Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-21 / 223. szám
y-t w Csak fiataloknak (Interjú Komjáthy Györggyel) Ha szombat délutánonként felhangzik a szignál, a fiatalok várakozással ülnek a rádióhoz, hogy meghallgassák „Komjáthyt”. Kitűnő hangvételével esztendők óta a fiatalság egyik legkedvesebb rádióműsora, Komjáthy György tehát érthetően rendkívül népszerűvé vált, elsősorban az ifjúság körében, de a tánczenét kedvelők idősebb korosztályok körében. Immár eddig is sokan kérdezték már tőle, hogy került kapcsolatba a zenével? Mi is ezzel a kérdéssel kezdtük a beszélgetést. — Szinte már közhelynek hangzik, dehát mit csináljak, ha ez az igazság, magam sem tudom, mikor kezdtem a zenével ismerkedni. — A családban volt talán zenész? — Érdekes, hogy én voltam az első, az úttörő. A zenével azóta sem szakítottam. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola orgona- és zongorá- szakán végeztem, aztán egy kis vargabetű után kerültem a rádióhoz. — Rögtön könnyűzenei szerkesztőként kezdte a pályafutását? — Nem. A rádióhoz uavanis technikai rendezőként kerültem, több mint tíz éve. Ma is úgy érzem, rendkívül hasznos volt számomra az az időszak. amikor alanosan menis- merhettem a rádió technikai felépítésót. az erősítők szerepét, a rédió-hangtitkait,. — Mióta dnlsn-'ik szerkesztői munkakörben? — Lassan ennek is e°v év- fizerig lesz, K“zdetben a reggeli esztrádműsorok és az ötórai teák zenéjét állítottam össze. — Mikor és miiven plkérjzeiőssei indult a „Csak fiataloknak” műsor? — 1964-ben sugároztuk az első adást. Az volt az elképzelésünk — és talán részben sikerült is megvalósítani —, hogy a fiataloknak olyan műsort szerkesszünk, amelvben hallhatják az adott időszak legsikeresebb slágereit. Ma is fontos, hogy a „Csak fiataloknak” műsor tükrözze, ifjú hallgatóink általános igényeit, a beat-zenétől, egészen a klasszikus dzsesszig. — Sok kívánságlevél érkezik a szerkesztőségbe? — Nagyon sok. A havi „termést” csak négyjegyű számokkal tudom kifejezni, ezért ezúton is elnézést kérek azoktól a kedves fiatal hallgatóktól, akik kívánságát még nem tudtuk teljesíteni, dehát a műsoridő véges! Előfordul, olyan nap, amikor mintegy 300 levél érkezik. A kívánságlista körülbelül egy egész heti műsort tenne ki. — Minden kívánságot ki tudnak elégíteni ? — Ha olyan kérés érkezik, mely a legfrissebb felvételeket keresi és az még nincs a Manapság a klubok világát éljük. Szerte az országban, így megyénkben és Szekszárdon is számtalan klub működik. „Szak-klubnak” is nevezhetnénk őket, mert egyre inkább kialakul, hogv a fiatalok érdeklődési körüknek megfelelően tömörülnek egy-egv csoportba, amely előbb-utóbb megkívánja a szervezett formát. Egy ilyen klub a több éves múltra visszatekintő filmbarátok köre, amely egy héttel ezelőtt tartotta szeptemberi alakuló gyűlését. Az eredményesen dolgozó, és tagjai körében nagy népszerűségnek örvendő klubnak idestova egy éve a megyei művelődési ház ad otthont. A klubban csak kismértékű a fluktuáció. Ideális, 30 fős létszámmal vette át a vezetést Sipőcz Györgyné, a leköszönő Tamási János helyett, akit elfoglaltsága más területre szólított. A filmbarátok köre foglalkozásait minden héten csütörtökön tartja, szeptembertől június végéig, lévén sokan diákok közülük. A fő téma a film; ez a viszonylag fiatal művészeti ág az emberi gondolatok birtokunkban, minden esetben megpróbáljuk megszerezni, így aztán előbb-utóbb teljesíteni tudjuk a legkülönlegesebb kéréseket is. Viszont kérjük hallgatóinkat, ne küldjenek üres magnószalagot egy- egy szám felvétele céljából, mert külön gond a visszaküldésük. Ezeket a „megrendeléseket” sajnos nem tudjuk teljesíteni. Komjáthy György idejének nagy részét a rádióban tölti, tájékozódik a világ lemeztermeléséről, nyomon követi a könnyűzenei eseményeket. — Otthon is hallgat zenét? — Sem lemeziátszóm. sem magnetofonom nincs a lakásban, de napi 10—12 órás zenehallgatás után kell otthon az a kis csend. és a szépség új kifejezési formája. Az előadások tehát a filmmel, annak témájával és ezer apró technikai fogásával, formaságával foglalkoznak. így például; Film a haladás ellen. Szerelem-erotika, Filmpszichológia. Minden előadás előtt egy, a témához kapcsolódó filmet néznek meg a filmbarátok, amelyeket a Filmtud.ománv^ Intézet bocsát a klub rendel1-' kérésére. A válogatás a tagság- kívánsága alapján j.törtérr nik. A vetítést követő héten ismét találkoznak az előadóval és vita keretében megbeszélik a látottakat. Minden évben megtekintik az amatőr film- fesztivál győztes filmjét, és találkoznak a Pannónia Filmstúdió, vagy a televízió egy-egy neves rendezőjével is. Az évi programban szerepel valamelyik testvérklub meglátogatása is. A tagsági igazolvány birtokosai minden hónapban kedvezményes áron tekinthetnek meg két filmet. A klub majd a volt Garay mozi épületében létesülő Művészmoziban kap végleges otthont. K. Zs. Fiatal filmbarátok köre Szakigazgatás — számokban Amikor az átlagos állampolgár megtudja, hogy egy pénzügyi osztályt a jövőben „Pénzügyi-, Terv- és Munkaügyi Osztály"-nak neveznek, épp oly kevéssé hatódik meg, mint amikor arról értesül, hogy az építés-közlekedési osztály neve ezután „műszaki" lesz, a Mezőgazdasági és Élelmezésiigyi-é pedig „Termelés- Ellátásfelügyeleti Osztály”. A névváltozások természetesen nem is azért történnek, mintha az illetékesek ezzel különösebb érzelmi hatást óhajtanának előidézni, hanem mert célszerűnek ítélt szervezeti változtatásokat hajtottak végre, melyeknek a nevekben is tükröződniük kell. Szekszárd város hétfői tanácsüléséről szóló tudósításunk befejező részében közöltük, hogy külön cikkben térünk vissza annak a harmadik napirendi pontjára, amire akkor terjedelmi kötöttségeink miatt nem nyílt lehetőség. Az említett napirendi pontban dr. Wéner János vb-titkár a szak igazgatási szervek hatósági tevékenységéről tájékoztatta a tanácstagokat. A megyeszékhely szakigazgatási szervein belül végrehajtott ésszerű átszervezés, az erők átcsoportosítása indokolta a bevezetőben említett elnevezésbeli változásokat is. Mit jelent az, hogy szakigazgatás? A szakigazgatási szervek egyik kiemelkedően fontos feladata a lakosság által benyújtott kérelmek elbírálása és adott esetben döntéshozatal, vagy ha a döntésre felsőbb szervek hivatottak, úgy ezek döntéséhez az anyag előkészítése. Ez nem csekély hatósági feladat, amit számok is igazolnak. Tavaly Szekszárd város Tanácsának különböző szak- igazgatási szerveihez, a fentebb külön nem idézett osztályokat ide számítva, nem kevesebb, mint 15 549 ügyirat érkezett, melyek közül 4008 döntést igényelt. Tehát valamennyi szekszárdi lakost számítva, kereken minden hatodik emberrel kapcsolatban az év folyamán legalább egyszer dönteniük kellett az illetékeseknek. A döntések az érdekeltek szempontjából nem tűnhették igazságtalannak, mert a fellebbezések aránya mindössze 3,7 százalékos volt és a felettes szervek a fellebbezéseknek több, mint hetven százalékát indokolatlannak találták. Az ügyfélforgalom természetesen nagyobb arányú az egyik osztályon és kisebb a másikon. Nagyon sokan járnak az igazgatási osztályhoz, ahol az anyakönyvi ügyeket és lakásügyeket is intézik. A műszaki osztályt érthető módon leginkább építési ügyekkel keresik meg, a pénzügyit adóproblémákkal. Néhány szám: A műszaki osztály tavaly 962 esetben, az idei év első felében 391 alkalommal hozott határozatot. Az igazgatási osztály tavaly nyilvántartásba vett 1300 lakáskérelmet és 480 gyámüggyel kapcsolatos ügyirattal foglalkozott. Az anyakönyvi munka súlyos terhe, hogy a megyei kórházban születettek és elhaltak regisztrálása szintén itt történik. Az ügyintézés racionalizálásának egyik örvendetes mércéje, hogy a korábbi évek 2—2500-as számú hatósági bizonyítványával szemben, az idei első félévben mindössze 379-et kértek a lakosok. A pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály hatósági tevékenysége mennyiségében és az ügyfelek számát tekintve is a legjelentősebb, amit a tavaly kiadott 7521 adóív is érzékeltet. Szekszárd belső álldtforgalmát tanúsítja a termelés- ellátásfelügyeleti osztály által tavaly kiadott 3.500!, 19,72. első Jelében pedig kçzelf 2300 járlatlevél. Az egészségügyi osztályhoz egyebek között szociálpolitikai feladatok ellátása is tartozik. Az idén június végéig hozott 193 ilyen határozatból megfellebbeztek tizennégyet, megváltoztattak hatot. Szekszárd nem nagy város, de érzésünk szerint az ügyfélforgalom idézett számai is tanúsítják, hogy a különböző osztályoknak állandó és szoros kapcsolatot kell tartaniuk a lakossággal. Ennek ésszerűbbé, a lakosok szempontjából is kellemesebbé tétele érdekében felmerült az a gondolat, hogy célszerű lenne egy bárki által jól hozzáférhető, megközelíthető tájékoztató iroda felállítása. A megvalósítás lehetőségeit az illetékesek most mérlegelik. Úgy véljük azonban, hogy addig is, amíg az megvalósul, jól szolgálná a városi tanácshoz fordulók érdekeit, ha a bejárat alatti eligazító tábla nemcsak az egyes osztályok emelet és ajtószámát tüntetné fel, hanem kissé részletesebben azt a hatáskört is, melyben a lakosok, választópolgárok segítségére tudnak lenni. O. I. KISZ-életről — év elején Pontosabban? a Garay János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, továbbá az Egészségügyi Szakközépiskola diákjainak év eleji KISZ-éle- téről lesz szó az alábbiakban. Bézi László — a gimnázium pártösszekötő tanára így nyilatkozott : — Jelenleg legfontosabb feladatunk az alapszervezetek létrehozása, összesen nyolc alapszervezetünk lesz. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy nálunk már harmadik éve tart az a kísérlet, melynek alapján egy-egy osztály tanulói nem egy alapszervezetnek tagjai. Ennek természetesen hátránya is volt az osztálymunkában, mert volt olyan osztályunk, ahol a tanulók ötféle alapszervezetben tevékenykedtek. Ez nyilván nehézséget okoz.j> az osztályfőnökök munKájában is. Az idei é'-tol kezdve, okulva a tapasztalatokból, úgy oldjuk «2t meg, hogy egy alapsr.erven belül általában egy-egy alsóbb és felsőbb osztály tanulói tevékenykednek most is, csupán azzal a kikötéssel, hogy egy-egy osztály tanulói, ne menjenek más alapszervezetbe, hanem együtt válaszszák ki a legmegfelelőbb akcióprogramú alapszervet, s ott dolgozzanak együtt. Hadd mondjam el a KISZ- élettel kapcsolatban, hogy éppen ma jártak itt az egyes számú általános iskola úttörő- csapatának képviselői, s megállapodtak velünk, hogy mi a KISZ-tagjaink közül ifivezetőket biztosítunk úttörőik munkájához. Ezt szerződésbe foglaltuk. Persze, nemcsak a Garay, hanem a város más általános iskolájával is hasonló kapcsolatot tartunk fenn. A továbbiak során Péter Mihály, rz Egészségügyi Szakkör 1^.., itala pártösszekötő tanára ezt mondta ; — Az iskolák önállósulása természetesen együtt jár az r.lapszervezetek széivátusaval Nálunk is vertikális alapszervrendszer lesz, melynek lényege, hogy az első osztályosok a harmadikosokkal, a második osztályosok a negyedik osztályosokkal dolgoznak együtt. Ennek előnye, hogy elsőseink mindjárt a KISZ-munkában jártas és tapasztalt harmadikosokkal dolgoznak. Célunk elsődlegesen az, hogy erősítsük a KISZ kommunista jellegét. Az elsősök közül tizennégy tanulót automatikusan vettünk fel kiváló úttörőmunkájukért, a többi jelentkezőnket pedig bizonyos feladai:’: sikeres elvégzése után vesszük csak fel. ' Ezenkívül most szervezzük a Marxista Diákakadémiát, melyet az iskola igazgatója, Fenyvesi János vezet. Célja a KISZ-vezetök politikai és szervezeti továbbképzése, s az, hogy az akadémia résztvevői tovább tanítsák az alapszervezetek tagjait. Ezenkívül rövidesen hozzálátunk patronálni munkáink megkezdéséhez. Segíteni kívánjuk a Gyönki Szociális Otthon, valamint a szekszárdi öregek napközi otthonának idős lakóit. — vi — Lányok-asszonyok A paksi „kiváló” címmel kitüntetett járási könyvtár szervezésében október 16-án kezdi meg idei őszi-téli működését a már korábban is sok, szép eredménnyel járt munkát végzett Lányok-asszonyok klubja. A klubfoglalkozások megnyitó előadását Bogár István tartja „Népművészetünk táji sajátosságai” címmel. Ezt Követésre érdemes példát szolgáltatott a paksi Dunamenti Egyesülés Mezőgazdasági Termelőszövetkezet akkor, amikor a járási könyvtárral és a Cseresnyés-pusztai fiók- könyvtárral egyetértésben látogatásra hívta meg Pákolitz István József Attila-díjas költőt. A látogatásra e hó 30-án kerül sor Cseresnyésen, ahol Pákolitz István, aki jelenleg a és Ohasó asszonyok egész napos autóbusz-kirándulás követi majd a Sárközbe, egybekötve a decsi népművészeti ház és padlásmúzeum megtekintésével. A nap befejezéseként a Lányok-asszonyok klubjának tagjai Szeks^árdra látogatnak, az itteni Olvasó asszonyok klubja egyik korábbi látogatásának viszonzására. Pécsett megjelenő Jelenkor című folyóirat egyik szerkesztője, hosszú évekkel ezelőtt tanítói pályáját elkezdte. 1972. szeptember 21. A termelőszövetkezet költő vernie