Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-13 / 163. szám
» 9 * I HajSíss és pipagyűjtő „ELZA” a maga idején, komoly vízijármű lehetett. Ez onnan deríthető ki, hogy az egykori eszéki fényképész nem végzett kontár munkát. A máig sem sárgult 1885-ben készült felvételen az „ELZA” hajó bakokra fektetve fekszik, hassal felfelé. (A „has” kifejezés persze laikus szentség- törés, hiszen a hajóács szak- imának éppúgy megvan a maga nyelve, minit az építőkének, kazánkovácsokénak, vagy a kéményseprőkének.) A fényképen kalapos, kivétel nélkül bajuszos mesterek láthatók és körülöttük a szerszámok, melyek látványára lázba jöhetne a Közlekedési Múzeum bármelyik szakembere. A „Fuchsschwanz”, vagyis a ró- kafarkú fűrész akkora, hogy két ember markát is el lehetne képzelni a fogójánál, amint éppen tölgyfát Vágnak léccé vele. A szerszám csak egyke- zes volt, de: — A tölgyfa, az az igazi! — mondja idősb Prajda Vendel a hajóácsok fogyatkozóban lévő szakmájának egyik utolsó képviselője Tolnán. A hajókhoz természetesen ácsok most is szükségeltetnek, de a hőskor, amikor az alapanyag maga a fa volt, már végérvényesen elmúlt. A tölgyfa kevés, a vörösfenyő is megteszi, de egyáltalán ki készíttet manapság hajót? Ezenkívül, hogyan lesz valaki ha- jóács? A szakkifejezésekkel persze megint vigyázni kell. Aki nem „vízen járó ember” (mint ahogyan az újságíró nem az, de például a „bogyiszlaiakat” szinte külön jelzőként ható elismeréssel emlegetik ilyenekként) az könnyen mond csónakot, amikor éppen „apatini ladikról” van szó. Hogy olyat már ne is említsünk, mint „az apatini csikli módosított változata”. Az apatini csiklitől a kívülálló egy kissé megriad, de tulajdonképpen egy olyan vízijárműről van szó, amelyiknek bókonyait úgy helyezték el (ösztönös módon, minden számítás és matematikai, vasy éppen fizikai tudás nélkül), hogy még a leggorombább déli szél se billentheti fel az egészet. A déli szél goromba, ezt minden dunai tudja, hiszen „menetiránnyal szembe” veri fel a hullámokat. Azt azonban már csak módjával, bonv meddig szolgál egy ladik? — Harmincöt-ne°vven évig, ha tölgvfa — így Praida Vendel. — És ha nincs habdeszká- 3 a. Ä habdeszka a ladik peremére eszközölt léc, ami kiválóan alkalmas arra. hogy a mögéje csapódó nedvesség előbb rohassza el az egész vízi- járművet Harmincöt-negyven évnél. — Mi kell ahhoz, hogy egy ladik sokáig „éljen”? — öt parancsolat — Éspedig? — „1. A ladik ne aradion ki, nap ne süsse, szárazságba ne kerüljön. 2. Amíg lehet, állandóan vízen legyen. 3. Senki úgy ki ne kösse, hogy esv másik otromba vízi jármű, vagy annak vasa megsértse. 4. Télen szélmentes helyen legyen, manapság már fóliák is vannak, esetleg azok alatt. Dúcolják föl, de úgy, hogy a felfekvése kajsza ne legyen. 5. Az újbóli vízre eresztés előtt vagy fessék, vagy kátrá- nyozzák, ahogy a szükség követeli.” Idősb Prajda Vendel házának verandáján két oklevél díszeleg keretben. Mindkettő okmánybélyegéről István király néz vissza a látogatóra. Egyikről elképzelt arcmása, a másikról lovas szobra. 1920. február 10. dátumát őrzi az egyik. Vendel bácsi ekkor lett ácsmester. Tizenkét évvel később, június 16-án a kőmíves mesteri képesítést szerezte meg. — És hajóács hogyan lett? Mosolyog: — Fagyszabadság miatt. — Hogyan? — Ahogy mondtam. Az ács szakma télen nem kínált megélhetést. Jómódúak nem voltunk, havas • hónapokban is dolgozni kellett a megélhetésért. — Ilyen hajszolt mesterségben ? — Tévedés! A hajóácsot nem lehetett hajszolni. De a munkáját meg kellett fizetni. A munkát, amelynek Tolnán elvben történelmi múltja van. Az érdeklődő viszont nagyon gyorsan rádöbben, hogy mennyire él a történelem. Nemcsak az 1885-ös fénykép, hanem Prajda Vendel 1914- ben kezdett élete munkája olyan emlékeket őriz, szerszámokban és hagyományokban, amelyekre lehetetlen nem oda figyelni. A nem katolikusok helyi kitelepítéséről (majdnem háromszáz év)' úgy beszél, mintha tegnap történt volna. Mesterségének szerszámai ő^i- ek, valószínűleg Tyrus és Si- don táján is hasonlókkal faragták egykor a halókat — A mai szerszámgyártóknak az a bűnük hogv sosem érintkeztek azokkal. avik a szerszámot forsaMák. A szakembernek is ió, ha szép szerszám van a kezében. — Szereti a szépet? A kérdés ösztönös és éppen ezért olyan ostoba, hogy csak mosolyogni lehet felette. A bárdot, szekercét forgató, a Büntetéspénzből — tsz-iparvágány Úgy látszik, nem volt elég szigorú a MÁV-nak az a rendelkezése, amely szerint megbüntették azokat, akik késedelmesen rakták ki és be a vagonokat. A Gazdasági Bizottság hozott másfél éve egy határozatot, amely szerint felemelték a vagonállásért járó büntetéspénzt. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy jelentősen csökkent a vagonállások miatt beszedett büntetéspénz összege. Sokan kérdezték, mire költi a MÁV a beszedett összegeket, úgy vélik, saját nyereségének növelésére fordítja. Kevesen tudnak viszont arról, hogy a büntetéspénzt csaknem teljes egészében a MÁV kiadja ra- kodüsfejlesztésre, általában a vagonok ki- és berakásának meggyorsítására. Rendszerint pályázatot írnak ki a nagy volumenű szállíttatok között azzal a céllal, hogy a MÁV-tól kapott pénzen gépesítsék úgy a szállítást, hogy annak lehetőleg más is hasznát lássa. A bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet jelenleg mintegy ötezer vagon áruforgalmat bonyolít le a helybeli vasútállomáson. Négy-öt év múlva az évi vagonforgalma — ki- és berakás — meghaladja a nyolcezret. A bátaszékiek úgy határoztak, hogy igényelnek a MÁV Pécsi Igazgatóságától rakodásfejlesztésre pénzt. A szekszárdi pályafenntartási főnökség szakembereitől kértek tanácsot, s egyben tervet is, hogyan készüljenek fel a bátaszéki rakodás lebonyolítására, miként használják fel a saját pénzt és a MÁV-tól kapottat. A terv elkészült, eszerint körülbelül 12 millió forintot fordítanak egy, a vasútállomástól távolabb, ennek fejlesztését nem akadályozó rakodótér építéséhez. A tsz saját földterületére vezetteti az iparvágányt és három dunaújvárosi csarnokot is felépítenének az időjárás-érzékeny anyagok tárolására. Itt tartják majd például a gabonát, a meszet, cementet stb. A rakodóterületet lebetonozzák, hogy ezzel megakadályozzák a nagy arányú veszteséget. A betonozáshoz a szekszárdi pályafenntartási főnökség javaslatára selejtezett vasbeton aljakat használnak fel. A vasbeton alj nem drága, nem kerül negyed részébe a két Hóldnyi területen, mintha a hélyszínen készítenének betont. Természetes, hogy a rakodási komplexumhoz hozzá tartozik a dolgozók részére építendő étkezde, mosdó és öltöző is. Egy hídmérleget is készítenek a rakodótelepen. A bátaszéki vállalkozás egyben azt is jelenti, hogy a MÁV csak egyetlen vállalkozóval áll kapcsolatban, mert az összes községbeli szövetkezetek, vállalatok fuvarozását a tsz végzi eL A rakodókomplexum első része az iparvágány és a csarnok. Ennek építéséhez a napokban fognak hozzá, s a jövő év tavaszára készülnek el. A rakodási komplexum második része, a megfelelő gépek beszerzése már megkezdődött. Vásárolt a szövetkezet 12 darab billenős és fix platós IFA tehergépkocsit, vettek egy Frak-B és egy T—170-es rakodógépet, a napokban érkezik 2 Diesel-motoros villástargonca. Természetesen a kis gépeket is beszerzik. Szállítószalagokat, géplapátokat vásárolnak, hogy a szóródó anyagokat is gyorsan tudják a vagonokból ki- és berakni. A bátaszéki szövetkezet vezetősége, amikor elhatározta, hogy a vasútállomáson az összes rakodást lebonyolítja, nem önzetlenül tette, tisztességes haszonra számítanak. A második haszon, hogy a saját szállítások lebonyolítására korszerű eszközökhöz jutnak a MÁV segítsége révén — az építési költség felét a MÁV adja „büntetéspénzből”. — Egy harmadik haszonforrás, hogy az ömlesztve kapott műtrágya mázsája után a gyártól 15 forint kedvezményt kapnak. És természetesen bérleti díjat is kapnak a helybeli szövetkezetektől, vállalatoktól, amennyiben azoknak végeznek munkát, vagy tárolnak anyagot. A bátaszéki termelőszövetkezet jól élt azzal a lehetőséggel, amit a MÁV azoknak kínál, akik a rakodásgépesílés területén előre akarnak lépni. — Pj — tölgyfa üledékétől már örök időre feketévé vált kezek olykor fadomborműveket is faragtak. És féltő gonddal őriznek a szóiba belsejében egy üvegtábla alá rejtett „pipató- riumpt”. ötven körüli pipát. Cigarettát füstölő korosztályunk már alig-alig sejti, hogy a pipa élvezete mögött mi rejlett. Nemcsak a füstök gyönyöre, hanem az is, hogy milyen szárú, csutorájú. fara- gásű pipa került a „műélvező” kezébe. Prajda Vendelt csak egyetlen, szépen faragott és esztergált bajor pipájával fényképeztük le. Valamennyivel lehetetlen lett volna. A nagy szoba üvegvitrinjében van amelyik a sodrott baju- szú és kacska kezű II. Vilmos német császár porcelánra fes-' tett képét őrzi. De olyan is, amelyiket a napóleoni háborúk idején faragtak. Persze azért, hogy szívják valamennyit. És idősb Prajda Vendel? — Nem vagyok dohányos. Csak szeretem a szépet. Kifelé menet, az udvaron, amikor elhaladunk egy „módosított apatini csikli” mellett, hunputkássá futnak szeme sarkában a ráncok. — Tudják, mi a különbség a kádár, meg a hajóács között? — Dehogy! — A kádár arra törekszik, hogy semmi ki ne folyjon, a hajóács meg arra, hogy befelé semmi. Ennyi az egész. ORDAS IVÁN Á rögtönzés alkonya Nagy tehetségű színművészünk a megboldogult ötvenes évek elején felállt szakmájának összevont értekezletén, igazgatói minőségében felmutatta a marxizmus egyik klasszikusának sokat idézett művét, majd így szólt: — Ennek a könyvnek egyetlen fejezete annyi inspirációt ad nekem, hogy három hónapig is hasznosítani tudom a szakmában. A kiváló mű történetesen a mezőgazdaság fejlődésének adott szakaszát elemezte igen mélyrehatóan, a fönt említett színházi szakember pedig — rögtönzött. Mondjuk ki nyíltan: a rögtönzésnek, mint munkamódszernek még ma is sűrűn tapasztalni jeleit. Napjainkban is előfordul, hogy egyes, vezetők erre építik egész tevékenységüket. A jelenséget — éppen méretei, elterjedtsége miatt — nem tekinthetjük tehát elhanyagolhatónak a társadalmi összcselekvés szempontjából sem. Különösen hatását tekintve. Ezért a rögtönzés, ha alkalmazója egész tevékenységében kizárólagos munkamódszerré hatalmasodik, minden esetben káros tendenciájú folyamat elindítója. A rögtönző ember ugyanis kizárólag a pillanatot ragadja meg. A jelenségeknek tehát csupán elszigetelt körét tekinti át. Ezért könnyen, többnyire elhamarkodottan általánosít. Kiragad a nagy összefüggések rendszeréből néhány adatot, momentumot, azokból következtet. Majd következtetéseinek érvényességi körét az egész valóságra kiterjeszti. Bár inkább ide illőbb az a kifejezés, hogy: ráerőszakolja. Ez a magatartásforma sokszor nemcsak a környezetet, hanem a felsőbb irányító szerveket is képes megtéveszteni. Ném egy helyen a megrögzött rögtönzőket ötletdús emberekként tartják számon. Úgymond, „akik mindig tudják, mit kell csinálni"; akik szempillantás alatt előhozakodnak az első látásra megnyerőnek tűnő — ám természetesen át nem gondolt — javaslatokkal. S ha netán a következmények mégsem őket igazolják, a „slágfertigsé- gükkel” rokonszenvezők még arra is hajlamosak, hogy az ötletgyárosok helyett a sok mindent elviselő „objektív nehézségekre" hárítsák át a fiaskó terhét, felelősségét, következményét. A mai gazdaságirányítás körülményei között előfeltétel, követelmény a hosszabb távra szóló munkálkodás. Ami egyben azt is jelenti, hogy a rögtönzésnek, mint kizárólagos munkamódszernek egyszer s mindenkorra bealkonyult. Nem lehet sokáiq máról holnapra egzisztálni, ugyanígy sebtében tervezni, nem lehet néhány adat segítségével gyors-hirtelen elméleteket konstruálni. Hiszen a következményekért már ténylegesen felelni kell: anyagilag is, morálisan is. A ma vezetőjének munkakörével összefüggő gazdasági, termelési folyamatokat rendkívül alaposan és sokoldalúan kell vizsgálnia. Ebben a helyzetben nemcsak bűn, öngyilkosság is az ad hoc-szerű vezetői reagálás. Persze hibát követnénk el, ha egyoldalúan általánosítanánk. Sok tény mutat arra, hogy a rögtönzés — a maga helyén funkcionálva — nem iktatható ki a valóságból. S hogy nemcsak a színpadon juthat szerephez, hanem az élet, a politikai, a gazdasági, a társadalmi cselekvés legkülönbözőfélébb térületein is. Adódhatnak olyan szituációk, amikor a cselekvő ember a körülmények szorításában kifejezetten rákényszerül a rögtönzésre. Olyan szituációkban, amikor egyszerűen nincs idő a huzamosabb mérlegelésre, amikor egyik pillanatról a másikra dönteni kell. Ám tény az is, hogy jól, tehát a szóbanforgó ügy szempontjából hasznosan, ezért konstruktívan csak az a vezető tud — a kényszerítő körülmények követelésére ■— rögtönözni, akinek kettő áttekintése van a dolgokról. Aki jól ismeri az összefüggéseket is, a ható és a befolyásoló tényezőket is. Aki tehát a rögtönzéskor is pontosan meg tudja határozni: hol végződik a gyorsan jött, ám realitásokon alapuló ötlet érvényességi köre, és hol kezdődik „a szabadon szárnyaló fantázia" ingoványa. Ilyen esetekben a rögtönzés tehát tulajdonképpen tudományosan megalapozott ismeretkörre épülő, reflexszerűen gyors cselekvésforma. A pillanat terméke ugyan, ám — éppen azért, mert a tények ismeretében született — hosszú távra szól. S manapság minden döntés helyességének egyik ismérve, hogy jövőbeni hatásai mennyiben reálisak, mennyiben optimálisak a holnap fejlődése szempontjából. PAPP ZOLTÁN
