Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-16 / 140. szám
JÚNIUS 16 PÉNTEK Névnap: Jusztin A Nap kél 3,46 — nyugszik 19,44 órakor A Hold kél 9,22 — nyugszik 22,58 órakor — Pártszékház épül Tevelen. Az új épületet előreláthatólag a jövő hónapban adják át rendeltetésének. — TJj vegyesbolttal bővül a közeljövőben megyénk kereskedelmi hálózata. A máza- szászvári vasútállomás mellett lévő üzlet műszaki átadása megtörtént. — A hét elején NSZK-beli kereskedők jártak a simon- tornya—igari termelőszövetkezetben lóvásárlási ügyben. A kereskedők az előzetes tárgyalás után még visszatérnek — megvenni a kiszemelt lovakat. — TJj veszélyes károsítóként lépett fel megyénkben a fe- nyércirok, mely a legkülönbözőbb kultúrákban, dg különösen a kukoricában terjed. Jelenleg mintegy 1500 holdnyi területen fordul elő. A mező- gazdasági szakemberek a veszélyes gyomnövény elterjedését minden lehető eszközzel igyekeznek megakadályozni. — A kereskedelmi tervező- vállalat harmincöt szakembere kereste fel tegnap a szekszárdi Gemenc Szállót. Ismerkedtek az ország egyik legfiatalabb hoteljének belső berendezésével, munkájával, eradményeivel és nehézségeivel, látogatottságával, forgalmi adataival. — Búzafajta-bemutatót tartanak június 22-én Iregszem- csén, az Országos Mezőgazda- sági Fajtakísérleti Intézet Növényfajtakísérleti Állomásán. A bemutatón tájékoztató hangzik el a kalászos gabonafélék fajtaellátottságáról és a termesztés egyes kérdéseiről. — Szakosított, 580 férőhelyes tehenészeti telepet adnak át rendeltetésének a hónap végén a mőcsényi Völgység Népe Tsz cikói kerületében. — Uj, ötszáz méter hosszúságii makadám utat adnak át rövidesen a forgalomnak Kis- dorogon. Az út a falu központját a zombai úttal köti össze. — Garázsépítő-szővetkezet alakult Szekszárdon, „Pollack” néven, melynek alapszabályait a városi tanács vb jóváhagyta. — Száztíz új növényvédelmi gép üzembe állítására van szükség megyénkben 1972-ben, hogy a mezőgazdasági üzemek a növényvédelmi munkákat maradéktalanul el tudják végezni. A gépellátás tekintetében az elmúlt évekhez viszonyítva idén kedvezőbb a helyzet. — Uj iskolaszárnyat adtak át a közelmúltban Tevelen. Az épületrészben két tanterem, két szertár, valamint nevelői és igazgatói iroda kapott helyet. — Klubkönyvtár építését- kezdi meg a napokban a te- veli tanács Kisdorogon. Az új létesítmény átadására a tervek szerint a jövő év első felében kerül sor. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1- Telefon ; 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Sndexsíámi 29 8M _____ T flíK ittam “ vttxípsotEfííMfSGvrsntrETm IVÉPÜJSAG A MAdTHR 8ZOC1A L ISTA* MUNKÁSSÁ At TO LH A ÍME G YET BI Z O TT SÄGA HÄK LAP J A Vendégek az NDK-ból- — Motel Domborîban. X n<^ vekvő idegenforgalmi igényeknek megfelelően még az idén új, harminchat férőhelyes motelt építtet Domboriban a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal. FÜLLEDT, MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, néhány helyen záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Fülledt, meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 27—31 fok között. Az Országos Takarékpénztár két hét múlva, június 29-én és 30-án, Budapesten rendezi a II., a III. és a IV. békekölcsön 1972. első félévi sorsolását. Június 29-én a II. békekölcsön húzásán 147 700 kötvényre 38,7 millió forint jut. Másnap először a III, békekölcsönből 697 850 kötvényre 89,8 milSzekszárd idegenforgalma felmérhetetlen. Ezt a megállapítást nem túlzónak tűnő értelemben kell felfogni, hanem szó és betű szerint. Nem lehet megszámolni, hogy a nagy áteresztő forgalmat lebonyolító megyeszékhelyen hányán álltak meg hosszabb-rövidebb időre, hogy gyönyörködjenek a tájban, megnézzék a múzeumot, vagy egyik-másik nevezetességet. A nagyobb rendezvények látogatóinak megítélésénél is csak valószínűnek tűnő becslésekre vannak utalva a szakemberek. A mérhető adatok a szálláshelyek forgalmára vonatkoznak, amelyek közé nem sorolhatók a magánúton, rokoni vagy baráti szívességből igénybe vett szállások ismeretlen adatai. Tavaly Szekszárdon az idegen- forgalmi hivatal turistaszállójában, fizetővendég-szobákban, alkalmi rendezvények során igénybe vett szállásokon (kollégium, munkásszálló), a Garay- és Gemenc hotelekben Vendégek érkeztek hétfőn az őcsényi Kossuth Tsz-be, A vendégek, számszerint tizenegyen, valamennyien az NDKIló forintot, majd a IV. békekölcsön 428 500 kötvényére 55,2 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson. a három békekölcsönből összesen 1 274 050 kötvény számát húzzák Iki 183,7 millió forint nyereménnyel és törlesztéssel. A kötvények beváltása július 10-én kezdődik. (MTI) 26 035 vendég töltött el 62 390 vendégnapot. Legtöbb vendég (7500) a csak tavaly augusztus 23-án megnyílt Gemenc szállóban volt, a legtöbb Vendégnapot a turistaszállóban töltötték (14 710). Tavalyi — adatszerűén regisztrálható — vendégeink közül 1046-an érkeztek különböző szocialista, és 1874-en tőkés országokból. Hazánk tájaival ismerkednek szabad idejükben a bonyhádi zománcgyár Vasas Sport- egyesülete motoros turistaszakosztályának tagjai. Nemrégiben Pécsre, Harkányfür- dőre és Siklósra majd ismét Harkányba rándultak ki. Kaposváron kétszer is jártak, s felkeresték Zalaegerszeget is. Most, a hét végére a Balatonhoz készülnek. Mintegy tizenöt motorkerékpáros ugyanany- nyi utasával körutat tesz a béli Mützel község Thomas Mann Termelőszövetkezet tagjai. Ezekre a látogatásokra immár négy éve került sor a két téesz tagsága között. Az egy hétig tartó utak célja, hogy kölcsönösen megismertessék egymással termelőszövetkezetük életét, hétköznapjait. A vendégek a hét folyamán ellátogattak a Kossuth Tsz néhány üzletfeléhez, így az AGROKER-hez, a Paksi Konzervgyárhoz, a Baksi Állami Gazdasághoz. Programjuk továbbá! hogy megismerjék az őcsényiek búzatermesztését. állattartását. Ahogy az őcsényi téesz elnökhelyettese elmondotta, a vendégek, akik növénytermesztők, traktorosok, állattenyésztők i gen elégedettek voltak a látottakkal, és hasznosnak találták az eddig eltelt napokat. A vendégek vasárnap utaznak vissza. Legközelebbi tapasztalatcser re látogatásra a jövő év azonos időszakában kerül sor, amikor is az őcsényiek látogatnak majd el a mützeliek- hez. , . í.magyar tenger” partján, s felkeresi a természetbarátok országos találkozójának színhelyét, Balatonakalit. Fodor Antal szakosztályvezető azt is tervezi, hogy részt vesznek a Dunántúl legszebb vidékein áthaladó „Pannónia-túrán” is. Az egyre több tagot vonzó szakosztályt országos rendezvények alkalmából, a gyár tömegsport-szervezet,e anyagilag is támogatja. Üj cigaretta Augusztusban új termékei hoz forgalmba a dohányértékesítő és készletező vállalat. Osztrák licenc alapján az egri dohánygyár állítja elő a Golden smart cigarettát, amely az úgynevezett blend, vagyis kevert típusúak közé tartozik. Az új termék része annak a koncepciónak, amely szerint a hagyományos cigaretták mellett semleges füatű termékeket is előállítanak. A különböző dohányféleségek füstje ugyanis az éghajlattól függően lúgos vagy savas kémhatású. Nálunk általában lúgos, míg tőlünk keletre savasnak mondható.1 Gyakran megtámadják a nyálkahártyát, ártanak a bőrnek, szemnek egyaránt. Éppen ezért világszerte megpróbálják úgy összekeverni a különböző dohányokat, hogy azok füstje semlegesítse egymást. A magyar dohányipar 100-as elnevezésű cigarettája már megfelel ezen követelményeknek. Az új, az átlagnál hosszabb Golden smart szintén semleges füstöt ad a magyar és az amerikai dohány meg- i felelő arányú keverésének k eredményeképpen. ...„ i » áj Üres gyomor, ^ üres tank Hosszúra nyúlt műszaíkbaii dolgozott a simontornyai ÁFOR-telepen ez év február 12-én Kovács Ferenc 21 éves segédmunkás. Éjfél-tájiban tneg-j v éhezett. Engedély — és jogosítvány — nélkül hajtott hazaj körülbelül két kilométer távolságra a vállalat teherautó-; jával. Visszatérni már nemi tudott a járművel, — akkorra! kiürült az üzemanyagtartály^,-. Kovács Ferencet munkáltatója fegyelmi elbocsátással sújtotta; majd a Tamási Já-t rásbíróság tízhónapi fogházra! és 600 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtását a! bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. ! Két hét múlva békekölcsön-sorsolás Szekszárd idegenforgalma Motoros országjárók Repülőgép-szerencsétlenség Indiában Szekszárdon lesz az első agár-gátfutóyerseny hazánkban Országos kutyakiállítást és agárversenyt rendeznek augusztus 13-án a szekszárdi sporttelepen, a négy dunántúli megye élelmiszergazdasági kiállítása és vására alkalmából. A rendezéssel a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének bonyhádi szervezetét bízták meg. A bonyhádi egyesületnek; 182 tagja van, közülük 40 szekszárdi, s a megyeszékhely ebtenyésztőivel, állatbarátaival együtt nívós kiállítást szeretnének előkészíteni. A szekszárdi országos kutyakiállítás és agárverseny programjában Magyarországon először szerepel majd az agarak gát-, akadályfuttatása is. Az érdekes műsorban lesz kutyaszépségverseny, s ebtombola, amelyen egy törzskönyvezett kölyökkutyát sorsolnak ki. A kiállításra mindenfajta hathónapos kort betöltött, törzskönyvezett kutya benevezhető. Az agárversenyre licenclappal ellátott, egyéves kort betöltött agarait nevezhetők be. A mu- di, a magyar agár, a pumi és az erdélyi kopó fajtákat díjtalanul nevezhetik be tulajdonosaik. A kiállítási osztályok kategóriáiban minősítik a díjnyertes ebeket, így például a nyílt, és munkaosztályban a kitűnő I. minősítésű kutya a Hungária-győztes (ÇAC) címet kaphatja. Nevezési határidő; július, lQ-ç. Részletes felÀ Japan Air Lines légitársaság Tokió és London között közlekedő DC—8 mintájú utas- szállító gépe szerdán este Uj- Delhi közelében, körülbelül 30 kilométerrel a tervezett leszállás színhelyétől, 89 fővel a fedélzetén mind ez idáig is- meretlen okokból lezuhant A katasztrófát öten élték túl: 84-en életüket vesztették. A DC—8-as lángoló roncsaiból a helyszínre érkezett tűzoltó alakulatok 13 embert húztak ki élve. Közülük nyolcán a kórházba vezető úton, illetve magában a kórházban haltak meg. A túlélők között van egy kisgyerek is. Az utasok között nyolc volt japán nemzetiségű, a többi a legkülönbözőbb országok útlevelét hordta magánál. A szerencsétlenségnek magyar áldozata nincs. A katasztrófa színhelyén élő indiai parasztok szerint robbanást lehetett hallani, mielőtt a DC—8-as egy kiszáradt folyómederbe zuhant volna. A JAL Delhi-i irodájának képviselője szerint a pilóta körülbelül 2000 méter magasságból kért leszállási engedélyt, s tíz perccel a leszállás jelzett időpontja előtt megszakadt a rádiókapcsolat a géppel. I Föltehető, hogy a szerencsétlenségnek több áldozata van a környékbeli földművelők közül. A lángba borult repülőgép ugyanis több parasztházat is felgyújtott, s minden bizonnyal ezek lakói közül valók az áldozatok. Akik a rendőrséget és tűzoltókat kihívták, eleinte csak azt tapasztalták, hogy néhány ház kigyulladt, a lángok eredetéről nem sejtettek semmit. Egyszerűen falutüzet gyanítottak, ami a szárazságban gyakorta előfordul, . : ____ v ilágosítást nyújt dr. Acsádi Gyuláné, a MEOE bonyhádi szervezetének elnöke, Bony- hád, Bolyai F. utca 2. szám alatt. i,_t_