Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-31 / 205. szám

t Óvodai tanévnyitás előtt Szekszárdon Augusztus utolsó és szep­tember első napjai izgalmat jelentenek azoknak a szülők­nek, akiknek óvódás korú gyermekük van. Sajnos, az óvódai férőhelyek még mindig kevésnek bizonyulnak a gye­reklétszámhoz viszonyítva. Lencsés Lászlótól, a szekszár­di Városi Tanács művelődési osztályvezetőjétől arról ér­deklődtünk, milyen kilátások elé néznek megyeszékhelyün­kön az óvodai tanévnyitás előtt. Lencsés László elmondta, hogy az ó'vodai férőhelyek számát a kormányprogram­nak és az igényeknek megfe­lelően Szekszárdon is növel­ték. A Wosinsky utcai 1-es számú óvodában — a szolgá­lati lakást megszüntették — új csoportot indítanak, mely huszonöt férőhelyet jelent. Ebben az évben készült el, szintén a Wosinsky utcában egy új óvoda, melyet a váro­si tanács támogatásával társa­dalmi összefogással létesítet­tek. Üzemek, vállalatok, in­tézmények komoly pénz- és társadalmi munka hozzájáru­lásából készült el a négy cso­portot foglalkoztató új óvoda, közel négymillió forintért. Ez­zel száz gyerekkel többet tud­nak felvenni ebben a tanév­ben. Szekszárdon jelenleg a nyolc tanácsi óvodában össze­sen 632 gyereknek, a négy üzemi óvodában (BM. kórhá­zi. népbolt, kendergyár) 146 gyereknek van helye. Ezenkí­vül még egy igen jó hírről kaptunk tájékoztatást: a vá­rosi tanács a volt palánki is­kolát ingyen átadta a BVK- nak, hogy ott üzemi óvodát létesítsenek, mely jövőre készül el. A továbbiakban az igényeknek megfelelően a kertvárosi óvodát is bővítik egv csooorttal. s a szolgálati lakás helyett a városi tanács otthont biztosít a volt lakó­nak. Lencsés László elmondta azt is, hogy a városi tanács fejlesztést kért a megvei ta­nács művelődési osztályától, hogy a szekszárdi szőlőhegyen is létesíthessenek óvodát. Ez annál is sürgetőbb, mivel a jelenlegi szőlőhegyi . gyermek- megőrző”, ahol hölcsődés, óvo­dás és iskoláskorú «verekek vannak együtt, nem felel meg sem a nedagógiai. sem az egészségiigvi előírásoknak. Az előző két-három évben a nagyszámú óvodai jelentke­zés miatt a városi művelődési osztály javaslatára óvodai fel­vételi bizottságot hoztak létre, HARKÁNYBAN ÉPÜLŐ TÁRSASÜDÜLŐBEN lakrészek előjegyezhetek a pécsi 2. sz. ügyvédi Munkaközösségnél. Pécs, Kossuth u, 22. Kérjen díjtalan tájékoztatót! (16) Apróhirdetések BOTOROZOTT vagy üres al­bérleti szobát keres fiatal házas­pár Szekszárdon. Ajánlatokat „Sürgős 77161” jeligére a hirdető­be^ _______________________________(521) 't echnikumi konyhánkhoz konyhalányokat azonnali belépés­sel felveszünk. Jelentkezés: ÁFÉSZ Szekszárd, Jókai u. 2, (519) GAZRAKTARUNKHOZ lórii se­gédmunkást felveszünk. Jelentke­zés Népbolt Központ Szekszárd, Garay tér 8._______________ (522) M ENYASSZONYI ruhák kölcsön­zése Dombóvár, Kölcsey u. 16. Aromástól első buszmegálló. (183) Î0—35 éves, gyakorlattal rendel­kező, leinformálható, mérlegképes könyvelőt revizori munkaterületre keresünk. Illetmény megállapodás szerint. „Továbbtanulás biztosítva 77157” jeligére a szekszárdi hir­detőbe. __________________________(523) S ZOBA-konyhás ház beköltöz­hetően eladó. Szekszárd, Petőfi u. 32 'b._____________________________(507) 2 50-es MZ MOTORKERÉKPÁR kitűnő állapotban eladó. Megte­kinthető 18 óra után Szekszárd. Beloiannisz u. 8/1. Hl. 4, (525) melyben állami, társadalmi szervek képviselői a városi ta­nács művelődési osztálya, az intézmények vezetői és az egészségügy részéről a védő­nők vesznek részt. Az elmúlt években 130 százalékra töltöt­ték fel a megyeszékhely óvo­dáit, ami természetesen hát­ráltatta az óvodák egészség- ügyi és pedagógiai funkcióját. A magas feltöltöttség ellenére tavaly mégis 130 kérelmezőt kellett elutasítani, s ezek a gyerekek a többiekhez viszo­nyítva csorbát szenvedtek az iskolára való előkészítésben. A városi művelődési osztály tavaly megvizsgálta a magas feltöltöttségből eredő hátrá­nyokat, amiből az derült ki, hogy a mostoha körülmények ellenére is jó eredményeket értek el az óvónők. Természe­tesen ezzel nem akarják jónak kimondani és véglegesíteni a meglévő állapotot, s ezt bizo­nyítja az állandó férőhelynö­velés. Szekszárdon az óvodai fel­vételek szentember I—7 kö­zött reggel 8-tól 12 óráig lesz­nek, s várhatóan ebben a2 évben is túljelentkezés lesz. Érért a már említett felvételi bizottság munkájára most is szükség van amely szeptem­ber 10-e körül dönt a felvé­teli kérelmekről. A szülők ezt követően az óvoda kapuján kifüggesztett listáról értesül­nek a döntésekről. A felvételi bizottság döntését a kifüg­gesztéstől számított 48 órán belül lehet megfellebbezni a városi művelődési osztályon. A Főv. Óra- és Ékszeripar! Vállalat szekszárdi gyár­egysége azonnali belépés* tel vízvezeték-szerelő munkásokat szak­keres felvitelre. (517) A Volán H. sz. Vállalat dombóvári üzemegysége felvételre keres AUTÓSZERELŐ, AUTÓVILLAMOSSÁGI MŰSZERÉSZ szakmunkásokat. Jelentkezni lehet Dombó­vár Volán-üzemegység munkaügyi előadójánál. (515) Ai 505. sí. ipari Szakmun­kásképző Intézet 1972, szep­tember 1-én 9 óra 30 perc­kor tartja ünnepélyes tanévnyitóját. Erre tisztelettel meghívjuk a vállalatok képviselőit is. A tanulók kék ingben, piros nyakkendőben és sötét nad­rágban, illetve szoknyában jelenjenek meg 8 ára 30 perckor. intézet vezetősége. (501) Az óvodákkal kapcsolatban sajnos szólni kell még egy problémáról. Az óvónői pálya vonzereje objektív okok miatt — de főleg az óvodákban ki­alakult helyzet miatt — egyre csökken. Gondot jelent, hogy az óvónőképző intézmények a fejlődő óvodai hálózat igénye­it nem tudják kielégíteni. Szekszárd azonban országos viszonylatban is az óvónőkkel legjobban ellátott városok kö­zé tartozik. Jelenleg csak há­rom képesítés nélküli óvónőt vettek fel megyeszékhelyün­kön, egy-egy évre. Természetesen az óvodai gondok egyik napról a má­sikra nem szüntethetők meg. s így idén is lesznek olyan szülők, akiknek gyermekét nem tudják felvenni az óvo­dába, ezért az ő megértésük­re is szükség van. De remél­jük, hogy nem kell sokáig apellálni ezekre a megérté­sekre, hanem mihamarabb minden jelentkező apróság felvételt nyerhet. — vhm — A Pamuftextilművek Tolnai Gyára felvesz: í.) KÉPZETT SZÖVŐKET 2.) 16 ÉVET BETÖLTÖTT FIŰKAT ÉS LÁNYOKAT BE­TANULÓ SZÖVŐNEK (betanulási Idő 3 hónap). 3.) 14. ÉVET BETÖLTÖTT ÉS 8. ALT. ISKOLÁT VÉGZETT FIUKAT ÉS LEÁNYOKAT SZÖVŐIPARI TANULÓNAK (betanulási Idő 2 év). Kereseti lehetőség 1600.— Ft-tól 2300.— Ft-ig. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Naponta Bejáróknak utazási térítést adunk, illetve célbusz­járatot indítunk. Évente 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás. ‘ \ Űj, modern gyárban kifogástalan munkakörülmények. \ Szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás lehetőség«* biztosított. JELENTKEZNI LEHET: Pamuftextilművek, Tolna Új gyár munkaügyi osztályán (177) \; A TIT programja a* új tanévben A nyáron sem pihentek — Legtöbb jelentkező fiatal anyu — Az előadás címe: Demokrácia és bürokrácia A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat megyei szék­házában idén elmaradt a szo­kásos nyári szünet. Az augusz­tusban megrendezett szekszár­di mezőgazdasági vásár nem kis feladatot rótt a szervezet aktivistáira. És alighogy szét­szerelték a pavilonokat, meg­kezdődött az őszi munka, az új évad előkészítése. TITKARNÖKÉPZÉS Az elmúlt évekhez hasonló1- an, most ősszel is a tanfolya­mok beindítása jelenti a tár­sulatnak a legnagyobb mun­kát. A műszaki szakosztály gondozásában folyik tovább a kétéves műszakirajz-kurzus. A megye két városában egy-egy Értesítjük kedves ügyfe­leinket. hogy az új pécsi telefonközpont üzembe lépésével telefonszá­maink az alábbiak szerint változtak Központ: 13—334. Igazgató : 14—504. Igazgatóhelyettesek : 14—618. Áruforgalmi osztály : 13— 344. Üzemgazdasági osztály: 14— 508. Megrendelőirodák: 1- es számú Jászai Mari utca 3., 14—580. 2- es számú Kossuth La­jos u. 74., 10—320. 3- as számú Ybl Miklós u. 7/1., 13—344. 1-es számú telep Megyei út 101., 14—735 és 15— 333. Telepigazgató: 15—548. Pécs—szekszárdi Tüzép Vállalat Pécs, Rákóczi u. 46. (524) csoport gépészeti, egy-egy épí­tészeti rajzot tanul. A Babits Mihály művelődé­si központtal gőzösen a gaz­dasági szakosztály adminiszt­rátorképzést kezd el az ősszel. Az érdeklődés , felülmúlta az elképzeléseket. Eddig száznál többen jelentkeztek, és ezen a héten már csak a következő évre tudják előjegyezni őket. Folytatódik az idén is a titkárnőképzés. E tanfolyamon J# sokkal többen tanulnának, mint ahátíy' szehiély Számára lehetőséget tudnak biztosítani. Érdekességként jegyeztük meg, hogy mindkét tanfolyam­ra főleg azok a fiatal anyák kérték a felvételüket, akik otthon gondozzák a csecsemő­ket. A három év alatt így akarnak továbbtanulni. Ez mindenképpen pozitív jelen­ség, mert ily módon tudják tartani a kapcsolatot az élet­tel, és nem válnak otthonülő héztartásbelikké. TANITJÄK A SZÁMÍTÓGÉPEKET A szakosztály a számítás- technikai oktató központtal együttműködve gépkezelői tan- folyamot is rendez, ahol 60 órás oktatás során megismer­kednek a hallgatók a modern számítástechnikával, a gépi adatfeldolgozás eszközeivel, folyamataival. A már hagyományos nyelv- tanfolyamokat a megyeszék­helyen kívül Bonyhádon, Gyönkön, Dunaföld váron és Pakson is beindít.',áh. Az általános iskolások rész­vételére a kis matematikusok baráti körének összejövetelein számítanak. Ez az iskolai .szak­körök tői több szempontból el­térő oktatás az iskolai tan­anyagnál nagyobb ismereteket ad a tanulóknak. Idén a felső tagozatosokon kívül az első négy osztály kisdiákjai szá­mára is kidolgoztak progra­mot. Tizenhat előadásból álló alapfokú ismeretterjesztő soro­zattal azokat a felnőtteket se­Küszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, ID. VECSEI JÓZSEF temetésén részt vettek, virágot küldtek és mély fájdalmunkban velünk éreztek. Gyászoló család. . (498) gítik, akik nem, vagy régért végezték el az általános is­kola nyolc osztályát. Manap­ság ugyanis egyre többször fel­merül ilyen igény azoknak a szülőknek a részéről, akik gyerekeiknek akarnak segíteni a tanulásban. A Népművelési Intézette? és a Babits Mihály művelődési központtal közösen szervezett tanfolyamon vizsgálat is lesz egyben, melyen pontosan fel­mérik az ilyen jellegű igénye­két!'Érmek alapján országos szinten is bevezetik ez! 32 oktatási formát, DÓZSA ÉS PETŐFI A sok és sokféle tanfolyam mellett a TIT egymástól füg­getlen előadásokat is rendez. A szakosztályok most készítik el a tématerveket. A történel­mi szakosztály a nemzeti mujt aktualitásához köti az előadá­sok legnagyobb részét. A Dózsa-évforduló kapcsán ösz- szegyűjtik, hol szerepel a parasztvezér neve a megyé­ben. Ezeken a helyeken meg­ismertetik életét, harcát, a hallgatósággal Áz év vége és a jövő év a Petőfi-évforduló jegyében telik el. A TIT segít majd a szabadságharc költője munkásságának, életútjának ismertebbé tételében. A filozófiai szakosztály kü­lönféle szintű, a hétköznapok­kal szorosan összefüggő témá­jú előadások rendezését ter­vezi. Néhány cím a tématerv- ből: Demokrácia és bürokrá­cia,- Szerelem és házasság. Életmód és szabad idő. . A 72—7.3-as évben újra egy lépéssel közelebb kerül a la­kossághoz a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat, valóra váltva ezzel az MSZMP mű­velődéspolitikai irányelveit. A tanfolyamok és előadások hallgatása során a különböző iskolai végzettségű, más-más érdeklődésű emberek bővíthe­tik ismereteiket. Mélységes fájdalommal I tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy drága férj, I édesapa és nagyapa, BOKROS ISTVÁN I életének 53. évében el­hunyt. Temetése 1072. I szeptember 2-án, délután 3 órakor lesz a szekszár- I di alsóvárosi temetőben. Gyászoló család. . (326) *«£**‘í

Next

/
Thumbnails
Contents