Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-12 / 110. szám

AZ 1000 ÉVES SZÉKESFEHÉRVÁR MÁJUS 12 PÉNTEK Névnap: Pongrác. A Nap kél 4.11 — nyugszik 19.11 órakor. A Hold kél 3.11 — nyugszik 18.48 órakor. — Dalmandon minden év­ben komoly szervezés előzi meg a véradást. Eredménye­képpen a díjmentes véradás így alakult: 1968-ban 57,50, 1969-ben 64, 1970-ben 74,90, 1971-ben 80,32, míg 1972-ben 82,28 liter vért adakoztak a község dolgozói. A szervezés­ben nagy szerepet vállalt Dak- los István, az állami gazdaság párttitkára, és a gazdaság igaz- gatója, Vas István. A 257 vér­adóból 232 az állami gazda­ság dolgozója, — írja Schiffer József tanácselnök. — Tevelen, az átalakított, szép házasságkötő-teremben el­sőként Pál Ferenc' tsz-tag és Bíró Teréz baromfigondozó KISZ-tagök fogadtak egymás­nak örök hűséget, KlSZ-eskü- vőn. A részt vevő vendégek, mintegy 150-en kedves, gon­dosan rendezett ünnepség ta­núi lehettek. A munkaadók ajándékkal, a járási KISZ vb pedig az ünnepi aktus magnó­szalagjával Ikedveskedefct. (Ambrus Lukácsi. — Tegnap délelőtt termelé­si tanácskozást tartottak a Tolna megyei Állaitforgalmá és Húsipari Vállalatnál. A ta­nácskozáson értékelték a vál­lalat első negyedéves munká­ját és megbeszélték az év hátralévő részében végrehaj­tandó feladatokat. — A megyei képzőművész- stúdió vasárnap délelőtt 10 órakor rendezi meg a követ­kező képzőművész-vasárnapot. Az én művészeteim címmel Maloccó Miklós, a nyári mű­vészié! ep szobrászszekfcl Ójának vezetője tart előadást. — A népművészet szerepe a fotózásban címmel vasárnap 10 órakor a Babits Mihály megyei művelődési központ­ban a megyei fotóklub követ­kező foglalkozásán dr. Vadócz Kálmán, a megyei fotóklub elnöke tart előadást­— A népművészeti szak­körök megyei kiállítását va­sárnap délelőtt 11 órakor nyit­ja meg Borbély Jolán mú- zeulógus, a Népművészeti In­tézet főelőadója Szekszárdon, a megyei művelődési központ kiállítótermében. A kiállítást 28-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. — Előadás a cipők minősé­géről. A Bonyhádi Cipőgyár­ban a Bőripari Tudományos Egyesület rendezésében teg­nap előadást tartott Morvay László a lábbelik esztétikád és használati minőségének érté- kol ésé r ől — Ötmillióval több. Idén 123 millió forint értékű különféle alkatrészt, szerkezetet készí­tenek a szekszárdi műszer- gyárban, tavaly 117 millió fo­rint volt a termelési érték. — Ipartelepítés. A Csavar­ipari Vállalat dombóvári te­lepének építésére idén előre­láthatóan másfél millió forin­tot használnak fel, ta-yaly fél­milliót költöttek a munkála­tok elindításához. A telep épí­tése körülbelül tízmii lié fo­rintba kerül. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kisdia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon : 129—a. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető nármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egv hónapra 20 S'i Indexszám : 29 üti •— Zalaegerszegen működik az autóforgalmi és műszaki saakfeözépisikola, idén négy Tolna megyei végzős növendé­ke is lesz: Dobos László, Mül- Ier József, Sipos Imre ésVass Teréz. Az autószakma egyet­len szakközépiskolája idén is körülbelül négy-öt Tolna me­gyei fiatalt tud felvenni első évfolyamára, kollégiumi el­helyezéssel­— Nyugdíjba vonulása al­kalmából búcsúztatta az MHSZ megyei vezetősége, ap­parátusa Lantos Ottó alezre­dest, a szövetség megyei tit­kárát. A hosszú évéken ke­resztül végzett munkáját mél­tató szavak mellett külön ajándékkal is kedveskedtek. — A levegő-befúvásos per- metezőkámzsa használatát en­gedélyezte az Egészségügyi Minisztérium és a SZOT. Ez a légzésvédő a korábbi védő­felszerelésekhez képest lénye­gesen javítja a vegyszeres növényvédelemben dolgozók munkakörülményeit — ezért a SZOT munkavédelmi tudomá­nyos kutatóintézete is java­solja minél szélesebb körű al­kalmazását. A mezőgazdasági balesetelhárító és egészség- védő óvó rendszabály meg- . határozott esetekben kötelező­vé teszi a légzésvédő alkalma­zását. — A Merénylő köztünk van címmel a SZOT munkavédel­mi együttese ad műsort pén­teken 17,30-kor és 20 órakor Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermében. HŰVÖS IDŐ, ESŐKKEL Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé esővel, főként a Tiszántúlon záporesővel, zivatarral. Meg­élénkülő, helyenként megerő­södő északnyugati, északi szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 15 fok körül. Az utóbbi hetek csapadékos idő­járása az almafa- és körtefa-va- rasodás fellépéséhez különösen kedvező feltételeket teremtett. Az Időjárás felmelegedésével a be­tegség terjedése meggyorsul, így rövid idő alatt súlyos járvány alakulhat ki. Védekezésre a következő készít­mények használatát javasoljuk : Fundazol 0,06—0,08 százalékos, vagy Dithane M—45 0,2 százalékos, vagy Delan 0,05 százalékos, vagy Buvicid K (Orthocid) 0,3 száza­lékos, vagy Zineb 0,2 százalékos, vagy Euparen 0,2 százalékos tö­ménységben. A felsorolt készítmények közül a Fundazol az almafalisztharmat ellen is hatásos, a többi gombaölő szerhez almafák permetezése ese­Tegnap délután hirdetett ítéletet a Szekszárdi Járásbíró­ság, mint a fiatalkorúak bíró­sága, Cs. János és R. László dombóvári vádlottak ügyében. A két fiú a múlt év őszén valóságos réme volt a dom­bóvári gépjármű-tulajdono­soknak. Számos alkalommal kötöttek el motorkerékpárt, segédmotoros kerékpárt. El­hajtottak kotrógépet, továbbá a gerényesi Béke Tsz traktor­ját. Az erőgép tartályából a földre engedték az üzemanya­got, s helyébe homokot töltöt­tek. Feltörtek autót, garázs­ajtókat is. Függetlenül attól, hogy a kocsit sikerült-e elin- dítaniok, vagy nem, a benne talált tárgyakat megrongál­ták, szétszórták. A MÉK bolt­jából betörés útján bort és élelmiszert loptak; ezeket nem fogyasztották el, hanem elhaji- gáiták. Barbár szórakozásuk­Az ország hetedik legna­gyobb városa, Székesfehérvár ebben az évben ünnepli fenn­állásának ezredik évforduló­ját. Az István király Múze­umban ebből az alkalomból új állandó kiállítás nyílik május 14-én, vasárnap. Az új kiállítás, amely méltán nevez­hető a jubileumi rendezvé­Mint erről lapunkat tegnap a kora délutáni órákban tá­jékoztatta a megyei KÖJÁL főorvosa, dr. Szemes Ferenc, az egészségügyi hatóságok himlő­mentessé nyilvánították Jugo­szlávia egész területét. Május 11-től tehát, járvány­ügyi szempontból minden kor­látozás nélkül utazhatunk is­mét Jugoszláviába, vagy Ju­goszlávián keresztül más or­szágokba. Déli szomszédunk állampolgárai szintén korláto­zás nélkül léphetik át határ­állomásainkat, ahol a feloldás­sal egyidejűleg megszűntek a karanténok is. Az Egészség- ügyi Minisztérium telexen to­vábbított közleménye szerint a a külföldre utazóknak nem lesz szükségük a nemzetközi oltási igazolványra sem, ha csalt útteéljuk szerinti tartóz­tén 0,3 százalékos töménységben Thiovitot vagy DunakoUt kell ke­verni. A hajtáshervasztó darázs alma- és _ körtefákon helyenként jelentős mértékben elszaporodott. Kárté­tele a fiatal hajtások hirtelen her- vadásában nyilvánul meg. Védekezésre — a gombaölő sze­res kezelésekkel egy menetben kijuttatott — erős kontakt hatás­sal is rendelkező készítmények közül házikertben a Bi 58-at 0,1 százalékos töménységben, nagy­üzemekben pedig az etil- és metil- parathion hatóanyagú készítmé­nyeket vagy a Safidont, vagy az Ultracidot ajánljuk. Tolna megyei Növényvédő Állomás Fácánkert kai mintegy nyólcezer forint kárt okoztak a .társadalmi és a személyi tulajdonban. A járásbíróság Cs. Jánost egyévi és kéthónapi, a fiatal­korúak börtönében eltöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság az enyhe büntetés ki­szabásánál messzemenően ér­tékelte, hogy Cs. János mind a nyomozás, mind a bírósági tárgyalás során őszinte, fel­táró jellegű beismerő vallo­mást tett. A járásbíróság a szellemileg fogyatékos R. Lászlóra nem szabott ki bűn-' tetést, hanem gyógykezelését rendelte el. Az ítéletnek Cs. Jánosra vonatkozó része jogerős; az elítélt megkezdte büntetése ki­töltését. R. László, valamint törvényes képviselője és védő­ié tudomásul vette az ítéle­tet, az ő vonatkozásában a vádhatóság képviselője három­napi gondolkodási időt kért. nyék egyik legrangosabb ese­ményének, nem az ezeréves Alba Regia kronologikus tör­ténetét mutatja be. Célja in­kább annak a szerepnek a be­mutatása, amelyet Székesfe­hérvár 972 és 1972 között a magyar állam életében min­denkor betöltött. A hármas felépítésű kiállításon éppen utazási tilalom kodási helyükön nem fordult elő himlőgyanús megbetegedés. Jó tehát, ha a külföldre távozó rendelkezik a „sárga" igazol­vánnyal. A jó hírt örömmel publikál­juk a járvány veszély megszű­néséről és ezúttal nemcsak azért, mert a tavasz és a nyár az utazások évada, hanem azért is, mert egy napjainkban is sok áldozatot szedő járvány megfékezéséről számolhatunk be. Üj épületekkel bővül a szov­jet Kelet legrégebbi orvosi egyeteme, a Taskenti Orvostu­dományi Intézet, amely 50 esz­tendeje Lenin határozatára jött létre. Ma itt több mint 7000 hallgató tanul. Az épülő új diákváros 180 hektár területű lesz. Oktatóépületek, klinikák, di­ákotthonok, lakóházak, sport- létesítmények állnak majd a hallgatók és oktatók rendelke­zésére. Az üzbekisztáni kor­mány közép-ázsiai pediatriai intézet létesítését is elhatároz­ta. Ebben 36 elméleti és kli­nikai jellegű tanszék kap he­lyet. Az Uzbég SZSZK területén 100 000 egészségügyi dolgozó tevékenykedik. Az üzbég or­vosok jelentős sikereket értek Május 12-én egyéves szüle­tésnapjukat ünnepük a gdanski ötös ikrek, a Rychert család gyermekei: Adam, Piotr, Ro­mán, Agnieszka és Ewa. A kicsik valamennyien jó egészségnek örvendenek, s igen virgoncak. A „legnagyobb és legsúlyosabb egyéniség” közü­lük Piotr, aki a legkisebb test­súllyal született, most viszont ezért kapta területileg is d legnagyobb hangsúlyt a közép­kori város bemutatása. 1543- ban Fehérvárt elfoglalta a tö­rök, s rövid megszakítástól el­tekintve 1688-ig tartotta meg­szállás alatt. A középkori ki­rályi székhelyből török vég­vár lett. A középkorinál ki­sebb területen mutatja be a kiállítás az 1688-tól 1945-ig terjedő időszakot. A régi je­lentőségét ugyanis elveszített város a XVIII—XIX. század­ban nagyon nehezen fejlődött. Székesfehérvár a tizenkilen­cedik század második felében lett az ország egyik legfonto­sabb vasúti csomópontja, a hosszú évtizedekre ez határoz­ta meg az ország életében be­töltött szerepét. Gazdag azt 1945-től 1972-ig terjedő idő­szak bemutatásának anyaga; Mint ezt tudjuk, Székesfehér­vár a második világháború után 95 százalékos pusztulás­ból épült föl. Legelőször a vasút helyreállítása történt meg. Ezzel a város ismét el­foglalta az a helyet, amelyet története során a közlekedés­ben és kereskedelemben be­töltött. Az elmúlt több, mint negyedszázad alatt vált Szé­kesfehérvár először iparilag jelentős centrummá és főként az utolsó évtizedben. Bizony­nyal ennek is tulajdonítható, hogy a lakóinak számában is megnövekedett város ma már körülöleli az egykori történel­mi városmagot, a várat éa hazánk nagyvárosai között fog­lal helyet közel 74 000 lako­sával. el a fertőzéses megbetegedéseid felszámolásában. Az Egészség- ügyi Világszervezet kezdemé­nyezésére ebben a közép-ázsiai köztársaságban rendszeresen rendeznek szimpóziumokat, amelyeken az üzbég szakorvo­sok átadják tapasztalataikat az Ázsiából, Afrikából és Latin- Amerikából érkező kollégáik­nak. Családirtás Kansas Cityben Agyonlőtte feleségét, három kislányát és saját magát egy 27 éves fiatalember Kansas Cityben. Rokonai szerint a családapa már hosszú idő óta melankóliában szenvedett. 72 cm magas és csaknem tíz­kilós. Legkisebbek a lányok. Lelkesednek az esti fürdésért és a sétákért. Még egyikük sem jár és nem beszél. Most teszik az első „járópróbákat”. A gdanski városi tanács, az egészségügyi szervek és az üzemek is messzemenő gon­doskodást tanúsítanak a kicsik iránt. A FÉRJ ÚJSÁGOT OLVAS „Sajnálatra méltók azok a gazdag asszonyok, akiknek fa. galmuk sincs a boldog családi életről”, (Wochenpresse), Növényvédelmi előrejelzés Alma- és körtefavarasodás elleni védekezés (télét a dombóvári vandálok ügyében »OLM MEQYEt VILÁG PROLETARIAT RGyRStILJETEÍI niEPUJSAG H MHOVARMrâoe'iaXIgTfr'MIINKÁBPArt TOLNA MEOYEI BIZOTTBAaÁNflK LAPJA Megszűnt a járvány veszély, feloldódott az Diákváros épül Taskentken Egyévesek a gdanski ötös ikrek

Next

/
Thumbnails
Contents