Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
7 f Népművelés Az orsz'g néhány termelő- szövetkezetében függetlenített ember végzi a bonyolult, szerte ágazó és sokrétű munkát, a népművelést. Hozzátehetjük: szakképzett ember, akinek főállásban kizárólag az a dolga, hogy a gazdák „szépre, jóra” fogékonyságát növelje, bennük az érdeklődést felkeltse, a készséget elmélyítse a szellemi táplálékok befogadására, megemésztésére, a jobb ízlés, a korszerű szemléletmód kialakítására. Bizonyosak lehetünk abban, hogy amelyik tsz-ben népművelő státuszt létesítettek, ott ezt nem feltűnési viszketegségből tették, hanem azért, mert felismerték, hogy erre nagy szükség van, ez a terület a közös gazdaságokban gazdátlan, fontos tehát, hogy gazdája legyen. Valóban fontos. Úgy is fogalmazhatunk: ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Ami most itt annyit jelent, a függetlenített tsz-népművelő belül legyen, s ne kívülről találja ki a tennivalókat, hanem a tagok között élve megfelelő valóságismeret birtokában azt nyújtsa, tudatos, módszeres aoró munkával, népművelés címszó alatt, ami „ott és akkor” nélkülözhetetlen. Magyarán: a csoportérdek szem előtt tartásával elégítse ki a rétegigényeket, még inkább a rétegszükségleteket. Talán nem járunk túl mesz- sze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a közös kasszából pénzelt művelődési otthon' hírverésre feltétlenül jó, de arra már kevésbé, hogy mélvhe hatolva, elsősorban a szövetkezőket szolgálja, s eltüntesse a nem kívánatos fehér foltokat. Erre a fehér foltok eltüntetésére akkor lenne igazán képes, ha egy valaki a fehér foltok feltérképezésével és az abból eredő tennivalókkal foglalkozna. Csak ezzel, semmi mással. A termelőszövetkezet nem csupán gazdasági társulás, olyan keret, amelvikbe az emberfők műveltetése is bele tartozik. S ennek, legyünk őszinték, nincs gazdája. A növénytermesztésnek, a növényvédelemnek, az állat- tenyésztésnek, a gépesítésnek van, szakképzett erriberek, többnyire mérnökök irányítják az ágazatokat. Ne tagadjuk* nem is tagadhatjuk, a mérnökök, a technikusok, ha idejük engedi, olykor nénmű- velők is, de mikor engedi az idejük? Ritkán, vagy soha. Ilyenformán kifejezetten a népművelésnek valóban nincs gazdája, nincs aki csak azzal foglalkozzék. Bezzeg a tennivaló rengeteg. Árnyaltan és differenciáltan sok. Magyarán itt most arról van szó, hogy a mindenhová egyformán érvényes feladatok mellett rendszerint más a népművelés helyi legfontosabb feladata az egyik termelőszövetkezetben és egészen más a másik termelőszövetkezetben. Az Sz-i közös gazdaságban a vezetők és részben a tagok panaszkodnak: terjed az italozás, s vele együtt a túlzott alkoholfogyasztás. Főleg a „gépes? emberek körében. Ebben a termelőszövetkezetben jelenleg a helyzetet figyelembe véve a valóságismeret birtokában, kétségkívül elsősorban ezen a területen akadna l--"öbb tennivalója a népművelésnek. Jó néhány községijén viszont nem ez a legfontosabb feladat De még a kis közösségeken belül is mutatkozhatnak jól kitapintható, szembetűnő eltérések, különbségek. Gondoljunk — egyszerűen fogalmazva — a pénzköltésre. Vannak akik tudják, megtanulták a beosztást, az előrelátó családi gazdálkodást, olyan múlt áll mögöttük, hogy megtanulhatták. Mások jól dolgoznak, szépen keresnek, de munkájuknak nincs, vagy alig van látszatja, mert a forint ahogy Kiderült: a rétegnépművelés hasznos befektetés. Nem csoda, hogy több állami gazdaságban, már Tolna megyében is függetlenített emberek foglalkoznak a dolgozók népművelésével. S napjainkban a népművelés fogalomköre kitágul. Idetartozik a felnőttoktatás, a szakmai továbbképzés, a baleset- védelem, a technika iránti érzékenység, a szabad idő, a világlátás, a lakáskultúra, a viselkedés, az együttélés, a közlekedés, az ízlés sorolhatnánk. .. a termelőszövetkezetekben jön, úgy elmegy. Szétfolyik, nincs nyoma. Élő és valóságos probléma ez, s bizony a fel- légekben járnánk, ha nem tekintenénk népművelésnek azt, hogy a beosztás tudományára is tanítani kell az embereket. Okosan, tapintatosan, lépésről, lépésre. Kiátkozhatjuk százszor, ezerszer a falusi búcsúk hátán meggazdagodó bazárost. Ettől a „szemét” változatlanul aranybánya. Veszik, viszik, pénzt adnak érte, számolatlanul. Mennyi itt is a tennivaló annak érdekében, hogy a tsz- tag a művirág-kosarat, a műgyümölcsöt rútnak érezze, s megvetően elforduljon tőle. A falusi búcsúk a rokoni találkozások, összejövetelek napja. Egyházi jellegét szinte teljesen elvesztette. Izlésromboló szerepe megmaradt. Mi lenne, ha a népművelés jegyében búcsúk alkalmával minden évben megrendeznék a helyi könyvnapot, a művelődési házban a táj alkotóinak képzőművészeti kiállítását, vagy akár a korszerű otthon kiállítást. Érdemes megnézni a falusi otthonokat. A régi bútordarabokat kihaiították, de az új, a drága „elrendezése” még elég ritkán szolgálja a dolgozók kényelmét. Úgy például még ritkábban, hogy legyen hol kényelmesen újságot, könwet olvasni. Erre kísértő, meghitt sarok nincs, ágy mellé helyezett olvasólámpa nincs. Pedig valahol itt a „földszinten” kezdődik a betű megszerettetése, a legegyszerűbb dolgoknál, mondjuk ott, hogy a berendezett lakás is kedvezzen az olvasó néoért mozgalomnak. Utána aztán jöhet 3, többi: az ankét, az író—olvasó találkozó, a költők felolvasó estje. De minő építmény az, amelyiknek van harmadik, negyedik emelete, de még nincs földszintje? Minden ember számára ér- te'.emtágító, világot, belső világot gazdagító élmény az utazás. A termelőszövetkezetekben felismerték és rendszerint minden évben szerveznek egyszer, vagy többször társasutazásokat. Van rá pénz, a szociális és kulturális alap terhére. De álljunk meg itt is néhány szóra. Azt az élményt nyújtja az örvendetesen honos országjárás, kirándulás, amit nyújthatna? Nem mindig. Valami még hiányzik. Az élményt az tenné teljessé, ha a táj, a város múltját, jelenét a kikapcsolódó szövetkezeti gazdák ott, vagy előtte megismernék. Tolna megyében a termelő- szövetkezetek népművelőt sem főállásban, sem mellékállásban nem tartanak. Ebből következik: a meglepetés erejével hatott, hogy a termelőszövetkezetben, ahol e témát szóba haztuk, mindenütt kijelentették: népművelőt alkalmazni okos gondolat. Kölesden époen úgy ez a vélemény, mint Várónkon, vagy Gyönkön. „Szükség lenne rá” — mondta a gvönki tsz párttitkára. „Ezer feladat várna rá” — állapította meg a várongi tsz főkönyvelője. Nyomban példák sokaságával bizonyították, miként illeszkedhetne a népművelő a helyi nautikái, gazdasági elképzelésekhez, érdekekhez. Vajon melyik termelőszövetkezet lesz az első fecske? — Sz. P. — NAPRAFORGÓK Érdi Judit rajza 1 FELIRATOK a harci vegyesboltban : Fehérnemű, kötöttáru, testápoló szer, piperecikkek, kenyér, fűszer,. élelmiszer, édesség, konzerv. Vásárlók:'két kiló finomliszt, két kiló kenyér, öt deka paprika. Egy kiló cukor, egy kiló só, négy kiló kenyér. Egy kiló kenyér, egy „Tavasz” pipere- szappan, egy csomag erőscukor. Van aki naponta háromszor, négyszer is megjárja az utat a lakása és a bolt között Sokszor azért, mert nem érkezett meg idejében a kenyér, de legtöbbször amiatt, mert főzés közben kiderül: kifogyott valami az éléskamrából. A falun élő asszonyok dolga — jól tudjuk — végnélküli. Harcon is, másutt is. A házimunkán kívül ott a háztáji föld, a konyhákért, a jószágok, olykor tehén, disznót szinte mindenütt hizlalnak, és baromfi is van minden háznál. A főzés mindennapi gond, hisz a férfiak többsége a termelőszövetkezetben dolgozik, s a termelőszövetkezetben nincs üzemi konyha, a falubán pedig nincs étterem, ahonnan délidőben főtt ételt lehetne hozni. ,Ha< lenne sem biztos, hogy hoznánk, az emberek a háziftttézittoz szoktak.’’4-'Az así- szonyoknak sok a dolguk, de azért is, mert nincs meg sokukban az a praktikus készség, amivel a munkájukat megkönnyítenék. ÉRDEMES KÖRÜLNÉZNI egy parasztportán. Érdemes megnézni, hogy mennyit kell gyalogolni csupán azért, hogy egyhelyütt — legtöbbször a nyári konyhában — legyen minden, például a főzéshez. Víz a kútnál, zöldségféle, krumpli a kertben, fűszer vagy van otthon, vagy nincs, s akkor szaladni kell, mielőtt tizenegykor bezár, a boltba. Megfigyeltem: a parasztasszonyok többsége miközben főz. rengeteg energiát elpocsékol a fölösleges ide-oda szaladgálással. Belekapnak ebbe, abba, s aztán otthagyják, s nagyon sokszor félmunkát végeznek. Nem tudják, vagy legalábbis kevesen tudják megszervezni a munkájukat; nem dolgoznak tervszerűen. Pedig ha a tervszerűség nagy dolgokra érvényes, legalább annyira érvényes a kisebbekre is. Egy-egy családban a munkát az asszonyok szervezik, osztják el a családtagok között, de ha önmaguk munkáját nem tudják értelmesen beosztani, megszervezni, úgynevezett családi munkamegoszlásról se igen beszélhetünk. Az asszonyok sokszor erejüket meghaladó munkát vállalnak magukra. Fáradtak, s panaszkodnak: „jár az újság, de nincs idő olvasni”. A munkán kívül másra nem is igen marad idő. Kezdhetjük mindjárt a bevásárlással. Ma már szinte nincs család, ahol a fizetést nem havonta kapnák. Mégis az egész hónapra elegendő élelmiszereket, mosószereket, a háztartáshoz nem egyszerre, hanem apródon- ként veszik meg. Mi lehet emögött? Nem utolsó sorban az, hogy több száz forintot egyszerre kiadni, soknak tűnik. Pedig ugyanazt az összeget akkor is elköltik, ha naponként vásárolnak. Gondolni lehet arra is, hogy az asszonyok többsége a „havi bevásárlás” előnyeit nem ismerte még fel, mondván: „úgyis mindennap megyek a boltba, és megveszem ami kell”. Így persze naponként végig kell futni az éléskamrán, a fűszerdobozokon: mi fogyott ki, mi szükséges ahhoz, hogy az aznapi ebédet meg lehessen főzfli. De nem utolsó sorban gondolni kell arra Éléskamrák .1,. is, hogy a földekre, az udvarba, s a ház négy fala közé kényszerült parasztasszony számára naponta ismétlődő esemény a bolt: emberekkel találkozhat, híreket hallhat — pletykálhat. ÉLÉSKAMRA OKTÓBERBEN'Karcon Horváth Józseféknél, egy olyan családnál, ahol naponta hét személyre főznek. Két fej káposzta, egy lábasban tej, a falon palacsintasütő, gyúródeszka, fedők, tálak, lábasok. A stelázsin hatalmas üvegekben télire eltett uborka, csalamádé, ecetes paprika, zöldbab, lekvár, cseresznye, meggy, őszibarackbefőtt, paradicsom, kis bödönben kacsazsír, nagyobban disznózsír, egy egész sonka, maradék kolbász, szalámi. Az asszony mindennap kuncsaft a vegyesboltban. Cukorrépát a termelőszövetkezettől vállaltak, s így egész évre való cukor megvan. „Ha sóból, lisztből elfogy egy kiló, visszük a másik kilót. A dunsztosnak való megterem, nem szorulunk a boltira. Disznót hizlalunk, így a kenyér mellé is van mit szelni. Konzervfélét legfeljebb a fiatalok veszik, mi semmi pénzért meg nem ennénk. Készétel nem kell. Káísáfri van, ' baromfim, és ha jót akarunk enni, levágok egyet. Ha volna liszt, kenyeret is sütnék. Ha megkívánjuk, a kemencében kulcsost, vagy kalácsot sütök. Nálunk, itthon minden, de minden megvan. A boltban són, meg liszten kívül Vegetát veszek meg friss szalámit, disznósajtot.” Senki sem panaszkodhat arra, hogy babot, krumplit muszáj ennie. Különösen azoknál tele az éléskamra, akik szokásból, vagy mert valóban nagyon szeretik az otthoni kosztot, hízót, baromfit tartanak. De faluhelyen az emberek még akkor is kénytelenek sertést, baromfit tartani, ha ezt nem szívesén teszik, mert a falusi ember húshoz csak akkor juthat, ha csirkét, libát, kacsát tart, friss zöldséghez ha kapál, gyomlál, szalámihoz, ha gondoskodik róla magának. Egy átlagkeresetű dolgozónak a pénztárcájából készételekre nem telik, s a boltban kapható befőtt, savanyúság sem olcsó. Nem is igen veszik. Kár. hogy drágák — de vajon miért, mikor időről időre leárazzák, s „készétel-vásárt” reklámoznak rádióban, tévében, újságban. A FALU KÖZPONTI ÉLÉSKAMRÁJA a bolt. Keresztes János, a harci vegyesbolt vezetője: „A faluban mindössze 8—10 család vásárolja be egyszerre a havi élelmiszert. A vásárlók nagy részére jellemző, hogy nap mint nap ugyanazt veszik. Hétfőn: kenyér, liszt. Kedden: kenyér, liszt, és ez egészen szombatig így megy. Befőttet legfeljebb a fiatalok visznek. Szombaton akkora a forgalom, mint a hét másik öt napján összesen. Kistű, nagytű, cipőíűző, minden ilyenkor kerül elő. Baj van kérem a beosztással,/ de hát úgy vagyok vele, hogy már nem is mondom.” Az emberek jól élnek. Hogy miből látható mindez? Többek között abból is, hogy a kenyér legapróbb hibáira is érzékenyek : ne legyen benne lisztcsomó, sócsomó, a színe éppen olyan legyen, amilyennek annak lennie kell. Persze amellett, hogy jól, könnyebben is élhetnének, önmaguk munkáját okosabban, előrelátóbban kellene megszervezni, s némi törődéssel gondoskodni másoknak arról is, hogy a sertéshizlaldákban, tehenészeti telepeken lévő állatok húsa, s a belőlük készült termékek a falu éléskamráját gyarapítsák. V. M.
