Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
Mesterházi Lajos s A százéves Budapest Dózsa és a parasztmozgalmak Nemzetközi tudományos konferencia az Akadémián f 3. A FŐVÁROS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI SZEREPE A kiegyezés sajátos szerepet osztott az akkori Magyarországnak. Egyrészt változatlanul megtartotta az osztrák tartományok félgyarmatának, mezőgazdasági bázisának, a Habs- burg-politika függvényének minden lényeges vonatkozásában, külpolitikában, katona- politikában, pénzügyekben, gazdaságpolitikában. Ugyanakkor, a monarchián belül, Magyarország — kisebbik úrként — elnyomója lett egész sor, az akkori lakosság több mint felét kitevő nemzetiségnek. Az akkori magyar kormányok tehát egy tartalmában mélységesen reakciós, egyre inkább kialakuló imperialista politikát folytattak. Budapestet pedig ennek a politikának a székhelyéül szánták. A város azonban ennek a politikának sajátos módon ellenállt: még a lényegében reakciós városvezetés is progresszívabb politikát folytatott és úgyszólván állandó konfliktusokban állt a kormányokkal. A konfliktusok mögött a két uralkodó osztálynak, a nagybirtokosságnak és a nagytőkének érdekellentétei lappangtak ; részben azonban kétségkívül az a tény, hogy a legreakciósabb szándékú budapesti városvezetők sem tudták teljesen figyelmen kívül hagyni a budapesti tömeghangulatot. A fővárosban és környékén óriási tömegben gyűlt össze a munkát keresők hada az ország legkülönfélébb, s legtávolabbi vidékeiről, a nagybirtok árnyékában kialakuló legszegényebb zsellér-rétegből. A városi élet, a nagyipar ezt a heterogén sokaságot szervezett tömeggé formálta. A kormány és a városvezetés igyekezett ugyan a sűrűsödő forradalmi veszélyt csökkenteni azzal, hogy a Budapesten dolgozó tömegek jelentős részét a városi életből kirekesztette, közjogilag is, közigazgatásilag is. Évtizedeken át ellenállt például, a többször is fölmerült Nagy-Budapest tervnek. A város lakosságának óriási többségét azonban mindenképpen a munkások, a bérből élők és a nehéz körülmények között dolgozó kispolgárok adták. Ez a tömeg a századforduló táján egyre jobban radikalizálódott, s a szocializmus jegyében egyre határozottabb programmal föllépő politikai erővé vált. A századelőtől, de különösen az 1905-ös orosz forradalomtól kezdve Budapest nyílt osztályharc színtere lett. Amikor a XVII. század végén az egyesült keresztény hadak Budát és Pestet a törököktől visszafoglalták, úgyszólván lakatlan- romhalmaz maradt itt. A benépesítés során a Habsburgok birodalmi terveinknek megfelelően akarták létrehozni az új városokat. Budán és Pesten csak német anyanyelvű, katolikus személy kaphatott letelepedési engedélyt, házhelyet, polgárjogot. És csodálatos módon, alig száz évvel az újratelepítés után Buda és Pest, de különösen az utóbbi, a magyar nemzeti újjászületés központja lett. Központja volt az első, még elszigetelt polgári forradalmi kísérletnek, a Martinovics-féle összeesküvésnek. Központja volt a XIX. század eleji reform- mozgalmaknak, s ez utóbbiban 1973. szeptember 13. már a nemzeti nyelv jogáért és szépítéséért, a nemzeti kultúra felemeléséért folytatott küzdelemnek is. A német városból a polgári forradalom és szabadságharc során, az azt követő nemzeti ellenállásban, kivált pedig a városegyesítést követő gazdasági fejlődésben és politikai küzdelmekben végképpen magyar város, méghozzá a nemzet életében főszerepet vivő magyar város lett. És ebben nemcsak a nagyvárosi élet törvényszerűségei játszanak közre; nemcsak az a tény, hogy itt az ország fővárosa, tehát itt alakultak ki a magyar államiságnak és az egész magyar szellemiségnek országos hatósugarú gócai. A nemzet életében főszerepet jelentő magyar városról mindenekelőtt abban az értelemben beszélhetünk, hogy itt sűrűsödtek leginkább az akkori magyar élet égető problémái, s itt alakult ki legvilágosabban az a történelmi program és legkoncentráltabban az az erő, amely ezeknek a problémáknak a megoldására alkalmas. Ám ezzel egyidőben Budapesten alakult ki a legnemzetközibb magyarországi gócpont is. Két értelemben. Egyrészt, mint minden országban a főváros, Magyarországon is Budapest lett a világgal való érintkezésnek közvetlen kapuja, a politikában csakúgy, mint a kultúrában. Másrészt, s ez a szerepe fővárosunknak különösen jelentős: fontos kulturális és politikai centruma lett Budapest a szomszédságunkban élő, velünk egysorsú népek öntudatra ébredésének és kultúrálódásának. Hogy csak néhány példát említsünk: Budapesten jelentek meg a románok legnagyobb költőjének, Eminescunak első versei; budapesti egyetemeken, az itteni szerb kollégiumban formálódott a megszülető Jugoszlávia politikai-értelmiségi vezetőinek jelentős része. Ennél is fontosabb azonban az a szerep, amelyet a több nyelvű budapesti munkásmozgalom a városegyesítéstől az első világháborúig a dunavolgyi prole- táriátus testvériségének kialakításában játszott. A Magyar Tanácsköztársaság hadseregében számos szomszéd nép fia ott harcolt; a soviniszta uszítás ellenére, a szomszéd népek munkásosztálya a mi forradalmi harcunkat a magáénak is érezte, s a. Tanácsköztársaság bukása után az üldözött magyar forradalmároknak menedéket adott; a 'Horthy- fasizmus huszonöt éve során a magyar haladás központjai és orgánumai gyakran a szomszéd népek munkásmozgalmának védelmében alakulhattak ki. Mindezek megalapozásához tisztességgel járult hozzá a budapesti munkásmozgalom internacionalizmusa. 1918—19 bebizonyította, hogy a magyar forradalom kiinduló pontja és fő ereje: Budapest. Horthynak minden oka megvolt rá, hogy féljen Budapesttől, amelyet — a történelem színe előtt igen megtisztelő módon — „bűnös városnak” nevezett. A fasizmus mindent elkövetett, hogy Budapestet az országtól elszigetelje, az országot a fővárossal mintegy szembeállítsa. Ez a szemlélet a felszínen elég sokáig fertőzött. De hogy mélyre nem tudott hatni, annak bizonyítéka, hogy Budapest 1944—45-ös tragédiáját az egész magyar nép milyen mélyen átérezte, ahogyan a fölszabadulás után az egész ország a főváros megsegítésére sietett, s Budapest újjáépítésére a budapestiekkel összefogott. Mert Budapest nem egyszerűen a budapestieké, Budapest az országé. S hogy ez mennyire nemcsak tudati, hanem érzelmi élmény országunkban; meg kell néznünk, 'hogy egy-egy budapesti intézmény fölavatását követően — mint például az utolsó lerombolt budapesti Duna-híd- nak, az Erzsébet-hídnak helyreállítása után, vagy a Metró első szakaszának megnyitása után — milyen zarándoklat indul a fővárosba hazánk minden tájáról. Úgy gondoljuk, hogy — különösen a szocialista építésben vállalt szerepével, gazdasági és kulturális tevékenységével — Budapest népe ezt a megható szeretet erőihez képest az ország népének tettekkel viszonozza. A főváros centenáriuma; országos esemény. De jelentős európai eseménnyé is vált azáltal, hogy ez alkalomból itt gyűlnek össze és folytatnak közös problémáikról megbeszéléseket Európa fővárosainak polgármesterei. Ez az első ilyen találkozó, remélhető, hogy ennek folytatása is lese. És remélhető, hogy Budapest, amely az utóbbi időben többször volt színhelye az európai béke érdekében tett kezdeményező lépéseknek, ezzel a polgármesteri találkozóval is jól szolgálhatja földrészünk békéjének és biztonságának ügyét Vége Kedden a Magyar Tudományos Akadémián — négynapos programmal — nemzetközi tudományos ülésszak kezdődött, amelynek témája a XVI.— XVII. századi közép-kelet- európai parasztmozgalmak története. Az esemény, amelynek rendezője az MTA Történet- tudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat, a Dózsa-jubileumi év országos ünnepségsorozatának mintegy a záróakkordja. Európai országokból 50 neves tudóst hívtak meg, körülbelül ugyancsak félszáz magyar szakember tart előadásokat, s a hazai tudományos élet képviselőivel együtt több száz résztvevője van a tanácskozásnak. Az első plenáris ülésen Pach Zsigmond Pál akadémikus, a Történettudományi Intézet igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Kállai Gyula, az MSZMP* Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Dózsa-emlékbizottság elnöke mondott megnyitót. Egyebek között hangsúlyozta, hogy Magyarországon az MSZMP és az állami szervek következetesen érvényesítik azt a művelődés- politikai alapelvet, amely a társadalomtudományok kibontakozását igényli és segíti. Mély meggyőződéssel és felelősségérzettel tesszük ezt — mondta Kállai Gyula — hiszen a társadalomtudományok fellendülése a jelen és a jövő formálását is nagymértékben elősegíti. Számunkra a társadalom múltjának, történetének, szerkezetének, a különböző koroknak a vizsgálata nemcsak szellemi öröm, izgalmas foglalatosság, és érdekfeszítő élmény, hanem egyben tudatos felkészülés arra, hogy megfelelő választ tudjunk adni napjainknak az új történelmi helyzetben felvetődött, sokszor bonyolult, nagy kérdéseire is. — Nem. — Magam sem tudom, miért, le kellett sütnöm a szememet. — Szokatlan név. — Ugye, szokatlan? Kacagni kezdett, odarohant Katihoz, átölelte. — Még sose hallott ilyen nevet. Képzeld. A hónom alá csaptam a barackosüveget és elindultam hazafelé. ö az, akit klarinétozni hallottam. Felszaladtam a szobánkba. A mi szobánk a konyha fölött van. Kitártam az ablakot. Innen messzire látni az erdei ösvényen. Dávid ment az úton. Időnként belerúgott egy kőbe. Ä hóna alatt szorongatta az üveget. Kinek viheti a barackot? Te iszol barackot? Én? Te. Nem, én nem iszom. Utálom az italt. Gyönyörű fekete szeme van. Barna a haja, csöppet hullámos. De rövidre van nyírva. És barna a bőre. A lábszára hosszú, izmos. Ni, most felugrott a magasba! Mi történt vele? Ennyi erővel csinálhatna egy double tourt. Az iskolában Karel ilyen játékos. De Karel sokkal idősebb. Sokkal, sokkal. Legalább tizenhét éves. Dávid meg ... Nem tu-: dom, mennyi lehet. Most eltűnt a fordulóban. Vajon holnap eljön-e? Jó volna. Mit csináljak vacsoráig? Anyuci most a vacsorakészítéssel foglalkozik. Jó volna gyakorolni egy kicsit. Előkeresem az egyik spicc-cipőt. Hoztam kettői, is. Ez ellen nem szólhatott anyuci. Paula néni szerint két óra gyakorlás a legkevesebb. Nyáron is*. Becsukom az ajtót. Ledobom a ruhát. Úgyis kimel'egszem. Alapállás. Lépések. Forgás. Lépések. Forgás. Újra forgás. Nem, a forgás nem megy. Kár, hogy itt nincs korlát. De jó ez a hosszúkás toalett-tükör. Jól ellenőrizhetem magam. A karmozgásom elég jó. A kézfej- és ujjmozgásom is. Paula néni ezt mindig megdicséri. Még csupasz a hónom alja. Ez jó. Nincs gondom a borót- válásra. Azért másutt már nem vagyok csupasz. És már meilem is van. Én tudom, hogy mindennap több. Kicsi még, de tudom, éjszaka csöndben nő. Csak olyan akarok lenni, mint Gertrúd. ö tizenötéves korára kifejlett nő lett. (Folytatjuk) • Nemes György : Dávid és Klotild 2. Apuci engem már nem lát. Ö most valahol külföldön van. Gertrúdot menedzseli, ha igaz. Apuci is nagyon szép ember. Ez a fiú is nagyon szép. Egy hétig itt voltak anyuék. Ez eléggé szokatlan. Az, hogy apa egy hétig hajlandó egy-^ helyben maradni. Méghozzá* anyuval. Talán a zenét nem bírja? Az nem lehet. Akkor mért vette volna feleségül anyut? Ha anyu játszik, ő ül a karosszékben, pipázik, és hallgatja a zongorázást. Pedig nem könnyű gyakorlást hallgatni. Anyu a Beethoven c- mollt meg a Liszt Esz-durt gyakorolja. Két zenekari koncertje lesz ősszel. Látom, ő is ideges, ha arra kérem: kísérjen egy kicsit engem. Megteszi, de a homlokán keresztbe ráncolódik a bőr. Apa meg feláll és kimegy a kert végébe. Oda nem hallatszik az átható klarinéthang. Apa igazán nagyon szép férfi, tapadnak rá a nők. A hatodik napon távirat érkezett a kórházból. Azonnal mennie kell egy operációra. Őhozzá ragaszkodnak. Apa gyorsan letörölte a kocsit. Engem is a közeiéire engedett. Anyu ns.Ti jött ki, még az erkélyre sem. Apa szájában a pipa ritmusra szurtycgött. Áztán anyu mégis kijött a kerítéshez. Megcsókolták egymást, de közben rám sandítottak — látom-e. Apa engem is megölelt, és megint a lel- kemre kötötte: vigyázzak a házra. A kocsi lihegve kapaszkodott fel az emelkedőn, majd eltűnt a kanyargó úton. Anyu azt kérdezte: — Dávid, hoznál nekem valami italt a turistaházból? Egy félliteres barackot hoztam. Nem szeretem — mért iszik egy nő pálinkát? De anyu azi m< i.dja, ettől jobb kedvű lesz és i jbban elviseli a felelősseget. Milyen felelősséget? — kérdeztem. A pódium felelősségét — fejelte. A turistaház éttermében, a nyitott ablak előtt egy lány állt. Magas az ablak párkánya, nyújtózkodott. Úgy nézett kifelé, messze a hegyekre. Lábikrája megfeszült. Milyen izmos lábikrája van. — Kérek egy fél liter cseresznyét — mondtam Katinak, aki a pult mögött állt. Kati zömök, csaknem kövér, fekete lány. Tavalyról ismerem, mindig kedves hozzám. Kati beszólt a konyhába: — Nagy néni, van cseresznye? — Nincs! — hangzott a konyhából az erélyes hang. — Tudhatod, hogy csak barack van. — Akkor adjál barackot — mondtam Katinak. A lány megfordult az ablaknál. A haja fiús, szőke. A szeme kék. Katinál sokkal fiatalabb. Egészen fiatal kislány. Egyszerre csak kitárta a karját, mint aki repülni készük De aztán leengedte a karját, és tenyerével végigsimította a ruháját. — Te iszol barackot? — kérdezte A hangja csengett, úgy szólt, mint a zenekarban a triangulum. Rábámultam, úgy kérdeztem: — Én? — Te. Igen te. —• És közelebb lépett hozzám. Rövid nadrág volt rajtam. Egyszerre szégyellni kezdtem magam. — Nem, én nem iszom. Utálom az italt. Még egyet lépett felém. Mintha táncolt volna. — Hogy hívnak? — és a fejét feltartotta. Az orra kicsiny és néhány szeplő virított rajta. — Dávidnak hívnak. És téged? — Klotildnak. — Komolyan? — Komolyan. Mi az. még nem hallottad ezt a nevet?
