Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-29 / 203. szám
* I Racionális szociálpolitika * A kezdet elején Horváth Sándor életrajza most még egy oldalt sem tenne ki. Az életrajzok azonban csak adatokat rögzítenek: neve, foglalkozása, életkora, iskolái, családi állapota. Szürke, sovány kép ez egy emberről, mert minek is írná be valaki, hogy mennyit szenvedett, izgult valamiért, mit akar, kiről, miről mi a véleménye. Horváth Sándornál azt próbálom nyomon követni, hogyan, milyen áron lehet valakiből kutató. Csak mert Iregszem- csén lakik, s itt helyben az egyik munkalehetőség a takarmánytermesztési kutató- intézet. Vagy ez csak véletlen találkozás? Hogy adhatja fel valaki a gyakoribb örömöket, sikereket azért, aminek az eredménye talán csak évtizedek múlva mérhető. A beszélgetés során rádöbbenek, a munkahely és az ember találkozása nem véletlen. A most huszonöt esztendős fiatalember útja minden bizonnyal valamelyik kutatóintézetbe vezetett volna. Tizennégy esztendős korában az állatok, az állattenyésztés érdekelte, s a tamási gimnázium sertéstenyésztő szakára iratkozott. 1966-ban érettségizett, s akkor még Délkelet- Dunántúl Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben helyezkedett el. Fizikai munkásnak vették fel, egyhónapos próbaidőre. Később a termelésfejlesztési osztályra került, s jelenleg a növénytermesztési osztályon dolgozik. 1968-ban jelentkezett a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári karára, s ez év szeotemberé- ben kezdi a negyedik évet. — Mivel foglalkozik itt az intézetben? — Az intézet külső megbízásból számos munkát vállal. Az egyik megbízást a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem növénytermesztési tanszéke adta; az országos trá- gyázási kísérletek egy részét itt. Iregszemcsén végezzük. A trágyázási kísérletekkel foglalkozom, s ezenkívül takarmánytermesztési kísérleteken is dolgozom. — Mit jelent ez gyakorlati szempontból ? — Magyarországon a műtrágya-felhasználás -nem egységes, azaz az adagolt műtrágyák minősége és mennyisége legtöbbször nem felel meg az adott talaj állapotának. Különböző talajtípusokon dolgozzuk ki az optimális műtrágya- kombinációkat, a Magyarországon termesztett jelentősebb növények számára. Ezeket a kísérleteket az országban huszonhat helyen végzik, ennek egyik állomása Iregszemcse. A kísérleteket hat hektáron, összesen hétszázhúsz parcellán végezzük. Egy részkísérlet négy esztendeig tart, s utána újabb növényen végezzük ugyanazt a kísérletet, a vetésforgónak megfelelően. Az eredmények értékelése betakarítás után történik; értékeljük a terméseredményeket, feljegyezzük a fenológiai adatokat, s a tenyészidőszakban többször végzett bírálatokat. A nyers adatokat Keszthelyre küldjük, ott számítógépekkel kidolgozzák, s mi az eredményt megkapjuk. A kísérlet célja: az egyetem teljes garanciával tudjon szaktanácsot adni a gazdaságoknak, hogy az adott talaj milyen tápanyagutánpótlást igényel. — Ezek szerint a papírmunka sem kevés. — Munkám 40—45 százalékát teszi ki. A másik 50 százalékban a megfigyeléseket végzem, helyszíni szemléket tartok. — Hogyan értékeli munkája jelentőségét? — Jelenleg a mezőgazdaságban kiugró eredményeket kétféleképpen lehet elérni, nemesítéssel és műtrágyázással. Az agrotechnika lényege hosz- szú idő óta nem változott, ugyanazt csináljuk most is, mint például 1904-ben. Akkor is volt szántás, hengerezés, bo- ronázás, betakarítás, ha más módon is. A műtrágyázás gyakorlata a legtöbb üzemben rossz, elfelejtik, hogy a péti- són és a szuperfoszfáton kívül más műtrágya is létezik. Például kálisó. Mindenki azt hiszi,. hogy a talaj tele van káliummal, ami igaz is, csunán nagy része felvehetetlen állapotban. Kevesebb műtrágyával és jobb kombinációval lényegesen szebb eredményeket lehetne elérni. Olykor kétszáz forint plusz ráfordítással J mindössze ötven forint hasznot érnek el. Külföldi szak- irodalmat olvasva azt látom, hogy bármilyen témáról legyen is szó, a műtrágyázás problémaköre jelentős helyet kap. Az oka az, hogy ebben a vonatkozásban nincs kialakult koncepció. Kísérletek nálunk 6—8 éve folynak, de a termelő üzemek, ahelyett, hogy a már meglévő eredményeket felhasználnák, költséges önálló kísérletezgetéseket végeznek. — Az emberek többsége úgy tartja, a kutatómunka egyhangú babramunka. — Ez nem így van. Az ember állandóan izgul, hogy mi lesz a kísérletével. Izgul, hogy milyen lesz az eredmény, s ha akár jó, akár kedvezőtlen, rajta keresztül új felismerésekhez juthatunk, amit később hasznosítani lehet. Egyébként a munkám nagyon változatos, sokirányú. — Mennyire érvényesülhetnek egy kezdő kutató elképzelései? — Nincsenek korlátok, az elképzeléseit mindenki megvalósíthatja, ha az az intézet profiljába vág. Az egvetem befejezése után is szívesen maradok Iregszemcsén és továbbra is a műtrágyázással szeretnék foglalkozni. — S később? Gondolt-e arra, hogy megszerzi a doktori címet? — Aki kutatóintézetben dolgozik, erre feltétlenül gondol. Végig kell járnom az utat. Diploma, tudományos segédmunkatárs, tudományos munkatárs, doktori disszertáció, publikációk, s ha jó csillagzat alatt születtem, valamikor majd tudományos főmunka- t'árs. Amíg a kísérleti parcellákon bizonyított eredméhvek a helyükre kerülnek, évek telnek el. Az eredményeket csodálva legtöbbször nem gondolunk azokra a nanszámosokra, akik hosszú-hosszú évek kitartó munkájával bebizonyították önmaguknak is, másoknak is: munkájukkal egy lépéssel előbbre jutottunk. D. VARGA MARTA M Ünnep Tengelicen Nem másutt, hanem a község ládáján, s nem mással, mint a falu pennájával írta meg A. D. 1972., első István királyunk havában Tengelic bírája, Rudolf István, közérdeklődésre számító rendeletét arról, hogy vasárnapi napon délután kettőtől hétfőn hajnalig — kivirradatig — szüreti mulatságot rendez a művelődési otthonban. Erre az érdemleges falu fiatalságának mindazon tagjai hivatalosak valónak, akikben csak szusz találtatott. Amint bíró uram előre jelzé, ott szívélyeskedett hitvese, született ^Károlyi Katalin is. jós jegyzőné — Balázs Erzsébet — földig érő lila ruhában, fátyolos fehér kalapban simult Sebestyén Jánoshoz. A notabilitások sorába került ezen a napon Dombi Ida is, mint a csőszgazdának, Feifer Jánosnak párja. Szegény sza- maras, Csóka Márton, agglegényként kocogott hosszú fülű jószágán. Érthető, hogy fehéreseiért magáért az egész téeszért sem tette volna magát olyan csúffá, aminővé a rozoga szekéren felvonuló cigáúypere- putty: Osztermayer Csaba, Dóra Zoltán, Haaz Imre és Kőműves Gyula. Ketten közülük asszonyt módira emlékeztető rongyot ráztak. S ha már a textíliánál tartunk, hadd említsünk meg egy csipkés zsebkendőcskét. Ezzel Adám Miklósné, n községi KlSZ-szervezet titkára, a ragyogóan sikerült mulatság lelke törölgette szaporán homlokát. A lótenyésztési ágazat vezetője, Geiger Illés helyett is drukkolt a lovasoknak, leginkább az aprajának: a tizennégy esztendős Károly Jancsinak, s a három évvel fiatalabb Hollósi Lacinak. Kemény munka végeztével ünnepeltek szombaton és vasárnap a tengeliciek. A pihenő napot megelőző délutánon Pintér András föagronómus kísérte el a KtSZ-eseket Bor- jádra, a Petőfi méheshez, majd Sárszentlőrincre, ahol 1832—33-ban volt gimnazista Petrovics Sándor. Az egykori iskola lakói, SzücS Jánosék mutatták meg a fiataloknak az ódon gerendákat, amelyek alatt hajdan a világhírűvé lett szabadsághős költő kezdte megszerezni kora műveltségének alapjait. Valamivel később a szövetkezetben Martos István elnök emelte poharát idősb. Neudert Imre komplexbrigádjára. Jórészt ennek a brigádnak köszönhető, hogy az évszázad legnehezebb aratását minimális veszteséggel végezték el a gazdák. A két őzből készült ízes ételek és bor mellett újabb — vidámabb — élmény volt visszaemlékezniük azokra a napokra, amikor bicskával szaggatták le a kombájn csigájára tekeredett folyondárt, amikor nagy ne- kifohászkodások közepette lánctalpassal vonszolták ki a táblában megsüllyedt aratócséplő gépeket. — borváró — Nem keltett belpolitikai izgalmat, váratlan meglepetést, amikor a közelmúltban a szocialista államélet fejlesztésének aktuális tennivalóit vitatva, közéletünk Jegilletékesebb fórumain került szóba: helyes munkamegosztással, hivatás- szerű elhatárolással kell rendezni néhány kusza munka- területet. Korábbi elképzelések ugyanis társadalmi szervekre, mozgalmakra bíztak fontos állami tennivalókat, arra gondolván, az ilyenfajta társadalmasításnak megértek már az előfeltételei. Tömegszervezeti kezelésbe került például annak idején a szociálpolitika legfontosabb intézményrendszere, a társadalom biztosítása. Ez ellen a szakszervezet sem tiltakozott. Ám kiderült, hogy a korábban helyesnek tűnő intézkedés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, s a szorosan vett állami feladat nem társadal- masodott egy lényegében adminisztratív intézkedés hatására. A helyzet inkább bonyolultabbá vált. Sajátos kettősség alakult ki, amely nem vált javára sem az állami irányításnak, sem a formális gazdának, a szakszervezetnek, de nem használt a társadalom- biztosításnak sem. Az eltelt néhány esztendő tapasztalatai nemcsak a szakembereket, hanem a laikusokat is erre a felismerésre vezették. A közvélemény elégedetten nyugtázta tehát a korrekcióra tett javaslatot, kerüljön minden a legilletékesebb kezébe. A módosítás elhatározásának tényét is Örömmel fogadta, mçrt újra bizohyítékot látott arra, hogy le tudjuk vonni egy helytelennek bizonyult korábbi in- té2:kedés konzekvenciáit, nem igyekszünk csalhatatlannak mutatkozni. Túl az intézkedés eme elvi-politikai és morális rezonanciáján, a szociálpolitikai tennivalók állami irányításának rendezése rendkívül fontos és aktuális feladat. Abból kell kiindulni, hogy az életszínvonal alakulása szempontjából a munka alapján járó díjazás és a szociálpolitikai keretek között biztosított általános ellátás a legfontosabb. Ha ez így igaz — márpedig érvényéhez nem férhet kétség — akkor rendkívül fontos a két terület összehangolt fejlesztési koncepciójának kidolgozása, a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek leg...TŰBE ...... ..in. ..........mm,mm, i élu A z új tanácstörvény szerint ritkábban tartanak tanácsüléseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem is baj. Korábban a havonta megtartott tanácsülésekre az egyhangúság, a viszolygás nyomta rá a bélyegét. A mostaniak pedig egyre élénkebbek. A tanácstagoknak több idejük marad a felkészülésre. Ez volt tapasztalható Bátaszék nagyközség közös tanácsának ülésén is. Három napirendi pontot tárgyaltak : a jelölő bizottságokban elhangzott javaslatok, az ifjúság helyzetével kapcsolatos rendelet végrehajtását, harmadik napirendi pontként a község megyei tanácstagjainak beszámolóját hallgatta meg a tanácsülés. Az aktivitásra jellemző, hogy minden napirendi pont tárgyalásakor tíz-tizenkét kérdés, hozzászólás hangzott el. Az ifjúság helyzetével kapcsolatban például eredményes eszmecsere folyt a gimnázium eddigi hasznos működéséről, hatékonyabb felhasználása. A jellegi munkamegosztás, amely döntő állami feladatokat bíz tömegszervezetre, nem biztosíthatja az összehangolt fejlesztést és a hatékony felhasználást. Ez az érem egyik oldala. Ami pedig az eredeti szakszervezeti feladatot jelentené, mármint a megfelelő társadalmi ellenőrzés megvalósítását, a dolgozók érdekeinek képviseletét, hogyan funkcio- náUKjtna, amikor a szakszervezetnek saját magát kellene vétóznia és ellenőriznie? A kettőségnek csak egyetlen következménye lehet: a terjedő bürokrácia. A szociálpolitika egységes állami irányításának helyre- állításával fontos rendező elvek érvényesülhetnek és az elvek kitűnő gyakorlatokban kamatozhatnak valamennyiünk javára. Mód nyílik a szociálpolitika! egységes irányítása feltételeinek biztosítására. Létre lehet hozni azokat az előfeltételeket, amelyeknek áldásos hatására hasznosabban, termékenyebben lehet felhasználni a rendelkezésre álló pénzt, energiát és kapacitást, egyszerűbbé és gyorsabbá lehet tenni a szociálpolitikai ellátást, a társadalombiztosítást. Magyarország felnőtt és serdülő lakosságának jelentős része tudja saját keserű tapasztalatai alapján, hogy mily tekervényes útjai vannak mindannak, amit a köznyelv SZTK-ügvnek nevez, talán maga sem hiszi, hogy másként is lehet. Bizonyára lehet. A szociálpolitikai irányítás korszerű és halaszthatatlan reformja sikerének egyik biztosítéka éppen az, hogy a szak- szervezet, mint tömegszervezet, mint a dolgozók szervezett érdekképviselete a jövőben valóban eredeti funkcióját gyakorolhatja. A dolgozók érdekeit képviselheti, megfelelő befolyással rendelkezve a szo- ciáloolitikai fejlesztésre vonatkozó elgondolások kialakításában, végrehajtásában. Egyszóval az ügy a helyére kerül. Ez a bölcs, de olykor elfeledett józan és racionális rendezési elv érvényesül akkor, amikor majd a szociálpolitikai, munkavédelmi tennivalók a megfelelő állami szervek hatáskörébé kerülnek. ' SOLTÉSZ ISTVÁN további fejlődésének lehetőségéről, mint a városiasodás fontos tényezőjéről, az építendő tornateremről, az ösztöndíjakról, az ifjúsági klubok létesítésének szükségességéről. A megjelent megyei tanácstagok közül Béres Sándorné figyelmet lekötően számolt be a megyei tanácsban végzett munkájáról és különösen érdekes volt beszámolójának az a része, amelyben a megyei távlati fejlesztési terv Báta- székre vonatkozó részét ismertette. Az egyéb bejelentések után a tanácselnök közölte az ülés részvevőivel, hogy az általános iskolától különvált, önálló gimnázium igazgatójává Kunos Ferencet nevezték ki, majd javasolta, hogy a tanácsülés az első és második számú általános iskolából összevont nagy általános iskola igazgatójává Micsky Lajost válassza meg. A javaslatot a tanácsülés elfogadta. (f.—1.—b.) Persze, a bíró alkalmi nótáriusának — Patai János uramnak — eladó sorú szépséges leánykái: Márta és Katika sem maradtak távol Tolna megye idei első szüreti felvonulásáról, mulatságáról. Egyikük, Katika, a csikós gazdának: Papp Jóskának oldalán feszített, Mártának erre az alkalomra Molnár Sanyi jutott párul. A két esküdt — Papp Jóska és Haraszti Gyuri — keménykalapja alól racs- csolt roppant előkelőén. A báIVépújság 1978. augusztus 89. Tudósítónktól t Beszámoló Bátaszék jövőjéről