Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-18 / 142. szám

Itt is emberek élnek A gyorsuló urbanizációt meg­gondoltan szolgáló területfej­lesztési koncepciók általános megismerését követően me­gyénkben is számos úgyneve­zett kis, további fejlesztésre nem jelölt község lakossága eresztette búnak a fejét. Egé­szen csekélyke túlzással még az is papírra vethető, hogy né­mely kisközségünkben úgyne­vezett világvége hangulat ural­kodott el. Kezdetben még tör­téntek szubjektív indítású próbálkozások, szembe szegül­ni az urbanizáció „rideg” tör­vényszerűségeivel. Kezdetben, mondom. Mostanában már lép- ten-nyomon azt hallhatja a kis települések élete felől ér­deklődő, hogy „szél ellen nem lehet zongorázni.” Aki menni akar, menjen csak, miért is maradna olyan lakóhelyen, amit a fejlődés ítél halálra?!” A vadregényes környezetben fekvő Mórágy is olyan falu, amelynek' otthonaiban SŰRŰN CSATTAN a kissé még keserű bíztatás. — Fiatal vagy, előtted a vi­lág! Akiknek szól az öreg szülők búcsúra ösztökélő mondogato- lódzása, nem győzik magya­rázni, hogy nem a vakvilágba vágyakoznak ők, hanem köze­lebb a kenyeret adó munká­hoz, mert érvényesíteni akar­ják jogukat, lehetőségeiket a kulturált életkörülményeikre. — Apám, annak az apja, meg öregapám apja is itt élt.;. Ez már sehol nem érv. Föl- fölhangzik, de annyi indulatos töltés sincs már benne, hogy valamirevaló családi csetepa­tét indítson el. Nincs ezekben a mai fia­talokban semmi ragaszkodás a szülőhelyük iránt, — panaszol­ják az öregek, a Mórágyon maradók, de tudván tudják, hogy nincs igazuk. Az elköl- tözöttek zöme ugyanis haza­jár. Jön Bátaszékről, ami itt van egy macskaugrásnyira. Érkeznek Bajáról és Szek- szárdról. Rendszerint akkor, amikor a szülői ház könyékén szükség van a fiatal erőre. Kapálásra vár a kukorica, per. metezésre a szőlő, vagy igazí­tani kell a javításra igencsak rászoruló hajlékon. Mórágyon az elmúlt tizenöt év alatt mindössze ketten épí­tettek új házat. Ha most kez­denének építkezni, gazdáik kö­zül ..lüulüii EGYIK SEM ITT dő, mert csak kevés keresőnek ad ' kenyeret a község. Ponto­sabban, a munkaerő javát tartja vonzásában az ipari üzemek közelsége. Az 1400 katasztrális holdas termelő- szövetkezet, amelyiknek nem is olyan régen még 180 tagja volt, s amelyik 1969-ben olyan aktívan szorgalmazta Mőcsény központtal az egyesülést, ma mindössze 30 aktív termelő­szövetkezeti taggal rendelke­zik, A harmincak között több az elégedetlen, mint az elégedett ember. SAJOG A SZIVÜK a mórágyi határért, hogy ab­ban csak gabona, meg vegy­szeres művelésű kukorica te­rem, holott az az ésszerű és nem egyedül azért, mert csök­ken a mórágyi termelőszövet­kezeti tagok száma. Itt ez a vetésszerkezet a gazdaságos. Az általános iskolában az idén 31 diák fejezte be tanul­mányait. Hárman jelentkeztek gimnáziumi továbbtanulásra, ketten szakközépiskolába és tizenhármán ipari szakmun­kásképzőbe. A képlet nem 'új. Évek óta ez az arány. Egyút­tal a felnövekvők útiránya is. Az iskola tanári szobájában hallhattam, hogy itt sincs rangja a paraszti munkának. De mitől legyen? Az igazgató, aki a jövő tan­évtől megválik Mórágytól, el­mondott egy példát. ;. Tanít­ványuk volt az a lány — azóta eladósorba cseperedett már — aki elvégezte a lengyeli szak­munkásképzőt. A termelőszö­vetkezet nem tudta a szakké­pesítésének megfelelő munká­ba állítani. Következésképpen, beszélhettek már ezután a pe­dagógusok, hogy mennyire a magyár mezőgazdaság jövőjé­ben gondolkodik, aki mezőgaz­dasági szakmát tanul. Azt kérdezte- tőlem Mezei Zoltán igazgató, hogy miért akarok én írni Mórágy csön­des agóniájáról, amikor ez olyan értelmetlen dolog, mert a község életében beálló vál­tozások törvényszerűek? — Nem értelmetlen, — fe­leltem és teljes meggyőződés­sel — mert emberek élnek itt és nagyon valószínű, hogy öt­ven év múlva is élnek még itt emberek. Ezek miatt érdemes * krónikába foglalni a jelen gondjait — Én erről mégsem írnék! A kérdésre, hogy miről ír­na, nem kaptam választ. beszélgetni a tanács vezetői­vel. Itt viszont idő is van, hely is van, fölhívni a figyel­müket arra, amit tán figyelem, fölhívás nélkül is tudnak. A közös tanács kisközségeiben van élet! Akad bennük igen számos olyan óhaj, ami nem egyéni hasznú és ezért lenne érdemes a lehetőségek határa­in belül mihamarabb hadat üzenni a temetői közhangulat­nak. Az idő rövidsége csak röpke bepillantást engedett Mórágy életébe, de ez ÉPPEN ELÉG VOLT annak fölfedezéséhez, hogy a község lakói messzebbre lódul­tak lakóhelyük jövőjének meg­ítélésében, mint az az adott körülmények között reális. Itt ugyanis még nem kihalásról van szó, hanem egészséges mozgásról, a lakosság cserélő­déséről. És amíg erről beszél­hetünk, nem csak indokolt, kö­telező is, odafigyelni arra, hogy mire van szükségük az embereknek. Mit szeretnének, mi kell ahhoz, hogy a közér­zetük jó legyem Egyébként... Mórágy kör­nyéke gyönyörű vidék. Haza­felé hosszan volt alkalmam tűnődni azon, micsoda fölkí­nálkozó paradicsoma lehetne a városok, nagyobb telepü­lések rohanó zajából a termé­szethez menekülő emberek­nek! Az jutott eszembe, hogy amikor már készen áll a ház, bele is lehet költözni, amikor a család összeszorgalmaskod- ta mindazt, ami az összkom­fortos élethez szükséges, rend­szerint arra kezd gyűjtögetni, hogy megszerezze azt a bármi picike földdarabot, ami visz- szavezeti a pihentető, fölüdítő természetbe..; Igaz, hogy Mórágyra nem települ hét határra nagy von­zást gyakorló ipari üzem, igaz, hogy a fejlődésnek nem tu­dunk itt gazdrvígilag is meg­alapozott perspektívákat nyit­ni, de az sem lebecsülendő szerep, ami juthat a község­nek. Az nevezetesen, hogy a nyugalmával, természeti kör­nyezetének szépségével hódít­son magának az új lakók mel­lett pihenni vágyó hazatérő­ket. Persze, a hódítás képessé­ge csak akkor bontakozik ki * igazán, ha megmozdulnak a most reménytelenül ölbe hul­latott kezek. LÁSZLÓ IBOLYA A lélek-lyutas cserépedény A lélek-lyukas cserépedény. A Balaton „Aquincumában" — Fenékpusztán — a közel­múltban került elő dr. Sági Károly múzeumigazgató ása­tása nyomán a nem minden­napos cserépedény. A késő vaskorban, a római hódítás idején az agyagból készült urnát a halott hamvának el­helyezésére készítették. Az agyaguma eltér a szokásos cserépedényektől. Öhlös, nyí­lása körül kihajló perem fut körbe, de a legjellegzetesebb vonása: a hét lyuk az oldalán. Foto: Péterfay Endre Az urna készítője késsel nyitotta a hét lyukat. Az egyik alaposan megrepesztette az edény oldalát. A szokás onnan ered, hogy a rómaiak hittek a Lélekvándorlásban és a lyukak nyitásával igyekeztek szabad utat biztosítani a halott távo-; zó lelkének. A tízéves program alapján teljes szépségében feltáruló Fenék-puszta egyik értékes le­lete került az urnával a keszthelyi Balatoni Múzeum­ba. — g — ^Autósoknak ! A GÉM Szövetkezet TOLNAI AUTÓSZERVIZE kibővíti szervizszolgáltatásait. A hagyományos szervizműveleteken túl-díjmentesen végezzük a: fényszórók műszeres ellenőr­zését, futómű és fékek vizsgálatát. További tevékenységeink: kis- és középjavítások, karambo­los és egyéb karosszériajavítások, műszeres gyújtás- és futóműbeállítás, időszakos vizsgára előkészítés, elakadásjel­ző villogó beépítése, stb, TELEFON: Tolna 14L a legkisebb fuvardíjjal — munkaidő után is, bejelentés: Szekszárd, Gyenei Tartsay It II/B. (114) építene már, hanem Bátaszé­ken, Szekszárdon. A miértre világos a válasz; — A gyerekek miatt, hogy az ő iskoláztatásuk könnyebb legyen! Valóban, az elmenők, a fész- . két másutt, a munkahely kö­zelében rakák csak részben szánják rá magukat a költö­zésre csupán a maguk nevé­ben. A tanácskirendeltség veze­tője — aki elnöke is volt itt a községi tanácsnak — arról számolt be, hogy pillanatnyi­lag stagnál az elvándorlás. Pontosabban, ahány család megy, körülbelül annyi jön a helyébe. Olcsók a házak és a pusztán lakóknak még a Mó­rágyra való beköltözés is for­radalmi változást jelent. Van villany, jó a közlekedés, bizto­sított a kereskedelmi ellátás, Kt az iskola, ami még majd­nem vadonatúj, kéznél az or­vos, szomszédságában pedig a gyógyszertár. A községnek — mint emlí­tettem — viszonylag jó a köz­lekedése. Egyedül Bonyhád fel gyöngébbek az útviszonyok. Ez utóbbi magyarázza, hogy a járási székhely ipari és kisipa­ri üzemeibe nem járnak el dolgozni olyan _ sokan, mint amennyien Bátaszékre és Szekszárdra utaznak naponta. Mórágy egyébként típusosán alvó falu. Kora reggel néptele- neddk el és esténként, _ majd főleg hétvégeken népesedik tog, Ez megint magától értető­tgy hát, maradt a szándék, mert az a tény is maradt, hogy Mórágy a hanyatlás ellenére emberi lakhelyül szolgál és mint ilyen, nem kerül még számos évtizedig a Gyűrűfű sorsára. Megismételném, mi­ért. Azért, mert az elmenők he­lyébe újak jönnek, öt év alatt KICSERÉLŐDÖTT a község lakosságának 25—30 százaléka. A lélekszám három év óta stagnál az 1150—1200 között. És nem igaz, hogy csak idős emberek telepednek ide! Nagyon sok család érkezett az alföldi tanyavilágnak árvíz sújtotta vidékeiről, itt remél­ve a dombokká jámborodó Mecsek lábánál biztonságot az elemek legádázabb csapásától, az árvíztől. Asszonyokkal beszélgettem. Ott álltak a tűző napon és várták a Bátaszék felé közle­kedő autóbuszt, munkába me­net. — Tudja, nem lenne itt semmi baj, pedig nem fejlő­dött a kereskedelem, viszont nem is romlott. De mennek az őslakosok. — Kellene nekünk egy cuk­rászda. Azt mondják,' nem ad­nak, mert nem fizetődik ki. Hát lehet, ilyenkor nyáron messziről hozni a krémest, meg ezt, azt?! Mőcsényben délután 1 óra­kor ült össze a közös tanács végrehajtó bizottsága. Sajná­lom, hogy nem volt idő ismét Vietnami kutató Egy fiatal vietnami kutató is dolgozik újabban az iregszemcsei Takarmánytermesz­tési Kutató Intézetben. Nguyen Viet Nien, a hanoi mezőgazdasági intézet harmincnégy éves agrármérnöke aspiránsi tanulmányait foly­tatja az iregszemcsei intézet izotóplaborató­riumában, ahol a fehérjedúsabb takarmány termesztésének lehetőségeit kutatják besugár- zásos kísérletekkel. — Hogyan került a térben oly távoli test­vérország fia hazánkba, méghozzá Tolna me­gyébe? — kérdeztük tőle és iregszemcsei kol­légáitól, miközben székkel kínáltak a labora­tórium egyik szűk helyiségében. Meglepetésünkre magyarul válaszolt kérdé­sünkre. Ha törve is, de már eléggé érthetően beszéli nyelvünket. Elmondotta, hogy 1970. októberében jött Magyarországra, s előzőleg a magyar nyelvet tanulta Budapesten, majd a tápiószelei agrobotanikai intézetben kezdte meg tanulmányait. Aspirantúrájának befejez­tével kandidátus lesz. A Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságá­nak felkérésére és dr. Kurnik Ernő akadémi­kus engedélyével, 1972. januárjában került az iregszemcsei kutatóintézetbe. Először csak háromhónapi Időtartamra, itteni tartózkodá­sát azonban további felkérésre 1974. szeptem­beréig meghosszabbították. Időközönként konzultációra jár Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémiára. Tudo­mányos munkásságát magyar tudósok, kollé­gák is elősegítik. Dr. Pozsár Béla, a biológiai tudományok kandidátusa, aki néhány évvel ezelőtt az iregszemcsei izotóplaboratórium­ban végzett kutatásokat, a vietnami agrár­mérnök budapesti aspiránsvezetője és dr. Kurnik Ernő professzor, az intézet igazgatója is figyelemmel kíséri és támogatja tanulmá­nyaiban. Nguyen Viet Nien a levéliehérje-tartalmat Iregszemcsén befolyásoló tényezőkről írja meg kandidátusi disszertációját, s ehhez szerez elméleti és gya­korlati tapasztalatokat Iregszemcsén. Alap­tárgya a növényélettan, szaktárgya pedig a növénytermesztéstan, a takarmányozástan és általános biológia. Napkelet fia jellegzetes képviselője a sza­badságáért és felemelkedéséért küzdő né­pének. Törékeny alkata rendkívüli akaraterőt rejt. Steinmacher Pál, az intézet sugárvédel­mi felelőse, aki szállásadója is, nagy elisme­réssel beszél a fiatal vietnami kutató hallat­lanul nagy szorgalmáról. Rengeteget tanul, gyakran éjfélig fent vir- raszt a magyar egyetemi tankönyvek társa­ságában, Steinmacherék lakásában. Újságokat olvas és nézi a televíziót is. A képernyő kö­zelebb hozza messzi hazáját, ahol felesége él- hároméves kisfiúkkal. Felesége a hanoi kór­házban sebészorvosnő. Emberéleteket ment ott, ahol a háború megszállottjai bombákkal öldökölnek. A fiatal vietnami kutatót Steinmacherék is igen megkedvelték szerény, emberséges ma­gatartásáért, mértéktartó életmódjáért, udva­riasságáért. Szállásadója feleségét mamának hívja, már családtagnak számít. Velük együtt étkezik, s nem volt nehéz megszoknia a ma­gyar ételeket, Steinmacherné főztjét, mert Vietnamban is fűszeresen készítik az ételeket. Nagyon szereti a természetet, a szabadban való barangolást, s Pali bácsi viszi motor- kerékpárján a környékbeli tájak felfedezésé­re. Együtt kirándultak a tabi erdőbe is. Mindenkihez kedves, szereti a magyarokat. S azt kívánjuk Nguyen Viet Nien-nek: hozzá­juk is legyen kegyes a sors, mielőbb űzze el a háború fekete felhőit hazája és családja felől. BALLABÁS LÁSZLÖ

Next

/
Thumbnails
Contents