Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-03 / 233. szám

OKTÓBER 3 KEDD Névnap: Helga A Nap kél 5,45 — nyugszik 17,20 órakor A Hold kél 1,25 — nyugszik 15,32 órakor — Cipőgyár lesz Alsónyéken? A Bonyhádi Cipőgyár vezetői tárgyalásokat folytattak a szekszárdi járás és a község vezetőivel, kihelyezett üzem­rész létesítéséről. Alsónyéken megfelelő épület is lenne; a termelőszövetkezet korábbi központja. Amennyiben kellő számú munkaerő jelentkezik, a gyár vállalja az üzemtelepítés anyagi részét. — Valóságos nagyüzemmé fejlődött az utóbbi évek folya­mán a bátaszéki általános is­kolai napközi otthon. A léte­sítmény az általános iskolás tanulókon kívül a gimnázium tanulóit és az öregek napközi­jének látogatóit is ellátja. Na­ponta mintegy 500 személy ré­szére főznek a napközi kony­hájában. (f. L b.) — A magyar filmnapokra készülnek a megyei moziüzemi vállalatnál. A tavalyi és a jö­vő évi pécsi filmszemle közti időszak új magyar filmjeit no­vember 19 és 25 közt az ország négy városában mutatják be, összesen tizenötöt, Ezek közül hetet Szekszárdon, ahol a ma­gyar filmnapok záró aktusára is sor kerül majd a Panoráma filmszínházt'an a rendezők és címszereplők részvételével. — A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének tamá­si szervezete vasárnap, októ­ber 8-án B-törzskönyvezéssel egybekötött tepyészszerűiét tart Tamásiban a VEGYÈPSZER- sportteleoen. A szemlére fel­vezethető minden 9 hónapos kort betöltött kutva. amelyik kiállításon, illetve szemlén még nem vett részt. — Húszéves házasság után először pillanthatta meg fele­ségét Nino Fettel, aki 24 év­vel ezelőtt veszítette el szeme- világát, majd Rómában sike­res szemműtéten esett át. „A képzeletemben ott élt feleségem képe, de nem hittem volna, hogy a valóságban ennyivel szebb” — jelentette ki a re­pülőtéren. Ugyancsak először nyílt alkalma gyönyörködni 16, illetve 15 éves két fiában. — Egy jeruzsálemi bíróság vasárnap 18 hónapi, illetve egy­évi börtönbüntetésre ítélte az orthodox rabbiképző két hall­gatóját, akik júniusban fel­gyújtották a város egyetlen sex-butikját. A tárgyalás so­rán a bíró nem fogadta el az ügyvédek érvelését, amely sze­rint a két fiatalember „erköl­csi kényszer hatására” csele­kedett. — A 40. totófogadás! héten 9 darab 13 találatos szelvény volt amely egyben 13 plusz 1 találatos is. A nyeremény és jutalom összege egyenként 92 616 forint. A 12 találatos szelvények száma 156 darab, nvereménvük egyenként 2599 forint. 11 találatos szelvény 2258 darab volt, nyereményük egyenként 180 forint. A 16 345 darab 10 találatos szelvényre 37 forintot fizetnek. A nvere- mények a nvereményilleték levonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jelle­gűek. HŰVÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kisebb esővel, a magasabb hegyeken havas eső­vel, havazással. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő keleti szél. Hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 10— 15 fok között, , .... . «auntnfafíi vilXa rt&tttUUt fórísoinma» NÉPÚJSÁG A MAOYAR SZOCI-At’STfl .MdJJf JtAtf PA R ▼ TOLNA ME5YE1 BIZOTTB AGA NAK LAPJA Szüreti találkozó Palánkon Az idei tanév első szülői ér­tekezletét tartották meg szom­baton délután a szekszárd- palánki Csapó Dániel Mező- gazdasági Szakközépiskolában, a diákok műsoros szüreti ösz- szejövetelével egybekötve. A szakközépiskola 380 tanulójá­nak szüleit hívták meg a meg­beszélésre, s közülük szép számban mentek el — még 180 kilométer távolságból is — a tájékoztatóra. A tantestület vezetősége szakáganként is­mertette a párt- és kormány- határozatokból adódó oktatási és nevelési feladatokat, köztük azokat a tennivalókat, amelye­ket a tanárok és a szülők együttműködésével valósít­hatnak meg. Az általános tá­jékoztatót követően az osz­tályfőnökökkel találkoztak és beszélgettek a szülők. Az intézet parkjában vidám szüreti műsorral szórakoztat­ták a jelenlévőket, ebben Busa László, Vodai Mihály és külö­nösen az iskola 12 tagú népi táncos csoportja szerepelt szép sikerrel. Este diákbált rendeztek, amelyre a bonyhá­di „Animato” tánczenekart fo­gadták fel. MÁ V-meglepetések A békeszerető utas hétfőn reggel a Kelenföldi pályaud­varon kétforintost dobott a kakaót ígérő automatába. Az automata — ízléses műanyag pohárban — kakaó helyett meleg vizet adott. Mivel a békeszerető utas mosakodáskor már tisztított fogat, a vizet kilöttyintette az utcára. Máj, nála kevésbé békés utasok olyasfélét hangoztattak, ha ők adnának kakaó helyett vizet, bizonyára a bíróság elé kerül­nének. Az automata gazdája — a MÁV Utasellátó Vállalat — jogi személy. Mint ilyen, vádlotti minőségben nem de­bütálhat. Ugyanaz az utas megváltotta félárú jegyét Szekszárdra. Kísérőként nem szódát, hanem — gyorsvonati pótjegyet kért Rétszilastól. Az úgynevezett alapjegyért 21,30 forintot fize­tett. Eltökélte, hogy a jövőben csak Szekszárdról utazik Bu­dapestre; így ugyanis 19,00 forintból megússza. Még mindig ugyanaz az utas azt hiszi, hogy Szekszárd—Budapest vasúti távolság hasonlít az anekdotabéli óriáskígyóhoz, amely fejétől a farkáig 18 méter, farkától a fejéig 21 méter. B. Z. GYORS LISTA Az 1972. október 2-án meg­tartott lottó-jutalomsorsolás­ról, amelyen a 39. heti lottó- szelvények vettek részt. 1 328 236 bútor-lakbér. 1 330 547 robotgép, 1 338 930 1 518 393 méteráru, 1 535 052 80 000 Ft-os lakbér, ut., 1 537 010 rádió, 1 539 571 fény­képezőgép, 2 100 653 ruházati cikk, 2 112 545 magnó, 2 115 746 OFOTÉRT-ut., 2 123 253 ház­tart. g. 2 126 107 bútor-lakbér., 2 135 764 mosógép, 2 136 113 éléskamra-ut., 2 150 330 magnó, 2 150 912 éléskamra-ut., 2151401 utalv., 2165 804 mo­sógép, 2 166 689 magnó, 2 167 113 utalv., 2 170 416 ruhá­zati cikk, 2182 629 utalv., 2 185 230 OFOTÉRT­ut., 3 309 368 hűtőgép, 3 335 442 magnó, 3 343 683 tv, 3 353 128 magnó, 3 359 486 ru­házati cikk, 3 364 185 lak-tex„ 3 387 718 OFOTÉRT-ut., 3 391 100 utalv. 3 399 124 utalv., 4 519 211 fényképezőgép, 4 527 056 írógép, 5 439 545 élés­kamra ut., 5 440 366 magnó, 5 441 078 írógép 5 450 652 hűtőgép, 5 451 165 írógép, 5 451 469 utalv. 5 469 892 ruhá­zati cikk, 5 477 532 tv, 5 487 394 táskarádió, 5 496 774 tv, 5 527 855 robotgép, 5 545 652 éléskamra ut. 5 552 022 élés­kamra ut., 5 556 697 magpó, 5 595 355 tv, 5 598 104 fényké­pezőgép, 5 613 195 ki mit vál., 5 616 766 tv, 5 624 499 méter­áru, 5 633 058 utalv., 5 642 531 ki mit vál., 5 644 560 háztart. g., 5 655 232 táskarádió, 5 663 126 varrógép 679 270 utalv., 5 679 731 tv, 5 681 555 háztart g., 5 683 896 ki mit vál., 5 692 418 utalv., 5 705 014 varrógép, 5 713 147 méteráru, 5 716 249 méteráru, 5 717 547 rádió, 5 732 766 hűtőgép, 5 737 200 ki mit vál., 5 745 445 rádió, 5 757 470 ruházati cikk, 5 758 054 lak-tex., 5 762 901 éléskamra ut., 5 770 458 tv, 5 777 015 OFOTÉRT-ut., 5 780 627 ruházati cikk, 5 781 422 rádió, 5 794 957 fény­képezőgép, 5 818 006 ki mit vál., 5 818 722 éléskamra ut„ 5 819 998 utalv., 5 828 154 mag­nó, 5 828 443 éléskamra ut., 5 829 051 bútor-lakbér., 5 830 075 fényképezőgép, 5 848 599 ruházati cikk, 5 857 321 tv, 5 862 321 tv, 5 882 463 ruházati cikk, tolna megyei NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—81 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca H. Telefon: 129—M. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető oármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egv hónapra IS Ft Indexszám ; 25 Ott 5 883 988 robotgép, 5 903 786 fényképezőgép, 5 920 417 fény­képezőgép, 5 922 375 ruházati cikk, 5 933 783 háztart. g., 5 937 033 tv, 5 969 563 OFO- TÉRT-ut., 5 981 168 méteráru, 5 982 045 ki mit vál., 5 990 683 hűtőgép, 6 593 407 varrógép, 6 596 393 éléskamra ut., 6 600 033 ruházati cikk. A nyertes szelvényeket 1972. október 20-ig kell a totó-lottó - kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatósághoz (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges számhibákért felelősséget nem vállalunk. Többször meghosszabbították már Pakson, a „kiváló” címmel kitüntetett járási művelődési házban annak a ván­dorkiállításnak az időtartamát, melyet a szekszárdi Béri Ba- loh Ádám Múzeum bocsátott a paksiak rendelkezésére. A négy vitrinben elhelyezett fegyvergyűjteményt szinte a könyv­tár valamennyi látogatója megtekintette és az különösen nagy sikert aratott a legfiatalabbak körében. Képünk: — a kiállítás egyik részlete. foto: G. K. Gondok a gáz körül Az ígéret: ohtóber 7-re megszűnik a jelenlegi nehéz helyzet — Halló, gázcseretelep? — Igen. — Palackcserét szeretnék megrendelni... — Sajnos, csak bizonytalan időre tudjuk elfogadni a megrendelést. Nincs gáz. * Miért nincs? — kérdeztük a Tolna megyei Népbolt Vál­lalatnál, a Dél-Dunántúli Gáz­gyártó és Szolgáltató Vállalat­nál, a megyei tanács kereske­delmi osztályán és Pincehe­lyen, a Kőolajvezeték Vállalat propán-bután töltőüzeménél. Tolna megyei Népbolt Vál­lalat, Fejes István áruforgal­mi előadó: — Számadatokkal kezdem a választ. Szeptember 15-től ok­tóber 2-ig megrendeltünk ösz- szesen 7620 gázpalackot. Ebből 3538 érkezett. Mi a megren­deléseinket mindennap lead­tuk a pincehelyi töltőüzemhez, ahol személyesen is jártunk, de azt a választ kaptuk, nincs gáz, vagy ha jön is szállít­mány, az nem fedezi az igé­nyeket. Nem mentegetőzés­ként mondom, de nem a Nép­bolt Vállalat a hibás. Ahogy elmondták Pincehelyen, Haj­dúszoboszlón van valami re­konstrukció, azért nincs elég gáz. — Áz ön válaszával nem tudjuk megnyugtatni az olva­sókat, — Ezzel egyetértek. — Sokan beszélnek arról, hogy a Tolna megyei Népbolt Vállalat a jövőben megszün­teti a gázpalack házhoz szál­lítását. Mi az igazság ebben? — Szó sincs a házhoz szál­lítás leállításáról! Sőt. Szol­gáltatásainkat — mármint a házhoz szállítást — még széle­sebb körben Szeretnénk vé­gezni a jövőben. E beszélgetés után telefonon hívtuk a pincehelyi propán­bután töltőállomást. Kérdéseinkre Török István, helyettes telepvezető válaszolt. — Hét-nyolc nápja nem ka­punk gázt. Ennek az az oka, hogy a hajdúszoboszlói gázfi­nomító nem üzemel, az évi karbantartási munkálatok mi­att. — Ha tudták előre — már­pedig tudták, hogy karbantar­tás következik — nem lehe­tett volna gázt tartalékolni? — Sajnos, nem. Üzemünk még csak próbaüzemei, rak­tárkapacitásunk nincs. — Török elvtárs, mivel ahogy mondta is, Tolna, Fejér, Baranya és Somogy megyét látják el, nem meggondolat­lanság, egy próbaüzemben lé­vő telepre bízni négy megye ellátását? — Nem. Mi az igényeket tökéletesen ki tudjuk elégíte­ni, ha kapjuk a megfelelő mennyiségű gázt. Ha viszont nem kapjuk, az igényeket nyilván nem tudjuk kielégíte­ni. — Mikor jutnak tehát gáz­hoz a kis- és nagyfogyasztók? — Hajdúszoboszló október 5-én kezdi meg ismét a szállí­tást, ennek alapján október 7-re a gázproblémáknak meg kell oldódniuk. E beszélgetés után újabb in- terurbán hívásra került sor. Kérdéseinkre Marton János, a Dél-Dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kereske­delmi és értékesítési osztályá­nak vezetője válaszolt: — Jelenleg országos gond a gázellátás — bár nem hinném, hogy ez vigasztalja a Tolna megyeieket. A mi vállalatunk csak szállítja a gázt. Hogy mikor lesz gáz, azt nem tu­dom. Szállító teherautóink — fuvar hiányában — kihaszná­latlanul állnak Székesfehérvá­ron, Pincehelyen és Pécsett is. Végezetül, a kapott — távol­ról sem kielégítő — válaszok után Komlóczi Jánost, a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tályának helyettes vezetőjét is megkérdeztük : — Az eddig hallott vála­szokból semmi megnyugtató nem derül ki. ön szerint az előállt helyzetért ki a felelős? — Nehéz kérdés. A Népbolt Vállalat nem, a pincehelyiek nem, a dél-dunántúli gázgyár­tó vállalat nem. A hajdúszo­boszlói gázfinomítónak kellett volna jobban megszervezni azt, hogy valamilyen módon elegendő tartalékot biztosítsa­nak. — Megyénkben hány ház­tartásban használnak propán­bután gázt? Tolna megyében 1971-ben a telítettség 68 százalékos volt. Ez év végére, ha minden jól megy, eléri a hetven százalé­kot. De ez még sok minden­től függ. — Szekszárdon mi a hely-' zet? *" A választ ismét a Tolna me­gyei Népbolt Vállalatnál kap­tuk: — A szekszárdi háztartások­nak majd kilencven százaléka használ propán-bután gázt. Mintegy tízezer kisfogyasztó­ról tudunk — mondotta Fe­jes István áruforgalmi elő­adó. Végezetül e sorok írója is hadd szóljon hozzá a fentiek­hez. A válaszok nem meg­nyugtatóak. A felelős megálla­pítása pedig, majdhogynem lehetetlen. Egy azonban biz­tos. Az ígéretek, számadatok nem érdeklik a fogyasztókat, mert ígéretek ..tiizén” még n-m főtt meg sehol se az ebéd. se a vacsora! VARGA JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents