Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-22 / 275. szám
t * Málnavitézek Szeretek falusi vegyesboltokban ácsorogni, nézelődni, beszélgetni. Pillanatokon belül akadnak beszélgetőpartnerek, nincsenek „kényes témák”, a vásárló asszonyok a söröző, féldeciző munkások minden szépítés nélkül elmondják mi nyomja a lelkűket, mi foglalkoztatja így, vagy úgy az embereket. Egyszer a közlekedést szidják, máskor a háztáji föld elosztásának módját; dicsérnek, elmarasztalnak embereket, vezetőket, munkatársakat, aki éppen szóba jön. Legutóbb például egy bőszoknyás parasztasszonytól hallottam ezt a kifejezést is: málnavitéz. Az ő nagyon dolgos, törekvő fiát csúfolják így, ha bemegy a kocsmába. Szokás a kocsmában inni mindent, ami az árlapon fel van tüntetve, de nem szokás, illetőleg nem való jaffát, málnát, szeszmentes italokat. Kinézik, kinevetik sok helyütt azt, aki megszomjazik, s a kocsmába betérve málnát kér. Mert hát micsoda legények ezek a málnavitézek? Olyanok, mint a többiek, se nem jobbak, se nem rosszabbak, csak éppen nem szeretik a szeszt. Attól, ha valaki munkája végeztével lehajt egy korsó sört, tízszer jobb munkát végezhet, mint aki éppen jaffát iszik — nem az elfogyasztott ital milyensége dönti azt el. A baj azonban ott van, hogy a falusi kocsmák nasylegényei a munkaidő alatt málnázó társaikat csúfolják ki, akik néhány hasonló eset után széles ívben elkerülik az italboltot. Érdemes napközben megállni egy-egy falusi kocsma mellett. A termelőszövetkezet traktorai, vontatók, motorok, biciklik sorjáznak egymás mellett, akár esik, akár fúj. A motorosok, traktorosok, rakodók beugrottak bekapni valamit. Nyilván a kocsmáros senkit sem fog elzavarni, hisz őt csak egyetlen dolog érdekli: a bevétel. Azt sem lehet elvárni, hogy a tsz valamelyik felelős embere időnként’razziáz- zon ; erre egyszerűen nincs idő. Pedig jónéhány traktoros kezdi a napot 1—2 féldecivel, célzóvízzel”, ahogy mostanában mondani szokás. Az erős fárasztó fizikai munkát végző ember szervezete kívánja a folyadékot. Mindenki tisztában van ezzel, és senkinek sem az a célja, hogy megtiltsa a traktorosoknak, gépjárművezetőknek, ha útjuk az italbolt előtt visz, ne fogyasszanak valami üdítő italt. A kocsmáit isten tudja honnan verbúválódott állandó vendégei azonban szabályosan kiűzik őket: „nem mersz meginni egy féldecit sem?” — kérdik, s a gyengébb akaratú kötélnek áll, mert hát jól is esik. Aztán — esetleg — rászokik. Mint ahogy rászokik az a fiatalember is, aki a kopár otthontalan művelődési otthon helyett a kocsmába jár — szórakozni. Egy-két féldecinek nem biztos, hogy baleset a vége. De lehet. Nemigen hallani arról, hogy a termelőszövetkezetek gépcsoportvezetői napjában például többször szondáznának. Egyáltalán nem, sőt szúrópróbaszerűen sem. Sejteni miért: félnek attól, hogy nem lesznek jó főnökök, hogy „kinézik” őket a beosztottaik. A A kötelező baleseti oktatáson a résztvevők aláírják a nevüket, s meghallgatják az ismétlődő szövegű kioktatást; mit lehet és mit nem. Papír van, mehet minden a régiben. Népújság 5 1972. november 22. A munkahelyek környékén lévő kocsmák nyitva tartásával kapcsolatban érvényben van egy miniszteri utasítás. Ennek lényege: a vállalat, szövetkezet kérheti a tanácsot, hogy a munkahelyek mellett lévő kocsmák nyitva tartását a munkakezdéshez igazítsák, méghozzá úgy, hogy ne legyen nyitva a kocsma akkor, amikor a munkások dolgozni mennek. Ily módon megszüntetik a féldecizés lehetőségét. Elméletben. Mert hiába nyit későbben az egyik, ha korábban nyit a. másik italbolt. Jóllehet az ége'tett szeszes italok árát a közeljövőben felemelik, de olyan ez, mint a cigaretta: aki megszokta, a napi adagjáról semmi pénzért nem mond le. Hasznos, követendő javaslatot tett nemrég a várongi Petőfi Tsz vezetősége. Javasolta, hogy a község területén lévő italbolt nyitva tartását igazítsák a termelőszövetkezet munkakezdéséhez. Nyilván azért volt erre szükség, mert másképp nem lehet kordába tartani az italos embereket, s elejét venni, hogy azok is rászokjanak, akiket málnavitéznek keresztelt a kocsmai közvélemény. Igyunk, ha jól esik — munkaidő után. Igyunk szilveszterkor, névnapokon, ünnepnapokon. Kulturáltan és mértékkel. Tanulni kell úgy látszik ezt is, —■ s tanítani azoknak, akiknek szavuk van a kisebb- nagyobb közösségekben. Jó lenne, ha nem telne el hosszú idő addig, amíg a motorral, kerékpárral, traktorral az egyre több, egyre nagyobb és komplikáltabb géppel közlekedő járművezetők sör, nagy- írötöá, s 'balihlcä helyétT' —- málnát innának. D. VARGA MÁRTA Magyar filmnapok Szép elismerés Szekszárdinak, hogy a most zajló magyar filmnapok egyik színteréül megyénk székhelyét választották az illetékesek. Ez a rendezvény- sorozat arra hivatott, hogy részben pótolja a ritkábbá vált pécsi filmszemléket és ismét a közönség elé kerüljenek a közelmúlt légsikeresebb magyar filmalkotásai. A vasárnapi kezdetkor (és mindennap délután fél hatkor, tehát a Panoráma mozi első előadásának keretében) már vetítették Szabó István rendező Szerelmesfilmjét. Hétfőn Huszárik Zoltán szinte már példátlanul szép és tulajdonképpen cselek- ménytelen volta ellenére is újra sikert aratott „Szindbád”-ját. Ebben a rendezőnek sikerült a film eszközeivel újraköltenie Krúdy páratlan világát. Tegnap Jancsó Miklós Még kér a nép-jére került sor, ma Gaál István Magasiskolájára. A további program: csütörtökön Madárkák (rendező: Böszörményi Géza), pénteken a Hangyaboly (Fábry Zoltán). Szombaton, a magyar filmnapok zárásaként a megyénkbeli születésű rendező, Gábor Pál Utazás Jakabbal című filmjének díszbemutatója következik. Ezen az előzetes jelzések szerint részt vesz a rendező és több szereplő. A film főszereplői: Huszti Péter, Ion Bog, Andai Györgyi és a Szekszárdon egy közelmúlt látogatás jóvoltából már személyesen , .is megismert Bodnár Erika, A díszbemyfafót^ vész—közönség ' találkozó követi. Illyés-est Szekszárdon A megye egyik legnagyobb szülöttjének hetvenedik születésnapjáról emlékeztek meg Szekszárdon hétfőn és kedden. A hétfői irodalmi estet a megyei művelődési központ, a megyei könyvtár és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat rendezte, a Babits művelődési központban. A „márványterem” széksorait megtöltötték a nézők: nem csak szekszárdiak, de Paksról is voltak hallgatói az előadásnak. Az irodalmi est két része egyaránt érdekes volt: az ; elsőben Czine Mihály irodalomtörténész beszélt^ a költő és prózaíró Illyés művészi útjairól, a második rész két előadóművészé,. Jancsó Adrienné és Bodor Tiboré volt. Mindketten a tőlük megszokott színvonalon tolmácsolták Illyés Gyula verseit, részleteket prŐ^ zai munkádból. A bemutatott alkotások keresztmetszetét adták az író életművének» Czine Mihály és Jancsó Adrienn tegnap délelőtt a Garay Gimnáziumban „rendhagyó 1 irodalomórát” tartott Illyés Gyuláról. A negyedikes osztályok negyven képviselője a több mint kétórás találkozó nagyobb részében kérdéseket tett fel a vendégeknek. Tudni akartak Illyés Gyula kapcsolatáról az avantgarde-dal, a kommunista mozgalommal, * szocializmussal, sokan a hetekben látott Illyés-dráma, a Testvérek értelmezéséhez kértek segítséget Czine MihálytóJ és Jancsó Adrienntől. i vtLegalobb a nyolc osztályt! Egy üzem! pártszervezet taggyűlésén, ahol az üzemszervezés és műszaki fejlesztés gondjairól vitatkoztak, a főmérnök nekikeseredve tette fel a kérdést: — Hogyan akarunk mi új technikát meghonosítani olyanokkal, akik még a nyolc általánost sem végezték el? — Mintha darázsfészekbe nyúlt volna, mert csak úgy záporoztak feléje a kérdések: — Mi haszna van abból a dolgozónak, ha el is végzi a nyolc osztályt? — Adna-e a vállalat valamiféle szabadidőkedvezményt annak, aki csak ezt a végzettséget szeretné megszerezni? — és így tovább. Kiderült, hogy a vállalati statisztika szerint a munkásoknak alig háromnegyed ..részié, rendelkezik ‘ nyolc általános iskolái végzettseggel, s éz még mindig jobb, m i nt" <T h a tva n szá za lé kós O rszágos átlag. Lakatlan A város egyik belső negyedében csinos, emeletes villa áll. Gazdája — egy pedagógus — a város távolabbi részén lakik családjával magánszemélytől bérelt lakásban. Miért itt, s miért nem abban az épületben, amelyre a használatba vételi engedélyt a hatóság három évvel ezelőtt 4933/69. szám alatt kiadta? Több rétű e kérdésre a válasz. A pedagógus légióként azért nem lakik a pedagógus- kölcsönnel épült emeletes villában, mivel a ház — lakhatatlan. Padozat sehol sincs benne; a helyiségek alján föld, törmelék. Az emeletre csupán valami tyúklétrához hasonló alkalmatosságon lehet felegyensúlyozni, mivel a lépcsőfokok hiányoznak. Az udvaron néhány hete még alakult, alakulgatott az emésztőgödör. A ház gazdájával tökéletesen egyetértettem abban, hogy az épület lakhatatlan, de abban is, hogy hamis az 1969. augusztusában szerzett hivatalos igazolás. — Arra a papírra adott még tizenötezer forintot az OTP — indokolja az igazolás kérését a nevelő. — Tudták ezt a tanácsnál... — Tartott itt jplaki helyszíni szemlét, bejárást? — Nem. Mondom, tudták, miről van szó. A pedagógus — mint említettem — bérlakásban lakik családjával. Olcsó bérért. Amikor a nagyon előnyös állami kölcsönt kérte, még elégedetlen volt a lakással. Most már, — úgy tűnik — teljesen elégedett. — Ellakunk mi ott akármeddig — úgymond. — Ez a ház majd egyszer jó lesz a gyerekeimnek. A lakhatatlan pedagóguslakás tulajdonosa és a bérbeadó között korábban már folyt eszmecsere arról, milyen feltétellel hajlandó a nevelő kiköltözni lakásából. Előbb tízezer forintos „távozási díjról” volt szó, aztán húszezresről. És most? — Nem tárgyalgatok tovább a vén disznóval — veszítette el önuralmát beszélgetésünk alkalmával a pedagógus. — Van elég pénze; ha ad harmincezer forintot, költözünk. Ha nem ád, maradunk. A bérbeadó koros asszony. Cementlapos, alacsony helyiségben húzódik meg a saját portáján. A házikó nyári-, vagy mosókonyhának épült, ezen lehetne vitázni. Azon, hogy egészségtelen, kényelmetlen — nem. Jelenleg ott tartunk tehát, hogy az államnak több tízezer forintja fekszik a lakatlan pedagóguslakásban. Amint a nevelő szolgálati éveinek száma gyarapszik, úgy csökken — a kedvezmény jóvoltából,tartozása. Persze, ott is tartunk, hogy az idős asszony napjai kényszerű körülmények között, keserűségben peregnek. Roppant kényelmes lenne .ügyészt, bírót kiáltani — de a várható, eredményt, tekintve teljesen reménytelen. Az 1/1965. PM—MM. sz. együttes rendelet. 5.. §-a, kimond ja ugyan, hogy pedagóguslakás a pedagóguskölcsönnel épített ház 15 évig nem adható el, 'addig kölcsönnel nem terhelhető — ám nem kényszeríti a kedvezményt igénybe vevő nevelőt a beköltözésre. (A szolgálati lakások használóinál más a helyzet. Ha ők építenek pedagóguskölcsönnel, a szolgálati lakást el kell hagyniok.) Kényelmes lenne — persze — a rendelet alkotóit munkájuk felületes végzésével illetni; de ez roppant igazságtalan volna. A jogszabály olyan emberek életkörülményeinek javítására hivatott,- akiktől a társadalom nem csupán szakmai ismereteket, oktatási képességet, de példamutatóan magas erkölcsi színvonalat is elvár. Elvárhatja tehát azt is, hogy^ aki lakásépítésre kapott kölcsönt, az mielőbb fejezze be az építkezést, és költözzék be saját hajlékába. Követelőzés, anyagi előny nélkül költözzék oda. Hát igen, — nem lehet kényszeríteni ennek az írásnak negatív hősét. Ő helyesnek, jogosnak tartja viselkedését. Azt hiszem, ha az én gyermekemet tanítaná ez a pedagógus, valami udvarias kifogással/átíratnám a lurkót egy másik iskolába. BQRVÁRÖ ZOLTÁN , A vitát akkor nem tudták le- zárni, mert kiderült, hogy ez sokkal bonyolultabb kérdés, mint első pillanatra hinné az ember. A felvetődött problémák túlmutatnak az üzem falain. A munka melletti tanulás roppant nagy terhet ró a tanuló felnőttekre, különösen a dolgozó csz- szonyokra, s ez csak ritkán áll arányban az esetleges későbbi előnyökkel. Magyarán szólvaj nem mindég látják célját és értelmét a tanulásnak, s ritka ma még az olyan gyár és egyéb munkahely, ahol intézményesen segítik — esetleg odahelyezett osztályok indításával —• a dolgozókat a továbbtanulásban, illetve’az alapműveltség megszerzésében. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a vidéki kisüzemek, amelyek az új munkaerőt a környező falusi, sőt ta-; nyasi lakosság soraiból verbuválják, s bár hihetetlenül hant}* zik, de ma már ezek sem nagyon válogathatnak a felvételeknél. Talán igaza volt az említett főmérnöknek, aki megkockáztatta a kérdést: — Nem volna-e egyszerűbb, ha arra törekednénk, hogy minden tanköteles korú gyermek elvégezze a nyolc osztályt? — A válasz nyilvánvalói ez lenne ideális állapot! De milyen nehéz egy tized százalékot is javítani a statisztikán. Mert hiába iratkozik be a tankötelesek 98,2 százaléka az iskolába, ha már csak 80—81 százaléka fejezi be tanulmányait a nyolc év alatt. És később is a 16 évesek közül minden tizedik gyerek a nyolcadik osztály elvégzése nélkül lép az életbe. (Néhol ez a szám ennél is rosz- szabb.) Az iskolából való kimaradásnak számtalan oka lehet A mostoha családi körülmények, az elvált vagy alkoholista szülők. Viszonylag még ma is a tanyavilág a legelmaradottabb ezen a téren. Az is tény, hogy a tanyasi iskolába járás jelenti a legnagyobb erőpróbát — a szó fizikai értelmében is — a naponta több kilométerről gyalogló tanulónak. A sokgyermekes családok többsége is küzd a helyzeti hátrányból származó nehézségekkel. Olykor a kenyérgond is oka lehet a befejezetlen iskolának! Arról nem is beszélve, amikor a tantárgyak és a tanítás maxima- lizmusa, a bukástól és osztály- ismétléstől való félelem is okoz „lemorzsolódást." Nagyszerű dolog tehát az ingyenes és általános nyolc osztály elvégzésének joga és kötelessége, hatalmas vívmánya ez szocialista oktatási rendszerünknek. De újból és újból azt kell mondani: irányítsuk a reflektort az elmaradókra is! Hogy mielőbb utolérhessék legalább a derékhadát a művelődés sáncait birtokba vevőknek. F, TÓTH PÁL .
