Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-18 / 246. szám
i f t Döntött a Legfelsőbb Bíróság Egy vidéki szerelő ellen felesége válópert indított. Mint a tárgyaláson kiderült, a férj italozott, feleségét többször bántalmazta, sőt, kiskorú gyermekükkel szemben ifjúság elleni bűntettet követett el, arüb ért felfüggesztett hathónapi szabadságvesztésre ítélték. A megyei bíróság a házasságot felbontotta, a gyermeket az anyánál helyezte el, a lakást pedig a volt házastársak között megosztotta. Törvényességi óvásra az. ügy a Legfelsőbb Bíróság .elé került, amely az alsófokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a volt férjet kötelezte: a lakást 15 napon belül hagyja el. A határozat indokolása szerint házasság felbontása esetén a lakásmegosztás kérdésénél a felek személyi körülményeit is vizsgálni kell. A szerelő maga idézte elő házassága felbomlását ; korábban erkölcsileg kifogásolható magatartást tanúsított és amikor ezt felesége megbocsátotta, akkor sem viselkedett megfelelően, sőt, tettlegességre vetemedett. Kiskorú gyermekükkel szemben elkövetett durvaságáért a megyei bíróság a járásbíróság által kiszabott tízhónapi szabadságvesztés-büntetést azért csökkentette fél évre, mert a szerelő maga mondta el, hogy « családjával nem tart fenn kapcsolatot, más városban lakik, amiből a büntető bíróság arra a következtetésre jutott, hogy távozásával a családi életben a „veszélyhelyzet” megszűnt Amennyiben azonban a lakás- használatot a volt házastársak között megosztanák, a szerelő oda visszatérhetne, tehát a veszélyhelyzet és újabb bűncselekmények elkövetésének lehetősége ismét bekövetkezhetne. Ennek megakadályozására elsősorban a kiskorú 'gyermekre kellett tekintettel lenni, akinek idegállapotát apja viselkedése nagyon megviselte. A gyermeknek az az érdeke, hogy a lakásban anyjával zavartalanul nevelkedhessél Egyébként is a szerelő, aki más városban dolgozik, csak hét végén járhatna haza. A házasélet alatti magatartása azonban olyan súlyosan kifogásolható, hogy — családvédelmi szempontokra való tekintettel — a lakás sgyásá- ért kárpótlás nem i , _ ci meg, noha annak idején megszerzésére jelentős összeget fordított. Egy kisközségben lakó há- ' zaspár között válóper indult. A férj arra hivatkozott, hogy felesége a házastársi hűséget megsértve, egy községbeli férfivel szerelmi kapcsolatot létesített, amit most is fenntart és emiatt az életközösséget nem kívánja helyreállítani, holott kiskorú gyermekük van! Kérte a bíróságot: erkölcsi magatartása miatt feleségét tiltsák el a névviseléstől. A járásbírósági i tárgyaláson az asszony nem ellenezte a házasság felbontását. A járásbíróság álláspontja az volt, hogy a férjnek a felesége iránti közömbössége idézte elő a házasélet megromlását, ezért az asszony nem érdemtelen férje nevének további viselésére. Fellebbezésre a megyei bíróság az alsófokú ítéletet annyiban változtatta megi' hogy az asszonyt férje nevének viselésére nem jogosította fel. — Kisközségben a köztudott, házasságon kívüli szerelmi kapcsolat sérti a másik házasfél érdekeit, jő hírnevét veszélyezteti, őt lenézésnek teszi ki — hangzott az ítélet indokolása. Az ilyen megalázó helyzet felszámolását a sértett házastárs joggal igényelheti. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a megyei bíróság ítéletét megváltoztatva, az asszonyt férje neve viselésére feljogosította. A törvényességi határozat indokolása szerint a férj éveken át elhanyagolta •feleségét. Ez volt az előzménye annak, hogy az asszony egy férfivel szerelmi kapcsolatot létesített. Noha kisközségről van szó, a névkülönbözőségből eredő hátrány sokkal súlyosabban érintené az elvált házastársak kiskorú gyermekét, mint a férjet az, ha elvált feleségét a' névviselésre feljogosítják. Egyébként is a harmadik személlyel létesített szerelmi kapcsolat önmagában á- házastársat csak akkor teszi érdemtelenné a névviselésre, ha e kapcsolatnak botrányos és a társadalmi együttélés szabályait sértő kihatásai vannak. . Egy-- vidéki intézmény igazgatója ellen indított válóperes keresetben az asszony arra hivatkozott, hogy férje elhanyagolta a családját, anyagilag függetlenítette magát, se vele, se kiskorú gyermekeivel nem törődött, gyakran kima- radozott, sokszor járt szórakozni a barátaival. A férj arra hivatkozott: felesége nem értette _ meg, hogy hivatali, szakmai előrehaladása érdekében állandó tanulás és vidéki kiszállás, hárul rá. Azt sem értette meg, hogy hivatali elfoglaltsága miatt járt későn haza, vagy pedig, ha otthon volt, valamilyen nagyobb feladat végrehajtására kellett felkészülnie. Emiatt az otthoni munkákban nem segíthetett. Barátaival való kapcsolata se kárhoztatható, mert ez egyrészt hivatali működésével^ volt összefüggésben, másrészt pedig az asszony, vagy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő módon kapcsolódott be baráti társaságába. Nézeteltéréseiknek felesége helytelen szemlélete volt az oka, amely szerint — külső kapcsolatainak fenntartása és apoiáísa helyett — minden időt otthon, családi körben kellett volna töltenie. Törvényességi óvásra ebben a-z ügyben is a Legfelsőbb Bíróság döntött. Megállapította: a házastársak annyira elhide- gültek egymástól, hogy házasságuk minden tartalmát elveszítette. Ami a kiskorú gyer... A próhirdetések... SZÓLÖGITÁR eladó. Érdeklődni lehet: Szekszárd, Alkotmány 24.------------ ---------« I K Zsiguli eladó. Mérlegüzem. Szekszárd, 123—88. (X) BAtaapAtIban kétszoba- konyhás ház melléképületekkel és kerttel eladó. Érdeklődés Gaján József Bátaapáti, Dózsa u. 27. sz. alatt._________________________(267) M ÖZSÖN a Tolnai utca 42 számú ház eladó. ’ (277) OLAJKAlyhAK kezeléséhez, fűtéshez női vagy férfi munkaerőt keresünk napi 8 órai elfoglaltsággal- OTP, Szekszárd. (279) SZEKSZÁRD, Élőhegyi 7 KISZ- Iskótelepen 1 db folyó hóban elkészülő garázs eladó. OTP, Szekszárd.________^__________________(296) B onyhád központjában, Rákóczi ti. 2. (ügyvédi munkaközösség mellett) kétszoba-konyhás, fürdőszobás HÁZRÉSZ eladó. Érdek- lődnl: 16 óra után,____________(288) C R-es WARTBURG de Luxe el- adó. fizetéskönnyítés lehetséges. Szeleszárd. Petőfi u, 28.________(302) 5 —6 mázsa jő minőségű kadarka SZŐLŐ sürgősen eladó, Szekszárd, Várköz 8. sz. (304) 3 szoba-komfortos kertes családi HÁZ eladó. Szekszárd, Liszt F. u. 5. (északi kertváros). (305) MAGÁNRENDELŐ céljára alkalmas HELYISÉGET KERESEK Paks központi részén. Értesítést ,.Magánrendelő 150331” jeligére Paks postán maradó címre kérem. (307) ALKALMI de rendszeres filmszállításra lehetőlég nyugdíjast alkalmaznánk. Felvilágosítás naponta 17—21 óráig a Panoráma mozi üzemvezetőjénél (Futóné). (308) OPEL RECORD eladó. MÖZS, Vasút u. 23.___________________ (309) BÚTOROZOTT szoba 2 intelligens nő részére kiadó: Szekszárd, Hársfa u. 9. (310) ' —*---------—_______________ -_____________________________ E LADÓ Szekszárdon 800 négyszögöl szőlő, beköltözhető tanyával, felszereléssel. Üzlettől, iskolától 5 percre. Érdeklődés: Németh, Szekszárd, Széchenyi u. 32. __________________ • (311) J OBBPARÁSZTAN társasházban 2 és félszobás házrész ' eladó. Érdeklődés: Szekszárd, Ságvári E. u. 4., a helyszínen, Vékony« (312) mekek elhelyezését illeti, bár mindkét szülő rendelkezik azokkal az emberi és erkölcsi tulajdonságokkal, amelyek a nevelési kötelezettségek teljesítéséhez szükségesek, mégis a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy legjobb helyen az anyánál vannak. HAJDÚ ENDRE A Moszkvai Rádió p ályázuta A Moszkvai Rádió magyar osztálya a Komszorrwl Központi Bizottságával karöltve kérdés-felelet pályázatot hirdet a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. A pályázat győztesei szovjetunióbeli utazáson vehetnek részt, vagy értékes nyereménytárgyakat kapnak. ' A pályázat keretében öt kérdésre kell választ adni. 1. Mikor alakult meg a Szov. jet Szocialista Köztársaságok Szövetsége? Nevezzék meg a pontos dátumot! 2. Hány szövetséges köztársaság tartozik a Szovjetunióhoz? Sorolják fel őket! 3. Milyen szovjet autonóm köztársasággal tart fenn testvéri kapcsolatot Heves, illetve Komárom megye? Hol terülnek el ezek a köztársaságok és mi a fővárosuk. 4. Melyek azok a Szovjetunió területén élő népcsoportok, amelyek etnikailag rokonai a magyar népnek? 5. Nevezzék meg a gazdaságnak azoluit a fontosabb területeit, amelyeken a Szovjetunió és Magyarország kooperációt és szakosítást valósít meg. A Moszkvai Rádiónak címzett válaszleveleket legkésőbb október 31-ig kell postára adni. A borítékon külön is tüntessék fel: „Pályázatra”. (MTI) Dolgozókat felvesz A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő 1 hónap, kereset: 1700—2100 a betanulás után. Vidéki lányok részére , szállást biztosítunk. Cím: PIV. Lőrinci Gyár, Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. (20) Bonyhádi Vasipari Szövetkezet esztergályos szakmunkásokat felvesz. J elentkezés : Szövetkezet munkaügyi osztályán. Tel.: 102. (240) Tolnai üzemünkbe FÉRFISZABÁSZT. ÉS VASALÓKAT FELVESZÜNK. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés egyezés szerint. megJelentkezni lehet: Tolna. Marx K. u. 136. sz., a Szekszárdi Szabó Szövetkezet tolnai résziegének telepvezetőjénél. (235) 1972. október 18. Visszhang HÖGYÉSZEN NINCS TANÍTÁS „Hőgyészen nincs tanítás” címmel szeptember 6-án cikk jelent meg a Népújságban, mely ismét a Hőgyészi Általános Iskola felújításával kapcsolatos mulasztásokról szól, s említést tesz villanyszerelőink fegyelmezetlenségéről is. Ezzel kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatom a szerkesztőséget : Augusztus 11-én 6 fő villanyszerelőnk valóban munkaidőben kártyázott az építkezésen. Mindezt az építésvezető augusztus 14-én a vezetőségnek jelentette. Ezenkívül dolgozóink egy része megsértette a munkaidőrendet más módon is, s az őket fegyelmezni szándékozó művezetővel szemben rágalmazó megjegyzéseket tettek. Ezért szeptember 1-én fegyelmi eljárást indítottunk dolgozóink ellen. Fenti esetet megelőzően, augusztus 7-én már szabott ki a vezetőség fegyelmi büntetéseket: egy villanyszerelőt — aki anyagot lopott a munkahelyről — kizártuk a szövetkezetből, két főt alacsonyabb munkadíjjal járó munkakörbe helyeztünk büntetésképpen, egy fő pedig írásbeli megrovást kapott. Dr. Samu Lajos elnök Dombóvári Univerzál Szövetkezet, Dombóvár KÉNYSZERŰ IDÖ- ÉS PÉNZFECSÉRLÉS A Népújság 1972. október 11-én megjelent „Kényszerű idő- és pénzfecsérlés” című cikkével kapcsolatban az alábbiakat közlöm: nem akarok magyarázkodni az október 9- én reggel 8 órára megrendelt és visszaigazolt munka sajnálatos elmaradása, illetve késve történő »Teljesítése miatt, -csak annyit, a jövőben mindent megteszünk annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő. Ezúton is kérem az E/3-as bérház lakóinak szíves elnézését a történtekért, valamint a Népújság szerkesztőségének is köszönetemet fejezem ki, hogy helyet biztosított a kéményseprési problémával foglalkozó cikknek. Ezúton szeretném felhívni a lakosság szíves figyelmét egy-két olyan dologra, mely a jövőben kizárja, vagy legalábbis csökkenti a „kényszerű idő- és pénzfecsérlést”, ezzel is hozzájárulva a növekvő szolgáltatásokkal járó növekvő bosszúságok csökkentéséhez. Idáig olyan jelenségek voltak, hogy szóban és telefonon történt bejelentésekre is a leKiizoljük kedves vásárlóinkkal, hogy f. hó 20-án, pénteken mezőgazdasági termékboStunkat Pakson megnyitjuk. Nyitva tartás: 6—19 óráig. Kaphatók: zöldség, gyümölcs, élelmiszerek és fűszeráruk, házi készítésű hentesáruk, sült kolbász és sült hurka, mirelit áruk, üdítő italok,- palackozott borok és trafikáruk. Szeretettel várunk minden Kedves Vásárlót. TOLNAKER. Szekszárd, Széchenyi u. 62. (314) hetőség szerint a munkákat elvégeztük. Olyan jelenségek is voltak, hogy egy hét előtt történt bejelentés (ötvenlakásos bérháznál a lakók zöme nem akarta igénybe venni a kéményseprőmunkák teljesítését, ahol a lakók otthonléte szükséges lett volna.) Még szeretném felhívni a lakosság szíves figyelmét — (bár már csak jövőre aktuális), mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy a fűtési idény kezdetére hozassa rendbe a kéményeit, ne várja meg, amíg a kályhába már be sem tud gyújtani, úgy füstöl. Végül, de nem utolsó sorban felhívom a bérházlakók figyelmét, hogy a kéményseprés alkalmával nem kell otthon maradnia, illetve otthon tartózkodniok, legfeljebb évente egyszer, amikor a koromgyűjtőaknát tisztítják. Akkor is csak azoknak a lakóknak. akiknek a lakásában a koromgyűjtő akna tisztítónyílása el van helyezve. Elég ugyanis, ha a tüzelőberendezés bekötésére szolgáló nyílást faldugóval befedik, vagy a füstcsöveket a falhüvelybe való betorkollasnál nedves ronggyal körülcsavarják. Ezzel az óvintézkedéssel maradéktalanul meggátolható, hogy- a korom a lakásba beszálljon. Természetesen a füstcsőnek megfelelő méretű falhüvelyt kell alkalmazni, ami tűzrendészed szempontból is elengedhetetlen. Agg Dániel a Tolna megyei Kéményseprő Vállalat igazgatója AZ AUTÓBUSZT • MÉG EGYSZER KELL JAVÍTANI A Tolna megyei Népúiság-' ban 1972,. szeptember 20-ún megjelent „Az autóbuszt még egyszer kell javítani” című cikkre az alábbiakat válaszoljuk: Annak ellenére, hogy a leközlésről semminemű előzetes tudomásunk nem volt, a hiányosságaink ilyen irányú felfedését köszönettel vesszük. Megjegyezni kívánjuk, hogy a Volán 11. számú Vállalat 1969 óta folyamatos megrendelőnk az IKARUS 311 tfousú autóbuszok felújításában. Ilyen kifogásolás, reklamáció, melyet az újságcikk közöl, még ez ideig nem fordult elő. A hiányosságok nyíit: feltárásával egyetértünk és . azok mielőbbi megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megtettük. A rutinátvételről szóló megjegyzést valótlannak tartjuk, feltételezésünk szerint itt a cikk szerzője helytelen információt kapott. A Volán 11. sz, Vállalat műszaki átvevője gépkocsinként kb. 4—6 órát tölt átvétellel. Minden esetben az átvételnél intenzíven közreműködnek az autóbuszt hazaszállító gépkocsivezetők is. Az általuk felvetett hiányosságokat az átadás-átvétel ideje alatt kiküszöböljük. A cikkben megjelölt autóbusz 24 hiba felsorolásából a garanciális javításon összesen hét meghiányolás javítása vált szükségessé. A meghibásodásért üzemegységünk nem felelős, ugyanis a Volán 11. sz. Vállalat külön kérésére mátételki felújított motorokat szerelünk vissza azért, hogy az .esetleges garanciális javítások ily módon helyben is megoldhatók legyenek. Volán 17. sz. Vállalat Szombathely Szabó Mátyás igazgató *!SÍS