Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-20 / 143. szám
r JÚNIUS 3, y KEDD Névnap: Rafael A Nap kél 3,46 — nyugszik 19,45 órakor A Hold kél 13,52 — - nyugszik-------■ — Két városunk, Dombóvár és Szekszárd vízellátásának javítására és a szennyvízelvezetés időszerű feladatainak megoldására 3 millió forintos támogatást nyújt a negyedik ötéves tarv időszakában az Országos Vízügyi Hivatal. — Megyénkben mintegy 18 ezer fővel csökkent a mező- gazdaságban dolgozók száma, bár a mezőgazdasági aktív keresők részaránya továbbra is meghaladja 40 százalékos átlagával az országos 26 százalékot. — Elkészült a Tolna megyei Ipari Szövetkezetek Szövetségének új alapszabálya, amit felülvizsgálat után a jövő hét folyamán hagy jóvá a Tolna megyei Tanács végrehajtó bizottsága. — ' Megyénk üzemeiben 43 nyugdíjelőkészítő bizottság működik ez idő szerint, míg további 41 üzemben megbízott nyugdíjfelelősök foglalkoznak a munkahelyüktől megváló idős dolgozók nyugdíjazásának előkészítésével. — Búzafajta-bemutatót tartanak június 22-én délelőtt 10 órakor Iregszemcsén, az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet Növényfajtakísérleti Állomásán. Tájékoztató hangzik el többek között a kalászos gabonafélék fajtaellátottságáról és a termesztés egyes kérdéséről, a szemle után pedig sor kerül a tapasztaltak értékelésére, megvitatására. — A közlekedési bűntettek néhány elvi kérdéséről és a Btk. módosításáról tart előadást dr. Vágó Tibor, a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezető bírája, csütörtökön délután 3- kor a TIT szekszárdi központjának emeleti klubtermében. — Két átmenetileg betöltetlen körzeti orvosi állás kivételével Tolna megyében 97 körzeti orvos biztosítja az egészségügyi alapellátást. Egy körzeti orvosra átlagosan 1400 beteg ellátása jut. — 1965-től jelentősen meggyorsult a mezőgazdasági termelésre nem alkalmas területek erdősítéssel történő hasznosítása. Tolna megye 1945- ben 32 318 hektár erdőterülettel, 1971-ben már 37 223 hektár erdőterülettel rendelkezett. — Megyénkben 1967-ig bezáróan évente 2700 volt az elvándorlók száma. 1967-től az el- és ideköltözők száma ezerre csökkent. — A Silver Spring-i kórházban másfél órás műtétet hajtottak végre George Wallace aläbamai kormányzón és el- távplították a hátába fúródott golyót. Az orvosok szerint a műtét sikerült. Még mindig nem tudják azonban, visszanyeri-e Wallace mozgási képességét. — Húsz évszázad pénzeiből nyílt kiállítás vasárnap a dunaújvárosi múzeumban. Mintegy háromezer kelta, római kori, középkori pénzt állítottak ki, melyeket Dunapentelén, In-, terçisa római tábor ásatásainál és a város, a vasmű építésénél találtak. FUTÓ ZÁPOROK, ZIVATAROK Várható' időjárás ma estig: felhőátvonulások, főként nyugaton és északon futó záporokkal,' zivatarokkal. Mérsékelt, majd megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20, máshol 25 fok körül. Áz idén kilencedszer Kilencedik alkalommal rendezik meg az idén július 12— 23 között a pedagógiai nyári egyetemet Szegeden. Ezenkívül ebben az évben első alkalommal szervezik meg július 19—30-ig a közművelődés idő- iszerű kérdéseivel foglalkozó művelődéselméleti nyári egyetemet. Az első „év” fő témája: a művelődés szerepe a szocializmusban. A rendezők azt a célt tűzték maguk elé, hogy a nyári egyetem előadásán az ország minden részéből — így Tolna megyéből is — részt vevő gyakorló népművelők, a közművelődés irányító szakemberei neves hazai és külföldi kutatók előadásaiból ismerjék meg a kultúra és művelődés filozófiai és egyéb problémáit, a művészeti ízlés ég nevelés, a kommunikációs elmélet és a félnőttneveléssel kapcsolatos kutatások legújabb eredményeit. Lévén, hogy mind a pedagógiai, mint a művelődéselméleti nyári egyetem előadásai a szabadtéri játékok időszakára esnek, mi sem természetesebb, mint az, hogy az egyetem idei hallgatói is megtekintik a játékok néhány előadását. Megbotránkoztatta gyermekeit Három gyermek nevelése apai kötelessége Balogh József 30 éves pincehelyi segédmunkásnak. Megtisztelő kötelességét a múlt év őszétől többször megszegte. El-elmaradt a munkából, fizetése nem kis hányadát elitta, sőt két alkalommal a gyermekek szeme láttára bántalmazta feleségét. A Tamási Járásbíróság dr. Erdős Tibor tanácsa Balogh Józsefet ifjúság elleni bűntett miatt egyévi javító-nevelő munkára ítélte ötszázalékos bércsökkentés mellett. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy az áldatlan családi helyzet nem kizárólag Balogh József hibájából alakult ki, abban része volt az elitéit feleségének és anyósának is. Az ítélet jogerős. ttína. tdatit vitXd mM-iHt fayrsfltisTíp NËPOJSÂG Népszerű a balai ouföl drári üdülőhelyi klub A Balaton első üdülőhelyi klubja alig néhány hete nyílt meg Balatonföldváron. Ez a régi igényt kielégítő idegenforgalmi létesítmény hamar népszerű lett az üdülővendégek körében.. „Az ország első üdülőhelyi klubját” létrehozó Siótur. Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala állandó műsort biztosít az egész nyári szezonban. Elsősorban az esős, hűvös napok- han keresettek a klub játék- szoibái, ám az állandó jellegű programok: a hétfői folklór- műsor, a szerdai zenei, vagy német nyelvű irodalmi estek, a pénteki divattanácsadások, divatbemutatók is új színfoltot jelentenek a tó déli partjának kulturális életében. Július 24—26 és 27-én _ a népművészeti napok keretének külön műsorai és a népművészeti kiállítások ugyancsak gazdagítják a klubban rejlő szórakozási lehetőségeket, A klubot napi-, vagy hetijeggyel bárki látogathatja. A jegyekkel igénybe vehető a gazdag választékú olvasóterem napilap- és folyóirattára, a könyvtár és a játékautomaták. A balatoni témájú, június 22-ig tartó exlibris-kiéllitás iránt különösen nagy az érdeklődés. Ezt követi majd Soós István kaposvári festőművész kisgrafikai tárlata. A népszerűvé lett klub látogatottságához természetesen a Pannónia Vállalat által üzemeltetett: másodosztályú büfé árai is hozzájárulnak.. A filmvetítéssel, társasjátékkal, rögtönzött és állandó műsorokkal kitöltött, fürdésre alkalmatlan napokban mind több kül- és belföldi keresi fel a klubot, s így az új típusú balatoni „Kurszalon” mindinkább a nemzetközi forgalmat lebonyolító fürdőhely, s egyúttal a Balaton-part szerves részévé válik. (M) A Tamási Járásbíróság a garázdaság miatt már korábban is megbüntetett Horváth Istvánt hathónapi f egy házzal és a közügyektől egyévi eltiltással sújtotta. Horváth, mint többszörösen visszaeső bűnöző, nem részesülhet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében. . A 25. HEH TOTÖNYEREMÉNYEK Beérkezett 447 199 szelvény, felosztásra kerül 2 344 462 forint és 260 496 forint jutalom. Az angol polgári repülés legszörnyűbb katasztrófája Az angol polgári repülés történetének légszömyűbb katasztrófája zajlott le vasárnap este Londontól néhány kilométerre. A BEA légitársaság Trident típusú gépe röviddel a felszállás után eddig ismeretlen okokból lezuhant és a 112 utas. valamint a hatfőnyi legénység életét vesztette. Száz- tizenöten a helyszínen haltak szörnyet, hárman kórházba szállítás közben haltak bele sérüléseikbe. Az utasok között briteken kívül két belga és egy kanadai volt. Percekkel a katasztrófa bekövetkezése után tucatjával érkeztek a helyszínre a mentőautók, rendőrkocsdk és a tűzoltók. A BEA elnöke eddig csupán annyit tudott mondani, hogy a pilóta semmilyen vészjelzést nem adott le a katasztrófa előtt. Robbanásnak semmi nyomát nem találták a roncsokon, és a rendőrség első megállapítása szerint sem merénylet okozta a szerencsétlenséget. Az angol kormány illetékes minisztere alapos vizsgálatot ígért.. Ehhez egyébként sértetlenül megtalálták a repülés adatait rögzítő „fekete dobozt”. A könyvsorsjáték Vasárnap a Könyvklubban tartották meg a könyvsorsjáték húzását. A főnyereményt, egy Zsiguli személygépkocsit a 15. osztály, 10 126 számú sorsjegy nyerte. A nyeremények: törökországi körutazás (egy személy, 15 nap), 10. osztály, 18 661-es sorsjegy; ÍOOOO forintos vásárlási utalvány 10. osztály, 20 452-es sorsjegy; 10 000 forintos vásárlási utalvány 1. osztály 12 727-es sorsjegy, libanoni utazás (egy személy, 9 nap) 14. osztály, 22 658-as sorsjegy. Napospart—Isztambul utazás (egy személy, 7 nap), 15. osztály, 12 032-es sorsjegy, 5000 forintos vásárlási utalvány, 9. 13 találatos ötvenkilenc darab, nyereményük 9537 forint, ebből 13 plusz 1 találatos huszonnégy darab, a nyeremény és a jutalom együttesen 18 220 forint. A 12 találatosok 224, a 11 ta- lálatosok 23, a tíztalálatosok 9 forintot nyertek. főbb nyereményei osztály, 3 080-as sorsjegy, 50Ö0 forintos vásárlási utalvány, 12. osztály 3459-es sorsjegy, Ausztria—Olaszország—Jugoszlávia utazás (egy személy 7 nap), 1. osztály 22 416-os sorsjegy, Erdélyi körutazás (egy személy 9 napra) 11. osztály, 11217-es sorsjegy, leningrádi utazás (egy személy, 6 napra), 9. osztály, 10 665-ös sorsjegy, Berlin—Potsdam (egy személy 5 napra) 10. osztály, 3066-os sorsjegy, Gyilkostó (egy személy, 5 napra) 4 osztály, 336- os sorsjegy, Prága (egy személy. 4 napra) 8, osztály, 22 34Ö-es sorsjegy. A sorsjegyek beválthatók június 21-től minden könyvesboltban, (MTI) Szekszárd Város Tanácstagi Híradója 1972/2. Megjelent a Szekszárdi Városi Tanács tájékoztató kiadványának idei második száma. Tartalmazza a „Tiszta és virágos Szekszárdért" mozgalom versenyfelhívását, mely része a „Tiszta és virágos Tolna megyéért" elnevezésű kezdeményezésnek. A megyei tanács vb, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a KISZ megyei bizottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az utóbbit éves verseny formájában hirdette meg, melynek eredmény- hirdetése jövő június 30-án lesz. A városok és nagyközségek kategóriában a versenyt kiíró szervek negyedmilliós első és kétszázezer forintos második dijat tűztek ki. A községek közti verseny első dija százötvenezer, a második százezer, míg a harmadik nyolcvanezer forint. A díjak csak fejlesztési célra fordíthatók. A tájékoztatóban még dr. Szabó Endre városi-járási vezető ügyész ismerteti a Btk. módosításával kapcsolatos egyes kérdéseket, dr. Sümegi István osztályvezető főorvos pedig a város szociálpolitikai terveit. Lopással pótolta a hiányt Schwartz Károly gépkocsi- vezető igen megörült, hogy a rábízott, de eltűnt ponyva árának megtérítéseként nem kell a Volán 11. számú Vállalat részére 3300 forintot megfizetnie. A ponyvát, — mint ekkorra kiderült,- — Brandt Vince nagyhajmási gépkocsivezető lopta el tőle 1971 őszén, a Volán dombóvári telepén. Balázsi Sándor szintén nagyhajmási gépkocsivezető kedveskedett kollégájának azzal, hogy a telepről kivitte a' ponyvát. Brandt azzal mentegetőzött, hogy azért lopta meg munkástársát, mivel tőle is elemelte valaki a ponyvát. A Dombóvári Járásbíróság Brandt Vincét tízhónapi börtönre, Balázsi Sándort nyolchónapi börtönre és 800 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés-büntetések végrehajtását a bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. . A rák legyőzésére világszerte kísérleteznek a szer« vezet önvédelmi erőinek, immunitásának mozgósításával. A kísérletei: biztató eredményeiről részletes cikkben ad számot a Delta Magazin júniusi száma. „Búcsú a mérőszalagtól’* címmel ismerteti a hagyományos módszereket felváltó új rendszereket a sporteredmények hiteles megállapításában. Beszámol a városi közlekedés céljaira kialakított legújabb autótípusokról és a térelemes építés technikai bravúrjairól. A csillagászat köréből cikket közöl a galaxisok keletkezéséről s látványos képek-' kel bizonyítja, hogy milyen korszerű kapcsolatban . van egymással a grafika és a technika. Per- sepolis elődjének, a hatezer éves Susának feltárásáról is részletes cikk szól. Bemutatja a lap az elektronika újabb térhódítását a fotózásban, az elektronikusan szabályozott fényképezőgép-zárat s alkalmazását a Hair néhány színes felvételével illusztrálja. Uj élettani felismeréseket tartalmaz a szervezet hőháztartásáról szóló cikk, Ezenkívül számos hír, információ, Delta-lexikon és száznál több — javarészt színes — kép teszi teljessé a lap legújabb számát. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárdi Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—H, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában ■zéchenyi utca 46, Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám ; 25 068 I Garázdaságért fegyházbüntetés Horváth István 33 éves nagyszékely! kubikos ez év január 30-án összekülönbözött feleségével. A várható tettleges- ség elől az asszony a szomszédba, Oláh Jánosékhoz menekült. Horváth az utcán hangoskodott, s kilátásba helyezte, hogy felgyújtja Oláhék házát. Február 11-én Horváth egy ismerős családnál — Sal- lai Sándoréknál — találta feleségét. Az összeférhetetlen férfi bármiféle méltányolható ok nélkül a házigazdára támadt, — s ezzel érthető megbotránkozást keltett a jelenlévők körében.