Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-03 / 260. szám
/ Késilabda MNK A vendégcsapatok sikere az első fordulóban Egy héttel a kézilabda megye- bajnokság idényzárása után újabb féladat vár a csapatokra. Megkezdődött a Magyar Népköz- társasági Kupa megyei selejtezőjének november 12-ig tartó sorozata. A kupaküzdelem vasárnapi első fordulója a vendégcsapatok sikerét hozta, a lejátszott 10 mérkőzésből haton a pályaválasztók vereséget szenvedtek. A vendégcsapat Óik fölénye különösen a női találkozókon volt szembetűnő, mindössze a Szekszárdi Vasasnak sikerült szerény egygólos győzelemmel' otthonában tartani a két pontot. Több váratlan eredmény született, ezek közül is kiemelkedett a kocsolaiak nagyarányú győzelme a Dombóvári Kesztyűgyár ellen. Egy hét leforgása alatt másodszor is vereséget szenvedett otthonában a Simpntornyai BTC az ozoraiaktól. A férfiak mezőnyében ezúttal sem sikerült visz- szavágnd a bajnoki mérkőzésen elszenvedett vereségért az Alpári SE-n-ek Mözs ön. az Iregszemcsei MEDOSZ-nak pedig Simontornyán. Az MNK első fordulójának részletes eredményei: Nők Dombóvári Kesztyű—Kocsola 3:13 (1:6). V: Bucher. A kocsolaiak alaposan visszavágtak a megye- bajnokságban elszenvedett korábbi hazai vereségükért. Gólszerzők: Apáti, Pflug, Kégler, illetve Keiler és Pető 5—5, Pintér 3. Simontornyai BTC—Ozöra 4:5 (2:3). V: Róth. Kemény mérkőzésen egy hét leforgása alatt másodszor is vereséget szenvedett a pályaválasztó együttes. G: Molnár 3, Takács., illetve Nagy 4, Tru- fcacs. Járási atlétikai spartakiád A paksi járási atlétikai szövetség Pakson, a Kinizsi sporttelepén rendezte a falusi dolgozók spartakiádjának járási atlétikai versenyét. Eredmények: Nők: 100: 1. Wolf Mária (Paks) 14.1. 2. Benke Klára (Poks) 15,3, 3. Szabó Istvánná (Paks) 17. 300 m: 1. Fritz ■-* Marianna (Paks) 53,5, 2. Pálit Erzsébet (Paks) 54,8, 3. Papp Mária (Paks) 55,9. 600 m: 1. Hum Rozália (Paks) 1:53,2, 2. Madács Mária (Paks) 1:53,2. Magasugrás: 1. Akkermann Margit (Paks) 140, .2. Madács Mária (Paks) 110. Távolugrás: 1. Benke Klára (Paks) 395. Súlylökés: 1. Akkermann Margit (Paks) 8,60. Gránát: 1. Akkermann Margit (Paks) 37,10, 2. Csigi Ilona (Df.vár) 36,60, 3. Molnár Mária (Paks) 25,50. Férfiak: 100 m: 1. Petrányi Nándor (Paks) 13, 2. Kovács László (Gerjen) 13,3, 3. Hegedűs Tamás (Gerjen) 14.2, 4. Holveig.er Károly (Gerjen) 16. 400 m: 1. Rajkó Kálmán (Paks) 56,7, 2. Pach Ferenc (Paks) 57,1, 5. Székely Sándor (Paks) 57,9, 4. Hegedűs Tamás (Gerjen) 64. Magasugrás: 1. Várszegi .Ernő (Paks) 140. Távolugrás: 1. Pach Ferenc (Paks), 2. Petrányi Nándor (Paks) 467. Gránátdobás : 1. Lupsa János (Gerjen) 63,75, 2. Kovács László (Gérjen) 51,87, 3. Szentprónai L. (Gerjen) 51,64, 4. Schreiner Pót (Paks) 51,27. Súlylökés: 1. Schreiner Pál (Paks) 8,81. Serdűlőkosárlabdabajnokság A megyei serdűlő-kosárlabdabajnokság a fiúknál befejeződött,, míg a- lányoknál néhány mérkőzés a közeli napokban kerül lejátszásra. A. fiúknál a bajnoki címet a Bonyhádi Cipő együttese szerezte meg 8 ponttal. 2. a Bátaszéki VSK 6\ 3. a Dombóvári VSE 3 ponttal. A Szekszárdi Vasas a bajnokság során csapatát vissz alép tette^ Lányoknál pillanatnyilag ez a helyzet: 1. Bátaszéki VSK 9, 2. Szekszárdi Vasas 8, 2. Bonyhádi. Cipő 8; 4. Dombóvári VSE 6, 5. Paksi Kinizsi 6 ppnttal. Szekszárdi Vasas—Bonyhádi Cipő 16:15 (5:6). V: Kerekes. Két ellentétes félidő, végig szoros küzdelem. A Vasas kapuját tartalék- játékos védte. G: Tam 7, Műnk és Bakos 4—4. Forrai, illetve Sólya 7, Baricz 4, Sólya E. és Barabás 2—2. Mözs—Szekszárdi Kórház 5:15 (0:7). V: Somogy vári. A kórház szervezett játékával biztosán nyerte a mérkőzést. G: Pusztai 4, Lovas i, illetve Schroth M. 5, Bálint 3, Dombri 2, Seregély, Pet- ricsné, Kaj tár. Budai, Beck. Paksi Kinizsi—Szekszárdi Bőrdíszmű 9:28 (4:11). V: Török. Az NB/II-es szekszárdi csapat végig fölényben játszott. A végeredmény nem tükrözi két csapat közti különbséget. G : Lukács M. 7, Feil, Klippel, illetve Török 11, Verhás 6, Laborcz és Do bondi 4—4, Kajtár 2, Czakó. Férfiak : Dombóvári VSE—Hőgyész 21:20 (11:10). V: Kinczli. Az erősen tartalékos vendégcsapat a befejezés előtt két perccel még 2-0—19-re vezetett. G: Trupp 9, Szeltner 5, Nyers, Szili és Maráczi 2— 2, Fá- bos, illetve Nándor 9, Heger 4, Gábor és Szabó 3—3, Algács. Paksi Kinizsi—Dunaföldv ár 11:20 (3:12). V: Török. A nagyobb lelkesedéssel játszó vendégcsapat megérdemelten nyerte a találkozót* G: Kiss és Kun 3—3, Póth és Lin- ka 2—2, Soós. illetve Szilas-i G. 7, Szilasi P. 6, Jendrolovics 5, Berzicza 2, Lindinger, Linka. Szekszárdi Szöv. SK—Fadd 30:23 (13:13). V: Barna. Egyenlő erők küzdelmét hozta az első 30 perc. Szünet után is jó iramú, változatos játék folyt. G : Korsós, Sebestyén és Kovács 7—7, Acsá- di 4. Szőke és Leipold 2—2, Riba, illetve Mácsik 13, Tóth T. 3, Szász!. Tóth Gy. és Tóth F. 2—2, Márkus. Simontornyai BTC—Ír eg szemcse 27:14 (9:5). V: Róth. Közepes iramú, - szoros első félidő után rákapcsolt a BTC és biztos győzelmet szerzett. G: Mészáros 6, Hó- lik, Szili és Szűcs 4—4, Németh 2, Vinczeilér L.. Gara I., Gara J., illetve Dravecz 9, Gebhardt 3, Gelencsér, Sarrnon. Mözs—Alpári SE 22:12 (10:7). V: Somogyvári. Az Alpári SE az első félidőben egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A második játékrészben a szekszárdi csapat nem bírta a mözsiek által diktált nagy iramot. G: Fekete J. 8. Bagdi 6. Buzogány 4, Streer 2, Fekete F., Bag ősi, illetve Gyiimóti 3. Zentai és Borcsik 2—2, Vigh, Engelhardt, Rácz, Steiner, Munk. November 6-án kerül sor az MNK második fordulójára, az alábbi párosításban: Nők: Ozorai- Szekszárdi Bőrdíszmű, Dombóvári Szöv. SK—Szekszárdi Vasas, Kocsola—Szekszárdi Kórház. Férfiak: S imontórn y a—M ö zs. Du naf ö ld vár— Szekszárdi Szöv. SK, Gyönk— Dombóvári VSE. — Fekete — Nagymányok—Mohács 2:1 (1:0) Mohács, 200 néző. Vezetne: Szőke. Nagymányok: Szulics n— Bíró I., Kóká, Nádasi, Lemle, Bíró II., Pataki, Guth, Sárközi, Tóth, Vaj er. Csere: Antal és Frahk. Mohács kezdett. Az első 15 percben a kapuk nem kerültek veszélybe. Az első helyzet a mphá- csiak előtt adódott. A 17. percben a mohácsiak jobb oldali szöglétet íveltek be, de szerencsére a. 10- zépcsatáruk föléfejelt. A 19. percben egy nagymán yoki támadást Pataki úgy fejezett be, hogy a labda csak centikkel ment a kapu mellé. Nagymányok lassította a játékot. Ezzel megtörte Mohács lendületéi. À ' 34. peröbea szjgp&te meg Nagymányok a vezetőét.' A mohácsiak röviden adtak haaa?;>és a szemfüles Tóth a kapus mellett a hálóba gurított. 1:0. A második félidő mohácsi rohamokkal kezdődött, a 19. percben mégis Nagymányok rúgott gólt. Egy előrevágott labdát elcsípett Tóth, lefutotta a védőket, és berúgta a második gólt. 2:0-ra vezetett Nágymányok, amikor Mohács javára bal oldali szögletet ítélt a játékvezető. A szögletbe Bíró I. olyan szerencsétlenül nyúlt bele. hogy a labda a saját hálóba került. öngóllal tehát 2:l-re alakult a mérkőzés. Ez is maradt a végeredmény. A nagymányoki csapat lelkesedésből jelesre vizsgázott. Nem is*» mertek elveszett labdát. Jók: Szulics, Bíró I., Lenlle (a mezőny legjobbja), T^ót^. és Pataki. A lelkesedésért az egesz csapád dicséretet érdemel. Atlétika Vasárnap Siófokon került sorra a hagyományos Győrök atlétikai verseny, melyen a szekszárdi atléták is sikeresen szerepeltek. A legjobb fővárosi egyesületek ellen vívott küzdelemben három győzelem és sok értékes helyezés született. Jobb eredmények: Lányok: magasugrás: 1. Vaszkó Judit 155, ... 5. Győrfi Katalin 150. Távolurgás: . 6. Borbély Zsuzsa 456. Diszkosz ..... 4. Torma Ibolya 33,14. 806 m: ...6, Szirá- nyi Vera 2:42. Fiúk : 400 m : .. h 6* Sfzebényi Géza 56,9. 806 rh: .... . 3. Sérasszer Lajos 2:07,6. 1560 rar !.. Illés Antal 4:11.4 ...........4. Dohárszky István 4:22.6. Magasugrás: 1. Tóth J ános 190, 2. Veres László 185. Távol ugrása ... 4., Szabó Gyula 5C3. Súlylökés :. . „2. Hantba Ferenc L3,47. Leány pontverseny: 1. Újpesti Dózsa 51. 2. Bp. Honvéd 42, 3. BKV Előre 38, 4. Csepel 22, 5. Szekszárd 19, 6. Kaposvár 10 ponttal. Fiú pontverseny: 1. Bp. Honvéd 95, 2. Szekszárd 50, 3. BKV Előre 16, 4. Újpesti Dózsa 13, 5. Siófo-k 12, 6. Kaposvár 12 ponttal. * A városi TS idény záró versenyén harmincán indultak. Legjobb eredményt Csaba Gyöngyi ént el, aki 400 m-en 58,6-ot futott. Illés Antal 53,8-cal nyerte a férfi 400-at, Tóth János 195 cm- rel a magasugrást. * A hét végén, vasárnap lesz a középiskolai atlétikai csapatbaj - hokság Szekszárd on, a Dózsa sporttelepéin. Kezdés délelőtt U óra. Befejeződött a serdülő-csapatbajnokság A megyei atlétikai szövetség megbízásából a Hőgyészi MEDOSZ rendezte Tolna megye serdülő- csapatbajnokságának mindkét fordulóját. A versenyen az 1958-59- ben születettek vehettek részt. A rendező hőgyésziek meüett Bony- hád, Belecskai. Dunaföldvár, Nagyszékely, Pincehely, Tamási, Tolna és Szekszárd atlétái álltak rajthoz. Az első fordulóban sok induló volt, a második forduló küzdelméről hiányzott a pincehelyi csapat, de a többi sportkörboL is-kér*. . vesebben vettek részt, mint azt jelezték. A kétfordulós serdülő-csapatbajnokság összesített végeredménye : 1. Szekszárd I. 19455, 2. Tolna I. 19384, 3. Bonyhád 18238, 4. Dunaföldvár 18110, 5. Szekszárd II. 15234, 6. Hőgyész I. 14818, 7. Tamási 12345, 8. Tolna II. 12435, 9. Szekszárd IV. 10047, 10 Belecska 9855, 11. Hőgyész II. 9516, 12. Szekszárd III. 8494, 13. Tolna III. 6855, 14. Nagyszékely 6427, 15. Pincehplv 9998 Sípszóig kell játszani Gyönkön, az első félidő 38. percében 0:0-s mérkőzésállásnál a gyönki kapus fogott a kapu előterében egy messziről küldött lövést. Ugyanebben a pillanatban a partjelző felemelte zászlaját és jelezte, hogy az egyik pálfai csatár lesen áll. A játékvezető intett kollégájának, hogy a jelzést tudomásul vette, azonban nem sípolt, az előnyszabályt alkalmazta, mivel a kapus birtokába jutott a labda. A kapus labdával a kezében kisétált a 16-osig és ott azt letette, hogy a szabadrúgást elvégezzék. A játékvezető nem tudott más ítéletet hozni, mint közvetett szabadrúgást a kar us ellen» mivel a játékot nem állította meg és a szabályok szerint a kapus négy lépésnél többet nem tehet a labdával. A közvetett •szabadrúgást a páifai csapat góllá értékesítette. Könnyen lehet, ha ez. az eset nem történik meg, egy kicsit figyelmesebb a gyönki kapus, nem. kell a hazai pályáról viesztesként levonulni. * A fornádiak vasárnap Máza- Szászvár ellén vették fel a küzdelmet. Ezen a taládkozóm is az egyik gólt azért kapta Fornád, mert egyik csatára, név, szerint Németh a partjelző’ intésére figyelt, és nem arra, vajon a játékvezető sípolt-e. Az eset -a következőképpen történt: Németh a felezővonalnál kapta a labdát, a partjelző felemelte zászlaját, jelezte* hogy a fornádi fíú lesen van. A játékvezető azonban felülbírálta partjelzőjét, nem fújt. Nemeth azonban, ahelyett, hogy a labdával kapura tört volna, megállt. Mindezt látta a fornádi kapus, Kovács Zoli, aki kapujából előrement és a 16-osról mérgesen kiabált játékostársára, hogy miért áll le, amikor a játékvezető nem fúj. Ebben a pillanatban a Máza- Szászvári csapat veteránnak számító hátvédje, Róth Antal megszerezte a labdát és a félpályáról nagy lövést küldött az üresen hagyott kapura. A szél segítségével a labda a hálóban kötött ki. Ez az eset, ha nem történik meg, nem biztos, hogy a fornádiaknak vesztesként kell elhagyni a szászvári pályát, annak ellenére, hogy mindvégig a bányászcsapat játszott nagy mezőnyfölényben. A rádió és a televízió műsora tmm thnrnM m tm A szökevény című filmsorozat II. részét a Magyar Televízió ma sugározza. KOSSUTH RADIO 8.18: Kedvelt régi melódiák. 9.60: Petőfi Sándor. Illyés Gyula műve folytatásokban. XVIII. rész. 9.20 : Teresa Berganza és. Franco Corelli énekel. 10.05 : Iskolarádió. 10.25: Édes anyanyelvűnk. 10.30: Dvorzsák: Vonósszerenád. 10.59: Lottóeredmények. 11.06: Hangos levél a Konzervipari Kutatóintézet új készítményeiről. 11.09: Francia muzsika. 12.35 : Tánczenei koktél-. *13.20: Vörös Sári és Reményi Sándor nótákat énekel. 13.45: Pro és kontra. 14.00: Tudod-e? 14.25: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 15.10: Vörösmarty és a muzsika. 15.41: A Melódia fúvószenekar játszik. 15.48: Kóruspódiuim. 17.20: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.50: Versek. 17.56: Bemutatjuk új felvételünket. 16.05: Látogatás az én falumban. 18.08: A Rádiószínház bemutatója. 19.40: Egy óra Amszterdamban. 20.40: Mikrofórum. 21.03: Bartók: Táncszvit. 21.21: Láttuk, hallottuk. 21.41: Régi csárdásjelanet. 22.2-0: Amerika — választás előtt: 22.30 : Magnósok, figyelem! 23.15: Magyar művészek felvételeibőL 0.10: Franz Lang jódlizik. PETŐFI RADIO 8.05: Lengyel katonadalok. 8.19: Mozart-művek. 9,,03 s Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullám^osz- szán. Közben: 10.59: Lottóeredmények. 12.00: Zenekari muzsika. 14.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig. 18.05 : Külpolitikai figyelő. 18.20 : Offenbach : Hoffmann meséi — hármas. 18.30: Ha még nem tudná. -19.06: Népdalosokör. 19.38: Idegen nyelv — anyanyelv. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Az első 6zívdobbanás. 21.00: Vitéz Ján'os csillagászai. 21.15: Könnyűzene öt országból. 21.53: Ménotti: A ipé- dium. 23.15: Nóták. URH 18.05: Angol társalgás gimnazistáknak. 18.20: A Bergendi együttes felvételeiből., £8,50 : Járdányi Pál : Vörösmarty-szimfónia.- 19.24 : $igoletto. 20.21 : A dzsessz kedvelőinek. 20.50: Zenélő nagyvilág. 21.40: Romantikus zene. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv: Orosz nyelv. 8.25: Angol nyelv.. 11.55: Német nyelv. 13.10: Orosz nyelv. 17.25: Hírek. 17.30: Tíz perc meteorológia. 17.40: Tízen Túliak Társasága. 18.05: Ha én lennék a labdarúgó- válogatott szövetségi kapitánya. 18.35: Miből és mire? 19.20: Est! mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény... 21.00: Leonard Bernstein a muzsikáról. 21.50: Az én csatornám. 22.20 : Tv-híradó. II. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Slágernaptár. 20.50: Tvhíradó. 21.20: A szökevény. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyár nyelvű tv-krónika. 17.40: Éles szeműek. — Gyermekéknek. 18.30: Népszerű-tudományos film. 19.00: Gyöngysor. — Népi muzsika. 19.30: Rajzfilm. 20.30: Négy keréken. — Kvízműsor. 21.40: Vetélytársak. — Filmsorozat. 2. műsor: 20.30: Civilizáció. 21.20: Huszonnégy óra. 21.30: Stúdió 3. OSZTRÁK TV 1. műsor: 18.00: Nemzetközi agrármagazin. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Állatok paradicsoma. 19.00: Osztrák képek. J9.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A komisszár. Filmsorozat. 21.20: Keresztmetszet. 22.20: Tv-híradó. 22.25: A muskétások győzelme. Film. 2. műsor: '*) 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Az első nap. Film. 21.30: Osztrák képek. 21.50: Tvhíradó. MOZI BONYHAD : Charly. (Amerikai film.) (14.) DOMBÓVÁR: Kecskeszarv. (Bolgár film. (18.) DUNAFÖLDVÁR: Az inkák kincse. (Bolgár—NSZK-film.) PAKS : Anna Karenina X—II (Szimpla helyárral!) (Szovjet film.) SZEKSZÁRD: Hókirálynő. (Szovjet film.) TAMASI: A pap felesége. (Olasz film.) (14.) TOLNA : A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók. (Szovjet film.) Kik vezetik a mérkőzéseket ? Megyei I. Qsítály{ november 5-én: Bátaszék—Dombóvári VSE: Szinger. November 6-án:; Toj.nq—Szedres : Kiss II. Tamási—Kisdorog: Bencze I. Hőgyész—Sz. Dózsa II: Schmidt. Majos—« Tengeiic:. Eretnek. Alpári—Sölcske: Schneider. Bonyhád—Simontornyc: Láng. Domb. Szöv.—Dunaföldvár: Sl- pőcz. • * ' . v Megyei B. osztály: november 5-én: Pálfa—Bogyiszló: Berta. November 6-án: Pincehély—Kölesd: Kerekes. Nagydorog—Sióagárd: Imre. Ozora— Sz. Építők: Dein. Zomba—Győré: Ritzel. Cikó—Gyönk: Korvicska. Báta—Fadd: Kiss L. Megyei II. osztály: November 6-án: Gerjen—Decs: Bencze II. Iregszemcse— Tolnanémedi: Tolnai. Dunaszentgyörgy —Kocsola: Horváth J. Öcsény—Tevel: Paplauer. Mucsfa—Kajdacs: Pogány. Izmény—Szakcs: Pál P. Dombóvári Tsz —Madocsa: Aitvater. Aparhant—Dob- rököz: Kiszler*