Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-02 / 180. szám

Jane Fonda novemberig nem filmez viUa metsflm farEStKiETsa NÉPÚJSÁG A MAOYAA BZOCIAL'ßTA M U N *A B V A K T. T OL N A MEGYEI BIZOTTBACAMAK UPI« Algírban landolt az elrabolt repülőgép AUGUSZTUS 2 SZERDA Névnap: Lehel A Nap kél 4,22 — nyugszik 19,17 órakor A Hold kél 22,13 — nyugszik 13,08 órakor — Augusztus elsején adták át a dolgozóknak a Szekszárdi Vasipari Vállalat most el­készült üdülőjét Fadd-Dombo- riban. A négy két- és egy há­romszemélyes szobából álló üdülő hatszázezer forintba ke­rült. A vállalat dolgozói ebből kétszázezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek. — Az AFP francia hírügy­nökség keddi jelentésében va­lószínűnek tartja, hogy Fran­ciaország a múlt hét végén újabb nukleáris kísérletet haj­tott végre a Mururoa korall­zátony közelében. Noha 'való­színű, hogy az erről szóló hírt a francia hatóságok csak a kí­sérletsorozat végén fogják megerősíteni, az AFP szerint ez volt az említett térségben végzett harmadik kísérleti nukleáris robbantás. — 1 Rövidesen elárverezik San Franciscóban azt a Stra- divarius-hegedűt, amelyet né­hány évvel ezelőtt egy zene­barát „mindössze” 2500 dol­lárért vásárolt meg egy keres­kedésben. Arra számítanak, hogy az értékes hangszer 65— 70 000 dollárért kel el. — A nemzetközi repülő­szövetség (FAI) világrekord­ként hitelesítette azokat az eredményeket, amelyeket az idén értek el szovjet pilóták AN—22 típusú géppel. A világ­rekordokat a turbólégcsavaros gépek kategóriájában, 2000 ki­lométeres megszabott útvona­lon, ötven tonna teherrel el­ért eredményekért hitelesítet­ték. A gép óránkénti átlag­sebessége 593,318 kilométer volt. — Nagy-Britannia kedden a hágai nemzetközi bíróságnál kér majd orvoslást sérelmére, nevezetesen arra, hogy az új izlandi kormány 12 mérföldről 50-re terjesztette ki felség­vizeinek határait. London sze­rint Izland nem jogosult erre. A reykjavíki döntés egyéb­ként szeptember 1-ével lépne hatályba. ÜJABB ZÁPOROK, ZIVATAROK Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Többfelé újabb eső, zivatar. Zivatar ide­jén átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 22—27 fok között. 9. JÁTSZMA Reykjavikban ötnapos szü­net után kedden folytatták a Szpasszkij—Fischer sakkvilág­bajnoki döntő párosmérkőzést. A hírügynökségek beszámol­nak arról, hogy Szpasszkij szemmel láthatóan igen fris­sen, kipihenten érkezett a 9. játszmára, Fischer viszont szo­kásához híven, ezúttal is ké­sett. Szpasszkij j'atszott vilá­gossal, Fischer sötéttel. A szovjet nagymester a vezér előtti gyaloggal tette meg az első lépést. Fischer 8 perc késéssel ér­kezett meg és első lépése a ki- rályszárnyi huszárral történt. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapjs Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01. 123—61 Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4«. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Post« Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél ■Kifizetési dl) egy hónapra 21 Ft Indexszám; II Mt A Vietnami Demokratikus Köztársaságban járt Jane Fonda hétfőn Los Angelesben bejelentette, hogy novemberig, azaz az amerikai elnökválasz­tásokig nem forgat filmet, ha­nem részt vesz a vietnami há­ború beszüntetéséért folytatott kampányban. A neves amerikai filmsztár csatlakozni kíván ahhoz a Ka­liforniából kiinduló mozgalom­hoz, amely követeli az indo­kínai háború beszüntetését, a Közkívánatra, az állami, társadalmi, szövetkezeti és más szervek igényeinek meg­felelően, a TIT Tolna megyei szervezetének közgazdasági szakosztálya és a Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pont az új oktatási időszak­ban is megrendezi a titkárnő- képző, valamint az admi­nisztrátorképző tanfolyamot, a szükségletek szerinti szélesebb keretekben. Mindkét tanfolya. mot a megyei művelődési köz­pontban tartják tíz hónapon át szeptembertől kezdve, he­tenként egyszer délutánon­ként, részben munkaidőben, részben azon túl. A tanfolya­mokon eredményes vizsgát te­vők részére társadalmi okleve­let állítanak ki. A jelentkezé­si határidő mindkét tanfo­lyamra 1972. augusztus 31. MIT NYÚJT A TITKÁRNŐKÉPZŐ TANFOLYAM? A mai fejlődés megköveteli a korszerű vezetést, s ennek könnyítésére nélkülözhetetlen a jól_ felkészült, tapasztalt tit­kárnő. Ennek figyelembevéte­lével állították össze a tanfo­lyam tananyagát, amely ma­gyar nyelvtanból, helyesírás­ból. s stíluskészség fejlesztésé­ből, jogi alapismeretekből: a legfontosabb eljárási szabá­lyok. a jogszabály-alkalmazás­technika, a nyilvántartás, ke­zelés, stb. tudnivalóiból, to­vábbá az általános és munka­pszichológiai és szervezési béke helyreállítását Délkelet- Ázsiában. Jane Fonda közölte még, hogy ezekben a napok­ban mutatják be F. T. A. cí­mű filmjét, amely ugyancsak a vietnami háború elítélése je­gyében született. A hatóságok máris bojkottálni akarják Fon­da új filmjének bemutatását; ürügyként azt hozzák fel, hogy a színésznő VDK-beli tartóz­kodása idején háborúellenes beszédeket mondott a Hanoi rádió hullámhosszán. alapismeretekből, aktuális szo­cialista gazdaságpolitikai kér­désekből, valamint etikai és ügyviteli alapismeretekből, ta- nulmányutakból és helyi isme­retekből áll. Erre a tanfolyam­ra elsősorban középfokú isko­lai végzettségűeket, vagy gyors- és gépíróiskolai végzett­ségűeket vesznek fel, valamint azok az általános Iskolai vég­zettségűek jelentkezhetnek, akiknek megfelelő gyakorlatuk van. A közgazdasági szakosz­tály által szervezett titkárnő­képző-tanfolyamnak 550 forint a részvételi díja. AZ ADMINISZTRÄTOR­KÉPZŐ TANFOLYAMOT a vezetés szakszerű ügyvitele ellátásának alátámasztására Súlyos közlekedési balesetet okozott a figyelmetlenség már­cius 2-án Dunaújváros köze­lében, a 6-os úton. Egy teher­gépkocsi, amelyet Szabó Lász­ló 21 éves budapesti gépkocsi­vezető vezetett, nyolcvan ki­lométeres sebességgel belesza­ladt az előtte haladó ts a Si- natelepi Állami Gazdaságba bekanyarodni szándékozó Vol­ga személygépkocsiba. A Vol­Algírba érkezett az amerikai Delta Airlines légitársaság DC —8 típusú repülőgépe, amelyet a floridai Orlando közelében hétfőn térítettek el út'rányá­szervezik, s elsősorban gyors- és gépíró iskolát nem végzett, de megfelelő gyakorlattal ren­delkező. legalább általános is­kolai végzettségű hallgatókat vesznek fel. Ennek 450 forint a részvételi díja. Az admi­nisztrátori tanfolyamon a gép. írási Ismereteknek (a gép. és gyorsíró iskolai oktatásnál ki­sebb fokú) elsajátításából, magyar nyelvtanból, helyes­írásból, levelezés formaszer­kesztésből, jogszabály-nyilván­tartásból, időszerű szocialista gazdaságpolitikai alapismere­tekből, s az ügyviteli isme­retek keretében: vállalati, stb., szervezet, iroda, és irat­kezelésből, etikai alapfogal­makból nyújt képzést a tan­anyag. ga két utasa meghalt, ketten súlyosan megsérültek. Mint ki­derült, a balesetet Szabó Lász­ló figyelmetlensége okozta. Nem vette észre, hogy a Volga vezetője be akar kanyarodni az állami gazdasághoz vezető útra, s így sebességcsökkentés, fékezés nélkül belerohant a személygépkocsiba. A Székesfehérvári Megyei Bíróság fellebbezési tanácsa Szabó Lászlót háromévi sza­badságvesztésre ítélte és négy évre eltiltotta a gépjárműve­zetéstől. Az ítélet jogerős. \ A közérdeklődés előterében álló kérdéssel, a gyermekellá­tás költségeinek alakulásával kapcsolatban kezdett vizsgála­tot a Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság. Ennek során a gyermekek által használt leg­fontosabb közszükségleti cik­keknél — az 1968—1972-es idő­szakra kiterjedően — megvizs­gálják a költségek növekedé­sét okozó gazdasági tényező­ket az iparban és a kereske­delemben, s a tapasztalatok alapján javaslatot dolgoznak ki a megmutatkozó feszültsé­gek enyhítésére. A felmérésnél a gyermekek életkori csoport­jai szerint áttekintik a ruhá­zati. és cipőipari termékekkel, valamint a különböző tápsze­rekkel, bébiételekkel, konzer- vekkel és felszerelési tárgyak­kal való ellátottság kérdéseit. Az ipar területén a többi kö­zött megvizsgálják, hogy a gyermekellátást szolgáló főbb cikkekben hogyan alakult a termelés mennyiségében, mi­től. A repülőgép hé fen esíe először Miamiban szállt le 94 utassal és hétfőnyi legénység­gel a fedélzetén. Miami repülőterén körülvet­ték a biztonsági erők alakula­tai a DC—8-ast és csak az üzemanyagot szállító tartály- kocsikat engedték a repülő­géphez. A hatóságok itt adták át azt az egymillió dollárt, amelyet a repülőgéprablók kö­veteltek az utasok életének megkímélése ellenében. Az öt­ven és százdolláros címletek­ben átadott összeg a legna­gyobb, amelyet repülőgéprab­lóknak valaha is kifizettek. A négy repülőgéprabló, két férfi és Két nő — egyes hírügynök­ségek szerint három, négy gyermekkel — ezután paran­csot adott a pilótának, hogy Bostonba folytassák útjukat, A DC—8-as éjféltájban érkezett meg Miamiból Bostonba, ahol ismét üzemanyagot vett fel. A hatóságoknak itt sem sikerült megfékezniük a géprablókat, akik a repülőgép 87 utasát már Miamiban kiengedték a gép­ből. Az utasok elmondták, hogy a rablók igen elegánsak voltak, különösen parancsno­kuk, egy magas, fekete férfi. A kalózok közül legalább ket­tőnél pisztoly is volt. A DC— 8-as nem sokkal éjfél után is­mét a levegőbe emelkedett és mintegy nyolcezer kilométeres út megtétele után Algírban landolt. befejezi útját a magányos hajós Egy magányos hajós rövide­sen befejezi világ körüli útját és visszatér hazájába, a Német Szövetségi Köztársaságba. A 65 éves Jörgen Meyer, Un- terpfaffenhofen-i lakos 1971. szeptember 6-án szállt tenger­re Paloma nevű jachtján. Ugyanezen esztendő november 6-án már áthajózta az Atlanti­óceánt és a Panama-csatornán keresztül a Csendes-óceánra futott ki. Meyert még egy ha­talmas, 11. erősségű hurrikán sem tudta eltéríteni útjától. Valószínűleg augusztus végén, vagy szeptember elején érke­zik Európa partjaihoz, bárhol köt is ki, nagy ünnepségnek néz elébe. nőségében és választékában, melyeknél jelentkezett olyan belkereskedelmi igény, amely meghaladta a vállalat szállítá­si lehetőségét, illetve attól méret, választék szempontjá­ból eltért, és mi akadályozza jelenleg annak kielégítését. A nagykereskedelemnél egyebek között az is szempont a vizsgálatnál, hogy milyen in­formációk alapján állítja ösz- sze megrendeléseit az ipar ré­szére, s a vele való előzetes tárgyalásai hogyan befolyásol­ják a rendelések mennyiségét és választékát. Megnézik azt is, hogy mely cikkekben nem vállalta az ipar a feladott rendelés mennyiségi, vagy vá­lasztéki teljesítését. A felmérés kiterjed arra is, hogy az ipari vállalatok kö­zéptávú tervei alapján 1975- ben fő vonalakban milyen vál­tozás várható mennyiségileg és választékilag a termelésben. Tilalom. Foto: G. K. KNEB-vizsgálat a gyermekellátás! költségekről Titkárnő- és adminisztrátorképzés Szekszárdon Két tanfolyam kezdődik szeptemberben Súlyos közlekedési balesetért három év büntetés

Next

/
Thumbnails
Contents