztő és művészeti műsorokról készített ajánlatot a megye kisebb- nagyobb települései számára. Olyan címeket, műsorajánlatokat sorol fel a kiadvány, amelyeket az egyes művelődési házak saját erejükből csak nehezen tudnának realizálni. A tavalyi év tapasztalatait csak részben tudták kamatoztatni a kiadvány összeállítói az idén, hiszen például a múlt évben legnépszerűbb műsort — Korszerű nevelés a családban — az idén nem lehetett ajánlani, mert nem tudtak megállapodni a szakemberrel, annak elfoglaltsága miatt. Vannak olyan programok is, amelyeket évről évre sokan kérnek: Thész László Liszt-emlékműsora, és az az előadás is, amelyben Kiss István a tévéhíradó, Ordas Iván pedig a Népújság készüléséről beszélnek. Tavaly nem vették annyian igénybe a megyei művelődési központnak ezt a szolgáltatását, mint ahogyan a szervezők kívánatosnak találták volna. Az ok minden bizonnyal az, hogy nem volt elég, bőséges a választék. Nos, az idén már hatvanháromféle ajánlattal jelentkezik a megyei művelődési központ, nem felejtkezve el az aktuális eseményekről sem: Dózsa-, Petőfi-, Illyés-műsorok is választhatók. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy a TIT is hamarosan közrebocsátja ismeretterjesztő előadásainak jegyzékét, azt az eredményt kapjuk, hogy van lehe\öség az ismeretterjesztő és szórakoztató előadások, sorozatok megszervezésére a kisebb művelődési házakban is. Lehetőség van — csak pénz és érdeklődés is legyen hozzá! (vfé)
