Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-18 / 194. szám
I « As üzem egészségügy a selyemgyári ssb-ülés napirendjén Nászutasok mennek gyógyfürdőbe r Ä szakszervezet ismét olyan kérdésben tanácskozik, amelyről mindenkinek van véleménye. Az üzemegészségügy a téma. Napirenden kívül a bejáróktól folyik a vita. Steinbach Ferenc üzemvezető mérges : négy asszonyt ma ismét nem vettek fel a faddi megállóban. Négy gépe e miatt csak félórás késéssel tudott indulni. A termelésben is jelentős kiesés — még nagyobb a négy asszony hiányzása miatt; fegvelemla- zulásból eredő veszteség. Mert ők később állnak munkába, zavariák a többieket, amint később indítják be a gépet és természetes, hogy néhány percet az is igénybe vesz, amíg elmondják szomszédjuknak, hogv miért késtek — aztán közösen szidiák a Volánt. Mert végeredményben mindenki utazik, s kivel nem történt már meg, hogy lemaradt vonatról, autóbuszról. Schafler Ádám párttitkár abban bízik, majd az úiság elintézi, mert ők, képviselő igazgatónőjük révén sem tudták évek óta. hogy a busz ne hagvja munkásnőiket az autóbusz-váróteremben ... Amíg a vonatozás, autóbu- Szozás tengernyi ügyét, baját vitatjuk, megérkezik a szak- szervezeti bizottság minden tagja. Dr. Béndek József üzemorvosé a szó, ő a napirend előadója: „üzemünk egészségügye”. Miről is lehet beszélni egy igen korszerű gyárban? Hisz’ itt mindennek tökéletesnek kell lenni. Jó levegő, hideg ivóvíz, korszerű öltöző . ; — Az első negyedévben há- fomszáztíz betegünk volt, a másodikban 413. Júniusban visszaesett a beteglétszám, de a nagy meleg, a változó időjárás júliusban is szedte áldozatait. A mellettem ülő asszony csöndben mondja: — A légkondicionáló a bűnös. Amikor üzemel, majd kiviszi az embert a műhelyből. Ha az ajtót rányitjuk, akkor meg csak kevereg az üzemben a levegő. Ha lezárunk minden ajtót, ventillátort, akkor meg úgy érezzük, mintha forró gőzfürdőben lennénk. Már hangosan is erről folyik a vita: miért nem kondicionál a berendezés? A műszakiak mondják, hogy miért. Azt is, hogyan kellett volna a berendezést és milyen rendszerűt felszerelni. De azzal kell bajlódni, ami van. Azután a kézszárító kerül terítékre. Az asszonyok nem szeretik, mert nagyon szárítja a kezet. A nagy hatású háztartási mosószerek is bőrszárítók, a gyárban használt kézmosó is, tetejébe még a forrólevegős kézszárító. A doktor bácsi javasolja: körforgós törülközőt szereljen fel a vállalat. A szakszervezeti bizottság a javaslatot egyhangúan elfogadta. Aztán szóba kerül az is; hogy törik, zúzzák a dolgozók a berendezést. Nem győznek a nők öltözőjébe tükröt venni; férfinak is erőmutatványba számító eset: a nők fürdőjében gyakorta letörik a csapot. Üzemegészségügyhöz tartozik ez is. A témával kapcsolatos a beteglátogatás szervezetté tételének óhaja is, úgyszintén a fiatalok, akik nem szeretnek ellenőrző vizsgálatra menni... A szakszervezeti bizottság, ki tudja hányadszor, most az üzemegészségügy kapcsán ismét tárgyalja az üzemi konyha ügyét. Steinbaeh Ferenc és négy asszony egy éve fogadalmat tett, hogy addig a témáról nem beszélnek az szb- ülésen, amíg nem lesz rend: rendetlenek a konyhai asszonyok. Koszos a raktár, a törülközőjük, a mosdójuk, a hús gyakran szagos, az ivóvíz meleg ... — Már azzal is megfenyegettük őket, hogy leváltjuk, elküldjük a személyzetet. Nincs hatása. — mondja No- vák Nándorné szb-titkár. — De még senkit sem küld- tetek el! — szól közbe az egyik fonónő. Ezen a konyhai ügyön a mostani szb-ülésen szép csendesen vitatkozgatnak, semmi megnyugtató határozat, úgyhogy Steinbaeh Ferenc és négy szb-tag asszonytársa még tovább hallgathat... Az üdülőjegyek körüli visz- szásságokról nem hallgat a szakszervezet. A megyei szak- szervezethez, az országos központhoz fordultak már, kérésüket nem hallgatják meg. Ugyanannyi beutalót kardiak, mint más könnyűipari üzem, sőt kevesebbet, mint a nehéziparhoz sqrolt, de könnyebb munkát adó vállalatok. A szakszervezeti központban, de még a SZOT-bán is a beutalókat a létszámmal arányosan osztják el. Még nincs olyan szempont, hogy aszerint adnák a beutalót, melyik üzem milyen veszélyes. A tolnai például szinté szüli az izületese- ket. A közel ezer személy azonban egy évben csak 25— 26 gyógyfürdői beutalót kap. És amikor ezt szóvá teszik, azt mondják az szb-titkárnak, az szb-tagjainak is: elvtársak, igazságosan osztottuk el a beutalókat ... Igazság? A múlt héten jött meg az egyik szövőnő .Hévízről. Azt moadja, hogy az üdülőben négy ' nász- utaspár volt. Igaz, csak egy volt könnyűipa>os, kettő a nehézipart képviselte, egy a bőrös szakmát... De még nem jött vissza tolnai munkásnő gyógyüdülőből, aki hasonlókat ne tudott volna rhondani. Sőt! Ilyenkor az egész gyár arról beszél: mert „a mi beteg lábunk, a derekunk, a karunk, a nyakunk ...” És sorolják, teljesen jogosan, igazságuk tudatában ... Fél óráig tart e témáról a vita. A jegyzőkönyvet ismét úgy zárják le, hogy „írunk a SZOT-nak, a Textiles Szak- szervezet országos központjába, a szakszervezetek megyei tanácsára, hogy igazságosan ösz- szák el a beutalókat.” A szakszervezeti bizottság végül is alaposan megtárgyalta az üzemegészségügy kérdését. Igaz, most az aktuálisabb témák miatt nem került szóba a foglalkozási ártalmak, azok elleni tennivalók; a betegségek százalékos megoszlása, ennek valószínű okai, mi ezzel kapcsolatban a gyárvezetőség tennivalója... De ezekről majd fél év múlva tájékoztatja a selyemfonógyár szakszervezeti bizottságát dr. Béndek József üzemorvos... Végül a szakszervezeti bizottság azzal fejezte be tanácskozását, hogy az üzem- egészségügy területén lényeges kifogások nincsenek. —Pj— Népújság 5 1972. augusztus 18. Negyvenmillió pór cipő Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megközelítően negyven- millió pár lábbelit gyárt az idén a cipőipar, nagyfából tíz százalékkal többet, mint tavaly. Lesz miben járni. A negyvenmillió durván számolva azt jelenti: négy pár jut hazánk minden lakosára, beleszámítva a csecsemőket is, s nem számítva a maszek cipészek termelését, amely az állami ipar teljesítményében nem szerepel. Elméletben tehát háromhavonként fogyaszthatunk egy pár lábravalót, azért elméletben csak, mert a negyvenmillióból néhány milliónak a világ más tájain ko'ptatjók a talpát. Nálunk Magyarországon — a sajtótájékoztatón ezt is bejelentették — az egy lakosra jutó bőrcipővásárlás évenként 2,3 pár. 1972-ben tehát itt tartunk. Bálint György, a kitűnő tollú újságíró a cipőről szólva 1936- ban így ír: „A cipóról szólunk ezúttal, a cipőről, mely nincs, illetve melynek csak a fele van meg. Magyarország egy lakosa évenként átlag fél pár, helyesebben 0,48 pár cipőt vásárol, a magyar cipőkereskedők hivatalos kimutatása szerint Amerikában egy lakosra évenként három pár új cipő jut, Angliában 2,25 pár. Németországban egy pár — Magyarországon fél pár. De még annyi sem, mert míg az amerikai ember három pár új cipője valóban cipő, addig a magyar fél párban már benne van az évi papucsfogyasztás is. A magyar embernek tehát még a fél lábára sem jut egy egész cipő. Nincs ezen mit szépíteni: mezítlábas ország vagyunk. Népünk számára a cipő immár fényűzési cikk. Időszerűtlenné lett a jóindulatú kérdés: »Hol szorít a csizma?« Erre a kérdésre nem lehet választ adni, mert a magyar emberek nagy tömegének nincs már csizmája, cipője. Illetve mégis van felelet a kérdésre. Mindenütt szorít. Mert az a lábbeli szorít a legke- gyetlenebbül és a legtűrhetetlenebbül, amelyik nincs. Égetően, elkeseifítően szorít, nem enyhíti semmi — pedig már a papucs is benne van." A falusi agrárproletár tavasztól őszig mezítláb járt, s még nem felejtettük el, hogy a felszabadulás előtt olykor egyetlen pár csizmát felváltva hordott télen számtalan család. Hát ami most a mennyiséget illeti: ne panaszkodjunk. Bezzeg a minőség! Erről csakugyan nem árt most a sajtótájékoztató ürügyén ismét szót ejteni, sőt ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen immár évek óta napirenden lévő téma a cipő, főleg a gyermekcipő minősége. A két-három gyermekes munkáscsaládok szinte havonta kénytelenek újat vásárolni, nem csoda hát, hogy a sajtó, a rádió szünet nélkül foglalkozik az idetartozó panaszokkal. Az illetékesek most javulást ígérnek, s elmondták, hogy a minőségügyben ludas vezetőket felelősségre vonták, vagy éppen eltávolították a cipőiparból. Reméljük a legjobbakat, s miközben a negyvenmilliót hatalmas hegynek képzeljük, pénztárcánkra gondolva halkan megjegyezzük: a kevesebb talán több lenne. Egy lakosra 2,3 pár bőrcipő jut évenként. Egyik szemünk sír, a másik nevet. A 2,3 pár nemcsak azt jelenti, hogy majdnem ötször annyit „fogyasztunk" mint amennyit 1936-ban, azt is jelenti, hogy a lábbeli túl gyorsan elhasználódik. Sz. P. BMW 1800 TI 1967-es típusú személygépkocsi kitűnő állapotban. ZSUK A—11 kistehergépkocsi nyújtott rakterületű 1971-es, új állapotban. GAZ 51 tehergépkocsi 1971-ben műszaki vizsgázott, jó állapotban. Csepel D 450. típusú tehergépkocsi 1970-es kiadású, kitűnő állapotban, ZIL 130 G. típusú nyújtott rakterületű, 197?-ben műszaki vizsgázott. Á fenti gépkocsik szövetkezeti forgalmi rendszámmal vannak ellátva. Megtekinthetők : BM. Autó- és Motorjavító Szövetkezet Pécs, Diósi u. 49. Tel.: 52—34. ügyintéző: Kaponyi József (336) IDEI SZÁLLÍTÁSRA AJÁNLUNK ÜVEGSZÁL ERŐSÍTŐ műanyag tartályokat Mm mJ| / * I Fekvő tartály 1000—50 000 literes Álló tartály (lábas) 200—9000 literes. Álló tartály (sík alaplappal) 10 000—50 000 literes. Könnyű, tartós, jól tisztítható! Élelmiszeripari, borászati, vegyipari és egyéb célra, a tárolt anyagnak megfelelő összetételű alapanyagból készülnek. Kétévi garancia. Forgalomba hozza : Műszaki Árut Értékesítő Vállalat 7. sz. fiók, Budapest, VI., Jókai u. 38. Telefon: 126—963 (253)
