Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

TOLNA VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1EPUJSAÛ A MAGYAR’SZOCIALISTA M U N KÁS PÁRT TO t N‘A M ÉGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII, évfolyam, 244. szám ÁRA: 90 FILLER Szombat, 1972. október 14. Emlékest Szekszárdon •• Ünnepi megemlékezések Dózsa György születésének ötszázadik évfordulójáról Brzcmsi küldöttség Szekszárdon A már jól kialakult testvérvá­rosi kapcsolatokhoz híven csütörtökön délután négytagú hivatalos küldöttség érkezett Szekszárdra, melynek vezető­je, a bezonsi testvérvárosi bi­zottság részéről Mme. Marie- Thérèse Labrieu. Tegnap dél­előtt a vendégek és vendéglá­tók a városi tanács elnökének kis tanácstermében egyeztet­ték hatnaposra tervezett tar­tózkodásuk programját. Ennek első szakasza, pénteken dél­után kulturális jellegű volt és a megyei művelődési központ felkeresését, valamint óvoda­látogatást foglalt magába. Ma délelőtt egyeztetik a küldött­ség tagjai a véres vezetőivel az 1973-ra vonatkozó közös terveket. Ezek legfontosabb része egy népes Ifjúsági láto­gatás megszervezése mindkét fél részéről, valamint a most érkezett szűk körű delegáció látogatásának hasonlóval tör­ténő viszonzása. A francia vendégek délután Gemencbe látogatnak. A vasárnapi pihe­nőnap kötetlenebb terveinek valóra váltása után hétfőn üzemlátogatásra, egy termelő- szövetkezet felkeresésére és a szüret -megtekintésére kerül sor. Légi terror Indokínában Országszerte ebben az évben ünnepük a nagy parasztvezér, Dózsa György születésének fél évezredes jubileumát. Tolna megye is kiveszi részét az ün­nepségsorozatból. Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám Múzeum nagytermében rendezett em­lékkiállítást már eddig is so­kan megnézték. Szívesen kere­sik fel a különböző iskolai csoportok és a pedagógusok oktató-nevelő munkájukban minden bizonnyal kamatoztat­ni tudják az itt látottakat. Tegnap a Dózsa-ünnepségek több jelentős megyei esemé- nvére került sor. Délelőtt a TIT megyei székházában Ma­rosi Endre, a Hadtörténeti In­tézet tudományos munkatársa tartott előadást ..Dózsa György parasztháborúja” címmel. Ked­ves Henriknek, a pedagógus­szakszervezet megyei titkárá­nak köszöntő szavai után az előadó ismertette a paraszt- háborúhoz kapcsolódó bibliog­ráfiát, a történetírás ezzel kan- csolatos problémáit. Beszélt Dózsa, Mészáros Lőrinc, Sza- polyai személyiségéről, az ese­ményekben játszott szerepéről. Ismertette a parasztháború Egerben pénteken befejező­dött a szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó országos tanácskozás. A második napi vitában a hozzászólók kiemelték: szocia­lista hazafiság nem létezhet szocialista világnézet, a szocia­lista hazához való tudatos kö­tődés nélkül. A szocialista ha­zaszeretet lényegében azonosul a szocialista társadalmi rend szeretetéi'el. Fölhívták a figyelmet arra, hogy a szocialista hazafiságra nevelésben a pedagógusok jól hasznosíthatják a marxizmus— leninizmus útmutatásait. A nevelők egyik fontos feladata, hogy megtanítsák a felnö- Vek’ ó nemzedéket szocialista módon gondolkodni, cseleked­ni. Ezzel is segítik a hazasze­retet érzésének kibontakozá­sát, fejlődését. Hangsúlyozták a felszólalók: többet kell tenni annak érde­keben, hogy a fiatalok megis­merjék a hazát. Azt is szóvá- tették, mennyire igénylik, el­várják a nyílt, őszinte beszé­Le Duc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottságának tagja, a VDK Pá­rizsban tárgyaló küldöttségé­nek különleges tanácsadója, aki a francia fővárosban négy napon át bizalmas megbeszé­léseket tartott Kissinger ame­rikai nemzetbiztonsági főta­kronológiáját, röviden kitért a Tolna megyét közvetlenül érin­tő eseményekre. A háborút követő fizikai megtorlásról szólva kifejtette nézetét, mely szerint ennek mértékét sokan eltúlozzák. Marosi Endre vá­laszolt az előadást követő kér­désekre, ismertette állásfogla­lását Nemeskürty István tör­téneti munkáival kapcsolatban. A nap másik, ugyancsak rangos eseményére este került sor. Szekszárdon, a megyei mű­velődési központban dr. Ko­lumbusz Lászlóné, a Hazafias Népfront megyei elnöke nyi­totta meg a Dózsa György szü­letésének ötszázadik évforduló­ja tiszteletére rendeztt emlék­estet. Az elnökségben helyet foglalt Szűcs György, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője, Császár József, a városi ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke, valamint a megye, a város párt- és állami vezetői. Csajbók Kálmán,, a Hazafias Népfront megyei titkára mon­dott ünneoi beszédet. Az ezt követő műsorban fellépett a tolnai irodalmi színpad, Husek Rezső zongoraművész és a szekszárdi pedagóguskórus. det régebbi és mai dolgokról egyaránt. Ez is szórósán hoz­zá tartozik a fiatalok helyes irányú neveléséhez. Hangot adtak annak a véle­ménynek, hogy még nincs minden rendben a fogalmak értelmezése körül. Ezért na­gyobb gondot kell fordítani arra, hogy megfelelően értel­mezzék: mi a hazafiság, a nacionalizmus, a sovinizmus, vagy a kozmopolitizmus. Egy­öntetű álláspont alakult ki a tanácskozáson arról, hogy a fegyveres szolgálat fontosságá­nak tudatosítása elválaszthatat­lan része a hazafias-honvédel- vfii nevelésnek. A „katonaidő” a fiatalok számára a szocialis­ta felnőtté válás időszaka is. A fegyveres szolgálat idején erkölcsi-politikai arculatuk kedvezően formálódik. Erősö­dik közösségi szellemük, fele­lősségérzetük, fegyelmezettsé­gük, tovább formálódik világ­nézetük, szélesedik látó­körük. Sokan katonáskodásuk idején ismerkednek meg a mozgalmi munkával, amely ké­nácsadóval, pénteken Párizs­ból Hanoiba utazott. Elutazása előtt az Orly-i re­pülőtéren összesereglett új­ságíróknak azt mondotta: „Még sok nehéz dolog vár rendezésre”. Kérdésekre vála­szolva jelezte, hogy „bizonyá­ra vissza fog még térni” Pá­rizsba. Ugyancsak tegnap tartott előadói konferenciát a Dózsa vezette parasztháborúról Dom­bóváron a TIT megyei szerve­zetének történelmi szakosztá­lya. Az évforduló kapcsán ok­tóber 13 és 30 között a megye több helységében, oktatási in­tézményében bemutatják az ítélet című filmet, a megyei művelődési központban pedig október 27-én tűzik műsorra Illyés Gyula Testvérek című drámáját, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Anvar Szadiit.''áz- Arab Köz­társaságok Szövetsége elnöki tanácsának elnöke, csütörtökön, este zárt ülésen találkozott a szövetségi parlament képvise­lőivel, s tájékoztatta őket a közel-keleti helyzet politikai és katonai fejleményeiről. Egyip. tóm és Líbia teljes egyesítésé­sőbb életük szerves részévé vá­lik. Sokan szóltak a publikáció nyíltságának fontosságáról. Többen aláhúzták, hogy az igényesség, a következetesség legyen a legfontosabb jellem­zőié a nevelésnek és a sajtó- propagandának. A tanácsko­záson állandóan visszatérő gondolatként fogalmazták meg: a hazaszeretet ápolása min­dennél előbbre való. A kétnapos tanácskozás pénteken az elnöklő Dobozi Imrének, a Magyar írók Szö­vetsége főtitkárának zárszavá­val ért véget, aki hasznosnak és eredményesnek ítélte az eg­ri tudományos fórumot. Henry Kissinger, Nixon amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója a pénteki munka-villásreggeli során részletesen tájékoztatta az amerikai elnököt azokról a bizalmas megbeszélésekről, amelyeket négy napon át foly­tatott Párizsban Le Duc Tho- val, a Vietnami Dolgozók Párt­ja PB-tagjával és Xuan Thuy- val, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjével. A villásreggelin jelen volt Wil­liam Rogers külügyminiszter és Alexander Haig tábornok, Kissinger helyettese is. Tizenkét óra leforgása alatt ez volt Kissinger második sze­mélyes jelentéstétele az el­nöknek. Az amerikai nemzet­Az elmúlt 24 órában több mint 100 B—52-es amerikai légierőd bombázta a négy in­dokínai országot: Észak-Viet­namot, Dél-Vietnamot, Laoszt és Kambodzsát, s amerikai vadászbombázók mintegy 400 bevetésben támadták a két Vietnamot — közölte pénteken a saigoni amerikai hadvezetés. A tájékoztr.tás szerint a Tonkint-Öbölben "'rkáló rerü- lőgép-anyahajókról és a thai­inek tervéről, fisraSt. és Dél- .rémén fegyvere» kóttfHln' •.•«d- r-ól, ■ továbbá nz elnöki • trikó is legutóbbi határozol ár ól, amely­nek értelmében az államszö­vetség tagállamai — válaszul az arab nemzetiségűekei ért sérelmekre — a viszonyosság alapján intézkedéseket alkal­maznak a nyugatnémet állam­polgárokkal szemben. A hatvantagú szövetségi ■parlament jelenlegi ülésszaka szombaton folytatódik, s két hónapig tart. Egyiptom és Líbia tervezett egyesülésével kapcsolatban fokozott aggodalommal tekintik Kadhafi elnök vallásos fanatiz­musát és konzervativizmusát, amely olyan szélsőséges lépé­sekben ölt testet, mint a leg­sötétebb középkori viszonyok­ból származó Iszlám törvények felújítása. Kairóban sokan megütközéssel fogadták a líbiai forradalmi parancsnoki tanács legutóbbi döntését, amely az Iszlám büntetőjog felújításával bevezeti a lopás, a rablás és az útonáilás csonkítással történő büntetését. biztonsági főtanácsadó ugyan­is már csütörtökön éjjel, nyomban Washingtonba érke­zése után felkereste Nixont és röviden beszámolt neki. A szokásoktól eltérően pén­teken a villásreggeli, ponto­sabban Kissinger beszámolójá­nak megkezdése előtt újságíró­kat és fotóriportereket is be- bocsátottak a Fehér Ház ebéd­lőjébe. Engedélyt kaptak arra, hogy pár percig felvételeket készíthessenek a négy politi­kusról. De miközben a fotó- riporterek filmeztek, szó sem volt Kissinger és Haig párizsi útjáról, a társaság csak Nixon csütörtöki atlantai választási körútjáról csevegett, földi támaszpontokról felszállt amerikai repülőgépek, köz­tük változtatható szárnyállású F--111 típusú gépek, a VDK- ban Hanoi környékét és a Vinh városától 80 kilométer­rel nyugatra — északnyugatra levő körzetet bombázták. Dél-Vietnamot amerikai taktikai repülőgépek ugyan­ezen idő alatt 224 bevetésben támadták. A rí' ohafnedáo országok több. sége régen szakított az Iszlám 'elavult' és embertelen törvé­nyeivel. Az egyiptomi állami tisztvi­selők, fiatal értelmiségiek vég­zős diákok körében kedvező visszhangot keltett Tzidki mi­niszterelnök csütörtöki televí­ziós beszéde, amelyben beje­len lette, hogy felemelik a kö­zépfokú és egvetsmi oklevéllel rendelkező szakemberek kezdő, fizetését. . A miniszterelnök beszámol a lakáskérdés megoldására, a szociális ellátás kiterjesztésére hozott korábbi intézkedések si­keres végrehajtásáról, valamint a kormány újabb intézkedé­seiről. Szidki rámutatott, hogy a nép problémáinak orvoslását egyrészt az ipari és á* mező- gazdasági termelés növelése, másrészt a kormány által be­vezetett takarékossági intézke­dések tették lehetővé. Az or­szág ipari termelése ez évben 109 millió fonttal haladja meg az előző évit. A mezőgazdaság az idén kiemelkedő, a tavalyi­nál L8 millió fonttal nagyobb értékű gyapottermést takarított be. Amerikai források szerint a párizsi bizalmas megbeszélé­sek olyan szakaszba jutottak, amelyben mindkét tárgyaló félnek újból alaposan felül kell ^ vizsgálnia álláspontját, mielőtt rászánná magát a kö­vetkező lépésre. A Fehér Ház egyébként ■— akárcsak az előző bizalmas megbeszélések esetében — ez­úttal is teljes titoktartásba burkolózott a párizsi tárgya­lások tartalmát illetően. Ar­ról sem közöltek semmit, hogy Kissinger vagy Haig esetleg Saigonba utazik-e Thieu sze­mélyes tájékoztatására, mi­előtt Párizsban újabb bizal-. más megbeszélést tartanának. A hazaszeretet ápolása mindennél előbbre való Le Due Tho t „Meg sok nehéz dolog vár rendezésre* Kissinger tájékoztatta Nixont Tárg válás zárt ajtók mögött Egyiptom í* Líbia telje* egyesítése a napirenden

Next

/
Thumbnails
Contents