Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-19 / 221. szám

f

f

1

;

*

k

%

Usztasák

és egyéb tanulságok

Húszévesnél valamivel Idősebb fiatal barátom, kezében a Tolna megyei Népújság vasárnapi számával, tűnődik:

— Usztasa? Mi az? Kis betűvel kell írni, vagy naggyal?

Megnyugtatom, hogy kicsivel és egyben némi felvilágosítással is szolgálok:

— Az usztasák horvát fasiszták voltak. Vérengző terroristák, vezérük egy bizonyos dr. Ante Pavelics, okinek sikerült elmenekülnie a felelősségre vonás elől a második világháború befejeztével. A németek és olaszok oldalán gyilkoltak, elsősorban

szerbeket.

— Ahá! — mondja ifjú barátom és unottan tovább lapoz.

— Szóval terroristák...?

Láthatólag elege van már ebből a szóból, amit nap-nap után hall a rádióban, tévében, olvas az újságokban. Semmilyen hatással nincs rá, számára tartalmatlan, nem látott még terrort. Legszívesebben markába nyomnám Curzió Malaparte: Kaputt című félelmetes dokumentumregényét, amely egy olasz tiszt szemével örökíti meg és hozza érintésközeibe a második világháború borzalmait. Van ebben egy részlet, amelyben a szerző elbeszéli látogatását a „poglavnik"-nál. Ante Pavelicsnál. Az usztasavezér íróasztala mellett egy kisebb kosár, melynek nyálkás, kocsonyás tartalmáról a déltengeri ínyencségeket kedvelő olasz tiszt először azt véli, hogy osztriga. Aztán a poglovnik felvilágosítja: — Egy kosárka emberszem. Hűséges usztasáim ajándéka! — Adjam ezt a könyvet fiotal barátom kezébe? Nem tudom, hogy jól tettem-e, amikor úgy döntöttem, nem adom.

Sok mindenről nem tudom azonban, hogy jól tettem, jól tettük és jól tesszük-e? Néhány napig és még vasárnap is pergették a szekszárdi Panoráma moziban a Joseph Heller regényéből készült „A 22-es csapdája” című kitűnő filmet. Filmet bajos szavakkal visszaadni. Ebben benne volt a háborúba kényszerült kisemberek minden félelme, szenvedése és magának a háborúnak minden borzalma. A tényeket megörökítő amerikai filmről lévén szó, benne kellett, hogy legyen természetesen a kisembereket — egy bombázó ezred pilótáit —■ kiszipolyozó, a bőrükön, életükön meggazdagodó „bajtársak”, uzsorás főtisztek és a katonáit emberszámba se vevő tábornok portréja is.

A film vetítése során, szinte az utolsó képsorokig, több alkalommal végigfutott a javarészt harminc évnél fiatalabbak által benéoesített széksorokon a kuncogás. Az idősebbek hátán valószínűleg a borzalom, nemcsak a filmtől, hanem ilyetén hatásától is. A cselekmény drámáját a közönség nagyon jelentős része csak a film végén értette meg, amikor szinte túlzott naturalizmussal emberi belek és belsőrészek fordultak a szeme elé.

Kérdéses azonban, hogy csak zsigereink szélesvásznon történő színes bemutatásával döbbenthetünk rá háborút (szerencsére) sosem látott embereket, hogy mi a háború? Főleg pedig arra, hogy miért kell küzdeni ellene? Az „usztasa“ kifejezést ismerni valóban nem létszükséglet, de az már igen, hogy a „terrorista" szó mögött senki ne véljen valamilyen westernből előlépett romantikus kalandhőst, egy véletlenül éppen géppisztollyal felszerelt úriembert, napjaink Gregory Peck-jét és ne azonosítsa a, „terroristát” a „tárgyalópartnerral”.

Sokat tettünk mindazért, hogy ne így legyen. Kérdéses azonban, hogy eleget-e és — a tapasztalatok sűrűn döbbentik az ellenkezőjére az embert — elég hatásoson?

C-s)

„Láncreakció” — Simontornyán

Nem tartozik a legkellemesebb szórakozások közé, amikor tizenhárom felnőtt ember valamivel több, mint két óra hosszán, olykor hevesnek is minősíthető hangulatban,

igyekszik meggyőzni egymást a maga igazáról és ez csak feléből-harmadából sikerül. Egy ilyen vita-délelőttnek voltak tanúi minapában az igar- simontornyai Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöki irodájának falai. Érvek, ellenérvek repkedtek, dosz- sziék jártak kézről kézre és golyóstollak szántották a jegyzettömbök lapjait. A szántás és az érvek vetése végül is termést hozott, eredményt. Az eredmény felett érdemes elmélkedni egy keveset, ezt próbáljuk megtenni itteni sorainkban.

Hasonlatokat bárki kedve szerint használhat. Hogyan lesz bolhából elefánt, miként látszik meg cseppjében a tenger, mint születik a tergeri- kígyó, avagy milyen egy láncreakció, nem az atomfizika keretei között. Idézzük fel tömören a tényeket, mert tanulságosak.

A Simontomyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat KISZ-eseinek egy népes csoportja nyári, hétvégi kirándulást óhajtott tenni a Balatonnál. Mi sem érthetőbb. Felkeresték a termelőszövetkezet elnökét, aki szóban engedélyezte, hogy a gazdaság bala- tonszabadi üdülőjét egy szombat-vasárnapon térítés ellenében használhassák. A KISZ- esek megígérték, hogy amikor eljön a lenkötözés ideje, elmennek dolgozni a termelő- szövetkezetbe, amiért természetesen megkapják a munka után járó bért. Nyélbe ütődött a kirándulás, a KISZ-eseket

Munkásfiatalok

A párttitkár

Balatonszabadiból kiakolbólí- totta a termelőszövetkezet elnöke, aki ugyanakkor, ugyanide kedves külföldi vendégeket várt. Kapoli Imre termelőszövetkezeti elnök hatalmas termetű, cseppet sem nyugodt természetű ember. Maga is beismeri, hogy a kiutasítás nem illemtankönyvbe kívánkozó módon ment végbe.

A „láncreakció” folytatása. A KISZ-esek, ugyancsak ingerülten, elmennek. Egyikük szóban megkérdi e sorok íróját, hogy panaszukat szóvá te- hetik-e egy lapunkhoz írt levélben. A válasz természetesen igenlő. A levél megérkezik, egyik munkatársnőnk utánajár és lapunk augusztus 17-i számában megjelenik az „Egy panaszoslevél nyomában” című cikk. Főleg utolsó mondatait Kapoli Imre tsz-elnök sérelmezi és ajánlott levélben javasolja a Tolna megyei Népújság főszerkesztőjének, hogy kifogásait mielőbb beszéljük meg közösen. A levél kétségtelenül korrekt, ugyanis nem valamiféle egymásközti csevegést sürget. hanem hangsúlyozottan kívánja ..az említett fiatalok” bevonását. Megtörténik, a bevezetőben is említett szép létszámú beszélgetés során.

Kiderül, hogy a Balatonsza- badiba utazott huszonhat fiatal közül legalább huszonnégy teljes joggal lett ingerült, hiszen egy jó ideje beharangozott, ígért, szervezett kirándulásuk esett kútba. Kiderül továbbá, hogy Kapoli Imre tsz- elnök teljes joggal volt ideges (bár teljesen jogtalanul használt vezető emberhez nem illő kemény szavakat), mert az üdülőben rendnek kell lennie. Beutalók tömegét mutatja, ezek egyike sem több, mint két-három gépelt sor, amelyen egy pecsét és aláírás igazolja az üdülő igénybevételének jogosságát. Mivel a termelőszövetkezeti és az üzemi KISZ- vezetők egymás szemébe is homlokegyenest ellenkezőt állítanak, nagyjából az derül ki, hogy a beutalót az üdülni akarók nem kérték, az üdülés technikai lebonyolításával

megbízott nem ajánlgatta. Ä fő hibás tehát a két fél közül az egyik, vagy mindkettő — mi hajiunk az utóbbi megálla. pításra.

Vagyis két-három le nem írt sor indította el azt a láncreakciót, ami sokszoros áttételeken keresztül részben az újságírónő félretájékoztatására, részben oda vezetett, hogy Kapoli Imre termelőszövetkezeti elnök teljes joggal sérelmezte, miszerint ő ifjúságellenes lenne, vagy éppen ne venné komolyan a párt ifjúsági politikájára vonatkozó határozatokat. Modora ugyan sokszor nyers, de részben tény- számok, részben Fejér megyei kollégáink is igazolják, hogy a területe zömével a szomszéd megyében fekvő termelőszövetkezet Fejér megyében élen jár az ifjúság érdekében végzett munkában.

Két-három sort tehát nem írtak le. Egy jegyzőkönyv formájában viszont, július 22-i dátummal leírtak harminckilencet, amelyben a pórul járt kirándulók összegezték keserű tapasztalataikat. Ezt aláírták huszonketten, noha Balaton- szabadibnn a tsz-elnök kitörésének fültanúi nem voltak többen, mint négyen. Ez nem növeli túlságosan az aláírók hitelét — amire sajnálatos módon valóban csak utólag döbbentünk rá, hiszen a Bőrés Szőrmefeldolgozó KISZ- alapszervezete nálunk megérdemelten jó hírnévnek örvendett.

Arra a megállapításra kell tehát jutnunk, hogy az írásbeliség nemcsak egy sok ezres példányban meaielenő napilap hasábjain komoly dolog, hanem adott esetben két KISZ- szervezet egvmás közti kapcsolatában is. Ha azt a bizonyos pársoros beutalót nem mulasztják el lekopogni, naivon valószínű, hogv lapunkban nem egv láncreakció befejezéséről adnánk most hírt, ha- nern régen megtettük volna már ezt huszonhat Simon tornyai fiatal iól sürerült balatoni kirándulásával.

ORDAS IVÁN

Amikor a kaposvári Töröcsik Gyula Székesfehérvárott befejezte a technikumot, talán maga sem hitte, hogy hat év múlva a Tolna megyei Tamásiban egy gyár törzsgárdájához tartozik majd. öt esztendeje, 1967. júliusában érkezett a községbe.

— Akkor indult meg az Orion tamási gyáregységében a termelés?

— Ne m egészen. — mondja Egy kicsit később adtuk át.

— Tehát ön egy az alapítók közül?

— Nem, ezt így nem lehet mondani. De a kezdettől fogva láttam, hogyan alakul ki itt a munkásgárda, hogyan szeretik meg az emberek az üzemet.

Nehéz a pillanatot tettenérni, amikor egy gyár, második otthonná válik. Nemcsak kenyérkereseti lehetőséggé, í Érzett ilyet?

— Már a technikumba azért jelentkeztem, mert szeretem a rádió- és televíziószerelést. Itt megtaláltam a számításomat. Most már otthonom van Tamásiban. Idevalósi lettem.

De az üzemben sokan vannak olyanok is, akik azelőtt talán még látogatóban sem jártak gyárban. A telep dolgozóinak több mint a fele a környékbeli falvakból érkezik. Nehéz. Hajnalban kell kelni, s délután minél gyorsabban hazajutni, hiszen otthon is vár a háztáji, a másik műszak. Tamásiban a dolgozók többsége betanított munkás. Sok a nő. Lányok, fiatalasszonyok. Sajátos helyzet, sajátos gondokat jelent a gyáregység vezetőinek.

— Azt hiszem nem mondhatjuk, hogy sokan elmennek innen máshová dolgozni. Már ez is azt jelenti, hogy az évek munkája nem nyomtalan.

Töröcsik Gyula a gyári KISZ-szervezet titkára volt évekig. Hogyan kezdték?

— Először ide mentünk ki az erdőkbe kirándulni, aztán egyre messzebb. Most már hagyományos nyaranta a balatoni túra. Nemrégiben voltunk. Negyvenegyen.

— Mit kellene tenni a gyárban, ami sürgő*?

— Erről még korai beszélni. — Rázza a fejét, nevet. — Természetesen jól kell dolgozni, az a legfontosabb. Meg aztán...

— ... A párt Központi Bizottságának a felhívása alapján felülvizsgáljuk az üzemszervezést. Természetesen elvárjuk, hogy mindenki

véleményt mondjon. A gyűlésekén erre lehetőség van. A gyárrészleg szervezeti sémája öt évre készült, s néhány dologban elavultnak látszik. Javítani kell Budapest és Tamási között az ügymenetet. Néha mintha bürokratizmus lenne felfedezhető. Felül kell vizsgálni a hatásköröket. A tevékenységi listák kiegészítésre szorulnak nem egy beosztásnál. Sok a tennivaló az anyaggazdálkodás területén. Hiszem, hogy ha akarunk, még takarékosabban, ésszerűbben tudunk dolgozni.

Percek alatt több évre való feladatot sorol fel.

— A legfontosabbak — teszi hozzá kis idő múlva.

— Tudjuk a teendőket, nem is arról van szó. De még csak néhány hete választottak meg. Nem szeretném, ha forrófejűnek tartanának. Inkább keveset ígérjünk, kisebbet tervezzünk, s úgy valósítsunk meg többet. Az eredményekről mindig megnyugtatóbb beszélni.

Töröcsik Gyula az üzemi pártszervezet titkára.

— Nagy megtiszteltetésnek érzem — mondja — a bizalmat. — Azt hiszem általában a fiatalok megbecsülését jelenti, hogy a tagok rám szavaztak.

— Nem okoz gondot, hogy a községi párt- szervezethez tartoznak a vállalati helyett?

• — Jó is, nem is így. Mindenesetre a törzsgyáriakkal jó kapcsolatot tartunk. Harmincegyen vagyunk a gyáregységben pillanatnyilag. Nagy előny, hogy a KISZ titkára voltam azelőtt. Némi mozgalmi tapasztalatot ad, s a pártépítést is segíti. Tavaly például öt fiatalt vettünk fel KISZ-ajánlással. Úgy tudom, járási szinten is szép eredmény. A párttagok közül öten járnak marxista középiskolába és hatan Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre. Köztük én is.

— Nem vállal sokat?

— Sokat? — csodálkozik vissza — Művezető vagyok, az üzemben töltöm a napot. Örülök, ha valamiben segíteni lehet. Vagy jobban csinálni, mint eddig.

— Mi a tetve a jövőre?

— Már mondtam. Meg azután van egy kétéves fiam. Gondolom, az sem kis feladat, hogy őt jól neveljük feL (k—)

Tűzoltók tanácskozása téli teendőkről

Tegnap délelőtt a Tolna megyei

Tűzoltóparancsnokságon a legutóbbi fűtési idény tapasztalatait felidézve határozták meg a most kezdődő fűtési szezon teendőit. Emlékeztettek arra, hogy tavaly ősztől idén tavaszig fűtésből eredő tűz megyénk területén sem a kereskedelemben, sem a közlekedésben, sem hivatalban nem keletkezett: — ez nagy haladás az összes előző évhez képest. Lakóházakban is, mezőgazdasági létesítményekben is csak elvétve támadt tűz építési hiba következtében. A sugárzó hő — a fűtőberendezés szabálytalan használata

miatt — mostanában főleg a háztájiban jelent veszélyt; éghető anyagokhoz közel elhelyezett, infralámpák, erős izzók állandó veszélyforrások.

Hatvanhatezerre emelkedett megyénkben az olajkályhák száma. Kezelésükkel kapcsolatban még sok a kívánnivaló; úgyszintén nem mindenütt kielégítő a fűtőolaj tárolásának biztonsága. A megyei tűzoltóparancsnokság a közeli jövőben lapunk útján ad tájékoztatást arról, hol, hogyan, milyen mennyiségű fűtőolajat szabad tárolni.

Lakodalom Harcon

Újsághír is lehetne, hogy Gargalits József termelőszövetkezeti kőműves és Nagy Anna. a Szekszárdi Vasipari Vállalat munkásnője, minden külön értesítés nélkül házasságot kötött Harcon. Azonban egy újsághírnél ez az esemény több. Már azért is. mert ez volt az első társadalmi — KISZ- és a tanácskirendeltség által rendezett — esküvő, meg azért is, mert a klubkönyvtár-mozi épületben annyian voltak, mint egy jónak Ígérkező tsz-zárszámadáskor.

Itt is volt szavalat, virágcsokor, kisdobosok sorfala, ünnepi beszéd a tanácskirendeltség vezetője részéről, gratulációk, ajándék és vigalom kivilágos kivirradatig és még azon túl is a vőlegény és a menyasszony szüleinek házánál. Kétszázötven személy pusztította a lakodalmi ételt, s italt. Az esemény persze megmozgatta a falu minden rétegét. Még az öregnénikiket is. akik csak misére, litániára és temetésre öltöznek ünneplő feketébe, öle voltak az első sorban, a hivatalos ünneplők kissé hátra szorultak, mert a kíváncsi nagymamák közel akartak lenni a tűzhöz, a „kommunista esküvőhöz”, mint mondják.

És erről beszélni kell a héten. amikor a boltba mennek, amikor a buszhoz sietnek. Harcon az első ilyen társadalmi ünnepség — a hivatalos vélemény szerint is — nagy port vert fel. A port nemcsak a táncosok lába verte.- Pj -