Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-23 / 172. szám

I I 1 Népújság 1972. július 23. m A tanácsok és az egészségügy Egy hír februári keltezéssel.' „Borsod megyében a kereske­delmi és ipari jogkörök után február 1-ével a helyi taná­csoknak adták át az egész­ségügyi hatáskört is, tovább növelve ezzel a tanácsok ön­állóságát. A helyi tanácsok hatáskörébe került többek kö­zött a körzeti orvosok, a vé­dőnői szolgálat, valamint az öregek napközi otthonának ügyintézése. A városi tanácsok intézik a kórházak ügyeit... Az átszervezés alapján meg­nőtt Miskolc megyei város ta­nácsa egészségügyi osztályának hatásköre is” stb. Ugyanebből az időből szár­mazó, hasonló tartalmú híre­ket idézhetnénk az ország más részéből is. A járóbeteg-ellátás egésze, a fekvőbeteg-gyógyin­tézetek csaknem háromnegyed része ma már a tanácsok köz­vetlen irányításával működik. A tanácsok említésre méltóan nagy eredményeket értek el az utóbbi években is az egészség­ügy fejlesztésében. Jó példái ennek a községi tanácsok si­keres erőfeszítései a falvak körzeti orvosi ellátásának tö­kéletesítésére. Az Egészségügyi Miniszté­riumban tavaly készült orvos­ellátottsági térkép szerint ha­zánkban tízezer lakosra 18 or­vos jut. A területi megoszlás azonban korántsem egyenle­tes; Budapesten és Miskolcon például 39, Szabolcs-Szatmár megyében viszont csak 14, Bács-Kiskunban 15, Zalában 17 orvos jut tízezer emberre. Az arány nem túlságosan jó, de például a Szabolcs-Szatmár megyében 1970-ben még csak tíz orvos látott el tízezer la­kost. A növekedés elsősorban a tanácsok munkájának ered­ménye. Segítő eszközük a tár­sadalmi ösztöndíj-rendszer volt, s ha ez nem is bizonyult csodaszernek, jónéhány orvos- tanhallgató látott benne fan­táziát. (Havi 1200 forint ösz­töndíjat kaphatott egyetemi ével alatt, cserében öt évre vállalt az adományozó megyé­ben orvosi állást.) A következő lépést ismét a tanácsok tették, hiszen a „fe­hér foltok” elsősorban azért riasztják a végzős orvosokat, mert a távoli települések egy részében nincsenek meg az orvosi munka alapfeltételei. Sok megyében megértették, hogy csak a munkakörülmé­nyek, az életfeltételek javítá­sával tehetik vonzóvá a kis falvakat, a városoktól távol-) eső településeket. Több szabol­csi községben építettek korsze» -, rű orvosi rendelőt, orvoslaká-. sokat, segítik az orvosokat költözésükben, állást szereznek házastársuknak, tehát vonzó körülményeket kínálnak gyógyító munkához. A betegek gyógyításában ési még inkább a betegségek meg­előzésében nem szabhatunk ha­tárt, nincs tökéletes állapot! Másszóval az egészségügy fej­lesztése befej ezhetetlen mun-) ka. Minden állampolgárt érin­tenek az egészségügyi intézke­dések, rendeletek. Nem vélet­lenül volt nagy visszhangja az új egészségügyi törváiyntek! amelynek lényeges mozzanata, hogy kimondja: az egészség­ügyi ellátást mindenki számá­ra, a települési viszonyoktól függetlenül, egyaránt hozzáfér­hetően kell biztosítani. Érezhe­tő a fogalmazásból, hogy a feltételek megteremtésébe^ alapvető feladatai vannak és lesznek a helyi tanácsoknak, amelyek igyekeznek jól meg­felelni ezeknek — a tömegkap­csolataik szempontjából is oly fontos — kötelezettségeiknek. A tanácsok sokrétű és fe-í lelősségteljes egészségügyi munkájukban a korábbinál nagyobb önállósággal élhetnek* a lakosság érdekében. Hangsú­lyozandó azonban, hogy az ön­állóság nem jelenthet önállós- kodást, nem vezethet valami­féle független egészségügyi koncepcióhoz. (Az ötlet első hallásra is képtelen.) Mint azt dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter egy alkalommal hangsúlyozta: „A korszerű gyógyítás minden nélkülözhe­tetlen feltételét nem biztosít­hatja minden egyes tanács a maga hatáskörében. Hiszen ez nem is lehetséges. Az egész­ségügyi ellátás, a gyógyítás összetett, vagy különleges fel- készültséget igénylő feladatait a tanácsi és központi intézmé­nyek rendszerének egésze ké­pes csak megoldani. Ehhez azonban szaktevékenységük összehangolt, hatékony együtt­működése egységes irányítása szükséges.’’ A tanácsok egészségügyi te­vékenysége tehát része aa egésznek, attól el nem választ-* ható; ám rendkívül fontos ré­sze, melynek milyensége alap­vetően befolyásolja az adott terület kulturált orvosi ellá­tottságát, M. D, A% „Orbis” működése ban „a TANÍTÓ NÉNI” (mert csupa nagybetűvel, így neve­zik), így regisztrálja a ténye­ket: — A régi szokások már nem élnek, de emlékeznek azokra. Az emlékek útja kifürkész­hetetlen. Asszonyok, akik kö­zül a legidősebb talán ha a negyvenötödik nyárba lépett, nem azért énekelnek, mert ez kötelező, hanem mert kell. A kettő között ég-föld különbség van. Végtére is munka köz­ben a dal fáradalom-csökken­tő. Persze nem kapálásnál, amikor képtelenség énekelni, hanem mondjuk kukorica- fosztásnál, még az sem lehe­tetlen, hogy fejésnél. Miért ne énekelnének együtt? Ez teljesen iskolás kérdés, ugyanis, ha valaki óhajt, akár nevetni is lehet azon, hogy majdnem félszáz körüli gye­rek anyja minden héten el­megy az iskolába, olyasfajta padok közé, {Helyeket már régóta kinőtt, csak azért, hogy énekeljen. Nevettek? A falu­ban nem is kevesen. Joggal? Aligha. Ahhoz, hogy egy kis közös­ség egybegyűljön és ne csak énekeljen, hanem együtt énekeljen, kell valamiféle góc­pont, ami mögött jelen eset­ben személyt kell sejteni. Márki János tanító urat — úgy mondják, hogy most Ta­másiban van — ilyenként em­legetik. — Törődött velünk, — mond­ja Miklós Antal, aki hatvan­két éves és szíj as erősségben élte meg a hadikfalviak me­gyénkben bekövetkezett máso­dik honfoglalását. A. mester­sége szerint is ritkán érzelmes újságíró szeretne ilyenkor tan­könyvbe kívánkozó példákat idézni a szaknyelvi közhellyé vált „elvárás” kifejezés ürü­gyén. A nyolcszázhatvankét la­kosú Kéty — teljes joggal — elvárja, hogy valaki össze­fogja őket. Hegyi Józsefné — a húsz valahány éves tanító néni — mindenesetre meg­tette. Zombáról jár át, ami térkép-kilométerek szerint a szomszédban van, kerékpáron, vagy kismotor nyergében már kevésbé. Nem a hivatali köte­lességére gondolva, tehát, vol­taképpen : — Miért? Ilyesmit nem szokta kérdez­ni, és sejthetőleg gondolkodni se felette. Némi habozás. — A szakdolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot... Pár éve... — Csak? — Eleinte csak. Később az­tán több lett belőle, öntevé­keny művelődési élet — A nőknek? — A férfiak ott mérgelődtek velünk, amikor nem jött a busz! A férfiak ritka érzékkel van­nak megáldva. Amikor a kis faluban híre megy, hogy a megyei lap fotoriportere egy­két fényképet óhajtana csinál­ni, váratlan létszámban buk­kannak fel. Az iskolai tan­terem előbb valamiféle táncos szórakozóhellyé változik, hi­szen ha ott az ember (aki le­génykorában ugy-e megtáncol­tatta a maga leendő meny­asszonyát?), akkor táncolni is kell. önfeledten, örömmel. Amiként, hogy önfeledten, örömmel énekelnek a kétyi asszonykórus tagjai. Egyelőre önmaguknak, és ha jövőre nem késik a busz, akkor más köz­ségekben másnak is. ORDAS IVAN Budapesten 1966-ban meg­alakult az „Orbis" tájékoztató- propaganda központja, amely a magyar szervekkel együtt­működő összes lengyel turista- irodát képviseli. A megnyitás­kor még csak három lengyel turistairodának volt kapcsola­ta az „IBUSZ”-szal; ma 8 len­gyel és 5 fnagyar iroda vesz részt az idegenforgalom lebo­nyolításában. A kapcsolatok kiterjesztése elősegítette a kölcsönös turista­látogatások felélénkülését. 1968-ban már 266 000 lengyel turista látogatott Magyaror­szágra. Számuk 1971-ben meg­haladta a 487 000-et, trhát há­rom év alatt csaknem megkét­szereződött a Magyar országra utazó lengyelek száma. Len­gyelországot több mint 100 000 magyar turista kereste fel 1971-ben. Az idegenforgalom fejleszté­sét elősegíti, hogy Budapest és Varsó között évről évre javul az összeköttetés. A két ország közlekedésügyi minisztériuma a nyári hónapokra közvetlen, kényelmes vasúti kapcsolatot biztosított Lengyelország, va­lamint Kelet-, Dél- és Nyugat- Magyarország között. Egyide­jűleg a LOT légitársaság a MALEV-vel együttműködve mindennapos járatot tart fenn a két főváros között. A kétyi asszonyokat meg sértették. A kétyi asszonyokat autó­busszal sértették meg, ami eléggé formabontónak tűnhet, de a maga idején — a Sár­közi lakodalom ürügyén — ír­tunk is erről. Akkoriban ugyanis (máig emlegetik) nem jött értük az az autóbusz, amely Bátára lett volna szállítandó mindannyiukat. Benkő Editet, Kerekes Pál- nét, Márton Lázárnét, Fedor Mihálynét, Erős Vincénét, For- rai Gáspárnét, Tompái Vil- mosnét, Csibi Vilmosnét, Vin­ce Endrénét, Nagy Vincénét, Forrás Józsefnét, Csibi Sebes- tyénnét, Benkő Ambrusnét és Antal Andrásnét. Akik énekelnek. Miért énekel az ember? Már a Gellért-legendában szerepel „a magyarok szimfó­niája”, a kézi malommal őrlő lány dala. Az ember azért énekel, mert bús, vagy öröfn- teli érzelmeinek valamilyen kifejezési formát keres. És ta­lál. Nem mindig vélt, vagy rábeszélt érzelmekét, mint pél­dául „A királyé nem leszek, nem leszek; Akkor inkább el­megyek, elmegyek”, hanem olyanokét is, mint „Tavaszi szél vizet szárászt, virágom, yirágom”. Az előbbit persze nem lehet kárhoztatni, az utóbbit viszont megfelelően felmagasztalni sem. Tény, hogy a nép ajkán született nó­ták élnek, vesznek, időnként újra születnek és megmarad­nak, ha van aki ügyködik meg­maradásuk felett. Kéty lakóinak zöme java­részt székely. Hadikfalvi, amit az idősebbek még emle­getnek, a fiatalabbak csak mint történelmi múltot. Hegyi Józsefné tanítónő, pontosab­Asszonykórus Kétyen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents