Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-14 / 217. szám

ós — inkognitóban Magyar kiállítássorozat — 120 napon át Űrhaj P" Vjsághír: Vitalij Szevaszty­janov a Szovjetunió Hőse, a Szojuz—9 űrhajó fedélzeti mér­nöke, a Szovjet Űjságiró Szö­vetség elnökségi tagja, néhány napot hazánkban töltött. Nagyot dobbant a szívem az örömtől, amikor közölték, hogy megbíznak a vendig kí­sérésével. Hiába no, megértik ugye, egy űrhajóssal rande- vűzni, beszélgetni, utazni, programot szervezni, nem köz­napi dolog. Szevasztyjanovot várjuk, aki annak idején, 1970. júniusában Adrian Nyi- kolajevvel (Tyereskova férjé­vel) 18 napot, azaz 424 órát töltött a világűrben. Most saját kocsiján, a fele­ségével indult el Moszkvából, turistaútra. Átutazott Lengyel- országon, az NDK-n és Cseh­szlovákián. Hogy pontosan mi­kor érkezik, nem tudjuk. Any- nyit tudunk csak, hogy fehér Volgával jön. És egy szerény kérése előzi meg: ő most a szabadságát tölti, ne fáradjunk vele, majd elboldogul... Maradhat-e azonban egy űr­hajós-világ híresség a magya­rok hagyományos vendégszere­tete mellett inkognitóban? Vasárnap délben megjelent a fehér Volga a határon. Az át­kelőponton a Magyar Üjság- írószövetség képviselője, tolmá­csa várja a vendéget. Az át­kelőhely parancsnoka parkíro­zóhelyet biztosított a kocsinak, mert nagy a forgalom. Kezé­ben nagy csokor szekfű Sze­vaszty janov feleségének, Áljá­nak. Pár szavas köszöntő, s a jó kívánság: érezzék magukat otthon minálunk. JEllátás a világűrben Vacsora az Intercontinental­ban, vasárnap este. Zsúfolt ét­terem, sok külföldi vendég, halk zene. Vitalij Ivanovics sötét ruhában, zakóján a Szov­jetunió Hőse aranycsillaga. A felesége halványkékben. Ked­ves pohárköszöntők, amire a vendég a következőképpen vá­laszol : — Köszönöm szépen. Kedves egészségükre! Szinte egyszerre ' kérdezzük, honnan a nyelvismeret? Aki nem hazánkfia, de ki tudja mondani, hogy „kedves egész­ségükre”, az már koccintott valahol honfitársainkkal. — Jártam már Magyaror­szágon — magyarázza Szevasz- tyjanov — tíz esztendővel ez­előtt, egyetemi hallgatók cso­portjával. Emlékezetes, szép út volt. Egy későbbi emléket is idéz: — Amikor visszatértünk a világűrből, Moszkvában a Az „AGROKER” Válla­lat azonnali belépéssel felvesz D-kategóriájú vezetői jogosítvány­nyal rendelkező darukezelőt. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni a vállalat te­lephelyén lehet, Szek- szárd, Mátyás kir. u. 63— 65. sz. (247) Kreml-beli fogadáson ott volt Németh Károly elvtárs is. Ma­gyar pártmunkásküldöttséget vezetett Moszkvában. Átadta nekünk a Budapest felszabadu­lásának 25. évfordulójára ké­szített arany emlékplakettet... nagyon meghatott ez a figyel­messég. De legalább annyira büszke voltam, hogy ezt is ma­gyarul köszönhettem meg. Hozzák az ételt. — Vitalij Ivanovics — ér­deklődöm —, milyen volt az ellátás a világűrben ? — Tartósított ételeket vit­tünk magunkkal. Borscsot, scsit, húsos derélyét, tubus­ban kávét, kakaót és hűsítő italokat.., Meglepetés Hirtelen elhallgat a zenekar. Várakozásteli csend. A szak­szofonos arca ünnepélyes, ahogy a közönség felé fordul. — Hölgyeim és uraim, en­gedjék meg, hogy mindany- nyiunk nevében szeretettel üd­vözöljem a körünkben tartóz­kodó Vitalij Szevasztyjanov szovjet űrhajóst! Vitalij Ivanovics zavartan feláll és mosolyog. Az aszta­loktól szintén felállnak a ven­dégek: angolok, belgák, japá­nok, németek és hosszan tap­solnak. A zenekar pedig rázen­dít az ismerős dalra, az űrha­jósok kedves slágerére, ame­lyet még Jurij Gagarin kezdett énekelni a világűrben: „Szeretlek Téged, élet.. Kicsi a világ Városnézés. Hősök tere, Mar­gitsziget, Gellérthegy, Vitalij Ivanovics útközben igen pon­tosan sorolja a városrészeket... „Itt a körút, most a Duna kö­vetkezik. Ez már Buda ...” A Halászbástyán, séta köz­ben egyenruhás szovjet tábor­nokkal találkozunk. Az űrha­jós hozzálép, lelkesen üdvözli, mint régi ismerőst szokás. Megölelik egymást. Kiderül, hogy a Krasznaja Zvezda szovjet katonai lap fő- szerkesztőjével találkoztunk, aki most a Néphadsereg heti­lap vendégeként tartózkodik Magyarországon. Űjságiró kollégák, ha talál­koznak !... A beszélgetés után arról érdeklődöm Szevasztyja­nov elvtárstól, hogy mérnök létére, hogyan került kapcso­latba az újságírással? Fent a világűrben készítet­tem először riportokat, magne­tofon-feljegyzéseket. Azóta pe­dig rendszeresen írok az űrre­pülés kérdéseiről a szaklapok­ban, folyóiratokban. ÍJr tapasztala tok Ellátogat a vendég a Nem­zetközi Űjságiró Iskolára. Bengáliai fiatalok tanulnak most itt. Nagy tisztelettel fo­gadják az űrhajóst. Belép a társalgóba, mindenkivel kezet fog. A távoli földrészről jött kollégák élnek az alkalommal, szinte ontják a kérdéseket: — Mi volt a páros űrrepülé­sük célja? — Munkarepülés volt. A Szojuz—9-cel az űrben hosz- szabb ideig tartózkodó orbitá- lis állomások létrehozásával kapcsolatos kísérleteket végez­tünk. — Milyenek voltak a kísér­letek? — Az űrállomáson sokirányú műszaki- és tudományos mun­kát folytattunk. Ezek közé tar­tozott a tájékozódás, a manő­verezés, a berendezések próbá­ja, kozmovíziós adások bizto­sítása, földrajzi, meteorológiai megfigyelések és így tovább. — És biológiai is? — Igen. Orvos-biológiai szempontból az volt a meg­figyelés tárgya, hogy emberi szervezet miként viseli el a tartós súlytalanság állapotát és a világűrben hosszabb időn át végzett munkát. — Hogyan sikerült elviselni a súlytalanságot? — Könnyebben megszoktuk, mint visszatérésünk alkalmá­val a földi viszonyokat. — A felesége nehezen visel­te-e el az izgalmakat? — Elég nehezen. Tyereslco- vával együtt várták a híreket. Tiz-tizenkét nap után már na­gyon kifáradtak. Amikor föl­det értünk és az elgémbere­dett lábaink még nem enge­delmeskedtek, telefonon már beszélhettünk szeretteinkkel. Földi viszonyok Búcsúzunk. A vendégek reg­gel indulnak tovább. Jugoszlá­vián át. Bulgáriába. Este még vásárolnák: szőttes térítőkét a családnak és a rokonoknak, in­geket Vitalijnak, babát a kis­lányuknak, Natasának. — Kilencéves a lányuk, — mondja Álja és sóhajt, hogy nem hozhatták magukkal. — Kezdődik az iskola, s neki is kötelezettségei vannak. Reggel feltankoljuk a fehér Volgát, s elindulunk a Sorok­sári úton. Szörnyű forgalom, tülekedés, dugók a keresztező­désekben. Nos, kedves Vitalij, értem már, hogy a súlytalan­ság állapota után miért oly nehéz megszokni a földi vi­szonyokat ... 3. Amilyennek egy izmos bale­rinának kell lennie. Hol vr- gyok én még ettől? De hát rá­érek. Még két évem van hoz­zá. Nem is egészen kettő. Csak huszonkét hónap. Ö, tudok-e én valaha is annyit, mint ő? Olyan spiccal- legrókat. Meg arabeszket. Ka­rel szerint is bennem megvan a lehetőség. Karel nincs olyan szép fiú, mint Dávid. Dávid lesütötte a szemét. Milyen félénk és mégis milyen férfias. Milyen izmos a nyaka. Látszott az ing kihajtójából. Biztosan a sok fújástól olyan izmos. A fúvósoknak izmos a nyakuk, tudom. Ahogy nekünk izmos lesz a lábunk. Apuci azt írta, hogy Ger­ti adnak nem szabad férjhez menni. Akinek férje van, nem kap szerződést. Nálunk ilyen szabály nincs. Primusz Dóra még gyereket is szült. Ez azért furcsa. De az is furcsa, hogy Dávid még nem hallott ilyen nevet. És az nem furcsa, hogy őt Dá­vidnak hívják? Ha holnap nem jön el, én megyek oda. Át az erdőn, a hegygerincen. Ejnye, elaludtam. Egyedül vagyok a házban. Anyu tegnap apa után utazott. Otthon foly­tatja a gyakorlást, mondta. Ez igaz, otthon is gyakorolhat. De itt sokkal nagyobb a csönd. Féltékeny, erről van szó. Engem a szomszédokra bí­zott — időnként nézzenek rám. Károly bácsi nagy mezőgazda- sági szakértő. Állatorvos volt, most már nyugalomban van. Állatokkal viszont már nem fogfalkozik. Nagyon öreg, tán még hatvanévesnél is több. Lilian néni hozzá képest rop­pant fiatal. Szerintem legalább húsz évvel fiatalabb, ha nem huszonöttel. Anyunál is fiata­labb. És nagyon kedves, szívé­lyes asszony. Ma még volt tegnapról ebéd, de holnap, megígérte, ő főz nekem. Má­kos metéltet, mert tudja, hogy azt nagyon szeretem. Négy világrész 21 országá­ban 25 hivatalos kiállításon mutatja be a magyar ipar ter­mékeit az idén a HUNGEXPO. Augusztus 20-tól december 17- ig 120 napon át megszakítás nélkül követik egymást a ma­gyar kiállítások Európában, Ázsiában, Afrikában és Dél- Amerikában. Több mint 20 ezer négyzetméter összterüle­ten, 500 iparvállalat termékeit mutatják be. A kiállítások kul­turális eseményekkel, hazánk turisztikai érdekességeinek be­mutatásával is bővülnék. A legnagyobb részvétellel a szocialista országok vásárain szerepelünk: a lipcsei őszi, a zágrábi és a plovdivi vásáron, a brnói és a bukaresti gépipari vásáron magyar gép- és fo- gyasztásicikk-ipar számos ter­méke vonul fel. E kiállításnak célja — az exportlehetőségek bővítésén túl — a gazdasági­műszaki együttműködés új for­máinak kialakítása, a szocia­lista integráció megvalósításá­nak elősegítése. Tengerentúli fejlődő orszá­gok vásárain — a damaszku­szi, az algíri és a bagdadi vá­sáron — gépipari termékekből álló bemutatókkal jelentke­zünk. De részt veszünk az ENSZ védnökségé alatt ren­dezett III. ázsiai kereskedelmi vásáron Uj-Delhiben és nagy­szabású gépipari bemutatóval jelentkezünk Chile Santiagói Mát olajban sült krumpli volt, egy vájdlinggal, ezt még anyu csinálta. És hozzá nyers paradicsom. Nagyon beehet­tem, mert ebéd után képtelen voltam ébren maradni. El­aludtam. Furcsát álmodtam. Klotild- dal álmodtam. A nyitott ab­laknál állt, aztán hirtelen meg­fordult. Kitárta a karját, és szinte repült felém. A nya­kamba csimpaszkodott, lábujj­hegyre állt, nyakát felnyújtot­ta, és fitos orrát az enyémhez érintette. Aztán megfeszítette a két karját, ujjai szorosan kulcsolódtak a tarkómra. így felhúzózkodott rajtam, hogy könnyebben összeérjen az or­runk. Olyan erősen nyomta orrával az orromat, hogy egy­szerre csak bizseregni kezdett az orrcimpám. Nagyot tüsszen­tettem és felébredtem. A dí­vány plüsspárnája bizsergette meg az orromat. Elővettem a klarinétot, elő­vettem a Kröpsch-füzetet, mit tegyek? — ezekkel a gyakor­latokkal kell mindennap kez­deni. Nem ment sehogy se, ke­mény lehetett a nád. Abba­hagytam, de előbb becsuktam az ablakot. Károly bácsiék há­za száz méterre van tőlünk, de jócskán odahallatszik a tülök­hang. Faragtam egy nádat. Sokáig bíbelődtem vele, mert még mindig nem tudok tisztessége­sen nádat faragni. Kicserél­tem a régit. Most, persze, jobb lett. Nem is éreztem ked­vet a Kröpsch-gyakorlatok- hoz. Webert vettem elő. A larsú részt nagyon szépen fú­jom. szavamra! A tükörben is néztem ma­gam: jól tartom-e a csövet? Még pofákat is vágtam. Fin­torogtam, mint egy lány. Vagy helyesebben, mint egy majom. Egyszer csak meghűlt ben­nem a vér. A verandára néző kis ablak üvegéhez nyomta az orrát ez a Klotild, vagy hogy a fenébe hívják. Piszesége még piszébb lett, ahogy az orrgu­mója szétnyomódott az üve­gen. vásárán. Két gépipari export- lehetőségeket nyújtó országban önálló magyar kiállításon mu­tatjuk be termékeinket: a Buenos Aires-i önálló magyar kiállítás első hivatalos meg­jelenésünk lesz Argentínában, a teheráni önálló kiállítás pe­dig megismétlése 4 év előtti kereskedelmi sikerekben gaz­dag bemutatkozásunknak. Az árubemutatókat mindkét « he­lyen sokrétű szakmai program egészíti ki. Nyugat-Európában 13 he­lyen élelmiszer- és fogyasztási- cikk-szakvásárokon, valamint gépipari termékeket és fo­gyasztási cikkeket egyesítő árubemutatókon vesz részt ma­gyar áru. A nyugat-európai program egyik legszínesebb eseménye a Bordeaux-i ma­gyar hét lesz, melyet a Kul­turális Kapcsolatok Intézeté­vel és a MTESZ-szel együtt szervez a HUNGEXPO. Fo­gyasztási cikkeink népszerűsí­tésére a Nouvelles Galeries áruházban árusítással egybe­kötött kiállítást rendeznek, műszaki-gazdasági előadás- sorozatot tartanak, turisztikai lehetőségeinkre az „Idegenfor­galmi Napok” keretében hív­ják fel a figyelmet. Képző­művészeti kiállítás, a Tátrai Vonósnégyes és az Operaház balettkarának fellépése ad ké­pet a magyar kulturális élet­ről. (KS) Leeresztettem a hangszert a kezemből, és odaugrottam az ablakhoz. Ez a Klotild nem szaladt el, bátran nézett a sze­membe. — Mit keresel te itt? —kér­deztem. — Hallgatom, hogy muzsi­kálsz. Már nem először hal­lom — felelte. — Mikor hallottad? Rend­szeresen leskelődsz? Szigorúan nézett végig. — Elment az eszed, Dávid. — Megfordult, és meztelen karjával hátra mutatott a he­gyekre. — Ott kószáltam né­hány nappal ezelőtt. Onnan hallottalak. Nagyon szépen klarinétoztál. Imádom a kla­rinétot. Klotild szembe nézett ve­lem, de a karja még mindig hátrafelé csavarodott. Az uj­jai kecses tartásban megmere­vedtek, mintha elrendezte vol­na. De én gyanakodón néztem rá. — Honnan tudod te, hogy mi a klarinét? — kérdeztem. Arcát most elfintorította, úgy mint a többi lány, s ami olyan utálatcs. — Nézd csak. Mindenkit kis hülyének nézel? Kinyújtotta a nyelvét, meg­perdült, de úgy, hogy kétszer fordult meg maga körül. Az­tán táncolva ellibegett. Zöld ruhája beleveszett az alkonyodó erdő sűrűjébe. Tudtam, hogy eljön. De nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Ma reggel nyújtózkodtam, légző gyakorlatokat végeztem az ablaknál. Hálóingben vol­tam. Mellbimbóm átlátszik az inganyagon. Ha ingem áttet­sző batisztból volna, még job­ban átlátszana. Épp bokagyakorlatba akar­tam kezdeni. Kinéztem az ab­lakon. Kit Iátok? Dpi'id onk- tat a turistaház felé. Hóna alatt egy üveg. A pálinkás­üveg. Három napja ezt vitte el tele. Persze, hozza, hogy visszaváltsa. Gyorsan megmosdottam. Fo­gat is mostam. Tenyeremet a szám elé tettem. Erősen lehel­tem. Orromat megcsapta a fogkrém illata, ötcentis haja­mat újjal is meg lehet gereb­lyézni. Lábamat a gumi talpú szandálba dugtam. Szeretem. Olyan rugalmas. Jól lehet ben­ne ugrani. Egy fehér habse­lyem nadrág és a zöld karton- ruha. Kész. (Folytatjuk) HEGEDŰS FERENC Nemes György : Dávid és Klotild

Next

/
Thumbnails
Contents