Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-06 / 131. szám
t'«-' trJ iv <7, ■Jisut r/St VÎL1lG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! MEPUISAG 1 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT tolna megyei BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA I XXII, évfolyam, 131. szám ARA: 90 FILLÉR Kedd, 1972. június 6, Fidel Castro a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen és a Kőbányai G yógy szer ár 11 gyárban Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a kubai forradalmi kormány elnöke hétfőn ellátogatott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Vele volt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, Marjai József külügyminiszter-helyettes és Meruk Vilmos, hazánk havannai nagykövete. A neves vendégeket az agrár-felsőoktatás központjában dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Cservenka Fe- rencné, a Pest megyei Tanács elnöke, dr. Pethő György, az egyetem rektora, Lökös László, az egyetemi pártbizottság titkára és Árpási Zoltán, a KISZ-bizottság titkára fogadta. A vendégek érkeztének hírére összesereglettek a hallgatók, sebtében kötött virágcsokrok kerültek elő, s a ki- sebb-nagyobb csoportok közepén a Gödöllőn tanuló latinamerikai diákokat faggatták: hogyan üdvözöljék, anyanyelvén a kubai nép vezetőjét, hogyan is hangzik spanyolul: Éljen a két nép testvéri barátsága, éljen a kubai forradalom, éljen Castro! A rögtönzött nyelvlecke eredményeként már ütemesen hangzott a kiáltás, amikor a gépkocsisor i főépület elé gördült:Viva Fidel! Bienvenido Fidel! A Kubai Kommunista Párt első titkárát és kíséretét dr. Pethö György tájékoztatta az egyetem munkájáról. Fidel Castro elismerően bólogatott az adatok hallatán: az intézetnek megalapításakor még csupán 400 tanulója volt, s a hallgatók száma ma már eléri a 3000-et. A 375 oktató két szakon, az üzemgazdasági és a tanárképző szakon gyarapítja a diákok ismereteit. Castro közbevetett kérdésére a rektor elmondotta, hogy a hallgatók 80 százaléka lakik kollégiumban s több mint 90 százalékuk részesül különböző ösztöndíjakban. Az elméleti oktatást jól kiegészíti az egyetem tízezer holdas tangazdaságán folyó gyakorlati munka. a tudományos kutatást pedig jól fölszerelt laboratóriumok segítik. Szükség is van rájuk, hiszen az egyetem tudományos munkatársai részt vesznek a libatenyésztési, a vízgazdálkodási és a munka- védelmi kutatásokban, dolgoznak a kémiai-biológiai összefüggések feltárásán, s a mező- gazdasági üzemek önkonómiá- ján. Jelentősek ' nemzetközi kapcsolataik, számos oktatójuk dolgozik hosszabb-röviDragujescu Constantin a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. Górj megye ideológiai titkára két napra Tolna megyébe látogatott. Az illusztris vendéget Szekszárdon Tolnai Ferenc, a megyei pártbizottság titkára fogadta. Tájékoztatta a megye helyzetéről. Dragujescu elvtárs ugyancsak tájékoztatta a megye vezetőit saját területük gondjairól, problémáiról, eredményeiről. A délutáni órákat városnézéssel ^öltötte, megismerkedett a város nevezetesdebb ideig külföldön, közülük heten most is Kubában tartózkodnak. A tájékoztatót követően Fidel Castro rövid 'látogatást tett a mikrobiológiai tanszéken, megtekintette a gépészmérnöki kar néhány műhelyét, alaposan szemügyre vette az egyetem új kollégiumát, ebédlőjét, majd az aulában találkozott az üdvözlésére összegyűlt diákokkal. A vörös, piros-fehér- zöld és kubai zászlókkal díszített hatalmas terem zengett a lányok és fiúk' lelkes dalától: Kuba győzni fog! A forradalom győzni fog! Az érkező vendégeket köszöntő vastaps elükével Cservenka Fe- rencné nyitotta meg a rögtönzött röpgyűlést. Ezután Fidel Castro szólt az egybegyűltekhez. Elmondotta, hogy mindig nagyon kellemes számára, amikor diákokkal találkozik, s mostani egyetemi látogatása során is érdekes tapasztalatokra tett szert. Hangsúlyozta, a mai magyar fiatalok számára nagyon kedvező adottság és lehetőség, hogy a szocializmus építésének idején születtek és most teljes felépítéséért munkálkodhatnak, örömét fejezte ki, hogy az egyetemen tanuló latin-amerikai és vietnami diákokkal is találkozhatott. Hangsúlyozta, hogy Vietnam népe a legnagyobb fokú hősiességről és önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot napjainkban, a reá kényszerített kegyetlen háborúban. Szólt arról is. hogy a fiatalokra, akik a jövő mérnökei, szakemberei lesznek, kettős feladat vár; mint forradalmár (Folytatás a 2. oldalon). Közlemény Nyers Rezső látogatásáról Az SZKP Kft meghívására május 29-től a Szovjetunióban tartózkodott a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége Nyers Rezsőnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A látogatás során a delegáció megismerkedett az SZKP munkatapasztalataival a tervezés; valamint a haladó ipari munka- és üzemszervezési módsze— rek területén. A küldöttség tagjai találkoztak és megbeszélést folytattak! Andrej Kirilenkóval, az SZKP’ Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával, Konsztantyin Katu— sevvel, a Központi Bizottsági titkárával, Mihail Leszecskó- val, a minisztertanács elnök-- helyettesével. A megbeszéléseken részt vett Rapai Gyula; hazánk moszkvai nagykövete is. A delegáció felkereste a Szovjetunió állami tervbizott-. ságát, a minisztertanács mun-« ka- és bérügyi állami bizottságát, a minisztertanács állami árbizottságát, a műszeripari; automatizálási és irányítás- technikai minisztériumot^ Ezenkivül a küldöttség meg-f látogatta az 1. számú állami golyóscsapágygyárat és egyi Moszkva környéki textilipari egyesülést. A „delegáció látogatást tett Kujbisev területén; és ott megbeszélést tartott az SZKP területi bizottságában, meglátogatta a volgai gépkocsigyárat, valamint a kujbisevi vízierőművet. A küldöttség hétfőn hazautazott. (MTI) Á Kubai ifjúkommunista Szövetség országos tanácsának első titkára Szekszárdra látogatott Vasárnap délután Jaime Crombet Hern.andez-Bagueró a Kubai Ifjúkommunista Szövetség országos titkára átutazóban rövid időt töltött Szekszárdon. A Magyarországon tartózkodó kubai ifjúsági vezetőt vidéki kőrútjára elkísérte dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottság első titkára. A vendégeket Kaczíán János, a megyei KISZ-bizottság titkára üdvözölte. Ezt követően dr. Vadas Ferenc igazgató vezetésével megismerkedtek a megyei művelődési központtal és annak életével. J'aime Crombet elvtárs sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idő hiányában nem találkozhatott városunk fiataljaival, ezért arra kérte a megyei KISZ-bizottságot, hogy adják át a Kubai Ifjúkommunista Szövetség és az ő személyes üdvözletét, a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjainak és megyénk egész fiatalságának. A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat mintegy nyolcszáz dolgozója ünnepelte vasárnap az építők napját Domboriban, a hajóállomás melletti erdőben. Külön- buszok szállították ide a megyének csaknem minden részéből az építőket. Délelőtt tartották meg az ünnepséget, amelyen — Pruzsina János, megbízott szb-titkár megnyitó szavai után Molnár János, a vállalat főmérnöke tartott ünnepi beszédet. Ezután kedves jelenetre került sor: törzsgár- datagokká avatták a vállalat most végző, harmadéves szakmunkástanulóit. Az „öreg” szaktársak nevében Gál József köszöntötte a harminc szakVidám hangulat Domboriban munkásjelöltet, majd a KISZ- isták tűzték mellükre a törzs- gárdajelvényt. Az ünnepség befejező részében adták át a jutalmakat, kitüntetéseket. Hárman kapták meg kiemelkedő szakszervezeti munkáért a SZOT elismerő oklevelét, tizennyolcán részesültek „kiváló dolgozó” kitüntetésben, ketten — Balogh Lajos közgazdász és Szabó Géza főépítésvezető — az „építőipar kiváló dolgozója” kitüntetést kapták meg. Részt vett a TOTÉV dolgozóinak ünnepségén Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke, Rúzsa János, a Szekszárd városi pártbizottság első titkára és Falucskay Károly, az Építő-; Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára. Az ünnepséget ebéd követte, majd tréfás sportvetélkedőkkel, zenével, tánccal szórakoztak a részvevők. * A KÖZÚTI IGAZGATÓSÁG szekszárdi székházában tartották az építők napi ünnepséget. Ünnepi beszédet az igazgatóság szakszervezeti bizottságának titkára, Kiing Béla mondott. Emlékeztette a vállalat dolgozóit arra a rohamos fejlődésre, amely hazánkban az útépítés során tapasztalható, ugyanak« (Folytatás a 2, oldalon) Az építőket köszöntötték A Román Kommunista Párt KB-tagjának látogatása a megyében ségeivel. Hétfőn Paksra látogatott, ahol a járás vezetői fogadták. Rigócziky István, a JB első titkára tájékoztatta a járás helyzetéről. Utána Dra- gujescu előadást tartott „A Román Kommunista Párt tapasztalatai az ideológiai munka és a dolgozó tömegek szocialista nevelése -terén” címmel. melyen részt vettek a járás aktivistái. Az előadást konzultáció követte. Délután a Paksi Állami Gazdaságba látogatott.