Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
X ) * % Kétszáz versenyző az atlétikai úttőroolimpia megyei döntőjén • A VIII. nyári úttöróoUinpia ünnepélyes megnyitójára ielsorakozott fiatalok. A megyei atlétikai szövetség Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezte meg a VIII. nyári úttörőolimpia megyei döntőjét. Harminc- három általános iskola 97 leány és 99 fiú sportolója sorakozott fel a'verseny ünnepélyes megnyitójára. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a megyei döntő versenyeinek résztvevőit. Különösen a futószámokat zavarta a helyenként igen erős szél. A kedvezőtlen időjárás ellenére néhány figyelemreméltó, jó eredmény született. Ezek közé tartozott a hőgyészi Ramecz Attila 618 centiméteres távolugrá- W sa, a dunaföldvári Széles János ; 70,36 méteres eredménye a kis- . labdahajításban, valamint ugyan- | csak jó eredménynek számít Lo- ^ vas Gyöngyi (Zomba) 57,70 mé- t teres eredménye, a leány kislabda- - Jlajításban. A négytusa egyéni ősz- f Sietett versenyben leányoknál : Lovas Gyöngyi (Zomba) a kis- labdahajítás győztese. Nagy Hanna (Bátaszék II. számú iskola) 216, a fiúknál a nagydorogi Kántor György 244 ponttal szerezte meg a bajnoki címet. Szoros küzdelemben dőlt el az aranyérmek sorsa a leány és fiú 4x100 méteres váltófutásban. A hőgyészi váltócsapat csupán héttized, fiúknál pedig 1,9 másodperccel futott jobbat a második helyezett dunaföldvári csapatnál. Részletes eredmények Leányok 100 m-es síkfutás: 1. Horváth (Bonyhád II.) 13,4 2. Zahratka (£>unaföldvár) 13,5, 3. Hanoi (Tolna* II.) 13,8. 500 m-es síkfutás: 1. Schvébli (Tolna II) 1:24,l, 2. András (Felső- nána) 1:28,2, 3. Lucz (Tevel) 1:29,1. Magasugrás: 1. Zimmermann (Tolna II.) 140, 2. Baricz (Bonyhád l. ) 135, 3. Hilbert (Dombóvár Zenei) 135. Távolugrás : 1. Hilbert (Dombóvár Zenei) 479, 2. Horváth (Ko- csola) 460, 3. Benke (Paks I.) 452. Súlylökés: 1. Gallai (Dunaföldvár) 10,21, 2. Hammer (Szekszárd II--1) 9,57, 3. Szabó (Kisdorog) 9,39. Kislabdahajítás : 1. Lovas (Zom- bá) 57,70, 2. Baricz (Bonyhád L) 57,04,, 3. Pusztai (Medina) 47,74. 4x100 m-es váltó: l. Hőgyész (Balogh, Patai, Kajtár, Danka) 55,8, 2. Dunaföldvár (Zahratka, Fehér, Hegedűs, Tóth) 56,5, 3. Tolna II. (Ganczer, Obracsevics, Herczig, Hanó) 57,1. Kisdobos háromtusa: 1. Videm. ann (Tolna I.) *59, 2. Marsai (Tevel) 157, 3. Palotás (Szekszárd IV.) 154 ponttal. II. korcsoport négytusa egyéni összetett: 1. Nagy (Bátaszék II.) 216, 2. Sólya (Bonyhád I.) 197, 3. Gazdag (fate U 136 ponttal,. ___ Fiúk 100 m-es síkfutás: 1. Ritt (Tolna n.) 12,3, 2. Tarczal András (Mado- csa) 12,4, 3. Bordás Dénes (Hőgyész) 12,4. 1000 m-es síkfutás: 1. Izsák (Tolna II.) 2:57,2, 2. Harangozó (Zomba) 3:01,6, T3f Lengyel (Pincehely) 3:05,8. Magasugrás: 1. ötvös (Dunaföldvár I.) 165, 2. Szabó (Bonyhád I.) 165, 3. Simon (Dombóvári Zrínyi) 150. Ramecz Attila (Hőgyész) 618 centiméteres eredményével nyerte a távolugrást. Távolugrás: 1. Ramecz (Hőgyész) 618, 2. Hága (Fadd) 565, 3. Horváth (Sárszentlőrinc) 527. Súlylökés : 1. Szászi (Tamási) 11,14, 2. Szűcs (Zomba) 10,73, 3. Kiss (Kurd) 10,60. NB UI. , kösépcsoport 1. III. k. TTVE 2. Dunaújv. Ép. 3. Paks 4. Jánoshalma 5. MOM 6. Ganz.Vili. 7. Vecs és 8. Baja 9. Apr. 4. V. 10. ÉGSZÖV 11. Ercsi 12. Kiskőrös 13. TFSE 14. Elektromos 15. MA VAUT V. 16. D.újv. Papír 26 18 5 3 51-20 41 26 16 8 2 49—28 40 26 13 7 6 49—39 33 26 10 12 4 36—22 32 26 12 7 7 45—36 31 26 11 8 7 42—32 30 26 10 6 10 36—32 26 26 7 12 7 23—21 26 26 9 7 10 37—32 25 25 9 7 9 26—30 25 26 6 8 12 29—44 20 26 6 7 13 37—50 19 26 7 3 16 37—45 17 25 5 7 13 22—42 17 26 4 9 13 23—44 17 26 5 5 16 25—50 15 Teke A Dombóvári Szövetkezeti SK tartalékcsapata a hét végén a Szekszárdi Vasas együttesét látta vendégül. A mérkőzésen a szö- vekezeti csapat 7 a arányú biztos győzelmet aratott. A dombóvári csapat számszerűleg 222 fával ért el többet, mint ellenfele. Legjobb dobók: Bán 447, Stark 439, Németi) 427» illetve Gulyás 366 fa. Kislabdahajítás: 1. Széles (Dunaföldvár) 70,36, 2. Szabó (Bonyhád I.) 63, 3. Simon (Dombóvár Zrínyi) 62,06. 4x100 m-es váltó: 1. Hőgyész (Bordás, Huba, Törő, Ramecz) 49,3, 2. Dunaföldvár (ötvös, Tamás, Sultész, Vörös) 51,2, 3. Tolna II. <Klem, Horváth, Kardos, Ritt) 51,5. . II. korcsoport négytusa egyéni összetett: 1. Kántor (Nagydorog) 244, 2. Takács (Bonyhád II.) 201, 3. Venturini (Dombóvár Zenei) 199 ponttal. Kisdobos háromtusa: 1. Méhes (Tolna I.) 146, 2. Lassú (Dombóvári Zrínyi) 145, 3. Papp (Szekszárd H.) 144 ponttal. Négytusa csapat: l. Bonyhád II. sz. 1979, 2. Fadd 1828, 3. Paks L sz. 1826 ponttaL Döntött a szövetség A megyei labdarúgó-szövetség május 29-i ülésén megtárgyalta a 24. fordulóban elmaradt Tengelic— Fadd, valamint a 25. fordulóban elmaradt Simontornya—Tengelic megyebajnoki mérkőzések okait. A megyei szövetség határozata alapján június 7-én kell lejátszani a Simontornya—Tengelic, június 14-én pedig a Tengelic—Fadd mérkőzéseket. Mindkét elmaradt találkozót közös rendezésben kell lebonyolítani. ' Több egyesület kérése alapján döntés született arról is, hogy a megyebajnokság június 4-én sorra kerülő mérkőzéseit egyöntetűen 17 órai kezdéssel kell lejátszani. Eltiltások A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén a következő határozatokat hozta : Brunnert (Kisdorog) utánrúgás miatt május 22-től június 5-ig eltiltotta a bajnoki szerepléstől. Futót (Dunaföldvár) játékost utánrúgás miatt május 22-től június 12-ig, Tillt (Paks) ugyancsak utánrúgás miatt május 22-től június 5-ig tiltotta el a játéktól. Haszeg (Szedres) ifjúsági játékos eltiltása október 9-ig szól Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férj és rokon NEPP BÉLA életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1972. június 3-án délelőtt 10 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Gyászoló család Népújság 8 1972. június 1. Kosárlabda NB III. PÉCSI TANÁRKÉPZŐBONYHÁDI cipő 67:38 (32:18) (NŐI) A Bonyhádon lejátszott mérkőzésen a bajnokságra esélyes vendégcsapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. A hazai csapatban a kővetkezők szerepeltek: Futár (5) Bajor (2), Daradics (1), Rózsa J. (11), Rózsa M. (17). Csere : Antal (2), Gréczi. Az első percekben még egyenlő ellenfélnek bizonyult a hazai csapat, de a 12. perc után már 20:7-re elhúzott a Tanárképző, majd a mérkőzés végéig tovább növelte előnyét. A bonyhádi együttes a mérkőzés során 14 büntetőt kihagyott, PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ- BONYHÁDI CIPŐ 89:81 (39:41) (FÉRFI) Bonyhád: Balázs (3), Ábrahám (18), Bozó (4), Kiszler (35),. Lo- soncz (29). Csere: Fazekas. A játék képe alapján sokáig nem lehetett megállapítani, hogy az Ércbányász veretlen és a hazaiak a tabella második felében foglalnak helyet. A? első félidő ugyanis végig kiegyensúlyozott küzdelmet hozott és fej fej mellett haladtak h csapatok a pontszerzésben. A 3. percben 7:7, majd a 6., percben 15:9 a Cipőgyá-* javára. A 12. percben 25:24-re feljöttek a pécsiéi:, sőt a 17. percben 37:37 volt a mérkőzés állása. Ettől kezdve a hazaiak feljöttek és a félidő befejezéséig kétpontos előnyt szereztek. Szoros küzdelem jellemezte a mérkőzés második félidejének nagyobb részét :'s. A 6. percben 51:51, majd két perccel később 55:55-re alakult à találkozó állása. Ezután a több biztos dobóval rendelkező pécsi csapat a IC. perc végén 63:59-re elhúzott, és ettől kezdve már nem chgrcltő ki kezéből a veze év. Á bonyhádiak a játék utolsó részében nagy hajrába kezdtek és &7:70-ről sikerült szépíteniük 89:81-re. A jóiramú mérkőzésen különösen Kïsiler és Losoncz ponterős ié fővel tudta szorossá tenni a mérkj?*'s vé?ső kimenetelét a cipőgyári együttes. bataszéki vsk—pécsi , MŰSZAKI FŐISKOLA 92:70 (39:37) (FÉRFI) A Pécsett iejátszott mérkőzés két ellentétes félidőt hízott. Az első félidőben szoros eredmény született, egyik csapat sem tudott, jelentős előnyre ezért tenni. A bá- taszéki csapat Gyimesi és Kovács távoli dobásaival, valamint Szabó jó centerjátéka révén érte el pontjait. A második félidőben már a második perc végén 45:37-re, az 5. percben pedig 53:43-ra elhúzott a vasutasgárda és a 10, percben már biztos 67:49-es vezetésre tett szert; Eddig mindkét csapat zónázctt, ezután viszont a hazaink emberfogásra tértek at, de így sem tudtak jelentősen felzárkózni. Komáromi és Illyés kipontozódott, ez némi zavart okozott a BVSK csapatjátékában, de Szabó pontjaival és Radács büntetőinek értékesítésével végeredményben biztos győzelmet aratott Bátaszék. A vasutascsapat a következő összeállításban szerepeit: Gyimesi (IC). Illyés (6), Zágon/i (?>, Szabó (3S), Kovács (10). Csere: Komáromi (19), Horváth (6), Radács (3). Gaszner (2). KAPOrdVARl HVSE— SZEKSZÁRDI VASAS 78:42 (29:20)« (FÉRFI) A Vasas csapatában a következő játékosok szerepeltek: Herr (5) , Mercsényi (4), Hargitai (7)* Temesi (2), Laczkó (18). Csere: Varga (2), Bánlaki (4). A Kaposvárott lejátszott mérkőzésen a Szekszárdi Vasas együttese súlyos vereséget szenvedett. A csapat igen rosszul védekezett, sok eladott labda jellemezte játékukat, ugyanakkor rengeteg ziccerhelyzetben hibáztak. A 7TVSE mindjárt a mérkőzés elején magához ragadta a játék irányítását, vezetést szereztek, előnyüket a találkozó végéig tovább növelték. A játék képe alapján teljesen megérdemelt a kaposvári csapat gyű* zelme. KAPOSVÁRI GAZDÄSZ— DOMBÓVÁRI VSE 80:49 (49:27) iFÉRFI) Dombóvár: Nagy Gy.ï Almaeht* Ruzicska (32), Szabó (9), Bosznat (6) . Csere: Váralljai (2). Nagy J. A pályaválasztó dombóvári együttes súlyos problémákkal küszködik. A mérkőzésre néhány játékos fegyelmezetlensége, valamint! többek leállása miatt teljesen ifjúsági játékosokkal volt kényte-. len kiállni a DVSE. Egy csapatra való játékos (Kraszriai, Czé- tány, Gerecs, Bogdán, Horváth és Tóth Gy.), akik a kezdő ötös tagjai voltak korábban, ezúttal nem szerepeltek, így egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni a kaposváriak győzelmét a fiatal hazai együttes. A dombóvári játékosok? viselkedése annál inkább is elgondolkoztató, mivel a csapat több év* óta versenyben volt a bajnoki címért folyó küzdelemben. Ebben az évben úgy tűnik, a fegyelmezetlenségek következtében a kiesés ellen kell majd harcolni a DVSE csapatának. A mérkőzésen egyébként a hazaiaknál egyedül Ruzicska ponterős játéka emelkedett ki, de a fiatalok lelkesedése is dicsérhető, ami azonban kevés volt ahhoz, hogy szorosabbá tegyék a mérkőzést. . _ , így szavazott a közönség A Szekszárdi Dózsa—Bauxitbányász SE NB Il-es labda« rúgó-mérkőzésen harmadszor nyílt lehetősége a szurkolók* nak ahhoz, hogy a Dózsa csapatában szerepelt játékosok egyéni teljesítményeit értékeljék. A szavazólapok össze- számlálása után kiderült, hogy ezúttal a közönség soraiból mintegy hatszázan adták le „voksukat” a játékosokra. A legtöbb szavazatot, szám szerint 186-ot, a két gól szerzője Freppán Miklós kapta. A végig nagy lelkesedéssel játszó és nagyszerű fejesgólt elért Kalász János 143 szavazattal a második helyre került. A középpályán nyújtott egyenletes teljesítményéért Micskó Mihályra 125-en szavaztak. Kik vezetnek vasárnap ? Megyebajnokság: Fadd—Dunaföldvár: Király. Dombóvár—Kisdorog: Rózsa E. Fomád—Tolna: Sipőcz. Szekszárdi Dózsa n.—Si- mentornya: Streer. Alpári SE— Tamási: Bencze I. Gyönk—Bátaszék: Pozsonyi. Bölcske—Hőgyész: Csordás. Szedres—Tengelic : Bihari. Megyei B : Szekszárdi Építők— Nagydorog: Demer. Döbörököz— Páli a : Eretneik. Bogyiszló—Sióagárd : Borsos, pzora,—.Majos; Salamon. Zomba—Cikó : Kiss II.,' Decs —Kölesd : Altvater. Győré—Pincehely : Horváth I. Megyei H. osztály: Báta—Harci Pethő. Madocsa—Kajdacs : Pápista. Tevel—Tolnanémedi : Vicze. Aparhant—Szakály : Kerekes. Kurd —Dunaszentgyörgy : Kleiber. Dal- mand—öcsény: Lemdvai. Kocsola— Szakcs : Keller. Izmény—Kajmádi Paplauer* ^