Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-16 / 192. szám

Dunaújvárosi siker Domboriban a kajak-kenu versenyen A szekszárdiak közepes teljesítményt értek el Bikafogás Szekszárdon Könnyen súlyos veszélyeket magában rejtő, de így sem szórakoztató kalandban volt részük hétfő este fél és három­negyed hét között a szekszárdi Berzsenyi utca lakóinak. Az új Állategészségügyi Állomás melletti szolgálati házak egyi­kében lakó vezető szakállatorvost hazatértekor azzal fogad­ták az útcabeliek, hogy egy fiatal, több mázsás bika elsza­badult és az idős éjjeliőr nem bír vele. Akkor az éjjeliőr már az állatkórház nyitott kezelöszinébe szorítva igyeke­zett vasvillával elhárítani a cseppet sem barátságosan bömbölő bikát. Az állatot végül a vezető szakállatorvos­nak sikerült hosszabb tusakodás után az orrfogó vassal meg­fékeznie és a környékről segítségére siető férfiakkal együtt helyére, a féltetős bikaszállásra vezetnie. Az udvar a Ber­zsenyi utca felől erős kerítéssel védett ugyan, de a Város­major utcára nyíló kapujának még a szárnyait is lemelték, tárva-nyiva volt, így igazán csak a bika kedvén múlt, hogy nem sétált el a Panoráma-mozihoz, vagy nem tett látogatást a kiállításon. Ugyanígy „beköszönhetett’’ volna azonban a négy szolgálati lakás kertjének bármelyikébe, ahol nemcsak alkalmi bikafogásra vállalkozó férfiak, hanem nők és gye­rekek is laknak. A környék lakói tanúsíthatják, hogy ha­sonló eset már előfordult, így igazán szerencsének mondha­tó, hogy „most” csak egy — igencsak viszonylag — szelíd, fiatal apaállat szabadult el valamelyik tízmázsás, rosszabb természetű óriás helyett (ordas) A rádió és a televízió műsora Szombaton és vasárnap nagy ér­deklődés mellett rendezték Dom­boriban a . Szekszárdi KSE kajak­kenu versenyét. Tizenhárom egye­sület 1?0 versenyzője indult, ahol a Dunaújvárosi Sportiskola ver­senyzői taroltak. A szekszárdiak közepes teljesítménnyel szereztek pontokat. Somorácz Ferenc I. osz­tályú minősítése mellett, János József és Gáspár Sándor az ezüst­jelvényhez szükséges pontjait sze­rezte meg. A felnőtt 'versenyzők közül Gáspár Mihály eredményét kell elsősorban említeni, aki sérül­ten is jól helytállt. Eredmények: PK—1 serdülő 2000 m: 1. Zsmu- rin István (Szolnoki MTE), 2. Szi­geti Gábor (Bajai Bácska), 3. Pri- setzky Ferenc (Szekszárdi KSE). K—I 5000 m: 1. Abinéri Bajos (Dunaújvárosi Sí), 2. Seber József (Dunaújvárosi Sí), 3. Kuli István (Dunaújvárosi Sí). PC—I. serdülő 2000 m: 1. Guld Péter, 2. Kiss János, 3. Vaszari József (mindhárom Szekszárdi KSE-versenyző). PK—I. ifjúsági 5000 m: 1. Fejes Gábor (Dunaújvárosi Sí), 2. Sze­rény! Zoltán (Bajai Bácska), 3. Gorza Árpád (Szolnoki MTE). Eszkimó fiú I. korcsoport 2000 m : 1. Tamás Ferenc (Pécs Városi Sí), 3. Prisetzky Tamás (Szekszárdi KSE), 3. Kovács Gábor (Szekszárdi KSE). Eszkimó fiú TT. korcsoport 2000 m : 1. Csóka Zoltán (Pécs Városi Sí), 2. Erb Zsolt (Pécs Városi Sí), 3. Dinnyés István (Szekszárdi KSE). * K—I. ifjúsági' bronz 2000 m: 1. Sárközi Éva (Dunaújvárosi Sí), 2. Rácz Ildikó (Dunaújvárosi Sí), 3. Vass Éva (Pécs Városi Sí). Eszkimó I. korcsoport 2000 mt 1. Farkas Rita (Pécs Városi Sí), 2. Radies Magdolna (Szekszárdi KSE), 3. Jákics Éva (Dunaújvárosi Sí). Eszkimó II. korcsoport 2000 m: í. Bódi Katalin (Pécs Városi Sí), 2. Karácsonyi Erika (Pécs Városi Sí), 3. Tatár Judit (Szekszárdi KSE). PK—I. ifjúsági 2000 m: 1. Orosz! Ildikó (Dunaújvárosi Sí), 2. Bácsy Ka tali n. (Djunaú j vá rosi í » SD< <•»$*. Koar> i<>; ina Margit (Bajai Bácska). K—I. Ifjúsági ezüst 5000 m: 1. Sipos Árpád (Dunaújvárosi Sí), 2. Ancsa Attila (Dunaújvárosi Sí), 3. Zsmurin László (Szolnoki MTE). PC—I. férfi ifjúsági 5000 m: 1. Mart ink ó Gábor (Dunaújvárosi Sí), 2. Tiringer György (Dunaújvárosi Sí), 3. Varga Ferenc (Dunaújvárosi Sí). K—I. felnőtt ni. osztály 10 000 m: 1. Matúza Ferenc (Dunaújvá­rosi Sí), 2. Jakab János (Dunaúj­városi Sí), 3. Gáspár Imre (Szek­szárdi KSE). C—I. 10 000 m felnőtt I. osztály: 1. Martinkő György (Dunaúj­városi Kohász), 2. Somorácz Fe­renc (Szekszárdi KSE), 3. Gömöri Jájnos (Ganz-MÁVAG), PK-I. ifjúsági 500 m I. előfu­tam: 1. Fejés Gábor (Dunaújvárosi Sí), 2. Szerem Zoltán (Bajai Bács­ka), 3. Adorján János (Dunaújvá­rosi Sí). K- -I. ifjúsági 500 m bronz: 1. Vass Éva (Pécs VSI), 2. Rácz Il­dikó (Dunaújvárosi Sí), 3. Sárkö­zi Éva (Dunaújvárosi Sí). PK—I. ifjúsági 500 m H. előfu­tam: 1. Goza Árpád (Szolnoki MTE), 2. Lengő András (Dunaúj­városi Sí), 3. Helényj Árpád (Du­naújvárosi Sí). K—I. felnőtt in. osztály 500 m: 1. Jakab János (Dunaújvárosi Sí), 2. Matúza Ferenc (Dunaújvárosi Sí), 3. Gáspár Mihály (Szekszárdi KSE). PC—I. ifjúsági' 500 m: 1. Szűcs Zoltán (Dunaújvárosi Sí), 2. Mar­tlnkó Gábor (Dunaújvárosi Sí), 3. Tiringer Mihály (Dunaújvárosi Sí). K—2. ifjúsági bronz 500 m: 1. Ripszán Ernő—Csongor Elemér (Pécs VSI), 2. Meggyes Ákos— Nagy Dezső (Pécs VSI), 3. Fe- renczi Sándor—Horváth István (Bajai Bácska). PK—I. ifjúsági 500 m: 1. Bácsy Katalin (Dunaújvárosi Sí), 2. Oroszi Ildikó (Dunaújvárosi Sí), 3. Csemai Júlia (Bajai Bácska). PK—2. ifjúsági 500 m: 1. Tán­cos Gábor—Gorza Árpád (Szolno­ki MTE), 2. Helényi—Gazdag (Du­naújvárosi Sí), 3. Adorján János— Fejes Gábor (Dunaújvárosi Sí). PC—2. férfi ifjúsági 500 m: 1. Mártinké Gábor—Szűcs Zoltán (DKSI), 2. Varga Ferenc—Tiringer Mihály (DKSI), 3. Varga László— Sziklai István (DKSI). K—I. férfi ifjúsági ezüst 500 m: 1. Bölcskei Ferenc (Dunaújvárosi Sí), 2. Ancsa Attila (Dunaújvárosi Sí), 3. Szőlőéi Péter (Dunaújvárosi Sí). PK—I. serdülő fiú 500 m: 1. Zsmirun István (Szolnoki MTE), 2, Szigeti Géza (Bajai Bácska), 3. Hidasi Zoltán (Bajai Bácska). PC—serdülő fiú 500 m: 1. Guld Péter (Szekszárdi KSE), 2. Vaszari József (Szekszárdi KSE), 3. Kiss János (Szekszárdi KSE). K—2. 5Ó0 m felnőtt ül. osztály; l. Jakab János—Matúza Ferenc (Dunaújvárosi Sí), 2. Gáspár Mi­hály—Szabó Zoltán (Szekszárdi KSE), 3. Derjanecz Imre—Ödof Ferenc (Pécsi Ércbányász). K—1. ifjúsági bronz 500 m I. előfutam: 1. Abinéri Lajos (Duna­újvárosi Sí), 2. Fenyvesi József (Dunaújvárosi Sí), 3. Csaba László (Pécsi Ércbányász). A megyei labdarúgó-bajnokság má­sodik vonalában, a B csoportban is megkezdődött vasárnap a küzdelem. Elsőként az újonc Báta helytállását kell említeni, Pálfán nagy küzdelem után 3:3-as döntetlent harcoltak ki. Győrén Ozora volt a vendégcsapat, ahol a hazaiak hengereltek 8:1-es vereséggel küldték haza az ozoraigkat- Sióúgárdon a Pincehely elleni mérkő­zés 2:1-es hazai győzelemmel ért vé­get. A második félidő közepén Pince­hely büntetőrúgáshoz jutott, a sió­agárdi kapus azonban a lövést kivéd­te. Kölesden Fadd volt az ellenfél, ahol a nagyobb rutiné vendégcsapat 2:0-ás félidő után 4:0-ra győzött. ^ Bo- gyiszlán a hazai csapat biztos győzel­met szerzett Cikó ellen. A Szekszárdi Építők—Nagydorog mér­kőzés külön fejezetet érderoel. Az if­júsági mérkőzés elmaradt, mivel a Szekszárdi Építők hét játékossal jelent meg a kezdési időre, de közülük mindössze hatnak volt érvényes sport­orvosi engedélye. Ezt megelőzően azonban már voltak bonyodalmak, mi­vel Poroszkai játékvezető nem jelent meg, így szükség-játékvezetőnek kellett volna bíráskodni. Erre természetesen nem került sor, mivel a szabályok nem engedik, hogy egy csgpgtat mindössze hat játékos képviseljen és tizenegy ember helyett lépjen pályára, A fel­nőtt mérkőzésen a hazai csapat 3:2:re győzött Nagydoroggal szemben* PK—2. ifjúsági 500 m: 1. Bácsy Katalin—Oroszi Ildikó (Dunaújvá­rosi Sí), 2. Szigeti Irma—Major Tünde (Pécs VSI), 3. Király Júlia —Farkas Mária (Dunaújvárosi Sí). K—I. felnőtt re. 1000 m: 1. Már­ki Imre (Pécsi Ércbányász), 2. Héder István (Szekszárdi KSE), 3, Várbíró Jenő (Pécsi Ércbá­nyász) . • K—I. ifjúsági bronz 500 m II. előfutam : 1. Sebek József (Duna­újvárosi Sí), 2. Domsa István Szekszárdi KSE), 3. Ferenczi Sán­dor (Bajai Bácska). K—I. felnőtt III. osztály 1000 m: 1. Jakab János (Dunaújvárosi Ko­hász), 2. Gáspár Mihály (Szek­szárdi KSE), 3. Ódor Ferenc (Ba­jai Bácska). K—I. fijúsági ezüst 1000 m: 1. Ancsa Attila (Dunaújvárosi Sí), 2. Sipos Árpád (Dunaújvárosi Sí), 3. Bánszki Mátyás (Dunaújvárosi Sí). K—I. ifjúsági bronz 1000 m: 1. Abinéri Lajos (Dunaújvárosi Sí), 2. Sebek József (Dunaújvárosi Sí), 3. Horváth János (Szekszárdi KSE). K—I. bronz 500 m serdülő: 1. Szerényi Zoltán (Bajai Bácska), 2. Lengő A. (Dunaújvárosi Sí), 3. Táncos Gábor (Szolnoki MTE). K—2. ifjúsági ezüst 500 m: 1. Janetik Jenő—Bánszki Mátyás (Du­naújvárosi Sí), 2. Bölcskei István —Sipos Árpád (Dunaújvárosi Sí), 3. Szerényi László—János József (Baja—Szekszárd). C—I. felnőtt 10O0 m I. osztály: 1. Somorácz Ferenc (Szekszárdi KSE), 2. Hubik András (Dunaúj­városi Kohász), 3. Gömöri István (Ganz-MÁVAG). Az ifimérkőzések eredményei: Pólfa— Báta 14:0, Kölesd—Fadd 1 :10, Sióagárd —Pincehely 2:0, Győré—Ozora 2:3. Gyönk—Zomba 0:12, Bogyiszló—Cikó 3:2. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Győré 1 1------­8-1 2 2. Fadd 1 t-----­4­0 2 3. Bogyiszló 1 1-----­3­0 2 4. Gyönk 1 1-----­3-1 2 5—6. Sz. Építők 1 1-----­3-2 2 5 —6. Sióagárd 1 1-----­2-1 2 7—8. Pálfa 1 — 1 — 3-3 1 7—8. Báta 1 — 1 — 3-3 1 9—10. Nagydorog 1------1 2­3 — 9—10. Pincehely 1------1 1-2 — 11 . Zomba 1------1 1-3 — 12 . Cikó 1------1 0­3 — 13. Kölesd 1------1 0-4 — 14. Ozora 1------1 1-8 — ifjúságiak: 1. Pálfa 11-----­1 4-0 2 2. Zomba 1 1-----­1 2-0 2 3. Fadd 1 1-----­1 0-1 2 4. Sióagárd 1 1-----­2-0 2 5—6. Bogyiszló 1 1-----­3-2 2 5 —6. Ozora 1 1-----­3-2 2 7 . Nagydorog 1 1-----­0­0 2 8—9. Cikó 1------1 2­3 — 8—9. Győré 1--------1 2-3 — 10. Pincehely 1--------1 0-2 — 11. Sz. Építők 1--------1 0-0 — 12. Kölesd 1--------1 1-10 — 13. Gyönk 1--------1 0-12 — 14 . Báta 1--------1 0-14 — Az ifjúsági bajnokság táblázatán az elmaradt Sz. Építők—Nagydorog mér­kőzés két pontját 0:0 gólkülönbséggel Nagydorog javára írtuk. Az Építőktől a büntetőpont levonását a felnőtt­csapatuknál csak a szövetség döntése ■ után végezzük el* KOSSUTH RADIO 8.18: Versenyművek. Közben: Kb. 9.00: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Regény. XXIX. 10.05: Bach: E-dúr szonáta. 10.20: A szarvassá változott fiú kiálto­zása a titkok kapujából. Részle­tek. 10.40 : Nemzetközi kórusfészti- vál. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Népi zene, 13.51: A kor­szerű mezőgazdaságról. 14.11 : Ének­világ. 14.36: Gisela May énekel. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 15.10: A három testőr. II. 15.5.9: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Vi­lággazdaság. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Fúvószene. 16.25: Debussy­prelüdök. 16.38 : A kondás meg a fia. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A csavargók. Részletek. 17.36: A könnyűipar korszerűsíté­séről. I. 17.51: István király. Tör­ténelmi dráma. 20.29: Népi zene. 21.14: Gondolat. 22.20: Szimfonikus •zene. 22.40: ‘Tudósaink fóruma. 23.00; Könnyűzene öt országból. 0.L0; Éji zene. PETŐFI RADIO 'Ww j 8.05: Népi zene. 8.40: Nyomoz a niyatal. Vasall Imre riportja. (Ism.) 9.03: A tegnap slágerei. 9.54: Tudomány. 10.05: Zenés mű­sor. 12.03: Operákból. 13.03: Schu­mann: Erdei képek. 13.26: Egy pálya vonzásában... Iskolarádió. 13.40: Orvosokkal. 14.00: Rádiómap- 10. 18.05: Külpolitika. 18.20: A tá­voli kedveshez — dalciklus. 18.34: Schumann: III. ..Rajnai’* szimfó­nia. 19.07: Ifjúsági Rádió. 19.54: Jó estét, gyerekek: 20.25: Kis ma­gyar néprajz. 20.30: Uj könyvek. 20.33: Hangverseny. 21.13: Népda­lok. 21.40: A vilmosi világpoliti­káról. 22.00: Hanglemezgyűjtőknek. 22.20: Kedvelt táncdalok. 23.15: A cigánylány — Intermezzo. URH 18.05: Az Omega együttes felvé­teleiből. 18.50 : A számítógép II. 19.00; Hangfelvételek. 20.43: Zené­lő nagyvilág, 21.33 : Wagner-felvé- telekből. 21.55: Dzsessz. 22.12: A Bartók-vonósnégyes játszik. MAGYAR TV 9.30: Delta. 9.55: Tanya a sztyep­pén. Film. 17.28: Hírek. 17.35: Prizma. 18.15: Johannes Brahms. Emlékműsor. (Színes!) 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 20.00: A A Szekszárdi Dózsa SE el­nöksége tájékoztatásul közli, hogy a hazai labdarúgó-rendez­vényeire eddigi érvényes bér­leteket kicseréli. Kicserélés időpontja 1972. augusztus ló­tól 18-ig, illetve 22—26-ig a BM-klub portáján 17 órától záróráig. A kint lévő bérletek a jövőben csak állóhelyre ér­vényesek. Aki bérletét ülő­helyre kívánja érvényesíttetni, az negyven forint befizetése mellett a fent közölt időpont­tizedes, meg a többiek. Vígjáték* 21.45: Lengyei muzsika. 22.00: Tv- híradó. — 2. IL (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Édita Piecha énekel. 20.30 S Rómeó és Júlia. Rajzfilm. (S.zínes!) 20.40: Tv-híradó. — 1. 21.10: A megtorlás völgye. Film. (14 éven. felülieknek !) JUGOSZLÁV TV 16,25: Magyar nyelvű ív-króni­ka. 17.20: Sakk-kommentár. 17.10: Gyermekeknek. 17.50: A kalapok országában. Gyermekfilmsorozat. 19.00 i Rajzfilm. 20.30: S Szovjet játékfilm. 2. műsor: í 20.30: A jugoszláv tv-dráma kis antológiája. Messze van Ausztrália. 21.30: Huszonnégy óra, 21.46; Dzsesszmuzsika. OSZTRÁK TV P *' V|-—-»V ' ' N ; 1. műsor: 11.M: A fennhéjázó. Film. 16.30 í Kicsinyek műsora. 17.35 : Lassie. Egy kutya története. 18.00: Egy nyár Nicole-aL Filmsorozat. 18.25: Jó éjszakát gyerekek! 18.30: Osztrák képek. 18.55 : Három fiú, három lány. 19.20: Az ORF ma este, 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sport­hírek. 20.15: Gong. (3. rész) Kul­turális magazin. 21.20: A vörös kápolna (6. rész) 22.25: Tv-híradó — Esti kiadás. m­2. műsor; ;fí " . . ■ j 19,30: Tv-híradó. 20.06: Sporthí­rek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Gyilkosság, ott­honos Jelleggel. Tragikomédia. 21.40: Osztrák képek. 22.05: Tv­hiradő. MOZI BONYHAD: Jefferson utolsó menete (Amerikai film.) (14.) SZEKSZÁRD : Forrőfej (Jugo­szláv film.) (14.) ÜJDOMBÛVAR: Leon és az At­lanti-fal. (Francia—olasz film). ban szíveskedjen megtenni. Aki bérletét nem kívánja ér­vényesíttetni ülőhelyre, az is állóhely-megjelöléssel új bérle­tet kap. Az elnökség a nyolc hazai NB/I. B-s bajnoki labda­rúgó-mérkőzésre új bérletet bocsát ki, ülőhely 120 forint, állóhely 80 forintos árban a BM-klub portáján megváltha­tó. A bérlet minden hazai edző­mérkőzés látogatására is jo­gosít. Szekszárdi Dózsa elnöksége A hét 11-c Bereczki (Bölcske) Tóth T. (Bátaszék) Rudolf (Tengelic) Németh (Tamási) Asztalos (Hőgyész) Győrfi (Kisdorog) Hujbert (Tengelic) Tartalékcsapat: Rajos (Tolna)­si), Pomsár (Bátaszék), Szent'-'' .. . , , „ za 11. (Bölcske), Horváth (Tr-"-'?). Lőrtri (Dombóvári Szöv. 2>K), Szegedi (Sonyhád ), Gaál (Dombóvári Szöv. SK). Vincze (Tolna) Boros (Szedres) Strich (Tolna) . , Írók (Bölcske), Tóth I. (Tamá­aios). Cseke (Kisdorog). Var­Pölöskci (Tamási) HIRDESSEM A Tolna megyei Népújságban! Ma MNK-forduló Ma 16>30-kor MNK-mérkőzéseket játszanak csapataink a megyében. Az MNK első fordulójának párosítása és a mérkőzések játékvezetői : Simontor­nya—Paks: Bihari, Dombóvári SzÖv.-r-Máza-Szászvár : Kleiber, Bölcske—Sz. Vasas: Varga, Tengelic—Nagymányok: Farkas, Bogyiszló—Tolna: Szabó A., Pálfa—Dunaföídvár: Csordás, Zomba—Hőgyész: Andorka, Ozora—Dombóvári VSE: Schneider, Nagydorog—Fadd: Váradi, Győré—Majos: Korvicska, Pince­hely—Tamási: Dein, Sióagárd—Kisdorog: Zsigmond, Sz. Építők—Alpári SE: Kiss, Cikó—Bonyhgd: Lugosi, Kölesd—Szedres: Imre, Báta—Bátaszék: Kiss, Gyönk—Fornád: Keller. Kérjük a simontornyai a dombóvári, bölcskei és ^engelici tudósítóinkat, • hogy közvetlenül et mérkőzés ujtánaz éíredményt és a két csapat összeállítá­sát közöljék. A labdarúgó-bajnokság B csoportjában is elkezdődött... Elmaradt az Sz. Építők—Nagydorog ifimérkőzés A Szekszárdi Dózsa közleménye

Next

/
Thumbnails
Contents