Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
Szabad idő CSALÁD—OTTHON Ál-természetjárók Nyári étrend sok zöldet ! Övónők visszatérő panasza, hogy ha a gyerekek uzsonnája francia saláta, hagymás virslisaláta, vagy körözötté« kenyér zöldsalátával, az étel felét kidobhatják a szemétbe, mert a gyerekek csak turkálnak benne, de nem eszik meg. A szülők is felháborodnak, hogy miért nem adnak inkább zsíros kenyeret a gyerekeknek, mint ezeket a „nemkell ételeket!’* így aztán szinte kan. kurrencia nélkül állnak a gyermekintézményekben a paprikáskrumpll, a gulyás, a mákos és krumplis tészta és egyéb nehéz ételek. Az asszonyok vállán nagy felelősség nyugiszik táplálkozási kultúránkat illetően; Sajnos nem dicsekedhetünk el azzal, hogy ennek tudatában látjuk el a családunkat A technika egyre nagyobb mértékben ala. kítia át életünket, egyre kevesebb a nehéz, nagy erőkifejtést igénylő fizikai igénybevételünk, s így jóval kevesebb energiát vesztünk el naponta. A táplálkozásunk, a konyhánk, azonban erről a váltó, zásról úgy tűnik, alig vesz tudomást s bekövetkezik a* a nagy veszedelem, hogy több kalóriát veszünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van. Különösen veszélyes ez nyáron, amikor szervezetünknek az állandó hőmérséklete fenntartásához ís kevesebb kalóriára, következésképpen könnyebb ételekre van szüksége, mint télen; ! f!- ï Ä magyar ember azonban szinte virtust csinál abból, hogy a minél nehezebben emészthető ételekből minél többet tudjon enni. Az átlagon felüli zsiradék, sertéshűs- és lisztfogyasztásunk odavezet hogy az elhízás terén lakosságunk Európa élvonalához tartozik és előkelő helyet foglalunk el a különböző emésztőszervi bántál mák és fekély- betegségek tekintetében is. A testsúlyunk egyensúlyban tartása ma már szinte olyan egészségügyi követelmény, mint a fogaink ápolása. De ne csak azárt étkezzünk változatosan és könnyebben, mert a felesleges kilók nem előnyösek, hanem azért is. hogy frissebbnek és fkatalabbnak érezzük magunkat. A fő ételek hiányait — a nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi sókat — a kiegészítő jellegű élelmek, a zöldfélék és a gyümölcsök fogyasztásával pótoljuk Nem helyes reggeli például az, ha egy csésze teához csak vajas kenyeret adunk. A jól összeállított reggelihez pl. fehérje tápanyagot is adó felvágottat, vagy tojást, illetve tejterméket, tejet, túrót; vagy sajtot is adjunk, de mindenképpen szerepeljen mellettük az évszaknak megfelelően retek, paradicsom, zöldhagyma, zöldpaprika, Btb. Használjuk ki az évszak adta lehetőséget ég a nyár folyamán vitaminokkal és sókkal töltsük fel a szervezetünket. A nyári hónapokban még az édes tészták helyett is okos dolog, ha gyümölcsöt fogyasztunk, mért nem lehet eléggé hangsúlyozni szervezetünk zöldség- és gyümölcsszükségletének fontosságát Kerüljön az asztalunkra nap mint nap gyümölcs, és zöldségfélékből készült leves, illetve leveskrém, főzelék, saláta, stb. Sokan mondják erre, hogy túlzott dolog ennyit foglalkozni a vitaminokkal. Nincs igazuk, ugyanis a természetes vitaminforrásokat amelyekhez • nyári időszakokban jutunk, nem pótolják a mesterséges úton előállított készítmények. Az utóbbi években helyes tendencia, hogy a torták mellett és helyett terjed a magyaros tészták, például az almás, káposztás, túrós rétesek fogyasztása, ami táplálkozási értékét tekintve sokkal egészségesebb, tápanyagaiban többoldalú, mint a torta. A salátákat a hagyományos magyar konyhában általában a hús mellé szokás tálalni és Csak kevesen élnek azzal, hogy a saláták önálló ételként is fogyaszthatok. A feje» saláta, a paprika-, a paradicsom-, a gombasaláta, de a franciasaláta is mind-mind dúsítható például reszelt sajttal, főtt tojással, sovány sohkaszeletek- kel, karikába vágott virslivel. S ha a fűszerezés mellett egy ki« olajjal is meglocsoljuk salátánkat, máris fejedelmi ízű, tápláló, laktató és főleg jól emészthető varsorát készítettünk. Az étrend összeállításában éljünk a nyár adta lehetőséggel, a sokfajta friss zöldségféléből, gyümölcsből készíthető változatos ételekkel tegyük egészségesebbé táplálkozásunkat. Ne hiányozzon egyetlen nap se asztalunkról valamilyen friss gyümölcs- vagy zöldsaláta, KOCSIS ETA Receptek TOROS ZSEMLE-— A zsemlék tetejét levágjuk, a belét kiszedjük és vaníliás, cukros tejben megáztatjuk, összekeverjük túróval, mazsolával, 2—3 nyers tojással, néhány kanál tejföllel, vagy tejszínnel és cukorral. A jól összedolgozott töltelékkel megtöltjük a szemléket és a zsemle tetejét visszahelyezzük Mert ilyenek is vannak, nem is kevesen. Nem úgy mondom, hogy ál-turisták, mert ma már a turizmus sehol sem azt jelenti, mint régen; ma repülőgépes, autós, hajós, meg vo- natutazást jelent, luxus, de legalábbis jó, kényelmes, hotelszobát, mindent, csak nem barangolást, természetjárást; Igaz, ugyanakkor sok jót és hasznosat ad az előbbiek helyett: világot látást, távoli tájak, népek, kultúrák megismerését. Azokról az embereikről akarok szólni — a látszat ellenére sem gúnnyal, hanem inkább sajnálkozással — akik szöges bakancsot húznak, a vállukra zöld turistatarisznyát vetnek, aztán elindulnak a legközelebbi buszmegállóhoz; ott bepréselik magukat valamilyen járműbe, aztán föl a hegyek közé! Fönn a hegyen, ahol kiszállnak, nap süt, madár szól, virág illatozik, ám ez őket nem zavarja ; be az első kocsmába, elő azt a turistatarisznyát, abból meg a kártyát, és következik a „blatt-verés” — persze bor, sör, pálinka mellett — egészen sötétedésig! Mikor aztán ki- gyúlnak a lámpák — illetve a csillagok — fölkerekednek megint, ahogy jöttek — irány hazai És másnap még fehérebb bőrrel, még egy-két fölösleges kilóval — mert turistákhoz méltóan bőségesen táplálkoztak a „túra” alatt —, alko- holtál-nikoti ntól kábul tan mondják el munkatársaiknak, ismerőseiknek, micsoda remek volt az a hétvégi kirándulás! kalapnak. Kivajazott tűzálló tótba tesszük és meglocsoljuk vaníliás, cukros tejjel. Sütőbe helyezzük, sütés közben is locsoljuk. Nagyon finom, ’•SWJ'ÿ ÜDÍTŐ ital Langyos tejben feloldunk 6—7 dkg mézet, megvárjuk, amíg kihűl, aztán összekeverjük tejjel, hogy fél liter legyen, ehhez adunk 1 narancs levét, fél citrom levét és jól összerázzuk. PASI KATALIN Aki nem hiszi, járjon utánaT Mert én például utánajártam. A hegyi büfében nem tudtam meginni egy pohár szomjoltó italt, mert nem fértem be a késsel vágható füsttengerben italozóktól, danászóktól, kár- tyázóktóL Válóban eszményi zöldöve^ zetben azt a fura megfigyelést tettem, hogy sok a szemét — a csikk, a csokoládé- és rágógumipapíros. a gyümölcscsutka — mindenütt. (Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az igazi természetbarátok, akik gyaloglásra „adják a fejüket”; azaz nem fosztják meg magu-i kát a hegyi túrák páratlan élményétől, szeretik és tisztelik az erdőt, tehát nem szemetelnek benne.) Persze máris hallom az ellenvetést: nem mindenki bírja ám szívvel, tüdővel, meg lábbal az emelkedőket! Ez iga^ ám —. hogy stílusosak legyünk — erősen sántít ez az érvelési Mért azért ha hosszabb túrák-- ra nem is vállalkozhatunk, a legközelebbi kocsma helyett fölkereshetjük a legközelebbi tisztást, ott is le lehet telepedni, még kártyázni sem halálos bűn, de nem ám! És nem mindenütt emelkedik az út, kiválaszthatunk magunknak olyaní kirándulóhelyet, ahol viszonylag sima terepen bárki kedvéi re — és egészségére — kocoghat egy keveset, még „hivatal ios” kocogópálya nélkül is. *- ^ Mondom, nem gúnnyal, iní kább sajnálkozással írtam le e sorokat De ugyanakkor remélve. hátha sikerül rádöb-j bentenem azokat akiket illet hogy jobb igazi természetjáró^ nak leimt Sőt hogy csakis igazinak érdemes lenni! Azaz jó nagyokat — vagy kisebbe--, két — gyalogolni, jó levegő* szívni, madárdaltól jó kedvre derülni, s aztán, egy igazán kellemes hétvége után csak-- Ugyan pihenten ismét munkáé hoz Látni! ' 1. í> rv-.- v , , SZABADI SÄNDOB j Akinek nem inge ••• Egy igazgatótól hallottuk a következőt; (Lásd a rejtvényben 9 Beküldendő a vicc szövege levelezőlapon 1972. július 10-ig a Megyei • Művelődési Központ, Szekszárd címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: Rejtvény. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1972. június 18-1 kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Ajka, Baja, Gyula, Hatvan, Komló, Oroszlány, Pápa, Szarvas, Szeged, Szentes, Szombathely, Tata. Könyvjutalmat nyertek: Bartal Pálné Szekszárd, Wosinsky u. 160/617.., Molnár Aladárné Szekszárd, Bezerédj u. 4., Noll Gábor Pécsvárad, Rákóczi u. 28- Pálfy Zsigmondné Dombóvár, Járási Tanács, Pilisi István Bo- gyiszló, Petőfi u. 3. A könyveket postán küldjük el. ...............- C7EBCK