Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-18 / 194. szám
( fol fii Kïsrîî mt a ffôtffXWtr «wmier*« WËPÜJSÂG A WAOYAR SZOCIALISTA HUWK ftHl’ftRT TOLKA MEGYEI BÍZOTTBA r.AHflK L A P »A Éjszakai „riadó” a balatoni kempingekben Felhőszakadás és vihar zúdult a partvidékre AUGUSZTUS 18 PÉNTEK Névnap: Ilona. A Nap leél 4,43 — nyugszik 18,51 órakor A Hold kél 14,47 — nyugszik 22,44 órakor — Üdülőt épített a dombóvári Alkotmány Tsz a Somogy megyei Igaion. A tsz saját építőbrigádja által készített 300 ezer forint értékű üdülőt a héten adják át — Négyszáz autó. A kiállítás időtartama alatt naponta átlag mintegy négyszáz autó parkol Szekszárd utcáin, s a reggeltől estig tartó csúcsforgalomban olykor percenként ötven gépjármű halad át a Garay téren. — Orkánanorákot és autóskabátot gyárt NDK kereskedelmi partner megrendelésére a Szekszárdi Szabó Szövetkezet. Ebben az évben 100 ezer darab elkészítésére kötöttek szerződést. A teljes mennyiséget november végéig fogják a megrendelőknek leszállítani. — Bátaszéken a községi népkönyvtárban kb. 14 000 kötet könyv áll az olvasóközönség rendelkezésére, ebből 3000 kötet az ifjúsági könyv. Az olvasóteremben 40 fajta napilapból és folyóiratból szerezhet tájékozódást az érdeklődő. Az olvasók száma a kartotékok szerint 738, a község lakóinak mintegy 10 százaléka. Most uevan uborkaszezon van a könyvtárban, inkább a téli hónapokban olvasnak az emberek, de júliusban is 182 fiatal 603, a 250 felnőtt 908 könyvet olvasott. A rekordot januárban a felnőttek érték el: 436 személy 1715 könyvet vitt el olvasni. (f.—1.—b.) — Helyreigazítás. 'Augusztus 16-i számunkban téves információ-alapján helytelenül írtunk Geisz János motoros balesetével kapcsolatos orvosi intézkedésről. Hétfőn hajnalban a sérültet dr. Gyulai László hőgyészi orvos rendelőjébe vitték. Ezután az orvos azonnal hívta a mentőket, akik a sérültet a szekszárdi kórházba szállították. — A Szovjetunióban szerdán Föld körüli pálvára juttatták a Kozmosz—514 jelzésű mesterséges holdat a tudományos űrkutatások folytatása céljából. A szputnyik rátért pályájára. Kezdeti keringési ideje 104,4 perc, legnagyobb eltávolodása a Föld felületétől 999 kilométer, legkisebb eltávolodása 959 kilométer, a pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 83 fok. — Az argentin kormány szerdán kérte a chilei kormánytól annak a hat szökött fogolynak a kiadatását, akik kedden az Austral légitársaság gépét 96 utassal Santiagóba kényszerítették. A chilei rendőrség főnöke közölte, hogy az őrizetbe vett hat személy ügyét nyomban átadják a legfelső bíróságnak, hogy az döntsön kiadatásukról. FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, többfelé zápor, főként keleten zivatar. Időnként megélénkülő, elsősorban a zivatar idején átmenetileg megerősödő észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 fok közelében, keleten kevéssel 25 fok felett A szerdai rekkenő kánikulát követően csütörtökre virradó éjjel trópusokra jellemző felhőszakadás és heves vihar zúdult a Balaton vidékére. Este 23 órától éjjel egy óráig víz- függöny terítette be a partvidéket és a néhány másodperc szünettel egymást követték a villámlások. Az északi part számos üdülőtelepének útjai megáradt patakokra hasonlítottak. A felkorbácsolt Balaton ezúttal az északi partot ostromolta és elárasztotta a partmenti területeket. A felhőszakadás és a heves szél elsősorban a kempingekben keltett riadalmat. A víztömeg pillanatok alatt elöntötte a mélyebben fekvő táborrészeket. A balatonfüredi és a palóznaki kempingekben terebélyes fákat döntött a gépkocsik és a sátrak közé a vihar. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A kényszerű „riadó” új, biztonságosabb helyek keresésére késztette a táborlakókat. Sokan a gépkocsikban, társalgókban és a zuhanyozókban kerestek menedéket. Az északi part számos kempingjében megszűnt az áramszolgáltatás is. (MTI). Szerződéskötés A Szekszárd és Vidéke ÁFÉSZ szőlő- és gyümölcstermelő szakcsoportjában az idei termésű szőlőre és borra megkezdték a szerződések kötését. A szakcsoport tagjai — egyéni szőlő- és bortermelők — a szakcsoporton keresztül értékesíthetik termékeiket az állami pincegazdaságnál, illetve a szakcsoport külön borbegyűjtő pincészeténél. Az önálló borMa kapja vissza ezerhétszáz forintját a rendőrségtől Ozora egyik vidám örege, a 66 éves Balogh István. A pénztől e hét első napján szabadították olyan oklevelet kapnak, mint a 4 évfolyamos szakközépiskolák hallgatói. Az eredményesen letett vizsga, (oklevél) középfokú állam- háztartási — KALÁSZ — (költségvetés-adó) ügyintéző képesítést ad. A kiegészítő képesítő vizsgára készülőket a tanulmányi idő alatt a 15 1967. Mü. M. rendeletben meghatározott tanulmányi kedvezmények illetik meg. Az oktatás önköltséges. A tandíj egy évre előreláthatólag 500 Ft körül lesz. Jelentkezési lap mintát és bővebb felvilágosítást a munkáltatóknál és a megyei tanács vb. pénzügyi osztály oktatási előadójánál adnak. Jelentkezési lapot pontosan kitöltve, az érettségi bizonyítványnyal vagy annak hiteles másolatával együtt 1972. augusztus 22-ig keli a megyei tanács vb pénzügyi osztályához leadni, illetve megküldeni. Szicíliai védelem Huszonnégy órás szünet után a programnak megfelelően, csütörtökön folytatódott az izlandi Reykjavikban a Szpasszkij—Fischer sakkvilágbajnoki döntő párosmérkőzés, amelyen 14 játszma után az amerikai várományosnak 3 pontos (8,5:5,5 arányban) előnye volt. A soron következő, 15. játszmában a szovjet nemzetközi nagymester, vezette a világos, ellenfele pedig a sö- t tét bábukat. Az eddigiekhez szőlőre és borra pince ez év tavaszán kezdett működni, s a saját kezelésű bor felvásárlási ára máris 12 forint 50 fillér literenként. A szakcsoport pincészete csak az időben leszerződött borok átvételét tudja biztosítani. A minőségi vörös boron kívül az elkövetkezendő időben minőségi fehér, vegyes fehér és fuxos borokat is átvesznek. meg vakmerő támadók — de nem soká örülhettek zsákmányuknak. Balogh István hétfőn a Pető féle italboltban arra figyelt fel, hogy a szomszéd asztalnál három fiatalember vitázik arról, méretre melyikük férfiassága a legnagyobb. Egyikük fogadást ajánlott. A vetélkedőbe Balogh István is be óhajtott kapcsolódni, de a kompánia valamelyik tagja azzal utasította el ajánlkozását, hogy úgy sincs pénze. Pista bácsi büszkén mutatott fel majdnem kétezer forintot. A fogadás valamiért elmaradt, záróra után ki-ki hazafelé indult ... Az egyik közeli utca hídjának karfáján üldögélve leste a közeledő Balogh Istvánt Sárfi Ferenc 23 éves helybeli lakos. A hozzá hasonló korú Lengyel József tóti-pusztai tsz-tag megsejtette, hogy Sárfi rosszban töri a fejét, s intette: nehogy valami galibát csináljon. Az intelem hatástalan maradt. Sárfi nem sokkal később nyakszirten ütötte a koros férfit, fejét a földre szorította, s elvette ezerhétszáz forintját. A pénzt Bognár János 22 éves ozorai lakos vette át a rablótól. (Úgy látszik, Bognár apja „babérjaira" pályázik; az idősebb Bognárt eleddig legalább Anyakönyvi hírek A paksi anyakönkerületben az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek: Születések: Monhalt István, Székely Imre, Hegedűs Zsuzsanna, Bencsik József, Kiág Beáta, Schei- ner Zoltán, Erb Henriett Márta, Rácz Gábor, Kepli János, Pupp Gábor, Vilmányi Beáta, Simon Gyula, Joó Ildikó, Toller Andrea, Straszer Zsolt, Fóber Attila, Fritz Zsuzsanna, Lacza Ferenc, Csikós Ferenc, Pincési Zsuzsa Mariann, Reichardt Erika, Richter Marianna, Mészáros János, Szabó Tibor, Puch Mihály, Bihari Beáta, Mittler Judit, Tóth Viktor Miklós, Csizmadia Krisztina Gizella, Sárközi Tünde, Dorogi István Attila, Prantner Krisztina. Nagy Ildikó, Mészáros Miklós, Kosik Erzsébet. Házasságkötések: Szabó Ferenc —Girst Mária. dr. Nagy György István—dr. Szalontai Zsuzsanna . Györgyi, Virágvölgyi Péter—Szalontai Éva Mária, Czinege István— Miklós Piroska, Szabó István— Vizi Mária, Aradi János—Vörös Margit Gombos András—TreszI Mária. Lubastyik Sándor—Kern Erzsébet, Sáfrán Tivadar—Dóczi Mária Éva. Halálesetek: Pumm erschein .Tánosné. Bors Józsefné, Kém Ferencnél Szabó Éerencné, Rein József. a 15. játszmában hasonlóan Fischer most is gondoskodott publicitásról: Ismét levelet küldött Lothar Schmid nyugatnémet főbírónak, amelyben „az elviselhetetlen zaj” miatt panaszkodott. — Annyi panaszoslevelet kaptam már ezen a vb-n Fischertől, hogy egy egész könyvtárat meglehetne tölteni velük. Érdekes, hogy Szpasszkijnak mindig minden rendben van, pedig egészen biztos, hogy rá is hatnak zavaró körülmények, de’még sohasem fogott tollat, hogy beadványt szerkesszen, jegyezte meg Schmid, de annyit azonban Fischer mégis elért, hogy a büfében a cukorkát és a csokoládét csomagolatlanul árulják! Szpasszkij szokásához híven ezúttal is pontos volt, míg Fischer 5 percet késett. A világbajnok a király-gyaloggal lépett kettőt, az amerikai pedig a vezérszárnyi futó gyalogot tolta meg, ugyancsak két kockával. A játszma tehát újra szicíliai védelemmel kezdődött. tízszer ítélte el a bíróság különféle bűncselekmények miatt.) Miután a rablók elszeleltek, megosztoztak a pénzen; áldozatuk pedig lassan elindult a tanácsháza felé. Rövidesen Ozorára érkeztek a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói. Balogh István nem tudta, ki volt támadója. Fazekas János rendőr főtörzsőrmester, rendőrségi körzeti megbízott kitűnő helyismeretével segítette a szekszárdiak munkáját. Mint korábban oly sokszor, a nyomozókutya ismét hűséges társnak bizonyult. Szimata és a helyszínen talált néhány nyom elegendő volt ahhoz, hogy a rendőrség elfogja a tetteseket. A rablás és az elfogás között még öt óra sem telt el. Sárfi Ferenc és Bognár János még azon az éjszakán őrizetbe került. A két bűnöző most már előzetes letartóztatásban várja a nyomozás befejezését. — b. z. — Tűz Szekszárdim Tegnap éjjel negyed kettőkor a szekszárdi Damjanich utca 14. számú portán villám sújtott egy cseréptetős fészerbe, s azt felgyújtotta. A tüzet az állami tűzoltók oltották el; a megmentett érték legalább ötvenezer forint. Az előző napon — eddig pontosan meg nem állapított ok miatt — a nagymányoki Gábor Áron Tsz egyik szalmakazla gyulladt ki. A tűz tovaterjedését együttes akcióval akadályozták meg a helyi és a bonyhádi önkéntes, valamint a szekszárdi állami tűzoltók. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapia Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01. 123—61 Kladia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél előfizetési dl] egy hónapra H af Indexszám : 13 w Pénzügyi kiegészítő oktatás szervezése A Tolna megyei Tanács VB pénzügyi osztálya — megfelelő számú jelentkező esetén — Szek- szárdon 2 éves közgazdasági szakközépiskolai (pénzügyi ágazató) levelező oktatást szervez. Az oktatásra jelentkezhetnek mindazok a dolgozók, akik gimnáziumi vagy ezzel egyenértékű más érettségi (képesítő) üizo- nyítvánnyal rendelkeznek és 1972. szeptember hó végéig legalább 18 hónapi munkaviszonyt igazolnak, olyan munkakörben, amelyhez ajánlatos a fenti kiegészítő képesítés megszerzése. Az oktatási idő 2 év, ezalatt a hallgatók részére hetenként egy alkalommal félnapos (délután) foglalkozást tartanak. Az előkészítés 4 tantárgyból fo- lvik. politikai f?»-*dnságtan, s a kijelölt szaktárgyakból. A hallgatok e tárgyakból a 2 éves tanulmányi év befejezése után képesítő vizsgát tesznek és ugyanElő a tömbbel ! A kiállítás megnyitása óta szemmel láthatóan megélénkült a megyeszékhely forgalma. A gyalogosok és járművek áradata úgyszólván egész nap hömpölyög. Egyáltalán nem irigylésre méltó a Garay téren szolgálatot teljesítő forgalomirányító rendőr helyzete. Benzinfüstben, forgatagban vigyázza, nehogy kár essék emberéletben, értékekben. Nem irigylésre méltó akkor sem, ha hol egy, hol két másik rendőr segíti munkáját. Csodával határos, hogy ezek az emberek nem veszítik el türelmüket: csodával határos, hogy be nem rekednek ugyanannak ismételgetésébe, mikor szabad, s mikor tilos a gyalogosnak az úttesten áthaladnia. Díszmadár-kiállítás Tegnap a szekszárdi BM- klubban nemzetközi madárkiállítás nyílt a Magyar Díszmadártenyésztők és Madárbarátok Országos Egyesülete szekszárdi csoportjának rendezésében. A bemutatón mintegy nyolcszázféle díszmadarat láthatnak a látogatók. Közöttük a ritkaságnak számító trópusi paradicsommadarat, amazont, A türelemmel és tájékozatlanság iránt érzett megértéssel magyarázható csupán, hogy a KRESZ egyszerű szabályait durván megsértő gyalogosok közül kevés személyt sújt a rendőr helyszínbirsággal. Gyakran még azok is megússzák figyelmeztetéssel, akik az előírásos módon, a járdán várakozók közül kettőt-hármat valósággal belevonszolnak az életveszélyes tilosba. Hogy miattuk esetleg összeszalad néhány jármű?... Kit érdekel?... A tudatosan szabálytalankodók számára ne legyen elég az intelem. Elő a tömbbel! Egy ötven forintos helyszín- bírság néha ér annyit, mint. eg/ kiselőadás a KRESZ-ből. B. Z. narancsarcú pintyet, agapanis fischeri papagájfajtát. A magyar díszmadártenyésztők mellett, több külföldi kiállító is részt vesz. A bemutató különlegessége egy aranyhörcsög család kicsinyeivel. A madarak a helyszínen megvásárolhatók. A kiállítás hétfőig, naponta reggel kilenctől este nyolcig tekinthető meg. Vakmerő rablás Ozorán Fontos a kmb helyismerete — Ismét segített a nyomozókutya