Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-14 / 138. szám

’ % A rejtett munkaerőforrás Vagy inkább mellékesen ke­zelt? Ez is, az is, holott a be­dolgozói rendszer — az ott­hon dolgozás, ahogyan újab­ban jelölik — világszerte ter­jedőben, erősödőben van. Ha zánkban viszont csupán szo­ciálpolitikai eszközt látnak benne, s nem az ipari terme­lés növelésének sajátos tarta­lékát. A kihasználatlan lehe­tőséget két számadat összeve­tése jól érzékelteti. Országo­san , megközelítően 250 ezerre tehető azok száma, akik a kellő körülmények megterem­tése esetén bedolgozói munkát vállalnának. Ugyanakkor 1972. elején a téhylegesen bedolgo­zói munkával foglalkoztatot­tak csoportja mindössze 66 ezer fő volt, s ami még na­gyobb baj: számuk évek óta egyre mérséklődik. KÖLCSÖNÖS ÉRDEK A csökkenés azt sejteti, hogy nem sikerül érvényesí­teni a kölcsönös érdekeket. A szőnyegszövés, a kosárfonás, a kötés, a tekercselés, az öntött, préselt termékek sorjázása, ezer más otthon végzett mun­ka nemcsak kenyérkereset a bedolgozóknak, hanem könnyí­tés a gyár, a vállalat, a szö­vetkezet gondjain is. Amikor mindenütt munkaerőhiányról hallani, meghökkentő nagyvo­nalúság veszni hagyni e mun­kaerőforrást. Aligha hihető ugyanis, hogy az állami ipa­ron belül tíz esztendő alatt mindössze 2500 új bedolgozó­nak tudtak munkát adni. Már­pedig 1960-ban 11 700, 1970- ben 14 200 bedolgozót foglal­koztatott az állami ipar. A teljes munkaerő-állomány egy százalékát! Jobb a helyzet a szövetkezeti iparban. E terüle­ten 1970-ben 63 ezer főt tett ki a bedolgozók csoportja, ami az összes szövetkezetekben foglalkoztatottaknak több mint húsz százaléka; Erős hullámzás figyelhető meg. 1966-ban az állami és a szövetkezeti iparban 71 ezer bedolgozónak jut kisebb, vagy nagyobb kenyér. Két esztendő múlva számuk 84 ezerre szö­kik fel, de újabb két év múl­va már csak 77 ezren vannak. 1971-ben 69 ezren, s 1972. ele­jén 66 ezren. Kevés a mun­ka? Ugyan! Kevés a törődés, s nem megfelelő a vállalati, szövetkezeti érdekeltség. Elő­nyösebb a telephelyi létszá­mot növelni, mintsem a bedol­gozókét. Nem azért, mert való­ban ez az előnyösebb, hanem mert ebben teszik érdekeltté a vállalatokat az érvényes gazdasági szabályozók. TÚL OLCSÓ? Vannak, akik úgy vélik, hogy maguk a bedolgozók sem nagyon kapkodnak a munka után, mert filléreket látnak csak érte. Tény: jónéhány ter­mék esetében — mint ezt számítások igazolják — csu­pán 2,80—3 forintos órabért érhet el a bedolgozó. Ugyan­ezért az üzemen belül legke­vesebb hat forintot fizetnek ki, s ehhez még hozzá kell tenni a szociális juttatásokat, különböző kedvezményekét, amiket az otthon dolgozó nem élvez. Igaz, a munkaügyi mi­niszter 16/1967. sz. rendelete sok tekintetben tisztázta a bedolgozók helyzetét, így a többi között kimondotta, ha az otthon dolgozó produktuma eléri a rendes munkaviszony­ban lévők teljesítményének ötven százalékát, akkor a munkakönyves alkalmazott­ként járó jogok illetik meg, ám a központi szándék és a helyi gyakorlat nem jutott közös nevezőre; A nehézségeknek vannak más okai is. így az, hogy meg kellene szervezni a bedolgozói hálózatot, ■ márpedig a szerve­zettség itt a minimális szin­tet sem éri el. Sűrűn még a munka kiadása körül , is arc- pirító huzavonák vannak, nemhogy eszközt, technológiát bocsátana a megrendelő a munkát vállaló rendelkezésé­re. Kényelmesebb hagyni az egészet, mintsem létrehozni a munka kiadásának, az anyag elszállításának, a technológia elsajátításának, a kész termék összegyűjtésének rendszerét. Ebben lelhető a magyarázata annak, hogy olyan, a bedol­gozásra sokféle módot kínáló területen, mint a híradás, és vákuumtechnikai ipar, a mű­szeripar, csupán 200—300 be­dolgozó található. Mint ahogy a 260 bedolgozóval a fémtö­megcikk-ipar is aligha merí­tette ki az otthoni foglalkoz­tatás lehetőségeit.;! KÖZÖS HASZON Érthető, ha a kézmű- és házi- iparban találjuk — az álla; mi iparon belül — a bedolgoz zóknak több, mint a felét. Utána a textilruházati, majd a textilipar foglalkoztatja a legtöbbet, 2400, illetve 1300 főt. Kevésbé érthető viszont, hogy éppen a textilruházati iparban a legalacsonyabb a bedolgozói kereset — 525 fo­rint —, s legmagasabb 1520 forint — az élelmiszeriparban. Holott az otthoni foglalkozta­tást nézve a két iparterület lehetőségei alig összemérhető-; ek. Ahogy az egy helyben to-' pogást sejteti az átlagkereset alakulása is, mivel 1960-ban 530, 1970-ben 756 forint volt az állami iparban. A szövetke­zeti iparban ennél alacso­nyabb — 639 forint —, s végül így kerekedik ki az átlag 660 forintra ami a munkás-átlag­kereset — 2028 forint — egy- harmada; Nagy hiba lenne ennek az egyharmadnak a jelentőségét lebecsülni, hiszen 77 ezer em­ber számára ez is, vagy ez volt a kenyér! Ezért kell fönnakadni azon, hogy csök­ken a bedolgozók száma, s hogy szándékok — szociálpo­litikai és termelésfejlesztési szándékok — és szabályozók, érdekek és gyakorlati eljárá­sok nincsenek összhangban.' Az ellentmondások föloldása nemcsak lehetséges, hanem mielőbb szükséges is. Közös haszon származik egyénnek és társadalomnak, vállalatnak és népgazdaságnak abból, ha az otthon dolgozókkal bővül a munkaerőforrás, ha ésszerű-; en terjed e sajátos munka- megosztás, s ha ilyen módon is növekedhet azoknak az egyedülállóknak és családok­nak a jövedelme, akiknél minden forintnak nagy a be-, csülete. í MÉSZÁROS OTTO Népújság 5 1972. június 14. Két óra. A rendőrség udva­ráról sorra gördülnek ki a fe­hér csíkos kék gépkocsik. Köz­úti ellenőrzés. Útvonalunk Szekszárd, és a 6-os út a me­gyehatárt jelző 82-es kilomé­terkőig. , Vajon, hány szabálytalanko­dóval találkozunk estig? Még ki sem mondom a kér­dést, a rendőr beletipor a gáz­ba. Előttünk egy teherautó. Platóján zsák zsákra rakva. Hogy le ne hulljanak, két em­ber áll a rakfelület hátsó vé­gén és fogja. A pilóta, Forrai Boldizsár mérgesen, vagy talán nem is olyan mérgesen szól; mond­tam, hogy üljenek le. Az éjszaka fantomjai. A zsákokat tartják. De egy le az útra. A bírság 30—30 forint Tóth Pálnak, és Kelemen Ferenc­nek, a pilótát pedig feljelen­tik. Feljegyzem a rendszámot a noteszomba: YD 09—97. 11-es y ólán. Indulnánk, mikor egy oldal- kocsis Pannónia pöfög felénk. Oldalkocsija, ezt a szakember a rendszámáról is látja, csak teherszállításra használható. A benne lévő kenyeresládákon Doszpod Márton utas ül. Bír­ság, és az utas átül a vezető jnögötti ülésre. A hatos úton mindenki sza­bályosan közlekedik. Hogy ez az URH-s gépkocsinak kö­szönhető csak, az a rendőrök előtt sem titok. Lassan guru­lunk. Egy maszek Moszkvics utolér minket, de — úgy lát­szik rossz tapasztalatai van­nak a gyorshajtással kapcso­latban — kilométereken át nem mer megelőzni. A nagydorogi útelágazásnál bemegyünk Patera. Az egyik italbolt előtt, az utcasaroktól kanyarban ők zuhanhatnak Az útkereszteződésben lovas kocsi parkíroz. Fizet, Pár perc alatt több hajtónak nyílik a bukszája. A névtábla, lámpa, prizma talán kevesebbe került yolna. Indulunk tovább Pest felé; Egy teherautó megelőz, majd leszorítva az útpadkára egy szembe jövő buszt, rohan to­vább. Utána megyünk. Az út­építésnél kint a sebességkor­látozó tábla. Nem veszi figye­lembe. Hatvan helyett majd­nem nyolcvanas tempóban ha­lad. Villogó kék lámpával, szi­rénázva utolérjük. A pilóta tipikus pesti vagány. Mikor a maximálisan kiszabható hely­színi bírságot fizeti.már olyan szelíd, mint egy kezesbárány; Rendszáma YB 88—00. Visszafelé/ újra bemegyünk Patera. A sötétben sorra buk- konnak fel a kivilágítatlan ke­rékpárok. Kovács Pál, Tumpek József. Elfelejtették bekap­csolni. Németh József kőmű­vestanulónak állítólag rossz a dinamója. ___ C sendes délután az utakon pár métere oldalkocsis motor álL A vezetőt megkeressük. Csak colát ivott. A tilosban parkírozásért fizet. Néhány robogót, motort megállítunk. Fék, lámpa. Bi­zony nincs minden rendben; Fogynak a bírság átvételét jelző nyugták. A délután derekán járunk, mikor Dunaföldvárra érünk. Egy bácsi biciklivel behajt a buszmegállóhoz. Az utasok közt kanyarogva rövidíti meg útját. Az útszakasz túlsó vé­gén várjuk. — Azt hittem, nem vesznek észre. Hérics Imrét feljelenti az in­tézkedő rendőr. Kérjük, forgassa meg az első kereket. Már ég a lámpája. El sem tudják képzelni, mi­lyen veszélyes dolog, ha így sötét fantomokként járnak az Utakon. Szekszárdon még egy autót állítunk meg. A városban, égő reflektorokkal jön szembe ve­lünk; Az ausztráliából haza­látogató vezető szó nélkül fi­zet. Ezt a rendszámot is fel­írom. Ez a leghosszabb. 662 Z 9883. Visszaérünk a rendőrségre. Egy csöndes délután volt, nyugtázza a két rendőr, ösz- szesen talán ötven szabályta­lankodóval találkoztunk. Egy statisztikát látok az asztalon. Idén a balesetek szá­ma nem több, mint tavaly volt a hasonló időszakban. De fé­lelmetesen nőtt a súlyos és ha­lálos balesetek aránya. Az év első öt hónapjában 81 ember sebesült meg súlyosan, tíz em­ber vesztette életét a tolnai utakon. , *— szepesi —•

Next

/
Thumbnails
Contents