Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
< ▼ Táborozás — A tilalmas dombori víz — Látogatók a KISZ-táborban Az elmúlt vasárnapon nem csak fürdőzőktől, hanem látogatóktól is hangos volt Dombori. A látogatók a KlSZ-tá- borba érkeztek, megbizonyo- sulandó arról, hogy a most ott üdülő, tanuló úttörők megfelelő körülmények közt élnek és — urambocsá’ — nem sírnak a mama kosztja után. Nem sírnak. Ebéd után, egy fagylalt mellett a bisztróban, az egyik piros nyakkendős kislány boldogan újságolta az apjának: — Tegnap úszni tanultunk! Amit nem lehet eléggé helyeselni. Az élet azonban szerencsére az teszi érdekessé, hogy sűrűn kínál ellentéteket. Fél órával később, egy futa- modásnyival odébb, a BM- üdülő előtti lépcsőn. Két házaspár asszony tagja így oktatja ki-ki maga gyerekét: — Ne menj a vízbe! Hideg, megfázol! Csak a parton játsz- szatok, hogy vizes ne legyen a nadrágotok. A gyerekeken fürdőnadrág volt. Aztán a legnyomatékosabb, elrettentő figyelmeztetés: — Ez nem Balaton, ez DUNA!!! Holt-Duna. Tévedés lenne azt hinni, hogy az idézett példák segítségével nyitott kapukat akarunk döngetni. Igaz, hogy országszerte tíz- és tízezer gyerek, fiatal megy nyaranta üdülő-, vagy építőtáborokba. Róluk van statisztika. Azokról azonban nincs, akik mennének, mehetnének, de szülői tilalomra nem mehetnek. A tilalmak okául, indokául néha megalapozatlan híresztelések, máskor legalább ennyire megalapozatlan féltés szolgál. Harmadéve aggódó szülői bejelentésre Szekszárdról majdnem Révfülöpig autóztunk, hogy „lerántsuk a leplet” egy ottani, megyénkben úttörőtáborról, ahol állítólag sanyarú sorsban tengődtek és éheztek a gyerekek. Nem volt lerántani érdemes lepel, a gyerekek kifogástalanul érezték magukat a még nem is egészen kész táborban. Tulajdonképpen miért érezték magukat kifogástalanul? Alighanem azért, mert a saját korosztályuk kis közösségében voltak, amelyhez mi felnőttek nem tartozunk. A jó táborvezetés érdeme éppen ott mérhető legjobban, ahol a vezető tanárok beavatkozása — látszólag — minimális és a lehető legtöbbet bízzák a diákközösség tagjaira. A táborozásban lehet játszani, fürdeni, napozni, tanulni (egy új játék megismerése is tanulás!), sportolni, farkaséhesnek lenni, sátorban lakni, ezenkívül akár térdet leverni is, ami (beleértve a térdleverést) ilyen, vagy amolyan formában, de okvetlenül hasznos. Bizonyságul elég megkérdezni tábort már járt fiatalokat. Idáig még soha nem sikerült olyasféle választ kapnunk, hogy: — Inkább egész nyáron egy lócán az eresz alatt, csak még egyszer táborba ne! Magyarországon még jóidéig nem lesznek túlnyomó többségben azok a szülők, akik nyaranta meg tudják adni gyerekeiknek egy szép külföldi út örömét, vagy a hosszabb ideig tartó, saját költségen való nyaralás élvezetét. Egyik értéke sem vitatható, viszont egyik sem biztosíthatja azt, amit a táborozás mindig: a közös tevékenységet, ami természetszerű út a közös munkához, és hosszú távon a közösségi emberré váláshoz. Ismerünk agyonféltett, nyárhosszat magukban játszó, vagy az állandó felnőtt társaságban koránérő, igazság szerint jobb sorsra érdemes gyerekeket. — Hogyan engedhetném el szegénykémet valahová víz mellé, száz-kétszáz vad kölök közé? Hiszen nem tud ez még magára vigyázni! Valószínűleg tud, de előbb- utóbb majd hisz a szülői szónak, kifejlődik benne a gátlás és akkor csakugyan nem tud. Egyik ismerősünk mesélte: — Tavaly a kisebbik fiam építőtáborban volt és úgy rákapott a munka ízére, hogy az idén három hétre elment cu- lágerkedni a ktsz-be, kőmívesek mellé. Nagyon szépen keresett, most alig lehet vele bírni a boldogságtól. Láthatólag az apával is alig. A dombori holt-Duna „hideg” vizén vasárnap a vízisporttelep kaiaV>s fiataljai edzettek, úttörők csónakáztak és fürödtek. Bólyákon innen és túl naphosszat mozgalmas volt az élet. Fél hét felé köny- nyeztetően száraz fürdőnadrágban ment egy gépkocsi felé két vízre vágyott gyerek. Este nyolckor a KISZ-tábor hangosbeszélője népdaléneklési vetélkedőre szólította az út- törőra jókat. ORDAS IVÁN Új rend a postai szállításban A Posta Vezérigazgatósága az ország területén fokozatosan új szállítási rendet vezet be. Az intézkedést szükségessé tette, hogy a vonattal — mozgóposta-kocsikkal — szállított küldemények késtek. E gondon próbál enyhite-i a Posta azzal, hogy a jövőben a postai küldemények szállítását, — leveleket, újságokat, csomagokat, — saját gépparkjával fogja lebonyolítani. A Posta Vezérigazgatóság rendelkezése értelmében Somogy, Tolna, Fejér és Baranya megyéket a közelmúltban csatolták be a postai szállítási hálózatba. A Posta szállítást a vasúttal csak külön mozgóposta-szerelvényekkel végez. A Dunántúl többi megyéjét a közeljövőben csatolják be a Posta közúti forgalmába. Menekülés a szabadságba ? Vannak régi igazságok, amelyek mór-már feledésbe merülnek, hogy azután újra rájöjjünk valódiságukra. Úgy február-márciusban páldául gyakran úgy tűnik, hogy van pótolhatatlan ember. És aztán júliusban, augusztusban kiderül, hogy mégsincs. Pécsik kartárs például, aki nélkül egy kereskedelmi vállalat áruforgalmi főosztályán ősztől késő tavaszig az égvilágon semmi nem történhet, elutazott, és a vállalatnál mégsem állt meg az élet. A vállalat üzletei nyitva vannak, van bennük áru is, a hiánycikkek is ugyanazok, s tulajdonképpen Pócsik kartárson kívül senkinek sem tűnik fel, hogy Pócsik kartárs nyaral. Szerencsére nem tűnik fel a vállalat igazgatójának sem: kortársunk ugyanis vigyázott rá, hogy ugyanakkor vegye ki szabadságát, mint a főfőnök, mert az ilyesmi nyugodtabbá teszi a nyaralást. Aztán vannak másfajta emberek, akik egyáltalában nem tartják magukat pótolhatatlannak. S úgy vélekednek, hogy nekik jár az évi rendes fizetett szabadság, ezt akkor vehetik ki, amikor kedvük tartja, amikor nekik a legkellemesebb, s minden más mellékes. Mit szóljak annak a tisztviselőnek a viselkedéséhez, aki pénteken hétfőre berendelte az ügyfelét azzal, hogy addigra elintézi az ügyét, s aztán hétfőn a bizalommal kopogtató panaszost üres íróasztal, s az a felvilágosítás várta, hogy az illető szabadságra ment, négy hét múlva tér vissza, az egész dolgot csak ő intézheti el, az aktát különben is bezárta az íróasztalába. Teljesen nyilvánvaló, hogy az illető már pénteken tudta, hogy hétfőn négy hétre eltűnik. A magatartása kissé furcsa, de sajnos, nem szokatlan. Az ember sokszor csodálkozik, hogy nyáron is mennek a villamosok, égnek a villanyok, s az élet megy a maga rendjén. Hiszen rengetegen vannak szabadságon, — s ez a jog, ez megillet mindenkit — és sok helyen még mindig ötletszerűen engedik el az embereket. Pedig hát már évek óta feltalálták a szabadságolási terveket, amelyek azért készülnek, hogy össze lehessen egyeztetni a dolgozók és a munkahely érdekeit. Van, ahol nem is csinálnak ilyen terveket, van, ahol csinálnak, de nem tartják be. S alighanem még több vállalat és hivatal van az országban, ahol ugyan a szabadságolások nem akadályoznák meg bizonyos ügyek elintézését, de alkalmat adnak arra, hogy a nemszeretem dolgokat erre hivatkozva halogassák. Az ellenkezőjére is akad példa: minden idevágó jogszabálynak fittyet hányva egyszerűen nem engedik el a dolgozókat nyári szabadságra, fütyülnek az ő elgondolásaikra, üdülési lehetőségeikre, s aztán teljesen ötletszerűen, akkor adják ki a pihenőidejüket, amikor ez a cégnek jó, de a dolgozó nemigen tud vele mit kezdeni. Kétségtelen, hogy hazánk éghajlati viszonyai mellett nem olyan egyszerű a sazbadságok kiadása. Tulajdonképpen két hónapból áll az egész nyár, úgy 8—10 hétből, egy dolgozó átlagos szabadságideje három hét, most tessék kiszámolni. Ráadásul a legtöbben — ha valami, ez érthető — a családjukkal akarnak pihenni, a nyári vakáció pedig júliusban-augusztusban van. Akármennyit agitálnak az őszi és téli pihenés szépségeiről, ezek nem nyújtanak kárpótlást a forró nyáron átverejtékezett napokért, a nyaralás elmulasztott örömeiért S mégis meg lehet — mert sok helyütt meq is teszik — a dolgokat úgy oldani, hogy ne legyen fennakadás. Idejében gondoskodnak helyettesekről, aki pedig szabadságra megy, előtte és utána kissé „ráhajt", hogy az ő pihenése ne hátráltassa mások munkáját. S megtalálja a középutat a „pótolhatatlan ember" póza és a „szabadság mindenkinek jár, a többi nem érdekes" nemtörődömsége között. A szabadság arra való, hogy az ember kikapcsolódjék, elfelejtse a gondjait, a munkáját, kipihenje magát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mielőtt az ember szabadságra megy, elfelejtheti, hogy a reá jutó munkát azért neki el kell végeznie, s munkahelyén az élet az ő szabadsága alatt sem állhat meg. Az élet egyébként is bölcs: nyáron amikor szabadságon vannak az előadók, amúgyis kevesebb szokott lenni a munka, mert az ügyfelek jó része is szabadságon van, s inkább őszre halasztja „halaszthatatlan" ügyeit is. Vannak azonban valóban halaszthatatlan ügyek. Ezeket el kell intézni. Persze, az igazság a legtöbb esetben az, hogy nem is azért nem intézik el, mert a szabadságolások miatt nem tudnák. Hanem végre van egy ürügy, ami kézenfekvő, amin nem kell töprengeni. Mennyivel nehezebb valakit olyankor kidobni, amikor senki nincs szabadságon, de mégis kevesen dolgoznak... PINTÉR ISTVÁN Nyár az állatkertben Melege van a jegesmedvének Az egyhónapos oroszlán- és pumakölykök jól érzik magukat a „játékketrecben”. Rhesus makákó majommama csemetéjével (MTI foto — Benkő Imre feiv. — KS)
