Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

\ 1 CSALÁD-OTTHON « A közömbösség ellen Nevelje meg az anyja! Lakásom ablakából útépít­kezésre látok. Több méter mély, tátongó árok várja a ha­talmas csövek lefektetését. A mélység felett átfektetett kes­keny pallón 5—6 éves fiúcska hintáztatja magát olyan lendü­lettel, hogy rossz nézni. Pár mét.errel arrább két asszony beszélget. Hihetném, hogy hoz­zájuk tartozik a gyerek, hi­szen fejcsóválva nézik. Én azért csak leszakadok, s aho­gyan pedagógus vérem diktál­ja, leparancsolom a kisfiút a veszélyesen lengő deszkáról. Beszédbe elegyedem vele. Megtudom, hogy a „néniket” nem ismeri. A gyermeknek el­mondom, milyen veszélyes volt a hintázása, megmutatom a közeli játszóteret, ahol kedvé­re labdázhat, hintázhat, meg- ígértetem vele, hogy nem ke­resi máskor a bajt, mert az is történhetett volna. % Megszoktam, hogy nemcsak a gyermekek, de a felnőttek nevelőjének is kell lennem. Megállók hát a még mindig beszélgető két asszony mellett és megkérdem, hogyan nézhet­ték nyugodtan az iménti kisfiú veszélyes játékát. — Mi közbm a más gyere­kéhez! — így az egyik. — Én neveljem? Nevelje meg az anyja! — tetézi a kö­zömbösséget a másik. Vélük is elbeszélgetek egy kicsit. Megkísérelem megértet­ni velük, hogy minden felnőtt felelős minden gyermekért. Nem nézhetjük közömbösen a más gyermekét sem. Az egész felnőtt társadalom együttesen felelős a felnövekvő ifjúságért. Ha mindenki magáévá tenné ezt a kötelességét, akkor keve­sebb „megvetéssel” kellene be­szélniük a „mai gyerekek”-ről. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy pontosan azok szidják legtöb­bet az ifjúságot, akik a legke­vesebbet tettek a nevelésükért. Nagyon tetszett nekem an­nak az önkiszolgálóbolt-vezető- nek a módszere, aki a csoko­ládélopáson tettenért, keserve­sen síró, őszinte megbánást mutató 9 éves kisleánnyal hosszasan elbeszélgetett, érzel­meire hatott, azután felkereste a gyermek tanítónőjét. Meg­beszélték, hogy adnak próba­időt. Megígérték neki, hogy ha soha többet nem téved meg, akkor ezzel az esettel most nem szomorítják az édesany­ját. . . ■ ;• Biztos vagyok benne, hogy ez a kisleány valóban nem lop ' többet. A boltvezető sokkal többet ért el ügyes pedagógiai fogásával, mintha súlyos sza­vakkal szidalmazta volna. Kevésbé tetszett, hogy sok járókelő haladt el azok mellett a vadul verekedők mellett, ahol pedig igazságtételért és a felnőttek segítségéért kiáltott az erők egyenlőtlen aránya. 12 —14 éves kamasz püfölt egy alig-iskolás fiúcskát olyan dur­ván, hogy magamnak is a leg­erélyesebb hanggal kellett fel­lépnem, hogy megfékezzem a megH*Mj|f ki­derült, a kicsi csúfolté, ezért vett olyan elégtételt, hogy kék­* V » *•* i,« Í r ' .«if y fiaiéit »JM re-zöldre verte, még a száját is berepesztette. Nem voltam biztos abban, hogyan veszi beavatkozásomat a felbőszült verekedő, ezért szétválasztásuk után nagyon szelíden közeledtem hozzá : „Talán a kistestvéred?” kér­déssel. — Nem! — felelte mérgesen. — Az lány! — toldotta hozzá. — Te, mondd — kérdeztem -— mit tennél, ha így összever­né őt egy erős, nagy lány? Lesütötte a szemét, kicsit el­gondolkozott, azután elkullo­gott a közelünkből úgy, hogy megdorgálhattam a kicsit is a csúfolkodásért. Alig van nap, hogy ne ta­lálkoznék hasonló esetekkel. Nem a két verekedő vereke­dése, nem a lengő pallón ug­rálva hintázó kisfiú könnyel­műsége bánt a legjobban. Nem. Az egykedvű közönnyel beszél­gető két asszony és a vereke­dők mellett elhaladó sok-sok felnőtt közömbössége. Én ugyanis hiszek abban, hogy ha minden felnőtt összefogna és nevelné gyermekeinket, a má­sét is, amerre csak jár, szép szóval, jó példával, akkor mi, együtt, nagyon szép eredményt érhetnénk el. DR. GERGELY KÁRÓLYNÉ Vállkendő A vállkendőt, amely hűvös napokra ruhatárunk jó kiegé­szítője, kevés munkával elké­szíthetjük. Anyagigénye (54 cm széles és 200 ' cm hosszú sálnál) kb. 350 g 3-as horgoló­tűnek megfelelő vastagságú fonal. Alapminta: Hattal oszt­ható + 7 láncszemmel kezd­jük. 1. sor: Egy szorosszem a tű­től számított 7. láncszembe. * Egy szám és más semmi A sok festék ártalmai Bátran állíthatjuk, hogy a szépség egyik fő követelmé­nye az ép, egészséges arcbőr. Ez még akkor is érvényes, ha figyelembe vesszük, hogy min­den kornak más és más a szépségideálja és az ehhez iga­zodó' kozmetikája.. Igen ám, de ha jól körül­nézünk, megállapíthatjuk, hogy kevés az a szerencsés nő és férfi, akinek arcbőre termé­szettől fogva üde, tiszta, nem túl zsíros, nem túl száraz, ránctalan, stb. De még ilyen szerencsés esetben sem szabad elbizakodni, mert sajnos a bőr — akárcsak a többi szervünk is — idővel elhasználódik, megöregszik. Nagy meggondo­latlanság ezt az amúgy is rövid időt túlzásba vitt hiúságból, vagy egyenesen lustaságból megrövidíteni. Márpedig a szépsége ellen sokat vét, aki a nyári idő­szakban is reggeltől estig kü­lönféle festék, púder, krém­púder, vágy púderalapozóval tömített bőrrel sétálgat a tűző napon. Azokról ne is beszél­jünk, akik ' még a strandon, vagy nyaraláskor a vízparton sem , hajlandók megválni smink-maszkjuktól. Amilyen szép a tussal kihúzott szem­héj, amilyen hatásos a mű- szempilla este, ugyanolyan mértékben visszatetsző (nagyon is „mű”!) nappal, kánikulá­ban, izzadtsággyöngyöktől kö­rülvéve. A gondosan kikészített arc­bőrre is rászáll a por a benne levő fertőző anyagokkal, rá­rakódik a levegőben szállongó füst, korom, alatta gyűlik a veríték; a • faggyú... Egyszóval, van mit lemosni esténként az arcról! Mert ugye, esténként bármilyen fáradtak vagyunk, bármennyire ellustálkodnánk is az -időt,- nem fekszünk le, ^míg az arcunkat, bőrünket meg nem tisztítottuk. Ez- az arcápolás alapfeltétele. Aki ennél többet tesz, akinek nap­közben is van ideje, kedve, a szépségápolásra, maga látja hasznát. Akinek egészséges a bőre, mossa meg többször is az ar­cát szobahőmérsékletű vízzel és pipereszappannal. A ke­mény kútvíz, amelyben a sok mész- és magnéziumtartalom miatt nem habzik a szappan, nem alkalmas mosakodásra. Ahol ilyen víz van, ott aján­latos esővizet fogni. Mosako­dás után a szappant alaposan le kell öblíteni. Legjobb, ha ez az öblítő víz enyhén sava­nyú (ecetes, vagy citromos), amely a bőrön maradt lúg­részecskéket közömbösíti. Mo­sakodás után a bőr kevesebb faggyút tartalmaz, mint előtte, ezt tehát pótolni kell jól fel­szívódó krémmel. A nagyon száraz, vagy a túl zsíros bőrűek kozmetikája kü­lön figyelmet kíván, leghelye­sebb tehát, ha ők minden esetben a szakember rájuk ér­vényes tanácsait követik. A bőr- és szépségápolás si­kerének másik feltétele a nyu­godt, bőséges pihenés. A leg­finomabb rúzs, púder, a leg­rafináltabb módon elkészített krém, tej, vagy egyéb készít­mény sem pótolja az jó alvást. Az az okos tehát, aki szép­ségével úgy gazdálkodik, hogy azt sokáig élvezhesse : bőrét már fiatal korában is — és természetesen idősebb korban is! — rendszeresen ápolja, tisztán tartja, káros hatásoktól védi, frissességét egészséges életmóddal igyekszik biztosíta­ni. S ha ezek mellett a meg­felelő alkalmakra alaposabban kikészíti, sminkeli magát, ez a szépségét még jobban kihang­súlyozza. —Jj*. • K* -i. 1 3l" r­4 H f— 7“ 0 5 lő'1"" 11 : \ m W~ m í üb 3 17 Ml ÏÔ 1 f9 55 ■ 3 21­n 0 23 «­— ■ n 26 1 B 29 n 30 31 fe 35 * 35 n 36 37 0 30 □ 1*0 41 42 fü 43 Br * 0 <♦6 ' ./ r *7 4Ő ■ 50 m 5T"­52, » n ■ 5TÍT ff _ 5r~ 55 0 ■ 57 r 59 □ ■ L «r~ 61 0 (A 65 r U ___1 r 68 69 70 C mmtm “ Vízszintes: 1. Ml az, amit meg- fejtésként kell beküldeni címünk­re? (folytatása a függőleges 13. számú sorban). 13. Egzotikus párat­lan ujjú patás. 14. Babfajta. 15. Ame­rikai író és költő (Edgar Allan). 16. Fundamentum. 18. Afrikai em­lősállat (növényevő). 19. Házas­társ! 20. Iráni város. 21. Két név­velő. 23. Bot és eső jelzője lehet. 25. AAÁ. 26. Eszeveszetten futó. 28. Sakk-világbajnok volt. 29. Ra párja. 30. Kankalin. 32. Színe éle­sen elüt a környezetétől. 34. Rab­szolga az ókori Spártában. 36. Ol- gácska. 38. Betakarít. 39. Szülő. 40. Zamata. 43. Glédában van! 44. Ju­goszláv politikus. 46. Betűrend. 47. A közelébe hajít. 49. A zsiráf kihalófélben levő rokona. 51. Ra­jongó. 53. Tantál. 54. Országos Rendező Iroda. 56. Körülveszi. 57. CÁ. 58. Lap, kártya. 60. Szóössze­tételek előtagjaként alaki hasonló­ságot jelöl. 61. Kisebb kiemelkedés a testen. 62. Az amerikai öt-tó egyike. 64. Lapja az Élet és Tu­domány. 66. Kirándulás. 67. Szek- szárd legújabb köztéri szobrának alkotója (István). 68. Gonosztevő. 70. A római olimpián a 10O m-es síkfutás győztesének keresztneve ( . . . Háry). Függőleges: 2. A gerincesek tör­zsének egyik osztálya. 3. Népgaz­daságunk egyik ága. 4. Szputnyik- hang. 5. Hegyes szerszám. 6. La­katos Sándor. 7. összekuszált gaz! 8. Ejnye-ejnye! 9. Eső jelzője. 10. Lantén. 11. Mérges természetű. 12. cső; mikroszkóp. & A víz­szintes 1. folytatása. 17. Kujbisev régi neve. 19. Vékony lemez. 21. Női név. 22. Könnyűfém röviden. 24. Ló testtájéka. 26. Savanykáá tej­termék. 27. Vízvezeték anyaga. 29. Alarm. 30. La... : tölcsértorkolat D-Amerikában. 31. Névutó. 33. Hit­vallás (idegen szóval). 35. Elbe­szélő költészet. 37. Többször meg­riadó. 41. Oxigén, bór és szén, 42. Szégyenítő. 45. Lengyel város Szi­léziában. 48. ... világát: jól megy a sora. 50. Az ír Köztársasági Had­sereg nevű illegális szervezet4 rövi­dítése. 52. Óvoda, a a gyermekek szavával. 55. Már mém vagyok szomjas. 57. A rádióaktivitás mér­tékegysége. 58. Fanyar gyümölcs. 59. Morse-hangok. 61. Hangutánzó szó. 63. Pakol. 65. Magyar szárma­zású szobrász (Amerigo). 66. Trom­bitahang. 68. Szolimizácips , hang. 69. Itatja az égereket. 70. Indulat­szó. Beküldendő a fősorokra adott válasz levelezőlapon a Megyei Mű­velődési Központ, Szekszárd cím­re 1972. szeptember 4-ig. A leve­lezőlapra kérjük ráírni: Rejtvény. A helyes megfejtést beküldők között 5 -db könyvet sorsolunk ki. Az ,,öt karika” jegyében II. fordulójának mag fejtése : .Fejes­ugrás távolba — Lacrosse — Bot­vívás —- Függeszkedés —» Helyből magasugrás — Kötélhúzás * — Rugby. A nyereményeket és a nyerte­sek névsorát együttesen a Tolna megyei Népújság 1972. szeptember 3-i számában közöljük. SZEREK 3 láncszem, a 3. láncszembe egy szorosszem * ismétlés. 2. sor: 4 láncszemmel for­dulunk, a középső láncszembe egy csomós pálca (ráhajtunk a tűre, beleszúrunk a láncszem­be, kb. 5 mm-es hurkot hú­zunk; ezt addig ismételjük míg 9 hurkunk lesz. Akkor ráhajtunk a tűre, áthúzzuk a hurkokon és egy láncszemmel befejezzük) * 3 láncszem, 1 szorosszem a következő ívbe, 3 láncszem a középső lánc­szembe egy csomós pálca * is­mételjük, végül egy láncszem és egy egyrájhatásos pálca a fordulóra. 3. sor: 5 láncszemmel fordu­lunk * egy szorosszem a kö­vetkező ívbe, 3 láncszem * is­métlés. 1 szorosszemmel fe­jezzük be a 3 . láncszembe öltve. 4. sor: 4 láncszemmel fordu­lunk, 1 szorosszem az első láncszembe * 3 láncszem egy csomóspálca a következő ív középső láncszemébe, 3 lánc­szem, egy szorosszem követ­kező ívbe * ismételünk, végül 2 láncszem és egy egyráhaj- tásos pálca a forduló 2 lánc­szembe. 5. sor mint a 3., 6. sor mint a 2. A 4—6 sorokat ismé­teljük. Kivitelezés: 181 szemmel kezdünk; az alapmintával dolgozunk, a kívánt hosszúsá­gig. A fonalat elvágjuk. A vállkendő két keskeny olda-i lát behorgoljuk. 1. sor: 3 szorosszem,' min­den ívbe, szorosszemre és cso­móspálcára nem öltünk. 2. sor: 4 láncszemmel fordu­lunk egy kétráhajtásos pál­ca minden szorosszemre. 3. sor: * 3 láncszem 1 szo­rosszem a 3. kétráhajtásos pálcára * ismétlés. A fonalat elvágjuk, eldol­gozzuk. A két keskeny oldalt berojtozzuk, mintegy 25—30 cm-es rojttal. (Szegedyné) Recepték Szilvás sütemény: Hozzávalók: 2 to­jás, 2 evőkanál forró víz, 10 dkg cu­kor, 10 dkg liszt, fél kávéskanál sütő­por 75 dkg szilva, 50 dkg túró, 1 cit­rom leve, 6 dkg cukor, pici só, ne­gyedliter tejszín, 5 dkg mandula, 3 dkg vaj*. A tojásokat egy tálba tesz- szük és állandó keverés mellett hozzá­adjuk a vizet. A cukorhoz vizet adunk, a tojáshoz öntjük, és hab­verővel addig verjük, amíg az egész krémszerű massza lesz, könnyedén hozzákeverjük a lisztet és a sütőport. A tésztát pergamennel kibélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. A szilvákat meg­mossuk, kimagozzuk és bevagdossuk, kevés vízzel és 2 evőkanál cukorral kissé megpároljuk. A túrót a citrom­lével és negyedliter langyos vízzel simára verjük, hozzáadjuk a nagyon keményre vert tejszint, rátesszük a tésztára és erre rárakjuk a szilvát. A megtisztított mandulát összevagdal­juk és megszórjuk vele a süteményt. Cseresznyés rétes: Kész réteslapot vásárolunk. A réteslapot nedves szal­vétára kiterítjük, meghintjük kevés zsemlemorzsával és cukros, fahéjas, apróra vagdalt dióval. Majd a ki­magozott cseresznyét beleszórjuk és meglocsoljuk olvasztott zsírral vagy vajjal. A szalvéta segítségével óvato­san összesodorjuk és kizsírozott sütő­lapra tesszük, a tetejét olvasztott zsírról megkenjük. Előmelegített sütő­ben megsütjük. Cseresznyés sütemény: Fél kiló lisz­tet, 1 sütőport, egy RÁMA margarint összemorzsolunk, majd adunk bele egy tojássárgáját, pici sót, 5 evőkanál kristálycukrot és annyi tejfölt vagy joghurtot, hogy könnyen nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, kivajazott sütőlapra tesszük, a tojásfehérjével megkenjük, meghintjük bőven apróra vagdalt cukros, fahéjas dióval, végül a kimagozott cseresznyével. Kissé beie- nyomkodjuk a cseresznyét a tésztába és meghintjük a tetejét kristálycukor­ral, viílával megszúrkáljuk a tésztát. Közepes tűznél sütjük. újság 12 1972. augusztus 27.

Next

/
Thumbnails
Contents