Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-10 / 108. szám

» I Tei.*A MEGYEI világ proletárjai egyesüljetek NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam, 108. szám ARA: 80 FILLÉR Szerda, 1972. május 10. Nixon parancsot adott a YDK kikötőinek elaknásítására Nixon elnök rádió- és tv- beszédében kedden hajnalban bejelentette: elrendelte, hogy beszédének elhangzásával egy­idejűleg aknazárral reteszel­jék el a VDK kikötőinek va­lamennyi bejáratát, akadá­lyozzák meg a VDK belvize­in és területi vizein minden szállítmány továbbítása^ maximális mértékben szakít­sák meg a VDK egész terüle­tén a vasúti és egyéb közleke­dést és folytassák Észak-Vi- etnam ..katonai célpontjainak” légi és haditengerészeti bom­bázását. Az amerikai elnök mindvé­gig azzal próbálta igazolni a nemzetközi békét és biztonsá­got súlyosan veszélyeztető ka­tonai lépéseit, hogy az „ellen­ség inváziója immár közvet­lenül fenyegeti a Dél-Viet- namban lévő 60 000 amerikai katona életét, továbbá, hogy szerinte a hazafias erők álta­lános offenzívájának célja „kommunista kormányzat rá- erőszakolása Dél-Vietnam 17 milliós népére”. Az elnök a hidegháború leg­rosszabb korszakára emlékez­tető stílusban ijesztgette az amerikai népet a „kommunis­ta zsarnoksággal és terrorral” az amerikai agresszió áldoza­tait nevezte „agresszomak”, B Tolna megyei szakszervezeti napok Szocialista brigádok vetélkedője Tolnán Tóinán, a művelődési köz­pontban tartották a Tolna megyei szakszervezeti napok egyik kiemelkedő rendezvé­nyét, a szocialista brigádok vetélkedőjének megyei dön­tőjét. A vetélkedőn nyolc csapat vett részt. Mielőtt részletesen beszá­molnánk a vetélkedőről és az eredményekről, el kell mon­dani, hogy a színvonalas ver­senyre a brigádok igen jól felkészültek, nagyon szépen szerepeltek. Szinte hiánytala­nul válaszolták meg a feltett kérdéseket, amiket a tolnai művelődési központ állított össze. A kilenctagú zsűrinek — melynek elnöke Reichardt Jenőné, az SZMT titkára volt — nehéz dolga volt. A brigá­dok irodaiamból, színház és filmművészetből, képzőművé­szetből, történelemből, gazda­sági kérdésekből, politikába!, munkavédelemből és a bri­gádélet szerteágazó feladatai­ból, problémáiból mérték ösz- sze tudásukat. . Nagyon izgalmas volt a brigádimozgalommal kapcso­latos versenyrész. Az összetett játékos vetélkedőn a brigá­dok egymást vizsgáztatták. A brigádjelszónak megfelelően a csapatok kérdéseket írtak fel, (például: Mit jelent a szo­cialista brigád általános és po­litikai műveltsége; Hogyan tesznek eleget a hármas jelszó követelményednek; A politi­kai oktatás melyik formáját találják a leghasznosa'bbnak stb.) melyeket a játékvezető Rész Antal, a művelődési ház igazgatója összegyűjtött, s kiosztott a versenyzőik kö­zött, megválaszolásra. Á színvonalas irodalmi ve­télkedő úgy zajlott le, hogy a tolnai művelődési ház irodal­mi színpadának néhány tagja a Dózsa-évford’uló jegyében Dózsával kapcsolatos versek­ből szavalt el egy-egy verssza­kot. A versenyzőknek azt kel­lett megmondani, hogy mi a vers címe, melyből előzőleg elhangzott az idézet és termé­szetesen ki kellett találni a költőt is. Ezt követően SZOT- díjas íróik regényeinek tartal­mából kellett megfejteniük a brigádoknak a mű szerzőjét és címét. Amikor ez megvolt, a könyvtárból ki kellett vá­lasztani a már kitalált köny­vet, melyben szintén boríték­ba tett kérdések voltak. Ezek megfejtése után pontozták a csapatokat. Egyik brigád ai utóbbi feladatot körülbelül egy perc alatt oldotta meg. A brigádok vetélkedőjén a Simontorny&i Bőrgyár Kandó Kálmán brigádja győzött, má­sodik helyezést ért el a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Babits Mihály bri­gádja, a harmadik pedig a Tolnai Textügyár Petőfi Sán­dor brigádja lett. Az értékes díjakat — melyeket a Brigád­élet szerkesztősége, a Népsza­va kiadója és a Szakszerveze­tek Tolna megyei Tanácsa ajánlott fal — május 20-án, a szakszervezeti napok ünnepé­lyes zárásán adják it a bri­gádoknak. „inváziónak” a hazafias erők felszabadító harcát. Viszont az amerikai intervenciós haderők agresszióját és terrorbombázá­sát a „béke és a dél-vietnami nép védelmezésének” minősí­tette. Az Egyesült Államok saigo- rvi hadvezetősége kedd reggel rövid közleményben jelentette be, hogy a Tonkini-öbölben cirkáló 7. flotta anyahajéiról felszállt repülőgépek elaknásí­tották Haiphong kikötőjét. „Az aknásítási művelet első sza­kasza sikeresen befejeződött” — mondja a közlemény. Amerikai politikai körökben általános megdöbbenés fogadta Nixon elnök háborús intézke­déseit. Az ismét kész helyzet elé állított amerikai kongresz- szus vezetőit az elnök nem egészen egy órával beszédének elhangzása előtt tájékoztatta döntéseiről. A közhangulatot egy képviselő — aki nem en­gedte, hogy megnevezzék — így fejezte ki: „Nem tudom, hogy az ellenség miként fo­gadja az elnök beszédét, de annyi bizonyos, hogy bennün­ket sikerült megijesztenie”. Nixon elnök beszédének el­ső mérlegelése alapján a CBS és az NBC kommentátorai szinte egyöntetűen arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy Nixon elnök intézkedései nem csak tervezett moszkvai láto­gatását boríthatják fel. hanem felidézik egy nagyhatalmi kon­frontáció kiszámíthatatlan koc­kázatait is. Az amerikai légierő kedden délután újabb támadást haj­tott végre Észak-Vietnam el­len — közölte az AFP. Hanoi­ban hangszórókon figyelmez­tették a lakosságot az előze­tes légiriadóra, s közölték, hogy az ellenséges repülőgé­pek a fővárostól 70 kilométer­rel délkeletre tartózkodnak. A VDK elleni újabb amerikai légitámadás egyik célpontja Ha Nam tartomány volt. Mai számunkból A DOMBÓVÁRI TANÁCS VB-ULÉSE 3. o. A PETÖFI-EMLÉKÉV KERETÉBEN 4. o. VASÁRNAPTÓL SZOMBATIG, TEVELEN 5. o. SPORT 6. o. REHABILITÁLJÁK GALILEIT? 7. Ob Tegnap délután felhőszakadás zúdult Paksra. A csator­nák nem bírták elnyelni a hatalmas víztömeget, amely az úttesten hömpölygőt! a Duna felé. ,'i"' Foto: Szepesi L. A védőkeret ismét életet mentett mmwmzw-• ** t-­J<> ; J/* < Szabó Imre, a bonyhádi Pe­tőfi Tsz traktorosa szerencsés embernek vallhatja magát. Szerencsés embernek azért, mert szinte a haja szála sem görbült — nem a svájci sap­kája miatt — egy olyan bal­esetnél, amelynél éveikkel ko­rábban sok traktoros legfel­jebb, a legjobb esetben súlyos törésekkel úszta volna meg. Maga, a történet rövid, és a kép mindennél többet elmond. Szabó Imre trágyát hordott egy, eléggé meredek — Kalita Imre fóagronómus szerint 13— 15 százalékos lejtésű, Ő6szel szántott táblára. A lejtőn lefelé haladva, a pótkocsi rakományának sok mázsás súlya hirtelen megló­dította az MTZ-t A több éven át engedelmes gép ezúttal pró­bára tette a traktorost. Ha egyenesben tudja tartani, be­lebukik a tábla végén levő árkokban, vagy kiköt a halas­tóban. .. De a puha földben ura maradhat-e a gépének? Egy keményebb göröngy fel­vágja valamelyik kereket, és akkor úgy borul fel? Az utóbbi történt. Ebben a kanyarodásban a traktorosnak is volt egy olyan „próbálni menteni, ami ment­hető” szándéka; hátha a lej­tőre átlósan lefelé haladva, si­kerül lecsökkenteni a sebes­séget. De eközben a traktor már borult is; mintha letaglózták volna, úgy bukott előre. Meg- farolt, a lendülettől oldalra dőlt. Szabó Imre a dőlés pil­lanatában azt hitte, itt a vég. A gép a lendülettől még egy darabig csúszott, végül meg­állt. A traktorost a továbbra is járó motor zökkentette visz- sza a valóságba. Végigtapogat­ta magát; sehol semmi baja az ijedtségen kívül. — A Szabó Imre felborult..: A szövetkezet vezetői hátán végigfutkosott a hideg hiszen minden ember épségéért, éle­téért felelősek. De nem tör­tént semmi baj, mert az MTZ-n ott volt a védőkeret. A védőkeret, amely — a trak­torosok életét, testi épségét védő miniszteri rendelet óta — éppen ott helyben. Bony- Hádon készül. Hogy mennyire hasznos ez a védőkeret, arról éppen a fénykép tanúskodik. Az ugyan­csak Bonyhádon gyártott traktorfülke egyetlen ablak­üvege sem tört el — a hason­lóan boruló személygépkocsi­nak rendszerint egyetlen ab­laka sem marad épen. Szabó Imre néhány nap óta szerencsés embernek vallja magát, és talán nem is tudja, hány mérnök és fizikai mun­kás együttes munkája rejlik abban a néhány méternyi cső­vázban, amely a nagy ütődés ellenére is alig görbült eL Azt a keretet el kell dobni, mert a rendelkezések szerint visszakalapálni az eredeti for­májába. továbbra használni nem szabad. Helyette ismét újat keli felszerelni. Viszont egyetlen ember életét sem le­het megfizetni — az eset óta külön meggyőződéssel vallják a bonyhádi Petőfi Tsz vezetői: Hogy Szabó Imre, bonyhádi traktoros miként vélekedik? Nem kell különösebben rész­letezni. BL

Next

/
Thumbnails
Contents