Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-16 / 140. szám
J 1 * * Nurmi 75 éves Paavo Nurmi, a húszas évek finn mesterfutója, kilenc olimpiai aranyérem tulajdonosa június 13-án ünnepelte 75. születésnapját. (Telefoto — AP—MTI—KS). i A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO Befejeződött a küzdelemsorozat a megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában. A bajnoki címet Májos már két héttel a bajnokság befejezése előtt elnyerte. Az utolsó két fordulóban csak a második és a harmadik helyért, illetve a veszélyes zónából való elkerülésért folyt a harc. A bajnokság utolsó fordulójában — vasárnap — a kiesőjelöltek közül Döbrököz és Decs kivételével valamennyi csapat győzött. Nagydorog Győrét 6:0-ra, Pincehely Decset 2:0-ra, Kölesd Zombát l:0-ra, Cikó Ozorát l:3-ra, Majos Bogyiszlót 6:0-ra, Sióagárd Döb- röközt 2:l-re, míg Pálfa a Szekszárdi Építőket 7:0 arányban győzte le. Az ifjúsági mérkőzések eredményei: Nagydorog—Győré 3:2, Pincehely—Decs 2:3, Kölesd— Zomba 1:1, Cikó—Ozora 2:3, Majos—Bogyiszló 8:1, Sióagárd—Döbrököz 1:1, Pálfa—Sz. Építők 4:0. A bogyiszlói csapat Majostól elszenvedett vereségével is megtartottá a második helyet, ezzel ezüstérmet nyert. Zomba Kölesddel szemben 1:0 arányban alulmaradt, ugyanakkor Pálfa nagy gólarány- nyal győzött, így a harmadik helyről Zomba a 4. helyre csúszott és a pálfai csapat kapja a harmadik helyért járó bronzérmet. Kellemes meglepetés Pálfa és A megyei kézilabda-bajnokság tavaszi idényének fináléjához közeledve élesedik a küzdelem az élmezőny és a táblázat alsó régiójában levő csapatok között. A két listavezető együttes vasárnapi győzelmével továbbra is megőrizte veretlenségi sorozatát, a százszázalékos pontgyűjtés mellett megjavították gólkülönbségüket is. A 8. forduló legnagyobb meglepetését a bajnokság két újonca, a Dombóvári Kesztyű és a Szekszárdi Vasas női csapata szolgáltatta. A dombóváriak az igen jó játékerőt képviselő Ozora csapatát győzték le idegenben, míg a szekszárdi együttes kiütéses győzelmet szerzett Bo- gyiszlón. A férficsapatok mezőnyében gólszüretet hozott a forduló nyolc felnőtt- és nyolc ifjúsági mérkőzése. A pályaválasztók közül csupán Fadd és Hőgyés^ tudta otthon tartani a két pontot. A kihagyott büntetők számát tekintve az Alpári SE tavaszi rekordot állított fel Faddon, miután 10 hétm^terest elhibázott. A mözsiek változatlanul gyengélkednek, erre utal a Hőgyészen elszenvedett 20 gólos vereségük is. A Tolnai VL idei gyenge szereplése a szakosztályon belüli huzavQnára vezethető vissza. A megyei szövetség keddi ülésén a sportkör elnöke ígéretet tett, hogy sürgősen rendezik a belső problémákat. A fegyelmi bizottság egyébként a korábban elmaradt Paks—Tolna mérkőzések új időpontban történő lejátszását rendelte el. A felnőttcsapatok mellett igen érdekesen alakul az ifjúságiak bajnoksága is. Az eddig nyeretlen Ozora női csapata első győzelmét szerezte vasárnap a Dombóvári Kesztyű ellen. A listavezető Kocsola női gárdája saját pályáján, a férfiaknál Simontor- nya pedig Pakson pontot vesztett. A legtöbb gól — 44 — a Tolna—Duna- földvár összecsapáson született. A MEGYEBAJNOKSÁG 8. FORDULÓJÁNAK RÉSZLETES EREDMÉNYEI s NŐK Paksi Kinizsi—Simontornya 6:10 (2:5) V: Vida és Oláh. Sportszerű találkozón a négy mezőnyjátékossal szereplő bőrgyári csapat biztosan győzött. Góllö'/ők: Lukács M. 4, Lukács A. 2, illetve Takács 4, Herczeg 3, Pál, Viczkó és Péti. KoQsoia—Mözs 7:4 (2:3) V: Török. Szoros mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai együttes. A nagyobb gólarányú kocsolai győzelmet a kitűnően védő Schwarcz Teréz mözsi kapus akadályozta meg. Góllövők: Horváth 3, Keller 2, Pucsli és Pintér, illetve Sziller 2, Ürmös, Pusztai. Ozora—Dombóvári Kesztyű 7:8 (4:5) V: Dombóvári. A forduló legnagyobb meglepetése az újonc dombóváriak győzelme. Góllövők: Nagy 3, Jámbor 2, Blázsovics és Dékány, illetve Molnár V., Bordács 3—3, Szűcs 2. Szekszárdi Bőrdíszmű II.—Bonyhádi Cipő 9:10 (7:4). V: Horváth. Két ellentétes félidőt hozott a mérkőzés. A játék első részében a pályaválasztó szekszárdiak háromgólos előnyét, szünet után a lelkesebben játszó bonyhádiak ledolgozták és a maguk javára fordították a mérkőzést. Góllövők: Neidert 6, Vass 2, Csutora, illetve Illés 3, Koller 2, Vértes, Ambrus, Sólya, Barabás és Koppány. Gyönki Gimnázium—Szekszárdi EU. Szakiskola 4:22 (1:9). V: Szabó és Róth. Nagy tudásbeli különbs/ég volt a két csapat között. Gól lövőid Szobó 3, Lerch, illetve Petricsné lO.'Schroth. Kajtár 5—5, Seregély és Becle. Bogyiszló—Szekszárdi Vasas 4:33 (2:16). V: Somogyvári és Sudár. A végig öt játékossal szereplő bogyiszlóiak ellen a nagy fölényben játszó Vasas tetszés szerint érte el góljait. Góllövők: Simonná és Hangya 2—2, illetvé Szabján 16, Bakos. 7, Műnk 5# Orbán Zs., Győri 2—2 Tam. férf:af: f regszemcse—Dombóvári VSE 20:24 (12:13), V: Koppendorfer. A kultúrálZomba mellett Ozora jó helytállása, egyenletes játéka. A 6. helyen Nagydorog végzett 24 ponttal, míg a 7. hély Győrének jutott (szintén 24 pontos), csak Nagy- dorognak valamivel jobb a gólkülönbsége. öt csapat szerzett 23 pontot, köztük a gólkülönbség elöntötte el a végső sorrendet. így Pincehely a 8., Sióagárd a 9., a Szekszárdi Építők a 10., Cikó a 11., Kölesd a 12. A 13 .helyen Decs végzett 21 ponttal, míg a már kiesett Döbrököznek 12 pontot sikerült összegyűjteni a 26 mérkőzésen. A bajnokság során igazi nagy harc az első helyért lényegében csak Máj os és Bogyiszló között dúlt, bár időnként Zomba is riválisnak látszott. A hajrát a máj ősi csapat bírta a legjobban, így megérdemelten jutott a bajnoki címhez és ezzel a megyebajnokságba. A bogyiszlói csapat a tavaszi idényt kissé elbizakodottan kezdte és ez megbosszulta magát, egyik vereség követte a másikat és mire „felébredtek”, már késő vplt. Ennek ellenére értékesnek tartjuk a második helyet és amennyiben a bogyiszlói csapat hasznosan értékesíti a bajnokság során szerzett pozitív és negatív tapasztalatokat, nyitva áll előttük az út, hogy egy év múlva visszakerüljenek a megy ebaj nokságba. tabb játékot mutató Dombóvári VSE rászolgált a győzelemre. Góliövők: Dravecz 7, Sarmon, Máté, Gebhardt L 3^-3, Varga II., Csizmadia 2—2, illetve Slavati 10, Savanyú 5» Trupp 4* Szeltner 3, Szili 2. Gyönk—Szekszárdi Szçv. SK 14:37 (6:19). V: Róth és Szabó. A szek- szádi csapat mezőnyben és védekezésben is felülmúlta a hazaiakat. A mezőny legjobbjának Szűcs (Szöv SK) bizonyult. Góllövők: Agócs 5, Keszthelyi 3, Gelencsér, Kiss, Szalontól 2—2, illetve Szűcs 1J* Prandóczki 9, Cserháti 5, Kovács 4, Csirzó ’ és Szilágyi 3—3, Steiner, Leipold. Tolnai. VL—Dunaföldvár 13:40 (5:17) V: Horváth és Király. A teljesen egyoldalú mérkőzésen a vendégcsapat ilyen arányban is megérdemelten nyert a lelkesedés nélkül játszó hazaiak ellen. Gólszerzők: Pakulár 5, Juhász 4, Kovács 3, Buchmüller, illetve Szilasi G. 11, Pelsőczi 9, Pálfi 8, Jendrolovics 2# Lindinger és Unka 2—2« Mestyán. fadd—Alpári SÉ 25:18 (13:8) V: Barna. Küzdelmes, helyenként színvonalas mérkőzés. Az Alpári SE 10 büntetőt hagyott ki. A mezőny legjobbjának Laczkó (Fadd) bizonyult. Góllövők: Mácsik 9, Szószi 5, Tóth T„ és Tóth F. 3—3, Aradi 2, Tóth Gy., Honti és Hosnyánszki, illetve Gyimó- ti. Balogh P.. Borcsik 5—5, Műnk 2« Vincze. Hőgyész—Mözs 41:21 (16:10) V: Varga. Gócokban gazdag mérkőzést hozott a két csapat összecsapása. Az erőnlétileg nagy fölényben lévő hazaiak megérdemelt győzelmet szereztek. Giőllövők: Gábor 9, Szabó, Héger és, Nándor 7—7, Temesvári és Fonyódi B. 5—5, György, illetve Simon 8, Oravecz 5, Rovácsek 4, Izsák 2, Fekete F., Schmidt. Paksi Kinizsi—Simontornya 11:25 (7:12). V: Vida és Oláh. Szoros első félidő után a rutinosabb bőrgyáriak biztosan nyertek. Góllövők: Kun 3, Kovács* Hirth és Frast 2—2, Linka és Siklósi, illetve Mészáros 7, Szabó 6« Csernd 4, Szili és Németh 3—3, Gora J.* Gara L Az ifjúsági mérkőzések eredményei;, Nők: Bogyiszló—Szekszárdi Vasas 5:9 (1:4), Gyönk—Szekszárdi Eü. Szalc 7:7 (5:2), Sz. Bőrdíszmű—• Bongj'hád 5:8 (3:5), Ozora—Dombóvár? Kesztyű 9:5 (4:2), Kocsola— Mözs 6:6 (2:3), Paks—Simontornya 6:5. (2:2). Férfiak: iregszemcse—• Dormbóvár 18:19 (3:9), Gyönk—Sz. Szfav. SK 13:17 (8:7), Tolna—Dunafaldvár 9:35 (5:17), Fadd—Sz. ITSK 1*4:23 (5:11), Hőgyész—Mözs 21:8 ,\11:4), Paks—Simontornya' 21 :21 (6:10). Dicséroleg kell szólni a pálfai együttesről is, ahol a vezetőség és a játékosok közt kialakult -jó kapcsolat eredményének, a jó kollektív szellemnek kell elkönyvelni, hogy dobogóra kerültek. Az ősszel több játékos visszatér az egyesülethez, így esetleg még jobb eredménnyel is végezhetnek egy év múlva. A zombai csapat is kiegyensúlyozott játékot nyújtott, eredményük valamivel gyengébb, mint egy éve volt, mert akkor 38 ponttal a harmadik helyen végeztek. Ozora is rontott tavalyi helyezésén, • amikor negyedikként -fejezte be a bajnokságot 36 ponttal, míg most csak 29 pontot sikerült összegyűjteni. A nagydorogiak tavaly a 7. helyen végeztek, 33 ponttal. Most 24 ponttal is. eggyel előrébb, a - 6. helyen fejezték be az idényt. Győré is az ötödik helyről visszaesett a 7. helyre, örvendetes az újonc Pincehely jó helytállása, a 8. helyen végeztek. Sióagárd a 6. helyről a 9-re csúszott vissza, míg az újonc Építők egy hete még a 7. helyen tanyázott, végül 10-ként fejezte be a bajnokságot. A cikói csapat is gyengébben szerepelt, mint tavâly, a 9. helyen végzett az elmúlt bajnokságban, míg most csak 11. lett. A kölesdiek is két hellyel lejjebb végeztek, mint az 1970—71-es bajnokságban. Ugyanez vonatkozik a decsi csapatra is. A feljutásnál nincs vita, Majos kerül a megyebajnokságba, viszont a kiesésnél már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Annyi már bizonyos, hogy Döbrököz az ősszel már a megyei II. osztályban szerepel, míg Decs, esetleg Kölesd, sőt még Cikó sorsát is megpecsételhetik NB Ill-as csapataink. Reméljük azonban, erre nem kerül sor. Az ifjúsági bajnokságot a pálfai gárda nyerte 45 ponttal a 35 pontos Zomba és a 34 pontos Majos előtt. A cikói csapat a bajnokság nagy részében jól szerepelt, de a Pálfától elszenvedett súlyos vereség óta — mely a cikói pályán következett be — teljesen visszaesett és így még dobogóra sem került. A leggyengébben Pincehely, Ozora, Decs és Győré ifjúsági csapata szerepelt, bár a Szekszárdi Építők ifistái sem dicsekedhetnek eredményükkel. A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE : FELNŐTTEK: 1. Máj o os 26 18 3 5 77-32 39 2. Bogyiszló 26 15 4 7 57-39 34 3. Pálfa 26 14 5 7 60-31 33 4. Zomba 26 15 3 8 48-28 33 5. Ozora 26 12 5 9 75-65 29 6. Nagydorog 26 10 4 12 52-66 24 . 7. Győré- *mj <26 10 4 12 39-56 24 8. Pincehely 26 7 9 10 41-40 23 9. Sióagárd 26 9 5 12 36-44 23 10. Sz. Építők 26 9 5 12 41-51 23 11. Cikó 26 10 3 13 40-54 23 12. Kölesd 26 10 3 13~44-59 23 .13. Decs 26 8 5 13 44-51 21 14. Döbrököz 26 6 — 20 31-69 12 IFJÚSÁGIAK: 1. Pálfa 26 22 1 3 100-30 45 2. Zomba 26 15 5 6 67-31 35 3. Majos 26 16 2 8 82-47 34 4'. Cikó 26 16 1 9 88-52 33 5. Sióagárd 26 14 3 9 56-42 31 6. Nagydorog 26 14 2 10 71-59 30 7. Kölesd 26 13 1 12 59-56 27 8. Döbrököz 26 10 5 11 36-67 25 9. Bogyiszló 26 10 3 13 42-55 23 10. Sz. Építők 26 7 4 15 47-67 18 11. Győré 26 7 3 16 54-53 17 12. Decs 26 7 3 16 45-75 17 13. Ozora 26 7 2 17 47-90 16 14. Pincehely 26 5 3 18 25-95 13 Atlétika , Június 19-én, és 20-án Kecskeméten rendezik az országos középiskolás atlétikai bajnokságot. Ezen megyénk legjobb középiskolásai, akik Nagykanizsán jól szerepeltek, ott lesznek. Június 21 és 25 között rendezik Éudàpesten a magyar atlétikai bajnokságot, ahol megyénk atlétái közül is ott lesznek néhányan. Az eredményekről lapunkban a jövő héten folyamatosan adunk tájékoztatót. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Kulturális program. 8.18: Népi zene. 9.00: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Regény. III. 9.20: Galinya Visnyevszkaja és Nikola Nikolov énekel. 10.05 : Édes anyanyelvűnk. 10.10 : Spanyol útiképelc. Jegyzet IV. 10.30: Hattyúk tava — balettszvit. 10.59: Lottóereö menyek. 11.00: Gyermek a társadalomban. 11.10: Kamarazene. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.45 : Műhely a parton. Gácsi Sándor riportja. 14.00: Gyermek- rádió. 14.25: Kamarazene. 14.35: Nyugdíjba .megy a pedagógus... 15.10: Induló balra. 15.22: Operet- teikből. 15.48 : Maros Rudolf : Trió. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Világgazdaság. 16.05: A XX. század nagy írói: Nazim Hikmet. 16.45: Ewa Demarczyk énekel. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Pataky Kálmán énekel. 17.42: Mikroiorum. Ifjúsági Rádió. 18.02: Szimfonikus zenekari muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: A Népszava Kupa nemzetközi atlétikai versenyről. 19.40 : Hangverseny. 2-0.40: Zsoltárszimfónia. 21.06: Láttuk, hallottuk... 21.26: Népdalcsokor. 22.20: A hippikről és hazai lecsapódásairól. 22.30: Mi újság az Operában? 23.30: Népi zene. 0.10: A Fekete-erdő lánya — Részletek. PETŐFI RADIO i?-' 8.05: Kamarazene. 9.03: Gyermekrádió. 10.05: Zenés műsor. Közben: 10.30: Német nyelvű hírek. 10.59: Lottóeredmények. 11.05: Angol nyelvű hírek. 11.30: Orosz nyelvű hírek. 11.45: Zene közben. 12.03: Nóták. 12.35: Kórusmuzsika. 13.03: Erkel operáiból. 14.00: Mindenki kedvére. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20 : Üzenet. Hangjáték Rózsa Ferencről II. 19.06: Népi zene. 19.35 : Történelmi képeslapok. 19.54: Jó estét, gyerekek! . 20.00: Esti Krónika. II. 20.25 : Uj könyvek. 20.28: Déltől hajnalig. 21.08: Hangverseny. 22.19 : Könnyűzene, tánczene. dzsessz. 23.15: Juanita csókja. Részletek« 23.33: Júliaénekek. URH 18.05: Beszélgessünk zenéről! 18.25: Századunk zenéjéből. 18.41: A1 Martino és a California- Brass együttes felvételeiből. 19.20: Uj lemezeinkből. 20.40: A Windsor! víg nők. Részletek. 21.25: Dzsessz.- 22.12 : Händel-orgonaversenyek. MAGYAR TV 17.23: Hírek. 17.30: Sakk-matt. 17.45: Tíz perc meteorológia. 17.55: Miről ír a világsajtó? 18.10: Műsorainkat ajánljuk! 18.35: Radar. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Villa a Lidón. Tv-film. (IV.) 20.55: Hármas ikrek. Dokumentumfilm» T. 21.10: Bolgár dokumentiunfilnW 22.10: Tv-híradó. — 2. IL (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: A jégbalett csillagai. Film#’ (Színes.) 21.20 : Tv-híradó. — 1. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.40: Kép és ritmus — Dokumentumfilm gyermekeknek. 18.30 : Létezés — Népszerű tudományos film. 19.00: Népi muzsika. 20.30: Énekesek kupája. 22.02; Simeroa strip — Filmsorozat. 2. műsora 20.30: Impresszionisták. 21.151 Huszonnégy óra, 21.40; Szerelmi történet, OSZTRÁK TV 1. program: 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.305 Osztrák képek. 18.50: Riportműsor# 19.20: Az ORF ma este. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Aktaszám XY... — megoldatlan. 21.20: Keresztmetszet. 22.35: Éjszakai filmvetítés. 2. program: v r 18.30: Iskolatelevízió. 19.00: Computer (8. rész) 19.30 : Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Német némafilm: A metropolis. 22.15: Osztrák képek. 22.35; Tv-híradó. '■"*1 MOZI BONYHAD: Porondparádé (Szov. jet film.) DOMBÓVÁR: Waterloo (Olaszszovjet film.) dunaföldvAR: Ordasok között (Szovjet film.) PAKS: AZ ügyvéd (Amerikai film. (16.) SZEKSZARD: Rabszolgák (Amerikai film.) TAMÁSI: Hekus lettem (Magyar film.) (14.) TOLNA : Kés (Angol film.) Népújság 6 1972. június 10# A Tolnai Vörös Lobogó mo^yebajnoki,.... an szereplő labdarúgó- csapata az elmúlt hetekben jól szerepeli, és ezzel kiharcolta, hogy a középmezőnyben biz esi sen magának helyet. Vasárnap az Alpári SE ellen 7:0 arányú győzelmet arattak. Fotoi Gottvald. A megyei kézilabda-bajnokságért A vendégcsapatok sikere a 8. fordulóban Labdarugó megyei B osztály Majos a megyebajnokságba jutott — Döbrököz kiesett Decs még kiesőjelölt