Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-07 / 158. szám
1 I # » Kinek fanul az ösztöndíjas? [fogalmak—fókuszban Állóalapok Megyénknek több mint négyszáz társadalmi ösztöndíjasa van. Illetve volt, mert ez idő szerint mindössze I27-en tanulnak, rájuk tehát még várnia kell az oktatásügynek, az egészségügynek és tanácsi munkahelyeknek a diplomák elnyeréséig. Ez rendben is van így. Ami nyugtalanságot kelthet — mint amiképpen kelt is —, az nem más, mint az, hogy viszonylag gyakorta válik meddővé a várakozás, mert a főiskolákon, egyetemeken tanuló fiatalok meggondolják magukat mire végeznek. Pályakezdő szakemberekként nem azon a területen lépnek munkába, amelynek ösztöndíjasai voltak, hanem azokon, amelyeken kedvezőbbek az anyagi lehetőségek, vagy amelyek megfelelőbbeknek ígérkeznek. Mi történik ilyenkor? Szükségképpen történik meg az utólagos szerződésbontás. Indokolt esetekben a társadalmi ösztöndíj teljes összegű visz- szafizetésétől eltekint az ösztöndíj adományozója Más esetekben a fiatal szakembert fogadó vállalat, intézmény téríti meg, fizeti vissza az egyetemi, főiskolai évek során folyósított társadalmi támogatás összegét, méghozzá azzal a felkiáltással, hogy több is veszett Mohácsnál! A pénz visszatérül. Ez igaz. Mégsem fölösleges az a bonta- kozóban lévő igény, ami társadalompolitikai meggondolásból kezdi félteni — és nem is minden ok nélkül — a nemrég rövid és hosszú távra elkészített szakember-utánpótlás biztosítását célzó terveket. A közelmúltban épp e féltés jegyében kutatta a legésszerűbb megoldások kidolgozásának lehetőségét a megyei tanács végrehajtó bizottsága, arra a végkövetkeztetésre jutva, hogy érdemes lenne a fennálló társadalmi ösztöndíj-rendszer kialakult szabályait sértetlenül hagyva napjainkhoz igazítani egy kiegészítéssel a társadalmi ösztöndíjak adományozásé, oak rendszerét. ,, . Miféle módosításra gondoltak a vb tagjai amikor a javaslatot megfogalmazták ? Arra, hogy a saját ösztöndíjasokkal nem bíbelődő, de a Végzős társadalmi ösztöndíjasokat anyagi előnyökkel elcsábító üzemek, vállalatok a jövőben duplán fizessék meg egy-egy ösztöndíj mintegy 40 000 forintot kitevő összegét. Bár még ez a megduplázott tanulópénz sem kárpótolja a társadalmi ösztöndíj adományozóját, lévén hogy káderutánpótlási gondjai megmaradnak, ismét éveket kell várnia egy-egy fiatal szakemberre és ha nincs szerencséje, esetleg újból hoppon marad. Megint szerződésre alkalmas fiatalok után keli néznie. A probléma jelenléte egyéb, ként meglehetősen furcsa szemléletmódra és bizonyos mértékig még egyféle társadalmon kívüliségre vagy ha tetszik felettiségre is vall. Azért torz szemléletmódra és társadalmon kívüliségre, mert minden rendű és rangú munkahelyek vezetőinek el kellett készítendők káderutánpótlásuk közeli és távlati terveit. E tervek megvalósításához mesz- szemenően adott minden lehetőség, nincs tágabb és szőkébb hazánkban vállalat, vagy intézmény, amelyik felsői- vagy középfokon képesített fiatal szakembereket ne biztosíthatna magának a gazdálkodás növekvő követelményeiNépújság 5 1912. július 7. nek megfelelő számban és időben ösztöndíj-szerződésekkel. De az a rideg valóság, hogy ezek az úgynevezett káderfejlesztési tervek elkészültük után sok helyütt elsüllyedtek az íróasztalfiókokban azzal a csaitakiáltással, hogy „a . pénzünkért majd kapunk fiatal szakembert, amennyi- csak keli ü!” Amikor aíz. illetékes minisztériumok úgy döntöttek, hogy az ipari szakmunkásképzés költségeiből egységesen részt kell vállalniok azoknak a gazdálkodó egységeknek is, amelyek maguk nem érdekeltek tevőlegesen az ipari szak. munkásképzésben, nem kö- Jzöntöitte egybehangzó lelkesedés ezt az intézkedést. De a megkívánt rend kialakult, s meggyőződéssel vall hatjuk, hogy a szórványosan felbukkanó negatív jelenségek e téren lassan . kikopnak a gyakorlatból. Ez a társadalmi, erkölcsi fék — amit az itt idézett intézkedés jelentett, beváltotta hozzá fűzött reményeinket Föltehetően nem csalatkozunk majd azokban a mó-dosítő intézkedésekben sem, amelyek révén a társadalmi ösztöndíjak adományozásának rendszere megtisztul a jelenlegi sallangoktól, és elsősorban azoknak a szervezeteknek a megsegítésére, amelyek a köz. érdeket tartva szem előtt, eddig is megpróbálták komolyan venni szakember- utánpótlási terveiket Félreértés ne essen! Nem arról van itt szó, hogy kivételes és valóban méltánylást érdemlő esetekben ne lehessen felbontani egy-egy társadalmi szerződést Inkább arról, hogy a kényelmeseknek ne érje meg olyan kádergazdálkodást folytatni, ami az ösztöndíjak mások rovására történő visz- szatérítési készségén alapul. De ne maradjon számonkéret. lenül olyasmi sem, hogy végez az ösztöndíjas és a támogató szerv nem fogadja, mert „nincs helye”, amelyen volt ösztöndíjasát alkalmazni tudná. Hogy az ilyen,' vagy amolyan számonkérés mennyire közérdekű, arról itt szükségtelen beszélnünk. ... ,-jrr — Oa Egyszerű: az állóeszközök pénz- beni értékét állóalapnak nevezik. Ez és a forgóalap együttesen a népgazdaság termelési alapjait alkotja. A termelőágazatban. Mert a nemzeti vagyon részeként vannak nem termelő állóalapok is... Álljunk csak meg! Hiszen újabb fogalmakat kényszerülünk fölsorakoztatni, hogy egyet megmagyarázzunk. Jobb, ha beérjük a köznapi okoskodással. Az áilóalap — mint neve is mutatja — „áll”, azaz az épület, a berendezés, gép, stb. tartozik ide. A forgóalaphoz az, ami „mozog", a nyersanyag, a félkész áru, s így tovább. A nem termelő állóalapok közé sorolódik például egy kórház, egy iskola, művelődési intézmény. Bővíti az állóalapokat a beruházás — ezért állóeszköz-fejlesztésnek is nevezik, csökkenti az amortizáció, azaz az értékcsökkenési leírás, s az elhasználódott állóeszközök selejtezése. Merf az évek múlását nemcsak az ember, ezek az eszközök is megérzik. Igényesek és szerények Beszerzési áruk: bruttó értékűek. Amit az esztendők koptattak rajtuk: az amortizáció. Ha ezt levonjuk a bruttó értékből, megkapjuk a tényleges, azaz nettó értéket. Mindezeknek nem- csupán elvi jelentősége van. Az iparban például rendkívül eltérő az eszközigényesség. A villamos- energia-termelésben, a mész- és cementiparban harmincszorosa, ötvenszerese, mint a textilruházati iparban. Egy-egy vállalat állóeszköz-állománya tehát szorosan függ a tevékenység jellegétől. Az iparágaké szintén. A nagy állóalap önmagában még nem biztosítéka a hatékony — gazdaságos r— termelésnek. Az eszközök korszerűtlensége, rossz kihasználása, alacsony hptásfokú működtetése sajnos, nem ritka eset Alapos megfontolásra, számítások, elemzések seregére van szükség ahhoz, hogy dönteni lehessen : hol gazdaságos a fejlesztés, s melyik területen nem. Mivel az eszközök után használati díjat, hivatalos nevén eszközlekötési járulékot kell fizetni, s természetesen fenntartásuk is kiadásokkal jár. A megvételkor leszurkolandó summáról nem beszélve. Húsz esztendő alatt a népgazdaság anyagi ágazataiban az állóeszközök bruttó értéke a 2,6- szeresére növekedett. Gyors volt a bővítés — huszonkétszeres — az építőiparban, a kereskedelemben, az iparban, utóbbiban 4,6- szeres. Lassúbb a mező-, erdő- és vízgazdálkodásban, a szállításban és hírközlésben. Az iparban évi átlagban 6—8, a mező- gazdaságban 5—6 százalékkal gyarapodik az állóeszköz-állomány. 1966—1970 között az iparban 40 százalék volt a növekedés. Mindezekhez sok milliárd forint kellett. Amit mindannyian teremtünk elő. Ezért az állóalapok fejlesztése, kihasználása is közös teendő. Sorrend : ipar, szállítás Milliárdokról szóltunk. Bizonyítsuk. összehasonlítható árakon Szekszárdon a Tolna megyei Vízmű és Csatornázási Vállalat dolgozói a csehszlovák Vodri- Zdoe Prága cég szakembereinek közreműködésével 10 kilométer hosszúságú, 400—300— 200 milliméter átmérőjű víz- csőhálózatot tisztítottak meg a több évtized folyamán belülről felrakódott szennyeződéstől, illetve a keletkezett korróziótól. A csehszlovákok ötletes berendezését most visszaszállítás bruttó értéket számítva az ipar állóeszközeinek értéke 145 milliárd forint volt 1960-ban, 216 1965-ben, s 289 1970-ben. A nettó érték 1970-ben: 197 milliárd. A második helyet — érdekes, de érthető tény — a szállítás foglalja el, 188 milliárd forint értékű állománnyal. A mezőgazdaság 105 milliárdra rúgó állóeszközt birtokol. Fontos szempont — a működtetés, a megtérülés stb.' gazdaságossága miatt — az ősz-] szetétel; mennyi a gép. az épület? Az iparban nagyjából fele-' fele. A mezőgazdaságban terme-' szetesen az ingatlan dominál, ér-] téke 87 milliárdot tesz ki, a gépeké 18-at S hogy érzékeltessük,1 nemcsak arra jut, ami rögtön fo-] rintot fial, írjuk le: a nem anya-] gi ágazatokban lévő állóeszközök 416 milliárd forintot süríte-j neki Vizsgálhatjuk más oldalról isi az összetételt. Úgy például, hogy az iparban, hol mennyi lelhető fel az állóeszközökből? Kitűnik,1 a legtöbb — 76 százalék — a nehéziparban. Azon belül a vit» lamosenergia- és a vegyiparban! A könnyűipar részesedése 12 százalék, az élelmiszeriparé 11. A megoszlás szükségszerű, az arány azonban túlzott. Azt takarja,1 hogy a könnyű- és az élelmiszer- ipar korszerűsége nem a legjobb} tényleges fejlesztésről csupán egy évtizede beszélhetünk. Persze, az sem mindegy, hogy a befektetett pénz. hol, miként kamatozik ? ., „t, . -. Valamit valamiért E kamatozást megint csal' többféle módon mérhetjük. Úgy» hogy figyelemmel kísérjük az állóeszközök egységnyi bruttó értékére jutó termelést. Ez jelentősen nőtt 1965—1971 között a híradós- és vákuumtechnikai-, valamint a műszeriparban. Csökkent a bőr-, szőrme-, cipő-, valamint a textiliparban. Azaz előbbieknél javult, utóbbiaknál romlott az eszközkihasználás. Számíthatjuk azután olyan módon is a kamatokat, hogy mennyi a 100 forint értékű lekötött eszközre jutó tiszta jövedelem és nyereség. Előbbi — 1970-ben — 17.09, utóbbi 10,28 forint volt. Átlagosan. Mert az ipar egyes területei között szembetűnő különbségek észlelhetők. Gyakran nem a tényleges munka, hanem a köz- gazdasági szabályozás pontatlanságai miatt. Végül tegyünk fel egy egyszerű, de nagyon indokolt kérdést. Mi az értelme az állóalapok növelésének? Feleljünk példákkal. A villamosenergia-iparban az egy kW/ó termeléséhez felhasznált kalóriamennyiség — 1965—1970 között — 3571-ről 3161-re csökkent. A bútoriparban a lakköntőgéppel fényezett bútorfelület ará-' nya 33 százalékról 63-ra nőtt. A textiliparban 23-ról 31 százalékra emelkedett az automata szövőgépek részesedése. A mező- gazdaságban a cukorrépa-betakarítás gépesítettsége 49 százalékról 72-re, az aratásé 79-ről 93-ra növekedett. A fejlesztés, a korszerűsítés tehát nemcsak a nagyobb igények kielégítésének fedezetét hozza meg. Hanem azt is, hogy a munka könnyebb, gyorsabb, izmokat, idegeket, embert kímélőbb legyen. MÉSZÁROS OTTÓ ják Prágába. A vízmű vállalat azonban, előzetes tervei szerint jövőre folytatja a munkát, és a következő néhány év alatt a város mintegy 65 kilométer hosszan húzódó vízvezetékrendszerét tisztítja meg. A csehszlovák partnerrel folytatott előzetes tárgyalások lehetővé teszik, hogy a jövőben ne nyáron — mikor legnagyobb a vízfogyasztás — végezzék el ezt a munkát. Bakfisruhák, irattáskák Zombáról Nyolcvan zombai lány és asszony dolgozik Zombán a régi kastély szomszédságában a Bonyhádi Ruházati Ktsz két üzemében. Az egymás mellett lévő műhelyekben ruhákat és irattáskákat készítenek. A PIÉRT megrendelésére kétezer irattartót, irattáskát varrnak. ! A másik műhelyben egy hete kezdték el a szovjet exportra kerülő bakfisruhák gyártását. A sokszínű, virágos anyagból a nyári hónapokban 15 ezer darabot varrnak. Fotó : Szepesi Megtisztítottak 10 kilométernyi vízvezetéket
