Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
A százéves csomópont IV. A felszabadulás utáni eseményekre emlékezik Varga István is. ö a következő módon írta le a számára legérdekesebbeket. „A szovjet hadsereg katonái 1944. november 30—31-én jelszabadították Dombóvári a német megszállás alól. A németek tudatában voltak, hogy Dombóvárról menekülni kell, az állomás épületét és az ösz- szes váltóberendezést, hidakat aláaknázták. A hidakat felrobbantották, de az állomás épületét és a váltókat már a fejetlen menekülés miatt nem volt idejük felrobbantani, mert a szovjet katonák villámcsapásszerű rajtaütése akadályozta meg. A felszabadulás utáni napon felszólítást kaptunk, ki volt katona, és milyen alakulatnál. En 1932. évben árkász és robbantás, s így vállalkoztam ai aknák felszedésére. Ormossy Lajos vonatvezetővel és még több kollégával a gyutacsokat kiszedtük a váltók alatt levő aknákból. Nagyon óvatos munkát igényelt, mert robbanó gyújtózsinórral volt felszerelve, és egyszerre akarták ai összes váltót és berendezést robbantani. A felszedett aknákat megsemmisítettük. Utána teljes erővel a felrobbantott hidak helyreállítása következett, hogy az állomás vérkeringése tovább menjen. — Ebben a munkában a felszabadító szovjet katonák is segítettek. Majd a Kapos folyó mindkét oldalán a hősi halált halt szovjet katonákat szedtük össze, és kocsival a temetőbe vittük. 1945-ben beléptem a Magyar Kommunista Pártba, és azóta is tagja vagyok. Dicsérő elismerést kaptam a MÁV Pécsi Igazgatóságától 1949-ben és 1950-ben. Kiváló dolgozó jelvényt 1958. augusztusában és 1959. június 12-én kaptam, valamint 1961. november 7-én. 1932. július 1-én nyugdíjba vonultam.-, ^ felszabadulási Jubileumi Emlékérmet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától 1970. április 4-én megkaptam. Dombóvár, 1972. 08. 06. Varga István nyug. vezető főellenőr Dombóvár, Oyenis Antal u. 12.” Érdekes módon alakult a vasúti csomópont mozdony- parkja is. Alig egy tucatnyi géppel kezdték a munkát. A vonóerő-teljesítmény nem érte el a háromezer lóerőt, ma egy Diesel-elektromos mozdony kétezer lóerős, és ilyen gépekből több mint két tucat működik már az állomáson, ezenkívül ötven gőzmozdony, de ezek is nagy teljesítményű ötszázasok és négyszázasok. Ma már nehéz volna összegezni, hogy hány túlsúlyos vonatot továbbítottak, hogy a munkaverseny során milyen óriási összegű megtakarításokat értek el. A fűtoház életében mintegy tíz éve az új technika is betört, i960 óta egyre több Diesel- és Piesel- elektromos mozdony érkezik. A mozdonyvezetők átképzése az új technikára, egyidőben történik a körfűtőház és Dieselmozdonyjavító bázis építésével. * A 351-es típusú Benes-féle mozdonyok makettje, fényképe ott lesz majd a vasárnap nyíló kiállításon. Bemutatják a korabeli dokumentumokat, tárgyi emlékeket. A százéves csomóponton több mint négyezer vasutas ünnepel. Hétfőn, az évforduló napján csaknem korabeli mozdonnyal személy- vonatot indítanak Kaposvárra. Kovács Vince 81 éves nyugdír jas mozdonyvezetőt kérték fel a centenáriumi vonat ünnepélyes elindítására. A vonaton a vasútüzemek vezetői, szocialista brigádvezetők, a városi tanács és párt vezetői utaznak. • Arccal a vasút felé —több ez mint jelszó. Az ország újjáépítése múlott rajta, hogyan sikerül a? árut, az építőanyagot, a szenet rendeltetési helyére juttatni.-. Ekkor bontakozott ki az álíönráson a vontatásnál, a pályafenntartásnál olyan munkgverseny, amely valóban a munka hőseit bocsátotta Útjára. Nem kevesebb, mint százöt olyan vasutast tudnak ma összeszámolni, akik mint munkáskáderek kerültek a népi állam különböző posztÍ aira. Tanárok, tanácselnökök, Latonatisztek, rendőrtisztek, vállalatvezetők, pártmunkások kerültek ki a legjobbak közül... A százéves vasúti csomópontnak gazdag múltja van. Jövője azonban még szebb, többet ígérő. * A centenárium alkalmából jegyezzük fel, kik a dombóvári csomóponton a vasútüzemek vezetői: A vasútüzemek járási jogú pártbizottságának titkára: Tóth Ferenc. Forgalmi szolgálat: Monori István főnök, Milánkovics György pá:*Htkár, Tóth László szakszervezeti titkár. Vontatási főnökség: Bus Károly főnök, Farkas József, az utazók pártszervezetének titkára, Németh János, a műhelyi dolgozók pártszervezetének titkára, Várhelyi János szakszervezeti titkár. Szertárfőnökség: Szabadkai József főnök, Papp József párttitkár, Varga József szb-titkár. Pályafenntartási főnökség: Kalauz Ferenc főnök, Zsilka Gyula párttitkár, Halmai László szb- titkár. Építési főnökség: Geresdi László főnök, Salamon Mihály párttitkár, Kerbolt József szb-titkár. Fatelítő: Somogyi Béla üzemvezető, Németh József párttitkár, Horváth Sándor szb-titkár. PÁLKOVACS JENŐ Mit kell tudnia egy vb-titkárnak ? Az aparhanti tanácstagod tegnap hagyták jóvá a megye legfiatalabb közigazgatási szakemberének kinevezését. Kovács Péter huszonegy éves, szőke fiatalember korán eljutott a vb-titkársághoz, ami másképp és egy kissé komplikáltabban a szakigazgatási szerv vezetését is jelenti. Ilyen szót, hogy „szakigazgatok” természetesen éppúgy nem használunk, mint olyat, hogy „közigazgatok”. A közigazgatás azonban éppúgy szakterület, mint sok más és egyáltalán nem közömbös, hogyan és hol készül fel valaki a 2547 hektár területű, 1611 lakosú Aparhant és Nagyvejke ilyen teendőinek ellátására. Ezt tudakoltuk Kovács Pétertől, pusztán csak a tények regisztrálása erejéig, élve a gyanúperrel, hogy az alábbi kérdésben foglaltakra a közös tanácsú két község nagyon kevés választópolgára tudna pontos választ adni, Épül a szekszárdi villanyrendőr Három fázis — A jármüvek vezérlik az automatát — Hatvan méterre megállni tilos A tervezés és az előkészítés után a megvalósulás stádiumába ért a szekszárdi Garay téren .felállítandó forgalomirányító berendezés építése. Ebből az alkalomból — tekintve, hogv néhány hét múlva már működni fog a villanyrendőr, a KPM Tolna megyei Közúti Igazgatóságán az érdekelt vállalatok, szervek, intézmények részére tájékoztatót tartottak a berendezésről és annak üzembe állítá'já- •val egyidőben ' érvénybe lépő forgalomszabályozási intézkedésekről. BALRA KANYARODÁS CSAK PEST FELÖL A tervezést alanos felmérés előzte meg. A KPM Tolna mé- gvei Közúti Igazgatósága a Közlekedési Tudományos Kutató Intézetnek adott megbízást a megyeszékhely forgalmának felmérésére. Ennek alapján született a döntés, hogy a Garay téren a forgalomirányító berendezés szükséges. Indokolja ezt a közlekedési csomópontban bekövetkezett balesetek száma ugyanúgy, mjnt a magas gyalogos- és gépjárműforgalom. (A reggeli csúcsidőszakban 5992 gyalogos haladt át egy óra alatt a Garay téren.) A gépjárművek forgalmát Vizsgálva, figyelembe vették azok haladási irányát is. így a lehetséges 12 irányból kiválasztották azt a kilencet, amerre a járműforgalom jelentős, és ezeknek leggyorsabb ütemű átbocsátására szerkesztették meg az útkereszteződés forgalmi rendjét, valamint a forgalomirányító berendezés programozását. Eszerint a járművek egyedül csak a Széchenyi utcából a Hunyadi utcába kanyarodhatnak balra, nagy ívben más irányba csak az egyenesen haladást és a jobbra kis ívben kanyarodást engedélyezik. Ez a korlátozás kevés járművet érint. A felmérések szerint ugyanis a többi irányba háladó több százzal szemben a Hunyadi utcából Bátaszék felé 19, Báta- szék felől a Garay térre pedig 63 jármű kanyarodott csúcs- forgalom egy órája alatt, az 1300-ból. A korlátozott közlekedési renddel háromra tudták csökkenteni a forgalomirányító berendezés kapcsolási fázisainak számát. Egyszer a Széchenvi utcán Pest, illetve Bátaszék felé, másik ütemben a hatos út deltája felől- a Hunyadi utcába fordul óknak, újabb lám- paváltáskor pedig a Hunyadi utca és a Garay tér között haladó járműveknek ad zöld jelzést a lámpa. DETEKTOROK AZ ÚTTEST ALATT A szekszárdi villanyrendőr nemcsak a legújabb, hanem a legmodernebb is lesz az ország vniomenpvi ilyen berendezése között. Az egves fázisok kao- csolását uevanis kézi. valamint előre beállított fix programon kívül, automatikusan, ma"uk a járművek is vezérelhetik. Az útkeresztez'dés előtt az úttestbe érzékelő hurkokat ágyaznak, amelyek a felettük áthaladó járművek hatására impulzust adnak a vezérlő- egységnek, ami ennek hatására bizonyos határig m°«hosz- szabbítja az arra haladó járműveknek a szabad jelzést. Ha pedig ezek a detektorok nem érzékelnek forgalmat, csak minimális ideig „hagyják nyitva” az érintett irányt, így a másik úton nem kell a járműveknek várakozniuk. Hogv a lámnák irányításét ily módon ne csak a járművek vegyék át, a gyalogosoknak szóló piros és zöld fényű jelzőlámpák oszlopaira nyomógombokat szerelnek, amivel — szintén szabott határon belül — biztosíthatják a kívánt irányba a szabad utat. HARMINC CENTIS UVEGSZEMEK A Villamos Automatikai Intézet által kivitelezett berendezés nemcsak „okosságával” tűnik majd ki többi társa közül, de jobb azoknál észreve- hetőség szempontjából is. A zöld, sárga és piros nagy fényerejű jelzőlámpák 30 centiméter átmérőjű üvegbúra mögött világítanak majd, így messziről jól észrevehetők. A belső sávok — mert mindegyik irányban bevezetik a két-két sávos Közlekedést — számára utasítást adó lámpákat nagy benyúlású oszlopokra szerelik, így közvetlen a járművezető szeme; előtt lesznek majd. Uiszerűek lesznek a közlekedési csomópontban felállítandó. közúti jelzőtáblák is. Ezek a közvilágítással együtt égő belső világítással működnek. A felsorolt kanvarodási tilalmakon kívül még egy megszigorítást kell bevezetni. Az útkereszteződés nagyobb áteresztőképessége érdekében a Széchenyi utcában mindkét irányban az úttest jobb oldalán a saroktól 60 m'éter hosz- szúságban megtiltják a megállást. A forgalomirányító lámpák üzembe helyezésének a szerződés szerint szeptember 15. a határideje, a VILATI szakemberei azonban ígéretet tettek, hogy augusztus 20-ra átadják a majdnem háromnegyed millió forintért épülő berendezést. A Volán 11. sz. Vállalat felvételre keres egyetemi, főiskolai, illetve szaktechnikusi végzettséggel rendelkező üzemszervezőt Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi főosztályán, Szekszárd, Tartsay V. u. 21. sz. (210) — Milyen végzettség birtokában javasolta önt a bonyhádi járási hivatal a vb-titkári posztra ? — Bonyhádon szereztem köz- gazdasági érettségit. Ezután Győrén helyezkedtem el a ta nácsnál, mint pénzügyi előadó, majd ugyanilyen beosztásban dolgoztam Nagymányokon és Tevelen. Ezután következeit a kétéves bennlakásos tanács- akadémia Veszprémben, amelynek elvégzéséhez alapfeltétel a legalább egyéves tanácsi gyakorlat. Ezt megszereztem. — Mit tanítanak a tanács- akadémián? — Az akadémiának négy tanszéke van: a marxizmus— leninizmus, a tanácsgazdasági, az igazgatási és a szervezésvezetési. Az első év tananyagának több mint harmadrészét a marxizmus tanszék előadásainak keretében hallgattuk. A későbbiekben a tanácsgazdasági tanszék részéről adóügyi, településfejlesztési ismereteket kaptunk és legrészletesebben a költségvetésgazdálkodással foglalkoztunk. Az igazgatási tanszék a sokféle államigazgatási eljárással, szabálysértési, gyámügyi, szociálpolitikai, művelődésügyi igazgatási teendőkkel foglalkozott. Több alkalommal vettünk részt kiszállásos gyakorlatokon különböző községekben, ahol az igazgatási munka egy-egy; részterületét vizsgáltuk. A szervezés-vezetési tanszék elsősorban a tanácstörvénnyel és az alkotmánnyal kapcsolatos tudnivalókat tárgyalta. A két év során szigorúan kitöltöttük a napi nyolcórai munkaidőt, ugyanis reggel nyolctól délután egyig voltak az előadások, szemináriumok, háromtól este hatig pedig a kötelező egyéni tanulás. — Milyen volt a vizsga- rendszer? — Negyedévenként minden tanszéknél beszámoló, félévenként kollokvium és szigorlat.1 Ezt követte a szakdolgozat, melynek témáját százegy megadott közül lehetett kiválasztani, majd a szakdolgozat elfogadása után három képesítővizsga. — Milyen szakdolgozatot választott? — Kissé hosszú címűt: „A községi közös tanácsok munka- módszerei, különös tekintettel a kirendeltségekre”. — Látja ennek hasznát új munkakörében is? — Remélhetőleg, hiszen nálunk is van tanácsi kirendeltség.-s. -n. Eladó lakások: Bonyhádi Perczel kerti lakótelepen 3 szobás és 2,5 szobás, komfortos lakások, 1973. évi beköltözéssel. Dombórár : Molnár György u.-i lakótelepen 3 szobás, komfortos lakások, f. évi beköltözéssel. Paks : Rákóczi, Hajnal u.-i tömbben 3 szobás, komfortos lakások f. évi beköltözéssel. Tamás!: Szabadság, Zrínyi u.-i lakótelepen 3 szoba, komfortos lakások, f. évi beköltözéssel. Tolna: Vásártéren (2 szobás és 3 szobás, komfortos lakások, f. évi beköltözéssel. Szekszárdi Rákóczi u. (újvárosi templommal szemben) 2 szobás, összkomfortos, központi fűteses lakások, 1973. évi beköltözéssel. Érdeklődő ügyfeleink bővebb felvilágosításért szíveskedjenek az építkezés helye szerint illetékes OTP-fiókot felkeresni. Országos Takarékpénztár Tolna megyei Igazgatósága, (184)