Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-26 / 201. szám
i f f V Bonyfiád * Találgatások—tervek—tények A találgatások nem régi keletűek. Akkor kezdődtek, amikor a nagyközségi tanács épülete életveszélyessé, s a köz- igazgatási szerv maradása lehetetlenné vált, és ezért — ideiglenesen — beköltözött a járási művelődési központ — ugyancsak régi — épületébe. Nos, ekkor startoltak a találgatások. A pesszimisták — mert hiszen mindig akadnak ilyenek — úgy vélekedtek, hogy befellegzett Bonyhád kulturális életének, mert hogyan legyen ott közművelődés, ahol megfelelő objektív körülmények nem állnak rendelkezésre? Az optimisták — ugyancsak találgatva — azt rebesgették, hogy most aztán bizonyára rövidesen felépül majd az új, minden igényt kielégítő járási művelődési központ. Sőt! Néhány an már a helyét is tudni vélték. Mi a valódi helyzet? Tény, hogy lesz új járási művelődési központ, de nem egyhamar. Előreláthatóan az ötödik ötéves tervben kerül sor az építésre. És addig — kérdezik a bonyhádiak — mi lesz? A választ az ideiglenes helyén, az egykori Perczel-kas- télyban működő járási művelődési központban r.róbál- tuk megkapni, és az itt hallottak alapján leszögezhetjük: addig is lesz kulturális élet Bonyhádon, amíg a jelenlegi lehetőségekkel kell gazdálkod- nlok a település közművelődési szakembereinek. Klubéletet próbáltak elsőként kialakítani, s törekvésük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy jelenleg tizenkét felnőtt és kilenc ifjúsági klub működik itt, sok taggal, máris igen élénk érdeklődésnek örvendve. A bonyhádiakkal beszélgetve az a kívánság merült fel, hogy tartsanak Bonyhádon több színházi előadást. Többet kívánnak, mert a cipőgyári kultúrházban évente hat-nyolc alkalommal szerepel a Déryné Színház, s előadásaik igen látogatottak. A művelődési ház nem siklott el a színházi előadások iránt megnyilvánuló igények fölött, mert gondoskodtak arról is hogy a járási székhely lakói ne szenvedjenek niányt színházi előadásokban. Bérletet szervezett a szekszárdi Babits Mihály megyei művelődési központ színházi előadásaira, s a bérlettulajdonosok száma igen tekintélyes. Ezenkívül, a település kedvező földrajzi fekvéséből adódóan a bonyhádiak közül sokan látogatják a Pécsi Nemzeti Színházat is, mivel autóbusszal ’jól megközelíthető Baranya megye székhelye. Nem mellékesként jegyeztük föl, hogy a nagyközség kulturális életében vezető szerepet játszanak az üzemi, szakszervezeti kultúrházak, így a cipőgyáré, és a zománcgyáré is. A nagyközség társadalmi ünnepségeit rendszerint ezek valamelyikében rendezik meg, természetesen kevesebb résztvevővel mint a régi művelődési ház nagytermében. Tényként regisztrálható továbbá az is, hogy a járási művelődési központ és a két Nemcsak az idő telt a csatári kerámiaiizemben A csatári kerámiaüzemben nem most járt először krónikás. Tizennégy hónappal ezelőtt a dolgozók panaszos invitálása nyomán már egyik kollégánk végigjárta a műhelyeket. Most a kíváncsiság volt az inciítóok. Megnézni, történt-e változás, javultak-e a munka- körülmények, elégedettebbek-e az emberek. „Jöjjenek ősszel, vagy télen. Az irodákban is bokáig ér a sár. Az udvar meg ... időnként a csizma szárán folyik be a latyak.” Így kezdődött az elmúlt év nyarán íródott riport. Most, a sors különös kegye — vagy kegyetlensége — folytán augusztusban az őszi esős évszakra emlékeztető időben nézhettük meg az üzemet. Sár volt, de csak annyi, amennyit kintről hordtak be az udvart borító betonra az -autók. Az irodaépület előtt egy új teremben az ablakokat mosták. Hamarosan asztalok, székek kerülnek a helyiségbe. Ez lesz az ebédlő. „Berendezése egy lóca, öt öltözőszekrény, két egymásra rakott szögletes asztal." Németh Imrével, a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat igazgatójával és Török Gyula üzemvezetővel megnézzük az öltözőket. A szürke szekrények szinte megtöltik a kis helyiségeket. A fal mellett mindenütt. És két sor még középen. A számolással harminc valahánynál megálltunk. Hogy ötnél több van, az biztos! „Korhadó fa lábrács a zuhanyozóban.” A noteszba feljegyzett „adósság” átalakult műanyaggá. — Nemrég vettünk egy 200 literes bojlert a régi mellé — egészíti ki a zuhanyozó-témát az üzemvezető —, de azt csak az épület megtoldása után tudjuk* felszerelni. Akkor bővítjük az öltözőket is. Később, a beszélgetés során kiderül, az már korszerű fekete-fehér öltöző lesz. Az udvar sarkában „roskadozó két árnyékszék" még megvan. Sőt, csak az van. De egy év múlva már nem lesz ott. Az udvar másik végében építik fel helyette korunk civilizált körülményeinek megfelelő, vízöblítéses mellékhelyiségeket. A „terepszemle” után az irodában beszélgetünk tovább a változásokról. A vezetők elmondják, az utolsó két év során vált nyereségessé a vállalat. Csak ezután sikerült a pénzt előteremteni ahhoz, hogy a szociális körülményeken javíthassanak. Ha fedezet nélkül állnak neki a korszerűsítésnek, az egész üzem léte vált volna bizonytalanná. Jelenleg már „sínen vannak”. A szociális ellátottság javítására még van tennivaló. Mert, többek között a szellőzés, a hajdani barakképületek „ősi” problémája itt ma is megoldatlan. A terv elkészült. A következő években intenzív légcserét biztosító elszívó-berendezéssel oldják meg a szellőzést. Azután az ivóvíz-kérdés. Ebben nem egyeznek a vélemények. Többen állítják, hogy az udvaron levő kútból szivaty- nyúzott víz ihatatlan. Egy évvel ezelőtt a kút valóban elhanyagolt állapotban volt, mostani látogatásunkkor már lakattal zárt 'vasajtó óvta a vizet a szennyeződéstől. A KÖJÁL néhány hete vízmintát vett a kútból, és a laboratóriumi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a víz keménység! foka ugyan magasabb az átlagosnál, de ivásra alkalmas. Ennek ellenére a vezetőség már korábban is napi 100 liter szódavizet hozatott a dolgozóknak. Az egy év elteltével tett látogatás egyértelműen pozitív változásról tanúskodik. .ruw “ szepesi — üzemi kultúrház az előállott kényszerhelyzet miatt a korábbinál sokkal jobb együttműködést alakított ki, programjaikat például közösen állítják össze, együttesen mérlegelve az igényeket és lehetőségeiket. Ezen kívül, közművelődési terveik nemcsak mára és holnapra szólnak, érvényesek a távoli jövőre is. De nézzük a közelebbi jövőt. Rövidesen képzőművészeti stúdiumokat rendeznek Bony- hádon, a ZIM jóvoltából. Ezekre a stúdiumokra a járási székhelyre érkeznek majd a tűz-zománc képek készítői, s két-három hetet töltenek fnunkával. Az itt készült alkotásokból az ősz folyamán rendeznek kiállítást a Perczel- kertben. Ezen a hiénáién kívül decemberben kerül sor az első, úgynevezett karácsonyi tárlatra, melven egy bonyhádi képzőművész mutatkozik be gyűjteményes kiállítással. A másik terv a tájmúzeum megalapítása. A hely már megvan, a tájmúzeumot a régi kórház épületébe telepítik. E létesítményben a járási székhelv történetét dokumentáló. állandó kiállítás kap elsősorban helyet. Ä párt járási végrehajtó bizottsága egyébként a közelmúltban foglalkozott Bonyhád közművelődési helyzetének elemzésével, és hívott össze egy értekezletet, melyen a nagyközségnek azok a képviselői vettek részt, akik a maguk terület'5’! sokat, a jelenleginél feltétlenül többet tudnak tenni. a kulturális életért. Pedagógusok, szakmunkásul;:. műszaki szakemberek jöttek Itt össze, s első mesheszélásüpk alkalmával elhatározták egy olyan társadalmi bizottságnak létrehozását. melv a nagyközség kni- tti'rái's élet őt irám’ftó népművelők munkáiét kivárna aktívan segíteni. Ez az aktivitás ixgv értendő how nem értekezletekkel. hanem munkával. Tervek tehát akadnak bőven, de megvalósításukhoz az eddiginél kétségkívül szélesebb körű társadalmi összefogásra, megértésre lesz szükség. — V — Felhívás munkásdalgyííjtésre A munkásmozgalom magyar vonatkozású ismeretlen dalainak felkutatására, megörökítésére, feldolgozására és népszerűsítér sere a főváros egyesítésének 100. évfordulója alkalmából „Zúgjon dalunk, miként a fergeteg" — címmel munkásdalgyűjtő akciót hirdet a Művelődésügyi. Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Kórusok Országos Tanácsa, a Magyar Televízió és Budapest főváros Tanácsa. A mozgalomhoz kapcsolódhatnak a különféle kórusok tagjai, zeneiskolai tanulók, szakmunkástanulók, folk-beat és pol- beat együttesek, szólisták. Gyűjteni lehet politikai dalokat, börtön-, sztrájk-, felkelés-, szolidaritás-, emigráns-, summásdalokat, szakmák szerint a munkásdalokat, beleértve a kismesterségek, a céhlegények munkáról szóló dalait, emlékezéseit is. A Zengjen dalunk, miként a fergeteg — munkásdalgyűjtő akciót két év alatt bonyolítják le. Első szakaszára meghirdetésétől 1973. január 25-ig kerül sor, s ez vidéki és budapesti dal- gyűjtáutokból áll. Második szakasz: 1973. január 26-tól november 30-ig tart. Ez ugyancsak két részre tagozódik: — a zsűri által értékelt és elfogadott dalok feldolgozására, közreadására, illetve bemutatására a III. Vándor Sándor-kórusfesztiválon; illetve a gyűjtés során feltárt legjobb dalok, feldolgozások bemutatására a televízióban a gyűjtők és az előadók közreműködésével. Jelentkezni a kórusok társadalmi vezetőségeinél, karnagyainál lehet 1972. október 1-ig. A nem kórustagok jelentkezésüket egyénileg, vagy csoportosan küldhetik el vidéken a megyei tanácsok vb. művelődésügyi osztályához, Budapesten a Fővárosi Tanács VB. művelődésügyi főosztályához. A borítékra írják fel az akció jeligéjét: Zúgjon dalunk, mikért a fergeteg. (MTI) Megyünk az iskolába Felragyog a gyerekek arca. Az iskola, a tanulás! Az valami egészen más, mint ami eddig volt az óvodában. Köriil&llnak, a nevüket mondják. Félkört alkotva áll egymás mellett az iskolába ké- . szülő két kisfiú és négy kisleány. Kedvesek, okosak, szépek. A nevüket már mindannyian le tudják írni, s a bizonyításhoz írólapot kérnek ceruzával. Ez még csak hagyján, de már az iskolán túl terveik vannak. Egyikük fodrász, másikuk gépíró, varrónő akar lenni. Szajki Lacika meg ezt feleli: — Én jó olajos kombájnos akarok lenni. — Leszel. A többiek körülállják, s ámulattal Vegyes tisztelettel nézik — a „kombájnost”. Kaszás Jutka elmeséli, hogy neki már megvannak a könyvei, füzetei, szóval, ami kell. Nagy Eszti, a kis fekete hajú, copfos kislány rálicitál: — Nekem még számolópálcikám is van. — Gyerekek, mit gondoltok, milyen lesz az iskolában? Válaszaik alapján így áll össze a kép: jó. Az iskola az a hely, ahol csendben kell lenni, ahol a tanulás a fő, ahol nyári szünet van, — máris erre gondolnak a kis huncutok! —, ahol felelni és szót kell fogadni a tanító néninek. Az óvá néni mosolyogva hallgatja a kicsinyeket, arcán látszik, hogy elégedett a magabiztos, okos válaszokkal, melyek az ő munkájának eredményességét bizonyítják. Az órára pillantva kapunk észbe, jó lesz igyekezni, rövidesen „delegáció” érkezik, méghozzá a bölcsódések egy csoportja, akik megszemlélik leendő" „állomáshelyüket”, az óvodát. — A kis töpörtyűk — jegyzi meg föléhyesen az egyik kisfiú. A többiek — ilyen a gyerek — kórusban: — A kis töpör- tyűk! Nevetnek, viháncolnak, indulnak lefelé az udvarra, játszani. Szeptemberben, a tanévnyitó ünnepségre az óvó nénik is elkísérik még őket, az anyukákon, apukákon kívül, innen a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodából. __ vj __ A mama elindul a harma■ó*- dik emeletről. Kilép az ajtón, a vödröt maga mellé teszi, visszanyúl, becsukja az ajtót kulcsra, mert ilyenkor már nincs otthon senki. Fölnéz, talán az eget keresi, de csak a lépcsőház koszos meny- nyezetét látja. Lehajol a vödörért, s elindul a szeméttel a harmadik emeletről. Télen berlinert dob a vállára, mert huzatos a lépcsőház, s végig kell mennie az udvaron is, a kukákat az utcán tartják, a szemetes nem megy be érte a bérház udvarára. Biztosan így van jól, gondolja a mama, s végigcsoszog az udvaron, mindig ugyanabban a fekete ruhában, amire télen öreg berlinert dob. A házban mindenki természetesnek tartja, hogy a mama viszi le a szemetet. Fia is, menye is diplomás, s a mama, amíg a szeméttel botorkál a lépcsőházban, elégedetten gondol arra, hogy megsegítette az Isten. Doktor fia van, menyét doktorkisasszonyként ismerte meg; csak az esküvő napján merte letegezni. Ül a vaságy szélén, fáradtan és esendően. Legszívesebben sírva fakadnék. Rám emeli fénytelen szemét, mely régen elnyelt már minden bánatot, s azt mondja, házuk előtt, a kert végében volt egy nyárfa, még a férje ültette. Ahogy a nyárfára gondol, fény gyűl körötte; régi festők ábrázolták így a szenteket. — Talán még most is ott áll — mondja, s a nyárfa lassan bejelolvad a messzeségbe, mikor már susogását se hallani, a fény is kialszik az öregasszony körül. A házat eladták, az árából vették a gépkocsit. Akkor költözött ő is ide; mikor is? — sokáig gondolkozik — öt éve, ném hat, vagy hét is van már? A mama leviszi a szemetet Csontos ujjain számolja az éveket, de folyton elvéti. Nem is bajoskodik vele, inkább arról beszél, hogy néha őt is beültetik az autóba, egyszer elvitték Bajára is. Ülünk a szűk konyhában, ő a vaságy szélén, és az asztal mellett az egyetlen széken, s hallgatunk. Végre megszólal, szinte bocsánatkérően : — Csak az unoka, tetszik tudni, olyan nyers, goromba. De a menyem azt mondja, a mai gyerek mind ilyen. Nem tudom. Ez fáj, de ha egyszer így tetszett Istennek... így mondja; tetszik tudni. Anyám lehetne. Egy pillanatra ismét kigyullad körötte a fény: — Nagy, magas nyárfa volt. Még szegény férjem- ültette. Esténként hallottuk, ahogy susogtak a levelei. Aki elment a ház előtt, megállt, megcsodálta. Hangot vált, a fény ismét kialszik. — De itt is szép — s fáradt karja bizonytalan mozdulatot tesz. Két szoba van, alkóv is, az unoka alszik ott A mama a konyhában alszik, a vaságyon, de azért ne gondoljak semmi rosszra, igazán nem panaszkodhat. S ha jól meggondoljuk, mindent elért az életben. Doktor fia van, s a menye is doktor. Lám, a ház árából milyen szép autót vettek, s egyszer már őt is elvitték Bajára. Ülünk a konyhában, a világmindenség e kilenc négyzetméternyi zugában, melynek felét elfoglalja a suta vaságy.-- Hát nem mondom — s pillantása fölméri a konyhát — lehetne nagyobb is. Nekem azért jó. — Tekintete továbbra is a konyhában vándorol. — Azt azért megmondom —, s zavartan lehajtja fejét —, hogy a nagyságos asszonyék- nal nagyobb volt a konyha Meg cselédszoba is volt. Az is tagas, nagy, s egyedül alud- tam benne. Föláii, végigsimítja a ruhá- jat Nyár van, ilyenkor nincs szükség a berlinerre. a homlokához kap. — En meg itt elbeszélgetem az időt s aztan meg elfelejtem levinni a szemetet. hogy becsukja az ajtót. Aztán elindul, lefelé, a harmadik emeletro1. Pontosan úgy, ahogy cseléd korában, a nagyságos asszonyéknál, ahol nagyobb volt a konyha, s neki is volt szobája. De a léptei elnehezedtek, a szíve se bírja már úgy. Igaz, negyven év is elmúlt már azóta. * Csányi László
