Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-07 / 132. szám

JÚNIUS 7 SZERDA Névnap: Róbert A Nap kél 3,48 — nyugszik 19,38 órakor A Hold kél 0,42 — nyugszik 14,55 órakor-— Nagysikerű tornabemuta­tót tartottak vasárnap délután a község sportpályáján a nagymányoki általános isko­lások. Az érdeklődők előtt mintegy kétszáz tanuló vég­zett színvonalas, mutatós gyakorlatokat — Az V. országos szőtteski- állítist Szekszárdon. a Babits Mihály megyei művelődési központban rendezik meg, Az ünnepélyes megnyitó június 10-én 13 órakor lesz, az érdek­lődők a kiállítást július 2-dg tekinthetik meg naponta 10— 18 óra között — Az Országos Takarék- pénztár június 29-én és 30-án Budapesten rendezi a II., a III. és a IV. békekölcsön 1972. első félévi sorsolását. A két­napos húzáson a három béke­kölcsönből összesen 1 274 050 kötvényre 183,8 millió forintot sorsolnak ki nyereménnyel és törlesztéssel. — A lublini vajdasági Dzi­erzkowice községben heves tűz­vész pusztított. Száz lakóház a lángok martaléka lett. Az ol­tásban a környék 70 tűzoltó­egyesülete vett részt. Sok mil­liós kár keletkezett. — Bécsben hivatalosan be­jelentették, hogy a szocialista internacionálé kongresszusát június 26—29 között rendezik az osztrák fővárosban. Eddig több mint húsz — a szocialis­ta internacionáléhoz tartozó — párt jelentette be részvételét. Hét kormányfő és 15 miniszter lesz jelen az eddigi közlések alapján az internacionálé je­lentősnek ígérkező kongresz- Bzusán. v — Nyugat-Magyarország fo­lyóvölgyeiben óráról órára csökken az elöntött területek nagysága. Az utóbbi napok száraz, napos időjárásának jó-‘ voltából keddre már csak víz­foltok maradtak az árvizek he­lyén. A kisebb és nagyobb víz­folyások „megnyugodtak”. Visszatakarodnak a medrükbe. Szerencsére osztrák vízgyűjtő- területeken is a hazaihoz ha­sonló az időjárás, így a javu­lás véglegesnek mondható. Egyedül a Mura okoz már csak gondot, a nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságnak: itt még másodfokú készültséget tartanak. ZIVATAR LEHETSÉGES Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, legfeljebb egy-két helyen dél­utáni zápor, zivatar. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27—31 fok között. TOLNA MEGYEI NËPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárdi Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában ■zéchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hőnapra 20 Ft indexszám; 25 ow Növekszik hazánk szerepe a nemzetközi egészségügyi együttműködésben Dr. Farády László nyilatkozata az egészségügyi világszervezet genfi közgyűléséről A napokban érkezett haza Géniből az egészségügyi világ- szervezet idei közgyűlésén részt vett magyar küldöttség. Ve­zetője, dr. Farády László, az egészségügyi miniszter első he­lyettese nyilatkozott dr. Ma- j ercsik Sándornak, az MTI munkatársának a nemzetközi találkozó eseményeiről. Az idei vita középpontjában a világszervezetnek a fertőző betegségek, — elsősorban a himlő, a kolera és a tbc — le­küzdését célzó hosszú távú ter­vei, valamint a környezetvéde­lem kérdései állottak. Világo­san kidomborodott, hogy a fej­lődő afrikai és ázsiai orszá­gokban dúló járványok leküz­dése a nyugati félteke orszá­gainak is elsőrendű érdeke, an­nak ellenére, hogy például gyakorlatilag a himlő ezt a fél­tekét nem érinti. A vitában nagy nyomaték­kai hangsúlyozták a világ- szervezet központja részéről történő gyors és pontos tájé­koztatás jelentőségét. Ezt ma­gyar szempontból eléggé jól érzékelteti, hogy a gyors tá­jékoztatás alapján megtett ha­zai elővigyázatossági intézke­dések — védőoltás, az utas- forgalom ésszerű csökkentése, szükség esetén vesztegzár — eredményeként hazánkban egyetlen himlőeset sem fordult elő. A másik nagy kérdéscsoport­ban, a környezetvédelemben elsősorban az ivóvíz kérdése foglalkoztatta a közgyűlést. Az urbanizációs ártalmak, első­sorban a levegő és a felületi vizek szennyeződésének kérdé­sét a világszervezet az egyes országok belső ügyének tekin­ti, amelynek megoldását ta­nácsadókkal és megfelelő mé­rőműszerekkel támogatja. Er­re a támogatásra mi is szá­míthatunk. Ajánlásokat fogadtak el az orvostudományi kutatómunka jobb összehangolására, az or­vosok és az egészségügyi sze­mélyzet képzésének és tovább­képzésének korszerűsítésére is. Jóleső érzéssel hallhattuk a fejlődő országok küldötteinek felszólalásaiból a nálunk és más szocialista országokban vég­zett fiatal szakembereik kép­zettségéről, valamint az illető országok egészségügyi ellátását közvetlenül ségítő szakembe­reink munkájáról elhangzott elismerő szavakat. Először fordult eíő, hogy az NDK küldöttsége meghívott megfigyelőként vehetett részt Rekordhónapot zárt má­jus utolsó napjával a Babits Mihály megyei művelődési központ. A látogatók száma több, mint tízezerrel megha­ladta a tavalyi év hasonló időszakának adatát: 52 874 volt. Egyetlen hónap során háromszázharminc különböző rendezvényre került sor. nem számítva a klub-presszóbeli foglalkozásokat. Különösen gazdag volt a színházi élet, el­sősorban a Szegedi Nemzeti Színház vendégszelreplés-soro- zatának jóvoltából. Tizenhét A Minisztertanács most meg­jelent rendelete kiegészítette a szabálysértésekről szóló ko­rábbi kormányrendeletet. Eszerint a jogellenes hirde­tést — a jogszabályba ütköző â kj sértő, vagy a# az értekezleten és fejthette ki nézeteit. Annál sajnálatosabb, hogy dr. Candau főigazgató­nak ezt a gesztusát nem kö- -vette. az NDK jogainak elis­merése. A tagfelvételi vitában ugyanis a szocialista országok és sok más ország képviselői­nek érvelésével szemben úgy határoztak, hotgy újabb egy évre elhalasztják a döntést, azzal az indokolással, hogy meg kell várni az NDK felvé­telét az ENSZ-ibe. Ennek az érvnek logikátlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a különben örvendetes tény, hogy a Bangla Desh Népi Köztársaságot, amely ugyan­csak nem ENSZ-tag még, több más orsizággal együtt felvették. Magyar szempontból külön is eredményesnek ítélhetjük az idei közgyűlést — mondta a továbbiakban dr. Farády László. — Kezdem mindjárt a legfontosabbal: elsöprő többséggel 125 szavazatból 188 igennel beválasztottak bennünket a világszervezetnek a két közgyűlés közötti mun­kát irányító legfőbb testületé­be, a végrehajtó tanácsba. Az állandó szakértők listájára, amelyen jelenleg 28 kiemelke­dő magyar szakember szere­pel, további magyar nevek ke­rülnek, ez nemcsak megtisz­teltetés számunkra, hanem egyúttal bő alkalmat nyújt a nemzetközi tapasztalatok közvetlen megszerzésére is. Valószínűleg még ebben az évben ismét Magyarország rendezi meg a fejlődő orszá­gok szakemberei részére a vérellátó tanfolyamod:, a nyá­ron pedig rubeola-szimpozion lesz Budapesten. Ugyancsak a nyáron látogat el hozzánk dr. Candau, a világszervezet fő­igazgatója. Kilátás van arra is, hogy a dollár értékcsökke­nése folytán kedvezőtlenné Kétezer forintos részegség Ittas állapotban verte lovait Rostás János 34 éves duna- földvári lakos. Az állatok el­ragadták a kocsit, hajtójuk le­zuhant és megsebesült. A baleseten kívül Rostást egyéb megérdemelt kellemet­lenség is érte: a Paksi Járás- bíróság kétezer forintra bün­tette közlekedési vétség miatt. színházi előadást 10 730-an lá­togattak. A nyolc kiállítás kö­zül a Bulgária idegenforgal­mával foglalkozó aratta a leg­nagyobb sikert, melyet 7 581- en kerestek fel. A szakkörök és klubok forgalma, tagjaik aktivitása szintén hozzájárult az említett rekordhoz. A klub­presszó kereken 13 000 vendé­gének nagyjából fele nem­csak egyszerű fogyasztóként jelentkezett, hanem az itt ren­dezett foglalkozásokon is részt vett. érdekeltek megtévesztésére al­kalmas hirdetést, reklámot — közlő, vagy közzé tevő 3000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A rendelet július 1-én lép hatályba. (MTI) vált lehetőségek ellenére ma­gyar szakemberek az eddigi számban vehetnek részt kü­lönféle külföldi tanulmányuta­kon a világszervezet ösztöndí­jával. Mindez együttvéve ha­zánk egészségügyének komoly megbecsülését jelenti — fe­jezte be nyilatkozatát dr. Fa­rády László. (MTI) Alföldi Sándor dunaegyházi segédmunkást 19G9-ben rablás bűntette miatt egyévi és hat­hónapi szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. Az idén 21 éves fiatalember ez év janu­ár 22-én Dunaföldvárra láto­gatott; bálba készült. A mu­latság után — már beszeszel- ve — a Kék Duna étterembe ment. Ott találkozott ismerősé­vel, Stenge Károly 19 éves baracsi segédmunkással. Együtt ittak tovább. Távozá­suk után az Alpári Gyula ut­cában a járdán alva találták Sz. Józsefet. Ekkor ügyet sem vetettek rá, Sz. József balsze­rencséjére Alföldinek az ifjú­sági presszóban nem sikerült verekednie, — más áldozat hí­ján reá esett a választás. Al­földi és cimborája előbb talp­ra állította a dülöngélő férfit, majd az ökölvívásban jártas Stenge leütötte. Alföldi nem elégelte meg ennyivel az em­bertelen mulatságot. Kevésbé forgalmas helyre csalta Sz. Józsefet, ott gyomorszájon ütötte, Stenge pedig egy erő­teljes csapással orrcsontját törte. Stenge Károly egy fél pár kesztyűt vett el áldoJ zatüktól, Alföldi Sándor pedig Önkéntes cseresznyeszedők „segítenek” a szekszárdi gaz­dáknak. Az utóbbi napokban a korai érő cseresznyefák ter­mését szinte órák alatt sere­gélycsapatok hordják el. A szekszárdi Porkoláb-völgy öreg cseresznyefái alatt csak magot lehet találni, a termést el­hordták a madarak. Az Iván- völgyet, a Cinkát, Faluhelyt és más dombokat is meglepték a három-négyszáz seregély­A szekszárdi alvilágban a szakmából kiöregedetteket megillető sajnálkozással emle­getik Szedráról: „Negyvenéves, erősen formán alul teljesít.” A megállapítás nem nélkülözi a reális alapot. Szedra — Lázár Erzsébet — eleddig tízszer állt bíróság előtt. Idejét nem vesztegette hiába: összesen tizenötévi sza­badságvesztést kapott tizenki­lenc esztendős korától napja­inkig. A hajdan fürge ujjú zsebes március második felé­ben Tolnán, a 19-es számú boltból próbált meg nyolcezer forintot elemelni, de Benczédi Gyula üzletvezető felfigyelt a .pénzesfiók jellegzetes csikor­Az I. nemzetközi amatőrfilmszemle zsűrizése Budapesten megtörtént az L nemzetközi amatőrfilmszemlé­re benyújtott pályaművek zsű­rizése. Az utóbbi tíz év leg­jobb hazai amatőrfilmes alko­tásait a nemzetközi szemlén hét magyar kollekció reprezen­tálja majd. Ezek egyikében szerepel az ismert megyebeli alkotás, mely már több sikert hozott; Czakó—Katona: Kér­ges kezű favágók-ja. i gására. Lázár Erzsébet márci-j us utolsó napján a szekszárdi Kulacsban táncolt, majd el­csente partnere majdnem há­romezer forintot tartalmazó, tárcáját. A pénz a földre hul­lott. Szedra néhány tízest fel­markolt, és elszelelt. Úgy tűnt, hogy április 12-én végre rámo­solyog a tolvajszerencse. Ekkor; a vasútállomásnál levő büfé­ben egy kislánytól sikerült 270 forintot ellopnia, — de mielőtt a helyszínről távozhatott vol­na, elfogták. Lázár Erzsébet legutóbbi há­rom kalandja miatt a Szek­szárdi Járásbíróság dr. Uzsák Zoltán tanácsa elé kerül. ___, M ájus: a megyei művelődési központ rekordhónapja Megtévesztő reklámért pénzbírság *MM MCSTEt VttJtaSMOtEíAMAf EGTESÜtJETEtl ncpdjsag A MAOYAH SZOCIALISTA MBMAABPAHT TOLHA HEGYEI BIZQTTSAoAmAK LAP|A Leütötték és kirabolták áldozatukat Repülő cseresznyetolvajok Eddig 15 év — és ami ezután következik télikabátját is, zakóját is le­húzta róla. A rabló és társa a szerencsétlen embert a ke­mény hidegben egy szál ingben hagyta magára. A Paksi Járásbíróság drj Molnár István tanácsa Alföl-J dd Sándort visszaesőként elkö-j vetett rablásban és különös kegyetlenséggel elkövetett sú­lyos testi sértésben, Stenge Károlyt különös kegyetlenség-; gal elkövetett súlyos testi sér­tésiben és lopásban mondotta ki bűnösnek. Ezért Alföldi Sándort négyévi fegyházxa, és a közügyektől háromévi eltil­tásra, Stenge Károlyt egyévi1 szigorított börtönre és a köz-; ügyektől egyévi eltiltásra ítélj te. A bíróság megállapította,' hogy Alföldi nem részesülhet a feltételes szabadságra bocsá­tás kedvezményében. A járás- bíróság mindkét bűnözőt ar­ra kötelezte, hogy büntetésé­nek tartama alatt kényszer alkoholelvonó kezelésnek vés-- se alá magát. Az ítéletnek Stenge Károly-j na vonatkozó része jogerős. A vádhatóság (képviselője Alföl­di Sándor terhére súlyosbítá­sért jelentett be fellebbezési Óvást . bői álló csapatok. Ä repülő cseresznyetolvajok ellen nem lehet védekezni. Durrogatás, kereplés nem használ. Félnek a szekszárdi gazdák, hogy az elszaporodott seregélyek az ősz folyamán a szőlőéréskor is nagy kárt okoznak. Egyébként az a közhiedelem járja, hogy amely évben sok a cserebogár és a seregély, akkor sok szőlő is terem. .'é T~~ Pj i J

Next

/
Thumbnails
Contents