Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

F f Hegedűs László s Jobbágysors az 1740-es években Az alább közölt panaszos le­velet a regölyiek küldik Tol­na vármegye vezetőinek 1743 április 2-án, Pribék László dombóvári tiszttartó és embe­rei ellen, ugyanis _ ebben az időben Regöly még nem az ozorai, hanem a dombóvári uradalomhoz tartozott, a her­ceg Eszterházy-család dombó­vári uradalmához. Ugyanek­kor szintén panasszal fordul­nak a vármegyéhez a gyulaji- ak, szakályiak, kurdiak, döb- rököziek és dombóváriak, ha­sonlóan sötét színekkel festve szánalmas sorsukat s egyben az említett tiszttartó és em­berei kegyetlenségét, galádsá- gait. 1747-ig áradnak a pana­szok Dombóvár környékéről, ritka kegyetlen embernek mu­tatva be Pribék Lászlót, méltó­nak nevéhez. Valóságos go­nosztevő volt ez az ember, ki nemcsak megveretett, hanem személyesen is megvert nem egy embert, minden kicsisé­gért. vagy néhány jogosan tiltakozó szóért már tömlöc- cel és veréssel büntetett bár­kit. még a falu bírái át, es- küdtjeit is. Bestiális módszere­it levelek panaszáradatai ta­núsítják. Majdnem mind a hat levél­ben ott a közös panasz, hogy elvették pusztáikat, és általá­nos az a vádpont, amit a sza- kálviak írnak: „Ha az Méltó- sánhos Uraság marhái közül valamelyik romlandó, azt Sze­génységre osztják és az árát Executioval (végrehajtással) veszik megh.” A pvüláji'ak ír­ják Pribék T,ászló tiszttartó­ra célozva: „Két embért közü­lünk Tömlőczhen étien, szomjan rekesztette’’. De tér­jünk a resölvi levélre, mely a hat levél közül a legsötétebb, égbekiáltó panaszaival. Tekintetes Nemes Várme­gye. Nagyságtok, Kegyelme­iék! Naqrt alázatossan Lábaihoz Nanvságtok Kényelmeteknek mind szegény Érdemetlen lenh kissebb Szolgái -folyamodni Kinteleníiettüvk. lnstálván, hony tudnyi illik: 1. Az vadak órát Sorjával Tsztendőnként megh adqyv.k Ha'll mind 33 forint 50 pénzzel (dénárral): mégis valahány­szor kívántainak Esztendőben a Vadászok, annyiszor kelletik adrtvnk és a vadakat föl köl vinnünk a weddigh TisztUra- ink kívánnyák. 2. Kis Taha nevű Paszta Concractusunk (szerződésünk) szerént kétségünkhöz adatott, azt Kit is az urasán ell vett tűlünk egy darab földért, az ki is lenh közelebb vanvon hel- sénünkhöz és midőn megh szállottak az _ hellyet. hozzá adatott volt. akkor pedinh hí­re sem volt hogy paszta lé­giién. ellemben találkoztak némely ráczok az kik falunak nevezték és ugyanazonért em­lített Kis taha nevű pusztát köttetett engednünk, most. már nála nélkül Sem lehet’"nk és nem. külömben kéntelenítet­tünk ex árendálnyi (kibérel­ni), az kiért is Esztendőnként adunk más fél száz kaszát. 3. Dombóvárral az urasáoH Korcsmájára való bor hordás sincsen Concractvsunkban, mights Kéntelenítettünk reája állanyi: holott reáia nem akarván álanyi. az eőrenh Bí­rónk úgy menh veretett, hogy csak nem meghalt beléje. 4. Az oly fának váoását és hordó sáz Sem tartva Concrac- ti’sunk, méahis most ve punén öllyet vetettek reánk Tiszt Uraink. 5. Kaposváron alul. és a va- ki malombul való fa hordás­sal sem tartozunk Concrac.tu- snnk Szer ént, mégh is amikor kívántatott, oda is Kintelení- tettünk el mennyi. 6. Búza Kilenczedléskor mi­dőn későbben esik, a Szegény Ember megh szorulván és Ke­nyér Szüksége miat megh nem engedik Tiszt Uraink, az Ki nyomtat Süllős, büntetést is Szenved. 3. Esztendeje némely Szegény Emberek Engede­tem nélkül nyomtattak, az Kiért is 23 Szekeret Széna hordanyi köllöt adnunk, ho­lott az előtt való Esztendőben Tiszt Uraink Currentáltak (ke­resték, gondoskodtak róla), hogy a kik nyomtatni akar­nak, Bírák és hajdúkkal megh olvastassák, és a Nótáriussal föl írassák. 7. Az búza Kilenczedlést is gyakortáb annyira ’ hagyák Tiszt Uraink, hogy némelykor Csak vetetten nem maradunk, egykor a többi közzül Szent Mihály nap utára hatták, hogy előb megh Szüretültünk, az után Küencedültek, akor is úgy hogy a Kilenced Szalmá­nak hordását megh ígértük más határban az hova a Gu­lyának kívántatott. 8. Eőt Esztendeje múlt, ha­todikban vagyon midőn a mo- har bé hordásáért Tiszt Ura­ink vettek rajtunk haszon 6 forintot, holott az előtt sohase tilalmazták. 9. Erdeik Kukoriczáinkban annyi Kárt tesznek hogy né- melÿ Szegény Embereknek fe­le sem fordul reájok, holott a Kukoricza Kilenczed Süllős, némelykor a Kilenczedjét is alig tudják a Szegény Embe­rek megh adnyi, nem szabad pedig Sem meg lőnyi (a va­dat), Sem megh ölnyi. hanem ’ csak Szenvednünk köll. 10. Bor Kilenczedlésnek ide­jében az mellyik teczik azt foglallyák, Pecsétünk Tiszt Uraink, ha a Szegény Ember­iül töb nem is kék egy Két fertálynál Kilenczed, méghis teli hordót, három négy akót köttetik a Kilenc.zcdre vinnyi, Kivévén a Kilenczedet, a töb­bit vissza köll félben vinnyi. 11. Szent Mihály nap után az múlt bor Kilenczedlés al­kalmatosságával az Uraságh Korcsmáján maradott az bor, gondolván Tiszttartó Urunk hogy nem Kell ell, azt mond­ván: hogy igyuk meg, aki iszik benne adgya megh az árát, eöt forint árat Említett, Uraságh Korcsmájárul ell hordatott. és az csak nem mind Erővel, Szabadosokkal, Hajdúkkal, és magunkul megh itatott, és az árát ma­gunknak Költött megh ad­nunk, holott a magunk Korcsmáján jó új bor volt. 12. Midőn az Uraságh Gu­lyájában valamely Bágyatt marha találkozik, Tiszt Ura­ink ha ell nem adhattyák, az ollyast reánk rietik, és az hel- ségünkben egymásra Kintele- nítettünk Ki osztanyi. 13. Némely darab döh Bika húst reánk vetet(t) Tiszttartó Urunk, a ki már megh zöldült, feketült, Ki Köllyött hánnyi (dobni), az árát felit a mészá­rosnak költött megh adnyi, fe­lit pedig magunknak, mind- hogy Executióval fenyegettek bennünket, az kiért is füzet­tünk 3 forintokat. Az Erdőt Kis Asszony nap­jaiban mégh midőn az mák az fáján volt, ell tiltotta a mar­háinktól tisztartó urunk, a Szántó ökreinknek sem volt szabad, hanem azt mondotta hogy vegyünk szénát nekiék és úgy Szántcsunk. 15. Egy Emberünkön egy da­rab Épületnek való fáért Tiszttartó Urunk vel(t) négy forintokat, az Ki is az Szán­tó Földek között egy darab Szároz Épületnek való fát vá­gót. Tiszttartó Urunk háromszor Correntált (keresett) bennün­ket, hogy az Dombóvári híd­hoz adjunk rőzse vágókat, nem adtunk minthogy az ma­gunk határjában is Szakáll fe­li két heluen ötven hat ölnyit Köttetik Töltéssel tartanunk, Regolli helségünk mellett le­vő hozódban is 156 ölyet rő- zsével töltünk, negyedszer is­mét Currentált Tisztartó Urunk húszon négy forint büntetés alatt hogy Két Es­küit Ember mennyen bé, egyet bé Küldöttünk, gondolván, hogy az is megh tuggya Szán­dékunkat beszélgetnyi, megh beszélgetvén az után a töm- lőczbe tetette, nyolezad napig ott tartotta, nappal rozsét vá­gatott vele. Éczakára pedigh a tömlőezbe tetette, addigh el nem bocsátotta, valameddigh Két esküt Embert nem Kül­döttünk váltanyi, és egykor S: V: (sit venia: engedelmet) a Kopókat rekesztették Éczu- kára a Tömlöczben ahol Bí­rák és Esküitek voltak. Kire nézve is kérjük aláza­tossan Nagysághtokat, Kegyel­meteket, hogy ezen Keserves okiratunkat méltó Tekéntet- ben ne terhcltessék vennyi, merj másképpen Kin tele Hite­tünk helségünket pusztán had- nyi mely kegyes Grátiájokat Nagysághtok Kegyelmeteknek azon leszünk megh hálálnunk el nem Mulatjuk, maradván: Nagysághtok Kegyelmetenek Alázatos fejhajtó Szolgai Regölli Lakosok Közönséges­sen. Az uradalom részéről elég gyenge, nem éppen meggyőző magyarázatot fűznek a hat le­vélhez, vagyis ezek fölhábo­rító vádpontjaihoz, az uradal­mi tisztek kapzsiságát, hará­csoló szellemét tanúsító sok durvasághoz, melyek közül a legkisebbekkel is régen túl­lépték a törvényesség és em­beriesség határait. Csak a bí­rák és esküdtek bezáratásának okát magyarázzák meg. és hogy miért zárták a kutyákat a bebörtönzött emberek mellé, a többi ügyet illetékes tiszt­viselők gondjára bízzák: Úgy áltszik, a megyei veze­tők valamiképpen igazságot tettek a panaszttevő helységek ügyében, mert azok többé nem jelentkeznek a tiszttartó és társaival szembeni panasza­ikkal. De később jelentkeznek a dombóvári uradalom Bara­nya és Somogy megyéhez tar­tozó helységei, kik 1749-ben két-háramszáz ember bebör­tönzéséről, megkínzatásáról, megveretéséről és megverésé- ről panaszkodnak, akaratlanul és nyíltan is Pribék Lászlót tartva az összes bűnök fő­okozójának. íme néhány eset a kirívóbbak közül: — „Szek- csői Eöregh Kovács Istvánt az oly fa hozásának igen kevés késéséért az Tömlöczben ve­tetvén, s ennek házas fiát olly szörnyen megh verette, hogy hét pálcát Szaggattatott ell rajta. — Négyet az Kilenczed bor szedéskor az Eőregek kö­zül Uraságh Hajdúja nagy da­rab fával derékban, derékban vert, úgy Szólván Semmiért. Tisztartó Uram Deákjai Zú­golódván, azt mondotta, nem Szánná föl akasztani eőket.”... Megvereti a szakadó eső elől visszatérő aratókat, asszonyo­kat és lányokat is megver et egy kis késés miatt, s „egy be­teges Legénynek az nyakára maga most nevezett Tisztartó Uram patkós csizmával hágh- •ván tartotta”. — Utóbbi hely­ségek lakosai örökös jobbá­gyok lévén, kiknek elődei nagy­részt már a török hódoltság alatt vagy végén is itt voltak, még alárendeltebb sorsuk volt, mint a többnyire szabadköl- tözködésű Tolna megyeieknek. Azonban súlyos panaszaikra, úgy látszik, a herceg, Eszter- házy Pál Antal is fölfigyel már s meneszti a túlsók bot­rányt okozó tiszttartót, ki Fe­hér megyében, a gróf Esz­terházy-család szolgálatába lép, — a dombóvári urada­lom jobbágyságának nagy megkönnyebbülésére. Fábry Péter: A Duna partján. IHASZ-KOVACS ÉVA VERSEI; MENNYEQZŐ — VIRÁQOKKAL Oldalt tamariszkok. Te — én: nászpár a csókok hold-ezüst pókfonalán, kikötve szerelem hálóiban. A nap lángvörös ágy... Oldalt tamariszkok, képzelt kocsisor, sárbatapasztott, zilált-hajzatú szekfűk, hozzá hold-monológ: látod-e a riadt óriáspók pöffeteg arcát? Szorongásaival beezüstöz, ezüstfürdő ez a földközi kozmosz; ezüsttülkök zokognak, zenebonáznak. Megállsz az Ezüstváros peremén, hajadon február fehér szekfüi; tamariszkok, — micsoda pompai Ez a kitalált szekfűcsoda meghal holnapra; perc múlva elenyészik a tamariszkusz, zárd be a percet lobogó szívkamrádba, el ne suhanjon: se az a perc, se a szózat, se a tamariszkusz, legyen maradandó a szekfűcsokor, s alakod, ahogy kiválik a csendből a Szentháromság­szobor talapzatánál, hajadra szekfűszirom száll, ott állsz lázzal-kivert, ékszeres érrel, s nem figyeled, virágnak vér hull a rózsabokorra. Az a Perc mondja az ezutánit: azt, ahogy itt és ezután mindig ugyanígy; és mindig ugyanazt és immár védtelenül és megunhatatlan ezt a zenét! Évszakok vér és szív ütemére, nem a jég, sugarak: rugók sírnak a napban! Szerelmünk megbonthatatlanl Február int, felemeli kezét: tamariszkuszok gurulnak szerteszét, bámész tömeg néz, arcunkba bámul... A sarkon újságosgyerek Esti Hírlapot árul. TE MOSOLYOÇSZ Amíg a Csend zizzenve megölel margarétás rétekre viszlek el Csurranva hull ránk mint a méz a fény s biztatón visszanéz megfáradt útjáról a nap mindez egy kósza pillanat S most mintha ez volna vágya a szél hajfürtöd megkuszálja Te meg csak mosolyogsz s úgy nézel a szálló időre mint az utak ezüstös porára rétek szikrázó Virága LOVÁSZ PÁL: POR Futó szekér nyomán órjás fátyol szürke szálból. Göröngyvert talpadat bársonyozza furcsa gyolcsa. Madár füstöl vele féregette szárnyra szedve. Ha szélostor veri: vad sörénnyel égre mén fel. Lisztjén lett sárkovász csírakeltő földélesztő.

Next

/
Thumbnails
Contents