Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

t

1

*

y

Palánkiak — Palánkról

fi törvényesség másik oldala

Alig indul el a vonat Szek- száráról, máris Palánkon pontosabban a megyeszékhely szélén vagyunk. A bolt előtti magas deszkakorláton férfiak ülnek. előttük jaffásüvegek. Átszaladtak egy kortyra a szomszédos építkezésről. Mesterséges megtermékenyítő és állatkórház lesz, amit építenek — mpndják. A boltosasszony rám néz.

— Palánki? — kérdem.

— Régen. Tizenkét éve. Há>- rom éve vagyok ebben a boltban.

— Ami ugyancsak szegényes. ..

— Bizony. De nézze — mutat az asszony kezével a túlsó épület felé — ott lesz az új bolt, meg a presszó. Csak azt nem tudjuk, mikor. Ezért nem rendelek most már annyi árut mint szoktam, várom, hogy költözzünk.

— Mit lehet itt venni?

— Éppen a legszükségesebbeket. Innét bejárnak vásárolni a városba.

— Mennyi innen a városközpont?

— Talán öt kilométer. Szekszárd ez is.

— Szekszárd mostohája?

— Az, az. Nézzen körül nálunk, a házban.

Bredák József né, a boltvezető, átjön velem az úton, s tessékel befelé a hatalmas, hosszú ház udvarába.

— Itt hatan lakunk. — mondja Bredákné. — Amabban megint hatan,

— Kié a ház?

— Talán a Szekszárdi Állami Gazdaságé.

A férfi közelebb lép hozzánk, kezét nyújtja.

— Fekete László — mondja. — Úgy van ez az épület, hogy azt se tudjuk kié. A lakbért a Szekszárdi Állami Gazdaságnak fizetjük. De nem jött ide már vagy tíz éve senki, hogy megkérdezze, no emberek, bírja még a ház, nem kell javítani rajta? Pedig kellene. Bár a miénk lenne, majd megcsinálnánk mindent...

— Van valami tervük?

— Van. Mi szeretünk itt lakni, nem mennénk a város, ba. Az lenne a jó, ha megvehetnénk a lakásokat.

Ekkorra már a poros udvaron többen állunk, asszonyok, férfiak, vegyesen.

Aztán megyünk Feketéék- hez.

— Ez a konyha, kalauzol a

házigazda — innen nyílik a kamra, ez itt szemben, a nagyszoba bejárata. Ez a lakás. Mindnyájunknak ennyi van.

A szoba ablakát lepedő borítja.

— Ne melegedjen fel nagyon, — magyarázza az asz- szony.

Rend van, tiszta szőnyegek, a bútorok kárpitja folttalan.

— Négy családunk van, kicsi a lakás — folytatja a ház asszonya. — Ha megvehetnénk, építenénk hozzá legalább még egy szobát.

Bredákné szól, hogy menjünk hozzájuk is.

Rend és tisztaság. Bredá- kéknál a konyhát átalakították szobává.

— A lányom miatt, — jegyzi meg az asszony. — Már tizenöt éves, nem alhat velünk. Nagyon kicsi a lakás, — mondja.

Járjuk az udvart, benézünk a lakásokba. Jó étvágyat kívánunk Szalókéknái, Zsembe- riéknél, ahol éppen esznek, mert dél van. Igaz, nincs nagy meleg, mert szél surrog a villanydróton.

Zsemberiné vígkedélyű, szókimondó asszony.

— Hát csak vegyen bele minket is. Mert nézze, — és karjával maga körül mutat a főépülettel szemben álló kiskonyhában — ezt azért hoztuk össze, mert nem fértünk meg csa'k ott bent. Ha megvehetnénk a lakásunkat, úgy átpofoznánk, hogy csak.

A barna bőrű fiú, aki ott ült szótlanul az asztalnál, s a leveses tányérba mélyedt, hirtelen felkapja a fejét.

— Képzelheti, hárman vagyunk, egyikünk ács, másónk villanyszerelő, harmadikunk festő.

Ahol beszélgetünk, ez az oldal a gazdasági épületek oldala. Mindenki a saját lakásával szemben apró ólat, kisebb-na- gyobb épületet hozott össze.

— Mi nyulat tartunk, — jegvzi meg Fekete László.

Zsemberiné hirtelen felemeli a hangját:

— Hanem a vizet ne hagyja ki. Az aztán csuda, ahogyan el vagyunk látva.

Többen helyeséinek nekí.

— Úgy van — mondja Sza- lókné, — hogy javarészt nincs víz. Régiek a vezetékek, büdös, barna a víz.

— Igaz, még baj nem volt. Betegek még nem lettünk tőle.

Az udvar, eltekintve a lakások előtti szép kis virágágyaktól, rendezetlen. Itt vannak még a régi disznóólak, melyek a tangazdaságé voltak. Csúnya ormótlan építmények, lehangoló látvány a gaz a régi ólak kövei közt.

— Most már csak patkányfészek, — mondja egy tíz év körüli fiúi

Palánk, pontosabban Nagy- Palánk itt, Szekszárd központjától alig öt kilométerre. Valamikor közte és Szekszárd között két kilométeres üres rész volt, ma már nincs. A Sión túl — mert Palánkot csak a Sió hídján lehet megközelíteni — ott a műszergyár, a BVK.

Nagy-Palánk házai a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szak- középiskola körül gubbasztanak. Jó néhány évvel ezelőtt az itt lakók szinte mindannyian az iskola tangazdaságában dolgoztak, de, hogy az megszűnt, más munka után néztek. Ki a bőrdíszműbe, a Volánhoz, az állatforgalmihoz, a műszergyárhoz került.

Az itt élők gondjai, örömei Palánkhoz kötődnek. Mert — igaz — jószerint csak panaszokat hallottunk, azért öröm is akad itt. Ki autót vett, kinek jól beütött a nyúl, kinek szép kisfiút szült a lánya...

Az itt élők nemcsak panaszkodni tudnak. Szeretik lakóhelyüket, terveznek, álmokat szőnek, csak támogatást várnak. Itt a jó példa, a közlekedés. Palánkot legjobban vonattal lehet megközelíteni. Persze közúton is eljuthat ide az. utas, mert a Medinára tartó buszok a Sió hídjánál megállnak. A palánkiak nagyon szeretnék, ha a Volán lakhelyüket is beÀ szovjet idegenforgalom 1972-ben

1971-ben kétmillió-kétszázezer külföldi turista járt a Szovjetunióban. Az idén nyolcszázezerrel többet várnak. Viktor Bojcsenko, az lnturiszt szovjet idegenforgalmi részvény- társaság elnöke közölte a sajtóval, hogy az új szezonban sok új, érdekes útitervet és szórakozást ajánlanak a vendégeknek: vadászatot, alpinizmust, cserkészést a Volgán és a Dnyeperen, a Fekete- és a Balti-tengeren. Harmincöt városban épülnek új szállodák, motelek, kempingek, bárok, éttermek. Érdekesnek ígérkezik a 15 szovjet szövetséges köztársaság fővárosát sorbán érintő utazás, amelyet a Szovjetunió fennállásának idei 50. évfordulója alkalmából szerveznek. _ ;

_______

c

satolná a város helyi járathálózatába. Azt mondják, a

technikum helyet biztosít a

buszok fordulóhelyének, ők meg társadalmi munkában elvégeznék a tereprendezéseket.

— Megcsinálunk mi mindent, hogy könnyebben éljünk. — mondja az idős férfi, a bolt pultjának támaszkodva — csak hát segítség . kellene, hogy ne legyünk ilyen sehova se tartozók.

A palánki problémáról Császár Józseffel, a városi tanács elnökével is beszélgettünk.

Sajnos nem sok megnyugtató értesülést kaptunk. Palánk Szekszárd külterülete, így komolyabb fejlesztést itt nem terveznek. A közelmúltban szó volt ugyan arról, hogy Palánk majd a megyeszékhely második iparfejlesztési része lesz, ez azonban inkább szóbeszéd volt, mint megalapozott lehetőség, hiszen ezzel kapcsolatban tervek nincsenek.

Ami a palánkiak lakásgondjait illeti, Császár elvtárs elmondotta, hogy a városi tanács igazgatási osztálya vállalja a lakások eladásának megszervezését a Szekszárdi Állami Gazdaság és a lakók között. Az adásvétel azonban csak akkor jöhet létre, ha az állami gazdaság hajlandó lesz eladni a lakásokat.

A vízzel kapcsolatban annyit tudtunk meg, hogy a városi tanács műszaki osztálya megpróbál lépéseket tenni a jobb vízellátás biztosítása érdekében.

A palánkiak harmadik fő problémája a buszközlekedés. Sajnos ezzel kapcsolatban sem kaptunk reménykeltő választ. A városi tanács elnöke ezúton is — mint már sokszor — kér: a Volán 11. számú Vállalatot hogy Szekszárdi helyijárat- hálózatát terjessze ki Palánkra.

Egy valamit továbbíthatunk a palánkiaknak: a városi tanácson tudnak gondjaikról, hiszen a palánkiak tanácstagja a városi tanács ülésein felveti azokat, sürgeti megoldásukat. A kedvező változások azonban nem rajta és a városi tanácson múlnak, hanem elsősorban néhány vállalat megértésén, jóindulatán.

VARGA JÓZSEF

Egy községben történt, hogy o tavaszi vihar kidöntött egy fóti amely történetesen a kerítés közelében állt. Tetézte a bajt, hogy a fa nem gazdájának, hanem a szomszédnak a portájára zuhant, kidöntve közben a kerítést is. S mert a baj nem jár egyedül, olyan két szomszéd között esett meg mindez, akik nem voltak egymással beszélő viszonyban. Jó ok volt tehát a pereskedésre. Az elsőfokú bíróság a károsult keresetének helyt adott; a kidőlt fa gazdája fellebbezett, noha jól tudta, hogy másodfokon sem adnak neki igazat.

A kővetkező eset viszont városban történt: egy alkalmazott az éjszakai műszakban — elaludt. Csak a véletlenen múlt, Hogy a rábízott értékekben mégsem esett kár. Miután már jónéhány kisebb-nagyobb fegyelmezetlenséget korábban is elkövetett és fegyelmi büntetést is kapott, sőt figyelmeztették, hogy legközelebb elbocsátják — az ügyből felmondás lett. Semmi kétsége sem volt az illetőnek afelől, hogy az elbocsátást megérdemelte, mégis, azonnal beadta fellebbezését a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz, s amikor elutasító választ kapott, a területi döntőbizottsághoz fordult

Látszólag a két ügynek semmi köze sincs egymáshoz, a lényeget tekintve azonban nagyon is hasonló a két eset: mindkettőnél valaki visszaélt jogaival. S ebből a szempontból még az is közömbös, hogy állampolgári, tulajdonosi, vagy munkavállalói jogokról van-e szó. Tévedés ne essék: mindenkinek joga van ahhoz, hogy keresse az igazságát, s ha sérelem érte, azt orvosolják. De a joggal való visszaélés, ha valaki eleve igazságtalan ügyben, csupán indulataitól hajtva szaporítja az aktákat, hátráltatja a hivatalok érdemi munkáját, bosszúságot, kárt, többletmunkát okoz állami és társadalmi szerveknek, hivataloknak.

Több mint hét évvel ezelőtt, a 2010/1965. számú határozatával intézkedett a kormány a panaszügyek intézésének továbbfejlesztéséről. Ez a határozat kimondja, hogy minden hivatal, intézmény köteles a hozzá beérkezett panaszokat megvizsgálni és azokra meghatározott időn belül érdemben válaszolni. Panaszt lehet tenni a rendőrségnél, az ügyészségnél, a bíróságnál, a tanácsoknál, a különböző vállalatok felettes szerveinél, vagy ellenőrző testületéinél és — nem utolsósorban — közérdekből a népi ellenőrzési bizottságoknál. Rendszeresen érkeznek is különböző jellegű panaszok, bejelentések, illetve feljelentések mindezekhez a szervekhez, testületekhez.

Az esetek egy részénél bebizonyosodik, hogy a panasz jogos,' oz igazság kiderítése végett perre is szükség van, az állampolgárt — vagy a közérdeket — sérelem érte, amit orvosolni kell. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezeknek az ügyeknek csak a kisebb része ilyen. Sokan vannak, akik „ezt is megpróbáljuk" felkiáltással mondják el és írják le ugyanazt az ügyet tizedszer, vagy huszadszor is, — minden illetékes és illetéktelen — szerv, hivatal segítségét kérve.

így élnek vissza az alaptalanul panaszkodók, a notórius pereskedők a törvényadta joggal. Beadványaik, leveleik és minden rendű-rangú irományaik elolvasása, az abban foglaltak kivizsgálása, az érintettek újra és újra való meghallgatása, jegyzőkönyvek felvétele stb. — mind rengeteg időt, fáradságot kíván s nem utolsósorban sok pénzébe kerül az országnak.

Üj törvényeket alkotott az országgyűlés legutóbbi, nyári ülésszakán: a bíróságokról és az ügyészségekről szóló törvényeket. Mindkettő hangsúlyozza, hogy a szocialista törvényességet nemcsak a törvénykezés szerveinek, de minden állami és társadalmi szervnek, valamennyi állampolgárnak védenie keli. Ez a védelem megkívánja, hogy mindenki korlátozás nélkül gyakorolhassa jogait, másrészt pedig azt, hogy a jogokkal senki ne éljen vissza. Állampolgári, de egyszerűen emberi öntudaton is múlik ez. Csupán azt kell hozzá végiggondolni, hogy az indokolatlan, alaptalan pereskedéssel, komolytalan panaszokkal, a valóságnak meg nem felelő bejelentésekkel is lehet a szocialista törvényességen csorbát ejteni.

VÁRKONYI ENDRE

Budapestnél a Duna már nem alkalmas fürdésre

Oláh Béla, az MTI tudományos munkatársa írja:

Fokozódik vizeink szennyezettsége: a Duna például Budapest térségében és annak közvetlen környékén fürdésre már nem alkalmas. A vizek minőségének javítása azonban rendkívül bonyolult feladat; a környezetvédelmi és műszaki beavatkozások sikerének feltétele a korszerű számítógépek nyújtotta lehetőségeket optimálisan kihasználó mérnökök és közgazdászok szoros együttműködése.

Ezzel kapcsolatban Bogárdi János, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a kérdés ismert szakértője elmondotta:

— Hidrológusaink nagyon átfogó és sokoldalú vizsgálódásokat végeztek már eddig is. Elemzéseket készítettek a szennyvizek tartalmára és kártékonysági hatásfokára vonatkozólag. Megállapították, hogy a háztartásokból származó „házi” szennyvizet, továbbá a lakosságot közvetlenül kiszolgáló intézmények és a helyi ipar együttes szennyvizét elsősorban a szervesanyagtartalom jellemzi. Ennek ösz- szetétele a Jövőben sem fog változni, mennyisége fokozatosan növekszik.

— A kutatások azt is tisztázták, hogy a környezeti ártalmakban a fő „ludas” az ipar. Szennyvize már sokkal komolyabb problémákat okoz, mivel jelentős része csak bonyolult kémiai eljárásokkal tisztítható, sőt vannak olyan ipari szennyvizek is, amelyeket reális költséghatárokon belül jelenleg nem lehet tisztítani.

A mezőgazdaság szennyező hatása már jóval több irányú. Itt a különféle műtrágyák és növényvédő szerek jelentenek gondot, mart helytelen adagolás és technológia esetén a vegyszerek egy része a csapadékvízzel és egyéb úton, a „befogadókba” kerül. Különösen a növényvédő szerek lehetnek veszélyesek, mert toxikus anyagaik közvetlenül a víz élővilágát támadják.

— Tudósaink a keletkező szennyvizek és a bennük levő szennyező anyagok káros hatásának csökkentésére valóságos haditerveket dolgoztak ki.

Hazánkban a szénhidrogén bázisra való átállás olyan technológiai korszerűsítéssel járt, amely számos nagyüzemünkben megszüntette a generátorgáz keletkezése révén előálló kátrány-fenolt. Ez egyben az emberi szervezetre rendkívül káros szennyeződések jelentős csökkenését eredményezte.

— A szennyező anyagok közül a kémiai, biológiai és radioaktív szennyezők a legveszélyesebbek a környezetre; és egyúttal eltávolításuk okozza a legtöbb problémát tisztítástechnológiai és gazdasági szempontból egyaránt. A szakembereink által kidolgozott kémiai szennyvíztisztítási módszerek a kis oxigénfogyasztású szerves anyagok (detergensek, klórozott szénhidrogének), továbbá a mérgező vagy nem mérgező szervetlen anyagok (sók, savak, lúgok) kivonását teszik lehetővé.

— A szennyező hatások csökkentésének legkorszerűbb és leghatékonyabb megoldása — és ez a jövő útja hajai viszonylatban is — a komplex vízminőség-szabályozó rendszerek kiépítése. Ezt széles körű tudományos—műszaki tervezőmunka készítheti elő. Ezt a célt szolgálják eddig kidolgozott vízminőség-védelmi regionális terveink is.

Népújság 6

1972. július 1L