Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-30 / 204. szám
Benedek János bronzérmes Labdarúgóinknak csak döntetlenre futotta erejű — Úszóinknak nem ment a döntőben — Vízilabdázóink könnyedén győztek Labdarúgás A Magyarország—Brazília mérkőzés meglepetést hozott: csak nagy küzdelem után sikerült a magyar csapatnak a 2:2-es döntetlent kiharcolnia. Pedig j 51 kezdett a magyar csapat, ötperces szép játék után Dunai n. megszerezte a vezetést (1:0). Utána is a magyar csapat játszott enyhe mezőnyfölényben, de gólt nem sikerült lőni. A brazilok várakozáson felüli jó játékot nyújtottak, bár ebben az is közrejátszott, hogy a magyar csapatnak ezúttal talán 'gyengébben ment, mint Irán ellen. A második félidőben is a magyar csapat irányította a küzdelmet, féltucat gólhelyzet maradt kihasználatlanul és ez megbosz- szulta magát. A 21. percben a brazil csapat kiegyenlített. (1:1). A gól a brazilokat fellelkesítette, a magyarokat zavarba hozta, így öt perc múlva ismét a magyar kapuban táncolt a labda. (1:2). A magyar csapat ettől kezdve erősített, küzdött a kiegyenlítésért, ami befejezés előtt négy perccel sikerült. Juhász lőtte a brazilok kapujába a labdát. (2:2). A mérkőzés utolsó percében még kínálkozott egy gólszerzési lehetőség, de Juhász szabadrúgása elakadt a sorfalban. A 2:2-es döntetlen a magyar szurkolótábort váratlanul érte, a brazilokról terjesztett vélemények alapján. A mérkőzésen azonban a brazilok rácáfoltak mindén hírre és remekül játszottak. Annak ellenére, hogy a magyar csapatnak volt több gólhelyzete, örülnünk kell a döntetlennek, mely azt jelenti, hogy Dánia ellen elég a döntetlen és ezzel tovább jutunk. Vízilabda Gyenge játék után 6 :l-re győzött a magyar vízilabdacsapat a görögök ellen. Ezúttal harmadik mérkőzését játszotta a magyar csapat. A görögök nem ígérkeztek komoly ellenfélnek és ez később az eredményben is megmutatkozott. A 6:1 ellenére sem volt meggyőző a magyar csapat játéka. Hiányzik a korábban mutatott lendület, a gólhelyzetek kihasználása sem kifogástalan, ráadásul az NSZK-nak a hollandok elleni 4:4-es eredménye azt sejteti, hogy a nyugatnémetek jutnak a csoportból a magyarokkal tovább. Magyarország—Görögország 6:1 (3:0, 0:0, 2:0, 1:1). Góldobok: Faragó' (2), Konrád ni., Görgényi, Szívós» és Kásás. Birkózás A szabadfogású birkózásban kedden a harmadik fordulóra került sor. Gál az 52 kg-os csoportban indult és a dél-koreai Kimtől “pontozásos vereséget szenvedett. Gál bekötött fejjel lépett szőnyegre, a harmadik menetben az orvosok újabb turbánnal ékesítették a magyar fiút. A dél-koreai birkózó 7:4-es pontozással győzött. 57 kg-os csoportban Kiinga döntetlent ért el a mongol Khoilog- porj ellen. Végig kemény csata volt. 62 kg-os csoportban Szabó pontozásos vereséget szenvedett a bolgár Krastevtől és hét pontjával kiesett a további küzdelemből. A 68 kg-os csoportban Rusznyák az 5. percben tussal győzött az izraeli Halfin ellen és 3 pontjával áll versenyben. Bajkó Károly szabadfogású birkózásban a késő esti órákban 27:2- es pontozással győzött a svájci Martinetti ellen. A harmadik fordulóból ezzel Bajkó 1,5 ponttal került tovább. A 82 kg-os súlycsoportban lépett szőnyegre Kovács István a mongol Artag ellen. Pontozással Artag . győzött. ött usa Pisztolylövésben: 1. Medda (olasz) 198 kör, 1088, 2. Onyiscsen- ko (szovjet 197 kör, 106)3, 3. Hur- me (finn) 196 kör, 1044, 4. Led- nyév (szovjet) 195 kör, 1022, 5. Smeljov (szovjet) 195 kör, 1022, 6. Spirlea (román) 195 kör, 1022, 7. Perm (svéd) 193 kör, 978, . 8. Richards (amerikai) 192 kör, ’ 956, ... 12. Balczó (magyar) 192 kör, 956, ... 17. Bakó (magyar) 190 kör, 912, ... 24. Villányi (magyar) 188 kör, 868. pont. Pisztoiyioves csapatvers ínyében : 1. Szovjetuhió 3110, 2. Bulgária 2780, 3. Magyarország 2736, 4. Finnország 2670, " 5. NSZK ' 2626, 6. Ausztria 2604 pont. Az összetett egyéni állása három szám után : l. Lednyev (szovjet) 3101, 2. Onyiscsenko (szovjet) 3u87, 3. Bal- czo- (magyar) 3073, 4. Ferai vsvéd) 3021, 5. Fox (angol) 2987, 6. Thade (NSZK) 2983, 7. Hurme (finn) 2975 ,8. Smeljov (szovjet) 2994, 9. Hugi (svájci) 2083, 10. Leu (osztrák) 2867, H. Villányi (magyar) 2824, ,. .25, Bakó (magyar) 2624 pont. Csapatban :. ... 1... Szovjetunió 9095, 2. ]\Xagyar- ország 8531, 3. Finnország 3260, 4. Svédország 8193, 5. NSZK 3156, 6. Ausztria 7944, 7. Nagy-Brita/inia 7851, 8. Franciaország 7848 pont. Az öttusázók közül először Villányi ment a lőállásba. Feltűnően idegesen kezdett. Minaossze 45 kört lőtt az első sorozatban, 47 s a harmadikban 50 következett. Az utolsóban- ismét nagy volt a szórás, s a jelzésnél 46 kört számláltak. összesen 188 kör- sikerült tehát. — Ennél bizony többre számítottam —j mondta utána bosszúsan. Bakónak valamivel jobban ment, de ő sem tudta kilőni hazai formáját. A szovjet versenyzők annál magabiztosabban lőttek. Onyiscsenko 197 kört lőtt, s később kiderült, hogy ennél jobbra ezen a napon csak az olasz Medda volt képes. Smeljov kiváló 195 körös eredménye azt jelentette, hogy a szovjet csapat fölényesen nyerte a pisztolylövést, s tetemesen növelte- előnyét az összetettben a magyar együttessel szemben, Ű szas Délelőtt, amikor az olimpiai úszóstadionban véget ért a 200 méteres női mellúszás harmadik időfutama, bizakodtunk. Ez indokolt volt, mert Kaczander Agnes 2:43.13 perces új olimpiai, csúcscsal, magyar rekorddal, látványos és izgalmas Versenyben Kiss Éva előtt lett a futamgyőztes. Mindkét magyar lány bekerült a döntőbe és reménykedtünk. Itt azonban a nagynevű ellenfelek bizonyultak jobbnak és új olimpiai csúccsal ért célba a győztes. Kaczander Ágnes a 6., míg Kiss Éva csak a 8. helyet tudta megszerezni. A 100 méteres női gyorsúszás döntőjében indult az időfutamban olimpiai rekordot javító Patóh Magdolna is. A győzelmet az olimpiai rekordot úszó amerikai NelMa; a 20. nyári olimpiai játékok negyedik versenynapján 17 sportágban folynak majd a küzdelmek. A magyar sportolók lo-ban érdekeltek. Uj sportágként jelentkezik ez alkalommal a kézilabda. ÉRDEKESEBB PROGRAMOK: Birkózás. Kajak-kenu slalom Kézilabda (Magyarország—Egyesült Álla-^ mok). Kosárlabda Labdarúgás: 16.30: Mexikó—Burma, NDK—Kolumbia, Lengyelrr mai műsor ország—Ghana, 17.30: Szovjetunió —Szudán. Ökölvívás: 13.00, 19.00: első forduló folytatása. ÇHtusa : 14.00—16.00 : úszás. . Röplabda: férfimérkőzések : 10.00: •PK—Brazília, 14.30: Kuba—Japán, 'lUO: NSZK—Románia. Sportlövészet: 9.00—14.45: kisöbű összetett. Súlyemelés: Í3.00: könnyűsúly A-csoport, . 19.00: könnyűsúly Éles oport* Torna : 16.00 : női szabadon választott. 20.00: férfi szabadon választott. Úszás: 10.00: 4x100 női időf., 400 vegyes időf., 100 pillangó időf., 400 gyors női időf.’, 17.30: 100 pillangó középf., 4x100 női döntő, -400 vegyes döntő, 100 mell döntő, 400 gyors női döntő, 20.00: műugrás, férfi. Vízilabda: 10.00: Jugoszlávia— Kuba, Bulgária—Japán, Románia — Kanada, 14.00: Spanyolország— Szovj etunió, Ausztrália—Magyar- ország, Mexikó—Egyesült Államok. Vitorlázás: 11.30: második futam. Vívás: 8.00: és 14.00: kard selejtező. 15.30: férfi tőr elődöntő, 19.3Ö: férfi tőr döntő» Arany: FÖLDI IMRE (súlyemelés) Ezüst: SZŰCS LAJOS (súlyemelés) Sronz: HOLCZREITER SÁNDOR (súlyemelés) NŐI TORNÁSZCSAPAT BENEDEK JÁNOS (súlyemelés) son szerezte meg, míg a magyar versenyzőnek meg kellett elégednie a 1. hellyel. Vívás Férfi tőrvívásban ötvennyolcán álltak a rajthoz. A három magyar versenyző közül dr. Kamuti Jenő és Szabó Sándor jutott a legjobb 12 közé. Súlyemelés Benedek János nagy küzdelemben 390 kilogrammos összteljesítménnyel (országos csúcsbeállítás) a 3. helyet szerezte meg. Röplabda Nagy jelentőségű mérkőzést ját- ' szott a magyar nói röplabda-válogatott Dél-Korea ellen. A tét az volt, hogy a győztes továbbjut a csoportból és a legjobb négy között végez. A dél-koreaiak síma győzelmet arattak és ezzel nyilvánvaló lett, hogy a magyar, csapat nem jut tovább és így csak az 5—8. helyért játszhat majd. Csak abban az esetben végezhet előrébb a magyar csapat, ha a Szovjetunió el-. len győz, de erré nincs esély. A dél-koreaiak Magyarország ellen 3:0 arányban megérdemelten győztek, így*— ez azt is jelenti — nem lesz érem számunkra röplabdában. Ökölvívás Késő este lépett szorítóba Botos András, pehelysúlyú ökölvívónk. Ellenfele a nigériai Endrouse volt. A legjobb 16 közé jutásért folyt a küzdelem. Botos már az első menetben magához ragadta a kezdeményezést és kemény ütéseivel fölényt harcolt ki. A második menetben is a magyar fiú bizonyult jobbnak és a harmadik menetben folytatta jó szereplését. A pontozók a kitűnő mérkőzés után Botost látták jobbnak, így megérdemelten jutott a magyar fiú a legjobb 16 közé. Kerékpár Megkezdődött a 20. nyári olimpiai játékok kerékpárosversenyeinek sorozata. Első számként a 100 km-es országúti csapat v ers myt. bonyolították le. Harmincöt ország válogatottja állt rajthoz. Tíz órakor indították el a mezőnyt, kétpercenként követték egymást a válogatottak. Magyarország Géra Imre, Debreceni Tibor, Petermann József és Takács András összeállításban vágott neki a 25,7 km-es körpályának, amelyet hosszú, nyújtott emelkedők „tarkítottak”. A páiyán egyébkent csaknem négyszer kellett végighajtani. 100 km országúti csapatversenyben olimpiai bajnok: Szovjetunió (Suhov, Jardij, Komnatov, Lihacsov) 2:11:17.8 ó. 2. Lengyelország . 2:11:47.5 ó. 3. Hollandia 2:12:27,4 ó. 4. Belgium 2:12:36.7 ó. 5. Norvégia 2:13:20.7 ó. 6. Svédország 2:13:36.9 ó. 7. Magyarország (Géra, Debreceni, Petermann, Takács A.) 2:14:18.8 6. BASZANOWSKI: FÖLDINEK JÁRT MÁR AZ ARANY A magyar sportolók Connolly utca 16 szám alatti „főhadiszállásának” bejáratánál kora reggeltől máF ott’ a -kép,: olimpiai bajnokunk, Földi Imre... Már kedd volt, amikor Földi Imre diadalmas versenyéről visz- szaérkezett a faluba. A magyar olimpiai csapat vezetői k's fogadást rendeztek az első müncheni bajnok tiszteletére. Földi jó későn került ágyba, mégis korán kelt, akármerre ment, kezét szorongatták. A lengyel olimpiai, világ- és Európa-bajnok Baszanowski aki 37 évével a „kimenő” csoportba tartozik, kedden délelőtt így lelkendezett az olimpiai faluban: — Földi Imrének, ennek a remek sportembernek már járt ez az aranyérem. Több mint egy évtizede bizonyítja, hogy érdemes a legbüszkébb címre. Földi külön elismerést érdemel azért, hogy az emlékezetes olimpiai balsikerek után sem ment el a kedve, példát mutat a világ valamennyi sportolójának, hogy sohasem szabad elveszíteni a győzelembe vetett hitet. Gratulálok Földinek, az egyik nagy öregnek a többi öreg nevében... Oscar State, a nemzetközi súlyemelő-szövetség főtitkára így nyilatkozott: Földit már nagyon régen isme- rem. Nagyágyúk serege ' hullott el, amióta érmeket nyert, mindig újabb riválisai akadtak, de ő töretlenül haladt célja felé. Aki szereti a súlyemelést, örül a sportág valóban kimelkedő nemzetközi egyénisége diadalának. Hallottam; hogy Földi nem búcsúzik el a porondtól, ennek különösen ürülhetünk, hiszen már úgy vagyunk, hogy nem is képzelhető el világ- verseny Földi nélkül. Földi már átvette áz olimpiai aranyat, szeptember G-án a súlyemelő-versenyek befejezése után megkapja a világbajnoki címet is; hiszen az olimpia egyben világ- bajnoki címnek is számít. így egyszeres olimpiai, kétszeres világ-; és ötszörös Európa-bajnok, végleg belépett minden idők legjobb súlyemelői közé. — Alig tudtam aludni és kimondhatatlanul boldog vagyok — mondotta Földi. — Nagyszerű, hogy legnagyobb riválisaimat nem testsúllyal, hanem kilókkal vertem meg, Nassiritól elvettem az olimpiai aranyat, Csetintől az összetett világcsúcsot. Most minden nálam marad egy darabig, s ha januártól megszüntetik a nyomást; akkor 377,5 kg-os világcsúcsom örökéletű marad, hiszen jövőre új világcsúcslista kezdődik. Fgyéb- ként tovább akarok versenyezni, ahogy hétfőn is mondottam, megpróbálom az ötödik olimpiát. HORVÁTH KÁLMÁN JELENTI MÜNCHENBŐL Az olimpiai faluban a labdarúgókat kerestem, hiszen szerettem volna tudni, hogy a Brazília elleni nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre hogyan készülnek Illovsz- ky Rudolffal Connolly 14 ház bejárata előtt találkoztam éppen ebédre invitálta játékosait. Néhány perces beszélgetés után már az is kiderült, hogy a vasárnapi győztes csapaton Illovszky nem változtat. Amikor Marosi Istvánnal, a kézilabdázók egyik legjobbjával beszélgettem. elmondta, hogy szerdán délelőtt a mai mérkőzésre való felkészülésként egy mérkőzést játszottak az izlandi kézilabdacsapattal. Izlandról eddig nem sokat hallottam, de az eredmény, amit Marosi közölt azt mutatja, hogy ezen a távoli kis szigeten is jól tudnak játszani. Amikor a magyar labdarúgóválogatottat kerestem az olimpiai falu központi hatalmas éttermében végigjártam az emeleteket. A második emeleten sem találtam őket. viszont figyelmes lettem arra, hogy az egyik asztal körül nagy tömeg áll. Elsősorban fotósok, rádióriporterek állták körül az asztalt. Úgy gondoltam, hogy talán valamelyLk olimpiai bajnok ebédel ott, s rá kíváncsiak a kollégák. Nem volt kicsi a meglepetésem akkor, amikor az asztal mellett megállva azt vettem észre. hogy az asztalnál nem más. mint maga Willy Brandt ebédel sportolók társaságában, Bécsi&zeletet fogyasztott és nem volt könnyű dolga, mert az olimpiai falu étkészletéhez tartozó műanyag evőeszközökkel, a műanyag villával és késsel, igencsak nehéz volt a húst elvágnia. Ebben a műveletben ráadásul meg is zavarták, hiszen megérkezett Daume, az olimpiai szervező bizottság elnöke, köszöntötte Willy Brand tot és jó étvágyat kívánt neki az ebédhez. Az olimpiai faluban sétálva szinte percenként feltűnik egy-egy piros-fehér-zöld csíkos melegítő, de bőven lehet civilruhás magyarokkal is találkozni. Közel a magyar csapat épületéhez találkoztam Aradszky Sándorral, a Magyar ökölvívó Szövetség főtitkárával, aki természetesen az ökölvívó- torna eddigi eredményeiről beszélgetett társaságával. Véleménye az, hogy az ökölvívóink eddig jól helytálltak, hiszen mindenki túljutott első ellenfelén — természetesen az, aki eddig sorra került — és a mutatott teljesítmények megfeleltek a várakozásnak. Még Tófchról is elmondaná ezt, akinek győzelmét némi füttyik oncer ttel fogadták, természetesen csak az ellenfél drukkerei. Az esélyekről is szó esett természetesen, hiszen, nincs olyan beszélgetés, ahol ez ne kerülne szóba. Akkor Aradszky Sándor két ökölvívót említett. Véleménye szerint a látottak és a torna résztvevőinek ismerete alapján Kajdx és Gedó esélyes elsősorban arra. hogy döntőbe kerüljön. Természetesen a » többiek számára is nyitott még az út a dobogó, vagy a legjobb nyolc közé jutás felé*