Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-24 / 251. szám

J Fekete Sándor s Petőfi élete 13. Minden tekintetben a köl­tőnek volt igaza, amikor a nemzetgyűlési többséggel szemben újra és újra elvsze­rű következetességgel kiállt az olasz szabadságharc nyílt támogatása mellett és megbé­lyegezte azt a megalkuvó po­litikát, amely a magyar ön­védelmet összeegyeztethetőnek vélte az olaszok ellen harcoló osztrákok bármily csekély megsegítésével. A világsza­badság költőjéhez méltó sza­vakkal ostorozta ezt a szűk­látókörű felfogást: „...ők, kik azért vannak összeküld- ve, hogy a magyar nemzetet kiemeljék a régi fertőből, e helyett még egy új gyaláza­tot csapnak, a képéhez: meg­ajánlják a segítséget Austriá- nak Olaszország ellen, s ez­zel magok zárják be előttünk az ajtót, melyen Európa ne­mesebb nemzeteinek rokonér­zelme jött volna be hozzánk.” E halhatatlan sorok nagy­szerűen mutatják, hogyan ér­telmezte a költő a nemzeti és vllágszabadság egységét. Sok­szor volt már példa arra a történelemből, Petőfi előtt és utána is, hogy különben altár jószándékú politikusok is a nemzeti önérdekre hivatkozva nem átallották más nemzetek rovására érvényesíteni ezt az érdeket. Petőfi örök értékű példát mutatott elvi hajtha- tatlanságával. Ezen a nyáron, szüntelen viták és politikai küzdelmek közepette, seregnyi más vers és cikk mellett élete főművét is megírta: Az apostolt. Szilveszter, a lírai elbeszé­lő költemény hőse, sok voná­sával idézi a költő élet- és jellemrajzát, de nem azonos Petőfivel: a forradalmár új típusát testesítette meg, első­ként a világirodalomban ! Schiller, Balzac, Stendhal, Puskin, Heine, Byron és több kiváló író alkotásaiban ta­lálkozhatunk lázadókkal, sza­badsághősökkel is, de Szil­veszter eredendően különbözik tőlük — ő a hivatásos forra­dalmár, akinek egész életét egy gyűlölt világrend elleni küzdelem tölti ki, nem ilyen­olyan külső körülmények te­szik a szabadság harcosává, alkatánál és állhatatos tanu­lásban kimunkált meggyő­ződésénél fogva az emberiség új rendjéért áldozza fel ma­gát. A magvar szabadságharcnak sok vezetője és katonája mél­tó arra, hogy népünk kegye­lettel őrizze emlékét, de egy vonatkozásban Petőfi mindük közül kiválik: a nemzeti küz­delmet világtörténelmi táv­latban tudta nézni, mint az egész emberiség önfelszabadí­tó harcának részét. Amint a költő mindig is előre látta, az olasz hazafiak ellen diadalmaskodó bécsi udvar Magyarországgal szem­ben is elszánta magát a nyílt fellépésre: fő zsoldosa, Jella­sics horvát bán szeptember 11-én átkelt a Dráván, hogy leverje a magyar forradalmat. A kishitűek, a mérsékeltek és mérséklők ijedten hőköl­tek vissza az események Vé­szes fordulatát látva, de a bátrak, a nemzeti ügy áldo­zatra kész harcosai most mu­tatták meg, mire képesek a forradalom önvédelméért. Kossuth körül kialakult egy új vezető gárda, amely véget vetett a hónapok óta tartó huzavonának és harcba vitte a nemzetet. Személyes sérelmeit félreté­ve, Petőfi is természetesen az elsők között teljesítette köte­lességét. 1848. szeptember 24- én, azon a napon, amelyen Kossuth elindult legendás al­földi toborzö útjára, Petőfi is hadikiküldetésbe ment, a Székelyföldre. Még mielőtt elhagyta volna Pestet, az Egyenlőségi Társu­lat nevű forradalmi egyesü­let megbízásából kiáltvánnyal fordult „Magyarország lako­saihoz” : „... Bánat és harc szól belőlünk: olyanok a mi sza­vaink, mint amikor a szél bele süvít a félrevert harang zúgásába. Tűz van, tűz van .. 1 nem egy falu, nem egy város, ha­nem az egész ország ég. Föl­harangozzuk az egész nemze­tet.” Amíg Petőfi az ország kele­ti felén fáradozott a népfel­kelés megszervezésével, nyu­gaton, közelebbről Pákozd mellett a felkelt nép 1848 szeptemberében szétszórta Jel­lasics seregét. A költőhöz még nem érkezett meg a győzelem híre, sőt Erdélyben a román lázadás fenyegetőbbé tette a helyzetet, mint volt. Most Pe­tőfi versben is megismételte azt, amit idézett kiáltványá­ban írt: a nemzetnek az Élet vagy halál között kell válasz­tania! „ALL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR” Az Élet vagy halál! kezdő sorainak hatalmas látomásá­ban Petőfi a harcoló ma­gyarság feledhetetlen jelképét teremtette meg: A Kárpátoktul le az Al-Duná­ig Egy bősz üvöltés, egy vad zi­vatar! Szétszórt hajával, véres hom­lokával All a viharban maga a ma­gyar. A harci bíztatást a pákozdi győzelem sem tette fölösle­gessé. A bizonytalankodó had­vezetés nem tudta kiaknázni a sikert, sőt, a balszerencsés schwechati ütközetben az osztrákok legyőzték és visz- szavetették seregeinket. A hátráló honvédség nem tudta megvédeni a fővárost, Pest elesett. A kormány Debre­cenbe menekült. A március­sal felívelő, forradalom az év végére mélypontjára zu­hant. Petőfi Erdődön hagyta Júli­át. maga is Debrecenbe sie­tett. részben, hogy a nemzet- gyűlés, a kormány, vagyis a politikai vezetés közelében le­hessen, s azt némileg befo­lyásolhassa, részben azért, mert a honvédség októberé­ben kinevezett századosaként ott kellett újoncokat oktatnia. Itt írta és közöltette újabb és újabb harci riadóit. A kishi- tiíekkel szemben, akik az osztrákok olaszországi és ma­gyarországi sikereiből azt vonták le, hogy „el van ölve a forradalom”, Petőfi így ér­velt, költői képekkel, de a valóságos erőkkel számolva: „Azért, hogy a láng lelo­had, még nem alszik ki a tűz, azért, hogy a napot fel­hő borítja el, még nem ham­vad ki a nap ... egy szélro- ham, s el van fújva a fel­hő, föllobban a láng ... Vi­gyázzatok rá, egy. pár hónap múlva vagy talán előbb, tal­pon lesz ismét minden élő a művelt világban, s egethasító robajjal fogják ostromolni a poklot, mely nem a föld alatt van, hanem itt a földön ural­kodik a zsarnokok képé­ben...” Petőfi buzdító írásainak szá­mokkal ki nem fejezhető, de minden bizonnyal óriási, sze­repe. volt abban, hogy a ma­gvar forradalom csakugyan összeszedte erőit és később, 1849. tavaszán diadalmasan viysznv'gott az ellenforrada­lomnak. A költő ellenségei és irigy álbarátai azonban előbb csak csendben, azután egyre szem­telenebből kezdték gúnyol- gatni a „buzdító dalnokot”, ki másokat lelkesít csatára, de ő maga kerüli a vészt... Pe­tőfihez is eljutottak a szeny- nyes rágalmak, de nem akart mentegetőzni a világ előtt, önmagának vallott gyötrődé­seiről, egy versben, amely csak halála után jelent meg: Oh gyermekem, oh gyerme­kem, Még meg sem vagy születve, S szívemre már is kínt hozál S gyalázatot nevemre! Igen, ez volt az ok, amely távol tartotta Petőfit a front­tól: Debrecenbe hozott felesé­ge mellett kellett maradnia a terhesség utolsó heteiben. Ezért várta, nemcsak mint apa, hanem mint kötelességét tudó szabadságharcos is, gyermeke születését. 1848. december 15-én meg­született Petőfi Zoltán. Egy hónap alatt a boldog apa, úgy ahogy biztosította család­ja megélhetését, s feleségét és fiát Vörösmartyra bízva, elindult Bem generális tá­borába. Immár tudva, hogy az út vé­gén mi várja a költőt, elkerül­hetetlen a kérdés : csakugyan el kellett mennie? Az utóbbi időben egyre többen feleltek nemmel e kérdésre. Szerintük Petőfit beugrasztották a harc­ba, sőt maga a nemzet is fele­lős, amiért elpazarolta költő­jét a csatatéren. (Folytatjuk.) Mától : A szovjet széppróza hetei Szovjetunió megalakulásá­nak 50. évfordulója tiszteleté­re október 24-tól „A szovjet széppróza hetei" címmel soro­zatot indit a Magyar Rádió irodalmi osztálya. Október 24- én sugározzák Bozá László rendezésében Kazakevics Kü­lönös vendég című játékát Latinovits Zoltánnal és Bihari Józseffel a főszerepekben. Tö­rök Tamás készítette él Valen- tyin Kdtajev „Gyógyír a fele­désre" című regényének rádió­változatát, és 6 a rendező is. Ez október 28-án kerül a hall­gatók elé. Október 30-án mu­tatják be V. Akszjonov Vadó- cának hang játékváltozatát. November 3-án Csíngiz Ajt- matov: A fehér hajó című kisregénye hangzik el Fábián Zoltán feldolgozásában és Tö­rök Tamás rendezésében. No­vember 7-én Borisz Vasziljev A hajnalok itt csendesek című alkotását hallhatjuk, amely a Mikroszkóp Színpad műsorán', továbbá vidéken is nagy si­kert aratott. November 10-én Vaszil Bikov Az út vége című regényének rádióváltozatát mutatja be a rádiószínház. No­vember 11-én Szergej Zaligin Az Irtis mentén című regényé­nek változatát ismerhetik meg az érdeklődők Balázs János rendezésében. Viktor Konyec- kij A hét végén című elbeszé­léséből is adaptáció készült, amely november 23-án hang­zik el Varga Géza rendezésé­ben, Kállai Ferenccel és Pet- rik Józseffel a főszerepekben. Vaszil Bikov magyarul is meg­jelent regényének, A kruglá- nyi híd-nak rádiós változatát, amelyet november 25-én su­gároznak. A szovjet széppróza heteinek eseménysorozatát a november 28-i „Kilátó” zárja, amely a szovjet köztársaságok Magyarországon eddig még nem ismert irodalmi termésé­nek keresztmetszetét adja. Gárdonyi-tanácskozás Egerben Gárdonyi Géza halálának 50. évfordulója alkalmából tudo­mányos ülést tartott vasárnap Egerben a Magyar Irodalom­történeti Társaság és az egri városi tanács. A tudományos ülés sürget­te a Gárdonyi-kutatás folyta­tását és az író műveinek át­fogó elemzését. Feladatul jelölték meg: fel kell dolgozni a Gárdonyi-ha­gyatékot, különösen az író könyvtárát, ki kell adni tit­kosírásának megfejtett szöve­gét és nem sokáig várathat magára a teljes életmű kriti­kai kiadása sem. Bejelentették, hogy a tit­kosírás megfejtésével 1100 ol­dallal gazdagodott a Gárdo­nyi-irodalom, a megfejtés az eddiginél világosabb, teljesebb képet ad számos kérdésben az író alkotói felfogásáról. (MTI) A múzeumi hónap összegezése Bizottsági ülés — Záró rendezvény t egy kiemelkedő művész kiállítása Vasárnap délelőtt a szek­szárdi Béri Balogh Adám Múzeumban tartotta ülését a megyei múzeumi bizottság. Az ülés ünnepélyes aktussal kez­dődött. Lovas Henrik, a me­gyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyújtot­ta át a „Kiváló dolgozó” jel­vényt és ezerötszáz forint pénzjutalmat Balogh József­nek, a múzeum legrégebben — tizenkét éve — dolgozó te­remőrének. A nyolcvankét éves Balogh József köszönő szavai után dr. Mészáros Gyu­la múzeumigazgató számolt be, elsősorban a megyében folyó várrestaurálásokról, örömmel jelentette, hogy a jövő évtői Tolna megye is belép az ország olyan me­gyéinek sorába, melyek köz- művelődési, múzeumi, vagy vendéglátóipari-idegenfor- galmi célra hasznosítható kö­zépkori várakkal rendelkez­nek. Dunaföldvár 1973-ban a közönségnek is megnyíló, úgynevezett „Török tornyá­ba” a múzeum, a nagyköz­ség helytörténetéhez kap­csolódva, olyan kiállításokat tervez, melyek elsősorban a törökök magyarországi min­dennapjait és másfél százados ittlétüknek a népéletre, kép­ző- és iparművészeire gyako­rolt hatását mutatják be. Á kiállítás forgatókönyvének el­készítésére a múlt héten ka­pott megbízást a vár feltá­rója, Kozák Éva és dr. Mé­száros Gyula. A. simontornyai várnak a múzeum rendelke­zésére bocsájtott helyiségei­be az ásatások során előke­rült gazdag leletanyag, arc- képcsarnok, reneszánsz kora­beli fegyver- és bútorkiállítás kerül. Külön köszönettel nyugtázta az igazgató a Si- .montornyai Bőrgyár értékes, korabeli préselt mintákkal díszített bőrajándékát, me­lyet a bútorhuzatok pótlásá­nál tudnak hasznosítani. Élénk, de meddő vita ala­kult ki az elkészüléshez kö­zeledő Augusz-házzal kapcso­latban, említve a ház létjogo­sultságával lapunkban — ugyancsak késve — polemizáló cikket is. Az itteni toronyban Liszt-emlékszobát létesít a mú­zeum. A Babits-ház lakóinak sorsa változatlanul nyitott kér­dés. Ottlétük, illetve elhelye­zésük nehézségei szaporítják a múzeum raktározási gondjait, késleltetik a megyei képgalé­ria megvalósítását és azt, hogy ismét létrejöhessen a Wo- sinsky által egyszer már lét­rehozott természettudományos gyűjtemény. M. Szabó István kiállítása À múzeumi bizottság ülése után került sor az emeleti nagyteremben (Mözsi) M. Sza­bó István festőművész gyűjte­ményes kiállításának megnyi­tására, mely nemcsak a teg­nap előtti nap, hanem az utób­bi hónapok egyik legnagyobb figyelmet érdemlő kulturális eseménye volt megyénkben. A mözsi születésű, tizenkét évig Szekszárdon, Bogyiszlón és De­esen tanított művész kiállítá­sának megnyitására szokatla­nul nagy számú, és ami külön örvendetes, nemcsak az ilyen­kor megszokott személyekből álló, hanem a legváltozatosabb rétegeket és foglalkozásokat képviselő közönség gyűlt össze. Csajbók Kálmán a HNF titká­rának bevezető szavai után Fábián Gyula, a Mezőgazda- sági Múzeum tudományos munkatársa nyitotta meg a kiállítást, mely a jelenlévők szinte egyöntetű véleménye szerint egy nagy művész im­már második bemutatkozása volt szülő megyéjében. (1962- ben már állítottak ki M. Sza­bó képeket.) Fábián Gyula a személyes jóbarátság indítékaitól is ve­zetett, lírai hangvételű és mégis objektív bevezetője, ta­nulmánnyal felért. Felhívta a figyelmet a művész valóság­élményére. „Ebben nőtt, ebből táplálkozott, ebben gyökere­zett. Nem élménye, sorsa volt a falu." M. Szabó olyan ember „aki látni tud, érezni ért" nyílt szívű, őszinte és nem di­vatosan közérthetetlen. „Min­den mesterséges reklámozás nélkül járja a maga útját” pedig a negyvenöt éveseknek „ezt a nemzedékét még nem az egész társadalom támogatta a felkészülés idején." Korábbi korszakára Rudnai iskolája ugyan félreismerhetetlenül ha­tott, de a főváros sokszor csak felszínen forrongó művészeti életének „meggyőződéstelen önbizonyítása, meggyőződéste­len ellentmondásai" szerencsé­re nem. M. Szabó István elsősorban falusi tárgyú képei sűrűn fog­lalkoznak egy kihaló életfor­ma utolsó képviselőivel, az öregekkel. Színei talán csak sokszor játékos tűzzománc munkáiban vidámak, általá­ban nem sötét, hanem szomo­rú tónusúak. Különleges erős­sége télesti tájképeinek sza­vakban visszaadhatatlan fehé­res kékje. (Téli falu, Falu szé­le, Disznóölés.) Szinte félelmet keltőén lenyűgöző munkája a „Bivalyos II.”, az aranyló hát­térben egymás mellett pihenő két fekete alakkal, a bivalyos­sal és jószágával. A kiállított képek jelentős része magántu­lajdonban van. M. Szabó Ist­ván munkáinak bemutatásával méltóbb módon nem is záród­hatott volna a múzeumi hónap megyei rendezvénysorozata. ORDAS IVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents