Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
I » Bolgár műanyag, az „ABC“ A Neftohim állami gazdasági egyesülés központi tudományos kutatóintézetében Burgasz mellett új műanyagot szintetizáltak olyan technológia alapján, amelyet az intézet tudományos munkatársainak és a kőolajvegyipari kombinát szakértőinek kollektívája dolgozott ki. Megjegyzendő, hogy Bulgária az első KGST-tagország, amely megkezdi az „ABC”-műanyag ipari gyártását. Az új műanyag két alapKarton iszapból A habarovszki ruberoid- gyárban különleges gépcsoport szerelését kezdték meg. Csomagolókartont fok előállítani iszapból, amely az ipari víz üledékéből keletkezik, az üzem tisztítóberendezéseiben. Azelőtt az iszap sok vesződ- séget okozott. Vákuumszűrökkel, centrifugával vonták ki a vízből, és naponta a szemétlerakóhelyre szállították. Most pedig, mint melléktermék szakadatlanul árad az új karton- gyártó gépbe. Az iszapüledékbcl való kartongyártás technológiáját az új építőanyagok össz-szövetségi tudományos kutatóintézete dolgozta ki a gyár számára. A gépcsoport üzembe helyezése révén a gyár teljesen kielégíti csomagolóanyag-szük- eégletét. Az új termék gyártását néhány más üzemben is meg akarják honosítani. 3 gép bevezetésének évi gazdasági kihatása megközelítően 800 000 rubel. vető komponens egyesítésén alapul. Az egyik komponens1 plasztikus tulajdonságokkal rendelkezik, szilárddá és tartóssá teszi az új műanyagot. A másik elasztikus tulajdonságokkal bír, széles hőmérsékleti tűrési skálát biztosít és ütésállóvá teszi. Az új műanyaggal sikeresen helyettesíthetők különböző fémek és a fa. Jól bevonható vékony nikkel- és krómréteggel. Remek közegellenálló képessége lehetővé teszi a gépkocsigyártásban, műszergyártásban, stb. való alkalmazását. Megfelelő megmunkálással pompás mahagónifa- utánzat készíthető belőle. Plazmakés Ä barnául! •’ felszerelés- 5 és gépgyár ésszerűsítői eredeti újítást alkottak: az általuk kifejlesztett, nagy teljesítményű plazmaberendezés lehetővé teszi 60 milliméter vastag sárgaréz lemezből való alkatrészfélgyártmányok kivágását. A korábbi, plazmával működő berendezések csupán 40 milliméter vastagságú fém vágását tették lehetővé. Az újfajta berendezés nagymértékben fokozza a munka termelékenységét, és jelentős anyagi megtakarítással jár. Más üzemekben is alkalmazható. Lehetséges-e tovább látni a horizontnál ? A látótávolság a tenger felszínén — még ha radart használnak is — nem haladja meg a 30—40 kilométert. Egy amerikai cég most olyan készülék tervén dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy legalább kétszeresére növeljék a part, vagy a hajók észlelésének távolságát a tengeren. Az említett célra javasolt egyik készülék egy villany- motorral Hajtott kis helikopter, amelyet lendítőcsavar hoz mozgásba. A helikopter, amelyet kötél rögzít, radart vagy más „távolbalátó” készüléket emel a magasba. Az egész berendezés súlya nem haladja meg az 50 kilót. Fűnyíró gép vezetőüléssel A parkokban, a tereken, a stadionokban, stb. a világ sok országában kis méretű önjáró fűnyíróval hozzák rendbe a gyepszőnyeget. Az amerikai Minielem a szír szolgálatában Atomerővel működő kicsiny elemet állítottak elő egy angol laboratóriumban. Hosszúsága 5,08 centiméter, átmérője 1,9 centiméter. Az a rendeltetése, hogy energiával lássa el a szív ritmikus működésének a szervezetbe beültetett szabályozóit. / kis meny- nyiségű plutonium—239 szétbomlásánál keletkező hőt egy miniatűr, félvezetőkkel működő termoelem villamos energiával alakítja át. Az elem konstrukciója, amely magában foglalja a plutóniumot tartalmazó kapszulát, teljes védelmet biztosít a veszélyes kisugárzások ellen. A tervezők szerint az elem 10 éven át működik szünet nélkül. „Jacobsen” cég most új konstrukciójú fűnyíró gép sorozat- gyártását kezdte meg. Itt az embernek nem kell a gép után mennie, hanem kényelmesen helyet foglalhat „vezetőülésén”. Különösen nagy figyelmet for-'; dítottak a gép által okozott zaj csökkentésére, a kipufogó gázok .semlegesítésére. Kezelése rendkívül egyszerű. Motorja 5 lóerős. Egyórai működés alatt a gép 3000 négyzetméter területről kaszálja le a füvet. Működési sebességé óránként 8 kilométer. Ezeket a gépeket a kertészeti és a parkfenntartó munkálatoknál szállítóeszközként és kis terjedelmű traktorként is fel lehet használni. HíJé^ftés Euróoa és Ázsia kozott Amióta Dáriusz perzsa király a Boszporuszon keresztül csónakokból hidat építtetett hadserege számára, számtalan terv született meg egy híd megépítésével kapcsolatban. A kétezer éves álom most valóra válik. Egy éven belül átádják a forgalomnak az Európát Ázsiával közvetlenül összekötő hidat, a világnak ezt a negyedik leghosszabb függőhídját (támaszköze 1074 méter). Ennek a hat autópályás és két gyalogjáróval rendelkező hídnak a megvalósításában Törökországon, Anglián, Olaszországon kívül a Német Szövetségi Köztársaság is kivette a részét. A tartó-' huzalok számára Kölnből szállítottak le 5500 tonna drótot, a pillérek megépítésével és le- rögzítésével pedig, egy essen! vállalatot bíztak meg. Az ezen a vidéken fellépő gyakori földrengések speciális megfontolásokat tettek szükségessé a híd megszerkesztésénél. Az illetékes szervek remélik, hogy a h'dépítés költségei (csaknem 15C millió márka) a gépkocsikra kivetett használati díjszabás által pár éven belül megtérülnek. A boszporuízi hídfő vámhivatalának technikai berendezéséről egy müncheni vállalat gondoskodik. u Einstein-anekdoták Az elektromos áram törött csontot gyógyít Az orvosok megtiltották Einsteinnek, hogy dohányozzék, de a nagy tudós állandóan megszegte ezt a tilalmat. — Hányadik pipát szívod ma? — kérdezi az aggódó feleség. —- Az elsőt. Hogy-hogy az elsőt? Hisz az előbb láttam ... — Na jó, a másodikat. — Az ki van zárva, ez ma már legalább a negyedik — erősködik a feleség. Hálós beton À Lengyelországban kidolgozott új építőanyagot, a hálós betont az jellemzi, hogy a hálós armatúra az egész beton- szelvényben egyenletesen osztódik el, ugyanakkor a közönséges vasbetonban főleg a húzódásnak és tágulásnak kitett elemekben helyezkedik el. Mint a kísérletek bebizonyították, az üvegrostból készült bálók szakítási szilárdságukat tekintve nem maradnak el az acélhálók mögött, és ez a szilírd- ság a betonkészítmények méreteinek növekedése esetén sem csökken. — Drágám — válaszolja Einstein —, ne próbáld bebeszélni nekem. hogy nálam jobban ismered a matematikát. • Sznob amerikaiak meghívták Einsteint egy estélyre. A háziasszony műveltségét próbálja fitogtatni, odavezeti a tudóst az ablakhoz, rámutat egy csillagra és kijelenti: — Ez a Vénusz. Megismerem, mert úgy ragyog, akár egy szép nő. — Végtelenül sajnálom — mondja Einstein —, de az c. bolygó_ amelyet ön mutatott, a Jupiter. — Kedves professzor, Ön valóban csodálatos! Ilyen óriási távolságból képes megállapítani egy csillag nemét. Karperec vagy rádió ? A Matsushita Electric cég bemutatta újdonságát, amelyet az ember könnyen karperecnek nézhetne, de a valóságban — kiváló m nő- ségű tranzisztoros rádió, amely megfelel az ipari formatervezés legkorszerűbb követelményeinek. Kísérletek biztató eredményekkel jártak olyan vonatkozásban, hogy a villamos áram elősegíti a csonttörések gyorsabb gyógyulását. Az Egyesült Államokban megkezdték olyan hordozható Készülékek gyártó-, sát, amelyek 1/100 ampei erejű villamos í.hmot ger, •’«- nek. A fes, nl+ség’.t aut •ro*íiSpirális lakások Az egyik lengyel városban henger alakú szövetkezett házat fognak építeni. A tervben az a legérdekesebb, hogy a házban nem lesznek emeletek — a lakásokat spirális megoldással fogják kialakítani. 1,6 lóerő — tenyéren Az Egyesült Államok egyik cége miniatürizált léghűtéses speciális rendeltetésű benzinmotorokat gyárt, amelyek az ember tenyerén -is elférnek. Egy ilyen henger alakú 33 köbcentis motor, amely, percenként 7200 fordulatot tud elérni és 1,6 lóerőt tud kifejteni, mindössze 2,3 kilogramm súlyú. kosán tartjuk fenn egy elektromos séma segítségéve’., függetlenül attól, hogy miként ■változik ;a test szöveteinek ellet állása a törés'helye körül, A műanyag dobozban elhelyezhető kis készülék az elektronikus sémát irányító kis telepből, ellenállásokból és a beteg bőre alá juttatható elektródákból áll. A negatív elektródát a törés helyén keresztben, a pozitív elektródát pedig valahol aandk a közelében helyezik el a beteg test- iészén. Grúz fizikusok olyan új módszert dolgoztak ki, amelynek alkalmazásával a tudósok információt szerezhetnek arról, hogyan „viselkednek” az atommagok széles energiasávban. T. Kopalejsvili professzor a Tbilisziben rendezett országos konferencián, amelynek résztvevői a nukleáris reakciókkal foglalkoztak, .bejelentette, hogy megfigyelései szerint azon folyamatok által, amelyeket a pi-rrtezonoknak az olyan atommagokra gyakorolt hatása idéz elő, amelyekből eltávolították mindkét elemi alkotórészecsKerek parkettlapok A Horvátországban növő évszázados tölgyfák olykor elérik a 45 méter magasságot. átmérőjük pédig meghaladja a 3 métért is. Ezek a tölgyfák világszerte közismertek különleges erezett- ségükről, s arról, hogy a faanyag, amely rugalmas és mégis szilárd, igen köny- nyen megmunkálható. A horvát fafeldolgozó ipar ezekből a tölgyekből kerek parkettlapokat és kiváló minőségű furnirlemezt készít. kéjüket, a nuklonokat — pon-’ tos spektroszkópikus információkat lehet nyerni az ilyen magokról. A Szovjetunióban, az Egyesült Államokban és Svájcban végzett kísérletek már megerősítették a grúz teoretikusok hipotézisét. Kopalejsvili munkája — egy a konferencián megvitatott kilencven tudományos téma közül. A szovjet tudósoknak elemi részecskék nyalábjai segítségével az eddigieknél magasat b energiák esetén is sikerüli pontosan meghatározniuk az atommagok kvantum jellemzőit, energetikai szintjét. Új módszer az atommag vizsgálatára MAGAZIN MAG AZ IN * MA G All N * MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN 75 ■> íj. :■ &