Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-29 / 151. szám

ítélt a megyei bíróság Tolvaj az „önki”-ben •— Az elsikkasztott pálinka ára Záróakkord vasúti ügyben ttÎMM HÍHttt vií/á pttttérf mi latmlmm IHtPVJSAG A MAOVAA SZOCIALISTA HUHKASP AT TOI.KA MÉCYIl BIZÓ TT S À S AMA K VAPIA Befejeződött az első juhásziskola Lengyelen A Tolna megye egyik leg­szebb táján, lévő Lengyelí Me­zőgazdasági Szakmunkáskép­ző Intézetben ezen a héten megkezdődtek a szóbeli, gya­korlati vizsgák. Hétfőn levizs­gázott az első és egyben utol­só juhászosztály. A dunántúli Fejér, Tolna és Veszprém me­gyei — tsz-ekkel, állami gaz­daságokkal szerződött tizenegy fiatal tanulta három éven át a juhászat tudományát, s na­gyon jól: 4,4 átlageredmény­nyel szerzett juhtenyésztő szakmunkás-bizdnyítványt. A 11 ifjú szárnyra bocsátásával megszűnt a lengyeli „juhász- osztály”, mert a következő tanévben egységesen állat­tenyésztő osztályt indítanak, amelyben az első évben álta­lános alapozó képzést kapnak a tanulók, csak a harmadik évben szakosodik, akkor vá­laszthatnak majd a szarvas- marha-, a ló-, és sertés-, vagy' 'HL. Tegnap érkezett meg a Szekszárdi Városi-Járási Ügyészség vádirattá a Szek­a juh tenyésztő szakma között. Hasonlóan lesz a kertészosz­tályban is, ahol szintén a har­madik tanévben szakosítanak zöldség-, vagy (gyümölcster­mesztői ágazatra. A lengyeli szakiskolában — ha sikeresen vizsgázik — 103 fiatal kap szakmunkás-bizo­nyítványt.. Először a szarvas­marha-tenyésztők és a juh- tenyészitők vizsgáztak, kedden a növénytermesztő gépész III./B osztály vizsgázott, szerdán a III. A osztálybeliek kerültek sorra, csütörtökön és pénteken pedig a zöldségtermesztő ker­tészlányok fejezik be tanul­mányaikat. A jövő tanévre mintegy százhúsz fiatal jelent­kezett, s egy állattenyésztő, egy kertész- és két növény- fermesztí-gépész osztályt in­dítanak — Fábián András igazgatóhelyettes tájékoztatá­sa szerint. (-só) szárdi Járásbírósághoz Jáko- vics Sándor 36 éves bajai se­gédmunkás bűnügyében. Já- kovicsot eddig négyszer, til­tott határtálépésért, súlyos tfesti sértésért és lopásért ítél­te çl a bíróság. Jákovics felesége ä múlt év októberében szakította meg férjével az együttélést, és há­rom gyermekével Szekszárdon lakó édesanyjához költözött. A férj azzal gyanúsította az asz- szonyt, hogy Tolna megyében idegen férfiakkal tart fenn in­tim kapcsolatot. Féltékenysé­gében elhatározta, hogy elcsú­fítja feleségét Ezért az idén május 19-én Baján zsebkést vásárolt, majd Szekszárdra utazott, és az asszony keresé­sére indult. Az Ady Endre utcában találkozott vele. Já- kovicsné hiába könyörgött, a férfi leteperte, rátérdeLt és le­vágta az orrát. Ezután elme­nekült Az asszonyon a szek­szárdi kórházban végeztek sikeres plasztikai műtétet Az ügyészség aljas indoké ból elkövetett, maradandó tes­ti fogyatékosságot okozó sú­lyos testi sértéssel vádolja az előzetes letartóztatásban lévő Jákovics Sándort. Jákovicsot a közeljövőben nyilvános tár­gyaláson vonja felelősségre a járásbíróság. _____________ J ÚNIUS 29 CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: PÉTER. PAß A Nap kél 3.49 — nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 21.25 — nyugszik 6.24 órakor. — A Nemzeti Múzeum gyűj­teménye a közelmúltban több értékes, ritkaság számba me­nő műtárggyal gyarapodott. Magántulajdonból ajánlották fel megvételre a budai ké­ményseprő céh nagyméretű, díszes kiállítású, német nyel­vű céhkönyvét. Az 1835-ből származó nagybecsű, kultúr­történeti értékű műtárgy az akkor országos felügyeletet gyakorló céh tagjainak név­sorát tartalmazza és minden akkor működő kéményseprő-: mester adatait felsorolja, egé­szen 1867-ig. A nem mindennapos érdek­lődésre számot tartó műkincs augusztusban kerül a közön­ség elé, a Nemzeti Múzeum „egytárgyas” kiállítása kere­tében. — Fennállásának 20. évfor­dulóját ünnepli ez év őszén a varsói egyetem magyar nyelv- és irodalom tanszéke. A len­gyel fiatalok hazánk iránti változatlanul nagy érdeklődé­sét mutatja, hogy az új tan­évre kilencvenen kérték fel­vételüket a magyar szakra, amelyen 10 hely van, — Londonban ötszáz fontért elárverezték azt a levelet, amelyet Napóleon egyik bizal­masa kapott közvetlenül a Waterlooi ütközet után. Fel­adója arról tájékoztatta Na­póleont és környezetét, hogy akciót terveznek Szent Ilona szigetéről történő kiszabadítá­sára. i-­— Kétezer éves kroko'díTus­tojást találtak Egyiptom Ko- mombo nevű városa közelében. A páratlan leletet — az ugyan­csak erre felé fellelt teljes krokodilmúmiákkal együtt — az asszuáni múzeumban állít­ják ki- ,| , — Egy fanatikus mexikó­városi futballszurkoló pisz­tollyal belelőtt televíziójába, majd főbe lőtte magát, ami­kor kedvenc csapata a máso­dik félidőben gólt kapott el­lenfelétől, egy amerikai csa­pattól. Rendőrségi feltételezés szerint a férfi „túlságosan erős” sokkot kaphatott a csa­patát ért góltól. — ICONOMOS, az UNESCO műemlékvédelemmel foglalko­zó szerve a héten befejezte ta­nácskozását Budapesten. Szom­baton számosán Tolna megyé­be látogatnak, hogy megte­kintsék Szekszárdon a volt megyeháza udvarán történt ásatásokat, valamint a simon- tornyai rekonstrukciós mun­kálatokat. ZÁPOR, ZIVATAR LEHETSÉGES Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélén­külő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában ■zéchenyi utca 46. Telefon : 120—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető uármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 26 Ft Indexszám : 25 068 Úttörő képzőművészei! szaktábor Óbányán Hétfőn ért véget Öbányán az egyhetes képzőművészeti szaktábor. A táborban Kovács Ferenc, a bonyhádi 1-es szá­mú általános iskola tanára irá­nyításával tizenöt úttörő nya­ralt, rajzolt, festett és mintá­zott. A dunaföldvári megyei úttörő gyermekraj z-pály ázat legjobbjaiból került ki a csa­pat. A tábor célja korántsem gyerek művész jelöltek tovább­képzése volt. Sokkal inkább azért jött létre, hogy az út­törők vizuális kultúráját fej­lessze,' kialakítsa az igényt a gyerekekben a képzőművészeti alapműveltség megszerzésére. Célja volt továbbá, hogy a jövőben a Tolna megyei úttö­rők minél sikeresebben szere­peljenek az országos és nem­zetközi gyermekrajz-pályáza- tokon. A napi program a fenti cél­nak ^megfelelően alakult. Az első nap például sétát tettek a környéken és olyan faágakat, köveket gyűjtöttek, amelyek­ből valamilyen élőlényre, vagy modern formára emlé­keztető plasztikát alakíthattak a gyerekek. Meglátogatták Feiml István fazekasmester műhelyét is. Kirándultak Réka várához, ahol megismerték a vár történetét. Esténként dia­filmeket vetítettek a modern szobrászatról, a magyar festé­szetről és a népi fazekasművé­szet alkotásairól. A szaktábor résztvevői lerajzolták a várat, készítettek plakát- és embléma­tervet Óbányáról. Látképet rajzoltak Püspökszentlászlóról, ahol megtekintették az arboré­tumot.' Hagyományos úttörő­tábori program volt a szám­háború. ság legutóbbi tárgyalási nap­ján ítélkezett Németh Ferenc 40 éves alsónánai lakos ügyé­ben. Németh ez év január 13- án a Tolna megyed Népbolt Vállalat szekszárdi, 17. számú önkiszolgáló boltjából Mireli- te-csirkét és kakaólikőrt lo_ pott. Tettének felfedezése után a 64 forint 90 fillér értékű árut elvették tőle. Németh Feren­cet a megyei bíróság jogerő­sen háromhónapi fogházra és 500 forint pénz-mellékbünte­tésre ítélte. A bíróság a_sza­badság vesztés- büntetés végre­hajtását kétévi próbaidőre fel­függesztette. • Patkó István 46 éves báta- ! széki lakos a múlt év nyarán a Szegedi Konzervgyár . báta­széki üzemének raktárvezető- jeként dolgozott. Júliustól ok­tóberig apránként több mint kilenc liter tiszt szeszt ivott meg a raktár készletéből. Ez­zel a társadalmi tulajdonban majdnem kétezer forint kárt okozotf. Munkája ellen más okok miatt is merült fel jogos kifogás. A megyei bíróság Patkó Istvánt jogerősen öthónapi szabadságvesztésre és 800 fo­rint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A bíróság a szabad­ságvesztés végrehajtását há­romévi próbaidőre felfüggesz­tette; egyben az. elítélt előze­tes rehabilitációját is kimon­dotta. Patkó javára nyomaté­kos enyhítő körülményként szolgált, hogy az okozott kárt megtérítette, s hogy önként vett részt alkoholelvonó-keze- lésen. » Mint korábban jelentettük, ifjú Zsidó Béla szekszárdi la­kossal együtt került a vádlot­tak padjára idősb. Zsidó Bé­la. A fiú több társával együtt megpróbálta kisiklatni az esti gyorsvonatot. Az ő ügyüket már korábban jogerősen be­fejezte a megyei bíróság. Idősb. Zsidó Béla azzal a két pisztollyal üzletelt, ame­lyet fiától vett el. A Szek­szárdi Megyei Bíróság fegy­ver- és lőszerrel való vissza­élés bűntette miatt idősb. Zsi­dó Bélát jogerősen nyolchóna­pi börtönre ítélte, mellékbün­tetésként pedig egy évre el­tiltotta a közügyektől. Jaj, a hosszúhaj íiaknak A hosszú hajat Mexikó­ban -nőiesnek tartják. Cam­peche tartomány főváros közigazgatási szervei elren­delték, hogy egyetlen hosz- szú hajú gimnazistát sem lehet évzáró vizsgára en­gedni. A mexikói rendőrség' pedig egyetlen hosszú hajú fiatalembernek sem ad ki jogosítványt * A Buenos Aires-i vám­őrség nemrég „testületi” haj nyírást rendelt el azon ,,hosszúbajúak” között, akik nemzetközi hdpitalálkozó. ra érkeztek az argentin fő­városba Latin-Amerika kü­lönböző országaiból. „Ar­gentinéban csak a szerze­tesek és a. kecskék visel­hetnek hosszú szőrzetet” — jelentették ki a vámőrök, akiket minden eshetőségre készen védelme alá helye­zett a helyi rendőrség. Gabonatüzet okozott a mozdonyszikra Tegnap délelőtt fejeződött be a vizsgálat annak a gabo-, natűznek ügyében, amely va­sárnap délután keletkezett a bátaszéki Búzakalász Tsz nyolcholdas ős ziár p a-tá blá j á- ban. Mint a tűzrendészet! ha­tóság megállapította: a tüzet mozdonyszikra okózta; a ká® meghaladja a 40 000 forintot Zsibli Jánosnak, a gabona őr­zésével megbízott gazdának körülbelül két hold termésé® sikerült megmentenie. Mit ígér a tv a jövő hétre? Július 4-én; kedden ismét jelentkezik a „Jó eistét Magyar- ország”. Ezúttal a tv kamerái Leninvárosba, a Tiszai Vegyi­kombinát területére és a szo­cialista város centrumába, a Somogy megyei Ráksi község­be és a Szolnok megyei Cibak­házára látogatnak eL Július 5-én, szerdán a„Gyúru juk az ipart” című sikeres közgazdaságpolitikai szarítikus műsor második adása kerül képernyőre. Ezen az estén a „Maszk nélkül” sorozat ven­dége a világhírű román opera­énekes, Dán Jordachescu lesz.1 A kísérleti második műsor suu gározza Mándy Iván „Régi idők mozija” című tv-játékátj Július 6-án, csütörtökön a2 „Epres múzeum” című műsor­ban egy gazdag világgal i merkedhet meg a néző; egy nyugdíjas munkás — amatőr régész — hosszú évtizedekért át összegyűjtött kincseinek há­zi tárlatát hozzák nézőközel-^ be a filmfelvevő gépek. Július 7-én, pénteken „HéÉ tenger” címmel filmsorozat in­dul, amely betekintést enged a zárt tengerek élő- és nö­vényvilágába, a parti lakók életébe. Az első film a Vörös­tengerrel ismertet meg. A so­rozatot olasz tévések készítet­ték. Július 8-án,' szombaton a „Ki mit tud?” döntőjét bonyo-t lítják le a Ganz-MÁVAG mű­velődési központban. Tekin-- tettel a döntőbe jutottak nagy létszámára és a várható izgal­mas versengésre, a népszerű vetélkedő már a kora esti órákban megkezdődik és a szombat esti műsor a vetélke­dő jegyében zajlik. Július 9-én, vasárnap dél­után indul a „Világjárók” cí­mű magyarul beszélő francia filmsorozat. Egy fiatal újságíró és fotoriporter „Félpénzen” járja be a világot és közben izgalmas tudósításokat küld az egyik francia lapnak. Este képernyőre kerül a két héttel ezelőtt elmaradt Sztravinszkij című amerikai film. Kegyetlenkedés féltékenységből

Next

/
Thumbnails
Contents